Nógrádi Bányász, 1956 (5. évfolyam, 1-43. szám)
1956-01-04 / 1. szám
2 Az új esztendő feladatairól tanácskoztak az üzemek kommunistái A Salgótarjáni Járási Párt Végrehajtó Bizottsága december 29-én aktívaértekezletre hívta össze a bánya és gyári üzemek kommunista és műszaki vezetőit, a legjobb kommunistákat, hogy megbeszéljék a Központi Vezetőség novemberi határozatával kapcsolatos további feladatokat. Mintegy 160 kommunista tanácskozott arról, hogyan lehetne eredményesebben segíteni a határozat végrehajtását. A Végrehajtó Bizottság beszámolóját Nádasdi András elvtárs — a Járási Pártbizottság első titkára — ismertette. Részletesen beszélt a márciusi határozat óta elért eredményekről. Elmondotta, milyen jelentős eredmények születtek az elővárási és a feltárási tervek teljesítésénél. A dolgozók javaslatára indított verseny a Szeptember 6-akna és a November 7-akna cím elnyeréséért magával ragadta a műszaki vezetők többségét is. Bátrabban támaszkodtak a bányászok, iparosok javaslataira, jobban igényelték a pártszervezetek segítségét is. A munkalendület nem csökkent decemberben sem, ennek köszönhető, hogy sikerült törleszteni korábbi adósságunkat. Eredménynek mondható, hogy a Tröszt a mennyiségi teljesítés mellett sikeresen dolgozott a különböző mutatók betartásán is. De még mindig bőven van tennivaló főleg az anyagköltség, bérköltség terén. A végzett munka eredményeinek felsorolása után Nádasdi elvtárs ismertette az 1956-os év tervfeladatait. Felhívta a figyelmet, hogy ebben az évben a bányánál jobban kell törődni a koncentráltabb fejtési rendszerek kialakításával. Nagyobb eredményt kell elérni a ciklusgrafikon szerinti termelésben. Fejlett műszaki vezetéssel növelni kell a géppel, a millszekundumos robbantással kitermelt szén arányát. Nádasdi elvtárs ezután a pártszervezetek legfontosabb feladatának a szívós, mindennapi politikai munkát jelölte meg. A kommunisták állandóan türelmesen magyarázzák, ismertessék a párt és a kormány politikáját a dolgozók között. A beszámoló után számos hozzászólás hangzott el. Tíz éve, hogy az igazi tulajdonosoké a bánya Tíz esztendővel ezelőtt, 1946 január elsején államosították a magyar szénbányákat s ezzel örökre megszűnt a bányabárók kizsákmányoló uralma a bányászok felett. A bányamunkásoknaknem kell már rettegniük attól, hogy bármelyik pillanatban az utcára kerülnek, ha megmondják s az igazat Egyetlen bányász sem várjavissza azt a rendszert, amelyben például Korompay Lajos bányaigazgató 1943 utolsó negyedévi jövedelme 69 817 pengő volt. Ugyanakor egy urasági vájár napibérben 4.80, segédvájár 4.10, csillés 3.10 pengőt, vagy még enynyit sem nyújthatott családjának. A mi társadalmunkban végleg megszűnt a munkanélküliség. Hazánkban többé már nem érvényesül az az elv, hogy a sok munkás verítékkel dolgozzék s majd néhány dologtalan haszonleső zsebre vágja a hasznot. A magyar bányászok a felszabadulás óta jól tudják, mit jelent e társadalom megbecsült tagjaként élni és dolgozni. Sohe nen volt még Magyarországon olyan becsülete a bányásznak, mint az elmúlt 11 esztendő alatt. Népköztársaságunk megkülönböztetett gonddal törődik a bányászokkal. A bányászok, munkások, dolgozó parasztok közül sokan kerültek politikai vagy különböző gazdasági vezető beosztásba. A nógrádi bányászok büszkék arra, hogy a szénbányászati miniszter első helyettese, Kocsis Lajos elvtárs is ebben a szénmedencében forgatta a lapát nyelét. Megtaláljuk nagyszerű vájárainkat az üzemvezetők soraiban is. Pintér András elvtárs a tiribesi bányaüzem, Tanyai Ferenc elvtárs a nagybátonyi, Simon Ernő elvtárs a zagyvai üzem vezetője. S derekasan megállják a helyüket. Az államosítás óta eltelt tíz esztendő bebizonyította, hogy a magyar bányászok jól megvannak a bányabárók nélkül. Pártunk vezetésével egyre nagyobb sikereket érünk el népgazdaságunk fejlesztésében, népünk életszínvonalának emelésében. Rajtunk, bányászokon is múlik, hogy milyen léptekkel haladunk előre a megkezdett úton. a szovjet Állam gondosan vigyáz a bányászok életére, biztonságára. Külön szervezet, az úgynevezett »bányaműszaki felügyelőség« őrködik a biztonságfelett. Ellenőrzi például, hogy a bányába lépő dolgozót kioktatták a balesetelhárítás módszereiről. Ha nem, felelősségre vonja az illetékes vezetőket. Ha a bánya műszaki felügyelősége hibát talál — például egy munkahelyen a levegő hőmérséklete 26—28 fok — megtiltja ott a munkát, s megjelöli azt az időpontot, amikorra a hibát ki kell javítani. Ha ez nem történik meg, a főmérnöktől, de persze a légvezetési felelőstől is számonkérik. A bányász mindig magával viszi az úgynevezett önmentő készüléket. A készülék egy kis légmentesen záródó fémdobozban van, súlya egy kilogramm. Egy órára bármilyen gázzal (metán, szénmonoxid stb.) fertőzött levegőben védelmet nyújt a bányásznak. BÁRMILYEN a bánya, világításra csak elektromos lámpát használnak. A karbid-, a benzinlámpák és más nyílt- vagy zártlánggal égő lámpák rontják a levegőt, s nem adnak elég fényt sem. A személyszállítóra zárt kocsikat használnak, egészen a fejtések közelébe szállítják a dolgozókat. Lejtős ereszkében külön e célra készített korszerű biztonsági berendezésekkel ellátott személyszállító vonatok közlekednek. Ezek állapotát is rendszeresen ellenőrzi a felügyelőség. A BÁNYÁK dolgozói ruházati felszerelést is kapnak az államtól, könnyű vastag felsőruhát, alsónadrágot, inget, sapkát (a nők külön kendőt is, de a sapka használata kötelező), gumicsizmát, kesztyűt. Az egyik felsőruha vékony vitorlavászon szövésű, a másik vattázott, melegebb. A melegebb ruhát a levegőjárta, huzamosabb vágatokban dolgozó gépkezelők, ácsolóvájárok stb. használják. A sapka kemény műanyagból készül, szellőzőnyílásokkal, belül bélelt, rajta a felcsatolható elektromos lámpa. A kesztyű viselése kötelező mindenkinek aki lemegy a bányába. A szovjet elvtársak megmagyarázták: a vékony vászonból, erős vitorlavászon tenyérrel készült kesztyű fontos védőeszköz. A fejtőkalapáccsal végzett munkánál például megvédi a tenyeret a feltöréstől. Az elektromos gépekkel dolgozók kötelesek gumikesztyűt is, használni az áramütés ellen. A munkahelyeken, a kombájnok, rakodógépek, elővágógépek stb. rakodószerkezeténél a szénpor lekötésére különleges permetezőkészülékeket alkalmaznak, így védik a bányász egészségét, azonkívül megakadályozzák a porrohabnást. A levegő állandóan tiszta: a szovjet műszaki vezetők nem engedik, hogy a bányász poros vagy oxigénben szegény levegőben dolgozzék. A szovjet állam féltő gonddal vigyáz a bányászokegészségére. A Vörös Csillag bányában a föld alatt van egy nagy terem. Gyönyörn fehérre meszelve. Közvetlenül a fő légaknából kapja a friss levegőt. A padlózat deszka. A teremben állandó ügyeletes szolgálatot tar egy orvos vagy egy szakképzett ápoló. Fehér ruhában, minden pillanatban kész a segítségadásra. Akit baleset ér, itt kap elsősegélyt. Ezeket a bárnyabeli elsősegélyhelyeket az Egészségügyi Minisztérium irányítja. A felszínen — ugyancsak az Egészségügyi Minisztérium irányításával — orvosi rendelők működnek, ahol az üzemorvosok s az ápolók dolgoznak. Az orvosi rendelőnek saját mentőautója is van. A RENDELŐBEN rendszeres orvosi szűrővizsgálatokat tartanak, hogy felfedezzék az esetleg lappangó betegségeket. A szovjet bányákban igen kevés a sérülés. Természetesen az új dolgozókat is a régieket is állandóan oktatják arra, hogyan védekezzenek a balesetek ellen. A donyeci szénbányák Vörös Csillag-aknájának bányásza munka után egy folyosóra kerül, amely összeköti az aknát a fürdővel. A folyosó üvegburkolatú, télen radiátorok fűtik. A fürdő első nagytermében a bányász leveti a munkaruát s szekrényébe zárja. A második teremben meleg levegő leszárítja testét. E terem végéből nyílik egy 20—30 méter hosszú folyosó. Minden bányász fekete szemüveget kap, s végigsétál ezen a folyosón, kétoldalt elhelyezett kvarclámpák fényében. A kvarcbesugárzás erősíti a bányász szervezetét, segíti megelőzni a bőrbetegségeket. A kvarcfolyosóról az úgynevezett inhalátoros szobába lép a bányász. Itt különböző berendezések — vegyianyagok és gyógyszerek segítségével — kitisztítják a szénport a tüdőből és az orrból. A következő teremben a bányász felöltözik saját ruhájába. KÖZVETLENÜL a fürdőépület mellett, a parkban van a Vörös Csillag-akna üzemi étkezdéje. A gyönyörű teremben négyszemélyes asztalok, rajta fehér abrosz mindenütt virágok, délszaki növények. A szovjet bányászok élelmezése igen sokoldalú. Vitaminos ételeket sok zöldségfélét, halat, gyümölcsöt, húst, tejet, tejszínt fogyasztanak. Az étkezde mellett hatalmas klub. Ez a bányatelep kulturális életének központja. Van itt: előadóterem, könyvtár. A parkban sportpályák. A bányászok rendszeresen járnak a klubba, olvasnak, szórakoznak, maguk is fellépnek a műsorokban. A műszaki vezetők nagy része is végez kultúrmunkát. Az egyes kultúrcsoportoknak külön termeik vannak. A folyosókat, a lépcsőházakat szép festmények, szobrok, virágok díszítik. A kiváló dolgozók, sztahanovisták a klubban rendszeresen tartanak előadásokat munkamódszerükről, ezeket az előadásokat a szakszervezet rendezi. A BÁNYÁTÓL körülbelül 150—200 méternyire van a lakótelep. A házak többnyire egyemeletesek, levegősen, nagy térközzel épültek. Egy-egy ház mellett kert. Rengeteg a virág. Az állam hosszúlejáratú kölcsönökkel támogatja a bányászokat a saját családiház építésében. A szovjet bányászoknak igen jó a keresetük. Csak egyetlen jellemző tényt hozunk fel erre: egyre több szovjet bányász jár saját autóján munkába. Gorlovkán például a május 1-i ünnepségre 400 bányász Moszkovicson, 110 bányász pedig Pobjedán érkezett. A kormány most utasította a Tröszt vezetőjét, hogy a gorlovkai szénbánya területén építtessen garázst a saját autójukon bejáró bányászoknak. A nagyszerű szovjet bánya, a szovjet bányász életszínvonala címe, ez a mi bányászaink jövője. A szovjet jelenben a mi ragyogó jövőnket láttuk meg. Ezért a jövőért érdemes bányászainknak szívvel-lélekkel küzdeniük! (Vége) A szovjet bánya jelenében — a magyar bányászok nagyszerű jövője Írta: Havrán István NÓGRÁDI BÁNYÁSZ Testvér lapjaink írják ÓZDI BÁNYÁSZ: Az 1955-ös évben a királdi akna üzemegység műszaki vezetői és bányászai csak a második negyedévben végeztek jó munkát. Ekkor jó munkánk eredményeként el is nyertük a Minisztertanács vándorzászlaját, de, sajnos, az ezt követő időszakban a rádió és a sajtó is csak rossz munkánkról adott hírt. Igaz, sok nehézséggel küzdöttünk, ez főleg megmutatkozott abban, hogy nem volt kellő mennyiségű feltárt szénmezőnk a terv teljesítéséhez. Mi, műszaki vezetők akkor úgy határoztunk, hogy a második ötéves tervre úgy készülünk fel, hogy letöröljük a szégyenfoltot. A Iilas ereszke 18-as sikló jobboldalán új frontfejtést készítettünk elő és a gépkocsik hosszú sora hordja most a beszereléshez szükséges gépalkatrészeket. PÉCSI BÁNYÁSZ: A körletek vándorzászlaját a pécsbányai Grácz János körlet nyerte 108,5 százalékos teljesítményével. A frontbrigádok zászlajának tulajdonosa Vasasbányán Vajda József-brigád lett 124,1 százalékos teljesítményével. Az elővárosi csapatok zászlaját Vasasbányán Kiss István (28) csapata nyerte 126,7 százalékos teljesítményével. A munkavédelmi zászlót Szakcsi Jenő bányakörlete nyerte Vasasbányán. BORSODI BÁNYÁSZ: A felsőnyárádi feketevölgyi II-es akna dolgozóit és műszaki vezetőit dicséret illeti azért, hogy a tröszt bányaüzemei között ebben az üzemben legjobb a technológiai fegyelem. Csiki Lóránt elvtárs — a fiatal üzem ifjú bányamestere — vezetésével pontos, jó munkát végeznek a csapatok. A példás ácsolás, vágathajtás mellett szép teljesítményt érnek el. Például Popovics Barna elővárosi csapata 160 százalék, Szesze András 6 fős csapata 116, Kocsis István 6 fős csapata 132 és Suirjon Sándor DISZ-brigádja 149,1 százalékra teljesítették december havi I. és II. dekádtervüket. 1956. január 4. A DISZ tagok bizonyítványa DISZ-szervezeteinkben nem hétköznapi munka folyik. Harminckilenc alapszervezetben már gondosan befejezték a tagösszeírást é s szinte türelmetlenül várják az új tagkönyvet. Jó néhány helyen a tagösszeírással a nagy család is szaporodott. A csipkész alapszervezet például az összeírás előtt 89 , utána 171 tagot számlál. A legjobb DISZ-tagok és az ifjú kommunisták együttes munkájának eredménye ez. A tiribesi, szurdoki fiatalok még azon szorgoskodnak, hogy ők is eleget tegyenek feladatuknak. Bizony igyekezniük kell, ha utol akarják érni a csipkésieket, vagy akár a terenyeieket is. Délutánonként, estefelé ünnepi a hangulat a DISZ-helyiségekben. A diszisták boldogan átveszik a bordófedeles új tagsági könyvet. Amikor megkapják, kíváncsian lapozgatják s gyorsan elrejtik a legbiztonságosabb helyre: a fiúk a kabát belső zsebébe, a lányok a táskájukba, így is van ez rendjén. Vigyázni kell a tagkönyvre és becsülni, hiszen minden DISZ- fiatalnak a bizonyítványa. A kisterenyei üzemben Rákos Kati, Tekeres Imre tudják is ezt s úgy vigyáznak rá, mint a szemük fényére. A leadott tagkönyvük is olyan tiszta, mint amikor először a kezükbe kapták és nem hiányzik belőle egyetlen bélyeg sem. De a kisterenyei üzemi DISZ- szervezetben a tagösszeírás alkalmával — az összeírással megbízottaknak — néhányszor összeszorult a szívük is. Sok fiatalnak a tagkönyve piszkos, megtépázott, elhanyagolt és nagyon soknál baj van a tagdíjfizetéssel. Répás István pócsházi csillés például 1954 júliusától nem fizetett tagdíjat, kivéve 1955 januárját. Hogy miért nem? Kétélű dolog. A csoportfelelős nem kereste fel a bélyeggel és ő teljesen megfeledkezett a zsebében hordozott kis könyvecskéről. Répás elvtárs nagyobb felelősséggel tartozik ezért, mert a tagkönyvéről őt ítélik meg. A nagybátonyi Szolgáltató Vállalatnál Sándor József és Tálnoki Dániel is a hanyag DISZ- tagok közé tartozik. Rendszeresen elfelejtik rendezni a tagsági díjat és ha figyelmeztetik őket, még ők sértődnek meg. Inkább azt a megoldást választják, hogy megválnak a tagsági könyvüktől. Persze, ifjúsági szövetségünkben, sajnos, még nem egy Répás István, Sándorbódi István van, akiknek sürgősen meg kell változniok. A tagösszeíráskor az összeírók az ilyen »rendetlen« DISZ-tagoknak megmondták a véleményüket, megmosták a fejüket. De a csoportfelelősök nem elégedhetnek meg ezzel. A tagkönyvcsere nagy ünnep a DISZ-ben s az új tagkönyvek még nagyobb megbecsülést érdemelnek. Helyes lenne, ha a csoportfelelősek, amikorra bélyeget átadják, feladatuknak tartanák azt is, hogy megnézzék a tagkönyvet és maguk ragasztanák bele a bélyeget is. A tagdíjfizetéssel különösen probléma van a bányász-fiataloknál. A bányában sokan és gyakran elmondják: »Nincs nálunk a tagkönyv, nem tudjuk hová tenni a bélyeget«. Ezek után nem csoda, hogy hónapokkal elmaradnak. A DISZ-szervezetek vezetőségére vár ennek a feladatnak a megoldása is. Mi azt javasoljuk, hogy az egy községben lakó fiatalok maguk közül válasszanak csoportfelelőst s így otthon, vagynt az autón, vonaton nagyobb lehetőség lesz a bélyegek eladására, beragasztására. De a taggyűlések előtt, után és az ifi-napokon bőven adódna erre alkalom. Minden DISZ-tagnak legyen elsőrendű kötelessége, hogy megőrizze, rendben tartsa tagkönyvét. A diszistákkal a megőrzött, tiszta, kis bordófedelű tagsági könyv is különböztesse meg a többi fiatalól.