Nógrádi Krónika, 1994. június (1. évfolyam, 77-102. szám)
1994-06-01 / 77. szám
Kiköpik a rágógumicéget? A rendszerváltás után minden problémánkkal együtt az önkormányzathoz kerültünk..., de nem tud velünk mit kezdeni. Olyanok vagyunk, mint a túl ragadós rágógumi... 3. oldal SZÁLLODÁK SZÖVETSÉGÉBEN Egymásnak nem konkurensei SZ.L.A. A Magyar Szállodaszövetség 1989-ben alakult, s ma már a főváros mellett és öt régióból csaknem 250 szálloda tagja a szövetségnek. Az északi régióban négy megye 33 szállodája között ott találjuk a Karancs és a sziráki Kastély Szállót. Karácsonyné Sándor Gabriella is tagja a közgazdasági szekciónak. A közelmúltban Szegeden tartotta tagértekezletét a szövetség, s erről kérdeztük a Karancs igazgatónőjét. - Miről volt szó a tanácskozáson? - Szeged egyik új, impozáns szállodájában, a Forrásban volt az összejövetel, ahol az első napon az idegenforgalmi propaganda helyzetéről volt szó. - És milyen ez a propaganda? - Sajnos felemás a helyzet. Egyrészt elég sok pénzünkbe került, másrészt nem úgy hat, ahogy szeretnénk. Ezért is beszéltünk róla és azért is, mert a világkiállítás előtt mindenképpen meg kell határozni, hogy Magyarországnak milyen képét akarjuk a világba eljuttatni. - Ezért nyilván a Magyar Szállodaszövetség is sokat tehet. - Természetesen. Vannak nagyon jó kezdeményezések. A fővárosban a többi között az ötcsillagos szállodák fogtak össze és egy nagyon szép prospektust készítettek, amelyben a vendégeknek programokat ajánlanak. Akik ezt meg tudják fizetni, mert az ötcsillagos szálloda is drága és exkluzív dolgokat ajánlanak. A kisebb kvalitású szállodák, az északi régió szállodái nem terveznek hasonló összefogást? - Ezt az összefogást két évvel ezelőtt mi már megtárgyaltuk, s elkezdtük. Itt északon 14 szálloda fogott össze, közös bemutatkozásaink vannak. Az Utazás ’94- en is közös standunk volt. Megbeszéltük, összefogtunk, mert rájöttünk, hogy egymásnak nem vagyunk konkurrensei, hiszen 60-80 kilométer a távolság közöttünk. Jól együtt dolgozunk. Miről volt szó még Szegeden? 3. oldal „Mikszáth Kálmán kedvenc falujában, Horpácson vagyunk. A kúriába igyekszünk a fenyőkkel övezett lépcsősoron Repiczki Lászlóné polgármester asszonnyal. Az idén lesz 90 éve, hogy Mikszáth megvásárolta a horpácsi udvarházat.” Szokács László összeállítását a 7. oldalon találják. MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG: A VEZETŐK CÁFOLNÁK Kacsák a keringő koholmányok NK-INFORMÁCIÓ Találékony ember a magyar, s ha éppen nincsen tényszerű híre, kitalál magától valamit. Mi is annak véltük azokat a futótűzként terjedő „bombákat”, miszerint hatvanmillió forint nagyságrendű visszaélések gyanújával vizsgálat folyik a megyei rendőr-főkapitányság egyes vezetői ellen. - Megalapozott-e az információ? - kérdeztük dr. Rafael Károly ezredest, megyei rendőr-főkapitányt. - Ahogy ilyen esetekben tréfásan mondani szoktam: a hír igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Magyarán: ezek a kacsák egyszerűen a rendőrségi elleni koholmányok. Nem tudom, kinek, kiknek áll érdekében ilyeneket terjeszteni. Hangsúlyozom: a megyei kapitányság egyetlen vezetője - közéjük érzem magamat is - ellen semilyen fegyelmi vizsgálat nem folyik. - S nem vezető beosztásúak ellen? - Az már egy másik kérdéskör, de nem pénzzel való visszaélésekkel függ össze. Jelenleg a megyei állomány négy tagja ellen van folyamatban fegyelmi vizsgálat. Ezeket hatáskörömből adódóan én kezdeményeztem, s az okairól most nem nyilatkoznék. Ami még tény, hogy a megyei ügyészségi nyomozóhivatal előtt is szerepel négy rendőr ügye, de ezekről sem tudok bővebb információkat mondani. - Mennyire minősíti állományuk fegyelmi helyzetét ez a nyolc ügy? - Egyáltalán nem minősít, s ebből messzemenő következtetést sem lehet levonni. Mint minden munkahelyen, így a rendőrségnél is előfordulhatnak apróbb munkahelyi vétségek, de nem ez a jellemző. Egyébként pedig a megyék közötti rangsorban országos szinten a legjobbak között szerepelünk az állomány fegyelmi helyzetének tekintetében. Mától módosul a KRESZ DINÓCZKI JÓZSEF Június elsejétől a gépkocsik nappali kivilágítása lakott területen kívül mindenütt kötelező, a tehergépjárművek folyamatosan nem használhatják a belső sávot, és új jogszabály határozza meg a tilosban várakozó gépjárművek elszálítását — mondta Keres László ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője a tegnapi sajtótájékoztatón. Az ezredes elmondta: mint ismeretes, hazánk közlekedési helyzetét hosszú éveken át a balesetek számának növekedő tendenciája jellemezte. Évente több ezren vesztették életüket a közutakon, több tízezren szenvedtek súlyosabb, könyebb sérülést közlekedési balesetek következtében. Hogy ez a tarthatatlan helyzet megváltozzon, módosították a KRESZ-t, és a rendőrség egy eddig nem tapasztalt, átfogó, mindenre kiterjedő ellenőrzést tartott a főutakon. Ennek köszönhetően tavaly kedvező változás állt be a baleseti statisztikában. A már tavaly módosításra került KRESZ-t június elsejétől (mától) újból módosították a szakemberek, s ettől a helyzet további javulását várják. A mostani szabályváltozások komoly mértékben befolyásolják az autósok mindennapi közlekedését — mondta Keres László. 4. Oldal PILLANATKÉP A BALASSAGYARMATI ÉS KÖRNYÉKBELI KÖRNYEZETVÉDELEMRŐL Csókok a haldoklónak „A nyírjesi tórendszer halódik, csakúgy, mint az ipolyszögi egérláp, az Ipolyba tisztítatlanul ömlik a városi szennyvíz jó része, megoldatlan a kommunális hulladék elhelyezése, pontosabban elhelyezik, de a szeméten átcsurgó esővíz a talajt szennyezi, az Ipoly csatornává vált, s mint folyó, melyhez széles élettér kapcsolódik megszűnt létezni...” DEMUS GÁBOR Se vége, se hossza a felsorolásnak pedig Gyenes Szilárd, az Ipoly UNIÓ ügyvezető titkára és a balassagyarmati polgármesteri hivatal környezetvédelmi felügyelője csupán pillanatképet fest a balassagyarmati és a környékbeli környezetvédelem helyzetéről. - Melyek a közvetlenül Gyarmatot érintő problémák? - Elsősorban a csatornázottság hiánya és a kommunális hulladék elhelyezése. Valaha a városban osztott közműrendszert építettek ki, ami annyit jelent, hogy külön csatorna vezeti el a szennyvizet és az esővizet. A szennyvíz a tisztítóba kerül, a csatornalé egyenest az Ipolyba. Persze a csatornalé elméletileg tiszta csapadék, valójában azonban a lakosság megfúrta a csatornákat, 6. oldal Csernobil: bezárás kizárva MTI Kizárta a csernobili atomerőmű bezárásának lehetőségét Leonyid Kravcsuk ukrán elnök. Az atomenergetikai hírekre szakosodott NucNet nemzetközi hírügynökség keddi jelentése alapján Kravcsuk a csernobili erőműbe látogatott, s az ott dolgozókat biztosította arról, hogy a létesítmény továbbra is üzemelni fog, mert — mint mondotta — jelenleg megbízhatóan működik. Kravcsuk egyúttal kifejtette, hogy Ukrajna számára pénzhiány miatt az atomenergiának nincs alternatívája, s az ország újabb erőműveket fog építeni. Régi idők focija A Salgótarjáni Bányász Sport Club történetében egyedüli rekordot mondhat magáénak a 84. életévét taposó Ménich (Mátrai) István. Életútját Kukely Mihály eleveníti fel a 15. oldalon. A gyarmati csúcsfej Ahol megfordult, ott kisebbfajta csődület támadt. Körbevették a csodálkozó polgárok, kérdezgették, megtapogatták, de ő erre sem reagált. Szenvtelen arccal lépdelt Balassagyarmat főutcáján, látszólag nem különösebben érdekelte őt a város forgataga. Szerkesztőségünk megbízható forrásokból úgy értesült, hogy nem más ő, mint földönkívüli mozilátogató, aki társait reklámozza. Konkrét és teljes információk birtokába a filmszínházakban lehet jutni. Tulajdonképpen megértjük a Gyarmaton feltűnt lény szótlanságát. Nem beszélhet fejetlenségeket. Mert ő a Csúcsfej. A Demokratikus Charta a koalícióról B. I. Egymástól alapvetően eltérő érvek és ellenérvek feszültek egymásnak az MSZP és az SZDSZ lehetséges koalíciójának szükségességéről vagy éppen annak elutasításáról tegnap délután a Kossuth Klubban, a Demokratikus Charta nyilvános eszmecseréjén. Az egybegyűltek egy része helyeselte az MSZP-SZDSZ koalícióját, míg mások úgy vélték, hogy a liberális alternatívát nem lehet falóként bevonszolni egy szocialista utópiába. Farkasházy Tivadar, a Charta egyik szóvivője szerint „helyzet van!”, ugyanis a választások második fordulója után néhány nappal a kormányalakítást előkészítő párttanácskozások előtt a civil társadalomnak hallatnia kell a hangját. Komádi György kijelentette: a Charta 12 a továbbra is érvényes és a önkori kormánnyal is szembesíthető. 5. oldal Észak tovább támadja Adent MTI Jemen hétfőn sürgős orvosi és élelmiszersegélyt kért az ENSZ-től és adományozó országoktól arra a háborúra hivatkozva, mely immár négy hete állítja szembe egymással a nemrég egyesített ország északi és déli részét. Szanaában az ENSZ képviselője, Uni al-Hani közölte, hogy a szanaai kormány egész Jemen számára kérte a segélyt. A felhívás szerint sátrakra is szükség lenne azon mintegy 100 ezer menekült számára, akik kénytelenek voltak elhagyni a harci övezeteket. A szanaai kormány támogatást kért a háborúban megrongálódott infrastruktúra újjáépítésére is. Az emberi és anyagi veszteségekről még sem Szanaa, sem pedig Aden nem közölt hivatalos adatot. Talaat Hamed, az Arab Liga tájékoztatással megbízott tisztségviselője viszont úgy becsülte, hogy a harcokban legalább 50 ezren vesztették életüket, és több mint tízmilliárd dollárra rúg az anyagi kár. Hivatalos szanaai közlés szerint azonban eltúlzott az áldozatok 50 ezres nagyságrendje.