Nógrádi Krónika, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-02 / 204. szám

évfolyam 204. szám, 1996. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ ■H K * ff. MEGYEI POLGÁRI NAPILAP ÁRA: 24,80 FORINT Krónika ELŐFIZETVE OLCSÓBB! KOZMETIKAI BEMUTATÓ A PÉCSKO ÁRUHÁZ ILLATSZER OSZTÁLYÁN L­A 1­R­O­L­O­I­C­E SYSTEM FINOM SZÍNÁRNYALATOK 'nöchádkerRT?) O GRA.DKER A/ÄPOJC LATTI GYÜMÖLCSJOGHURT JACOBS-KÁVÉ KÓSTOLÓ COMPLETTÁVAL Élelmiszer ABC, Bátonyterenye, Rimay J. út 3. Pécskő Élelmiszer ABC NÓGRÁDKÉR NAPOK MATÓL FOGADJUK OLVASÓINKAT BALASSAGYARMATON Hirdetéseiket is feladhatják! Szerkesztőséget nyitottunk Gyarmaton. Nem túlzás, eb­ben a szegényes világban ko­moly eredménynek számít, ha valakinek sikerül megvaló­sítania elképzeléseit. Öröm­mel jelenthetjük, a Krónika ismét gyarapodott. Egyszer már próbálkoz­tunk szerkesztőség nyitásával Gyarmaton, azonban akkori kísérletünk nem járt ered­ménnyel. Most úgy tűnik, hosszú időre gyökeret ereszt lapunk Nyugat-Nógrádban. Eddig is szerették a Krónikát megyénk ezen szegletében, ám az információ áramlása, a kapcsolattartás olykor-olykor akadozott. Ennek az volt az oka, hogy nem rendelkez­tünk helyi kirendeltséggel. Mától azonban megváltozott a helyzet. A Bajcsy út 8. szám alatt (a mozi mellett) berendeztünk egy korszerű szerkesztőséget. Számítógépek, lézernyomta­tó, fax, telefon segíti a mun­kánkat. Telefonszámunk: (35) 315-120, (30) 242-750, Fax: (35) 315-120. Munkana­pokon reggel fél kilenctől dél­után öt óráig várjuk a Tisztelt Olvasókat. Közérdekű pana­szokkal, észrevételekkel is for­dulhatnak hozzánk. Igyek­szünk mindenkinek segíteni. Hirdetéseiket is feladhatják a helyszínen. Élő szerkesztőséget szeret­nénk, ez pedig Önök nélkül, nem lehetséges, Kedves Olva­sók. Balassagyarmati szerkesztőségünk a mozi mellett található; Szilágyi Norbert újságíró, Ádám Tamás, a szerkesztőség vezetője és Búzás Istvánná titkárnő várja az olvasókat és a hirdető partnereket LEGTÖBBE A ROSSZ TARJANI VÍZ KERÜL Drága város a Pécskő alatt NK-INFORMÁCIÓ Szegény embert az ág is húzza - tartja a közmondás, így van ezzel az agyonnyomo­rított Nógrád megye székhe­lyének polgára is. Nem elég az állástalanság vagy az ala­csony fizetés, még azzal is meg kell küzdenie, hogy az ország egyik legdrágább vá­rosában lakik. Persze a több­ség csak hallomásból értesül arról, hogy Budapesten mennyivel olcsóbban lehet vásárolni a piacon és mennyi­vel olcsóbbak a szolgáltatások. A Központi Statisztikai Hiva­tal megyei igazgatósága azon­ban nem csak a szóbeszédre hagyatkozott; „utánajártak” a 3. oldal VIHAROK KÖZEPETTE ÚJ ISKOLA SZÜLETETT Országos példa lett Gyarmat sz. N. Eljött hát a nagy nap. Teg­nap délután felavatták a Má­jus 1. úton épült általános is­kolát. Az elmúlt években alig­ha volt olyan ügy, amely na­gyobb vihart kavart volna az Ipoly partján, mint ezen in­tézmény léte. Mindez azon­ban már a múlt. Mától gyer­mekzsivajtól hangos a szép épület, amely a város három önkormányzati iskolájának ad otthont. Félórával az ünnepség meg­hirdetett kezdési ideje előtt már csak nagyon nehezen lehetett parkolóhelyet találni az eddig oly csendes Május 1 út környé­kén. Hiába, más volt ez a nap, 3. oldal ft SZOMORÚ HÉTVÉGE Kiugrott az ablakon - Agyonnyomta a fa NK-INFORMÁCIÓ Sz. Antalné Bátonytere­­nyén, az Ózdi út 57. számú negyedik emeleti lakásában pénteken délután összeve­szett férjével, majd nem sok­kal ezután kiugrott az abla­kon. A rendőröket és a men­tőket a szomszéd, Z. Istvánná 18 óra 45 perckor riasztotta, akik a 43 éves asszonyt élet­­veszélyes állapotban szállítot­ták a salgótarjáni kórházba. A baleset óta Sz. Antalné túl van az életveszélyen, állapota kielégítő. Pásztó határában a Muzsla dűlő névre hallgató erdőterü­leten augusztus 31-én 14 óra­kor fakitermelés közben érte baleset N. József pásztói lakost. A helytelen kitermelés köz­ben a szerencsétlen férfira rá­dőlt a kivágott fa, és agyon­­­nyomta őt. A favágó a helyszí­nen életét vesztette. MILLE­CENTENÁRIUMI RENDEZVÉNYSOROZAT SOMOSKŐÚJFALUBAN „Magad uram, ha szolgád nincsen” A mai magyarság a lemondás és a megváltoztathatatlan­­ság letargiájának korszakát éli, ám történelmi múltja so­rán valahányszor rombadőlt, mindig újraéledt az ország. Bízom abban, hogy a XXI. században sikerül magunkra találnunk, bízzunk magunkban, s éltessük egymást, hogy legyen az Istennek is kit éltetnie - mondta ünnepi köszön­tőjében Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Mozgalom elnöke szombaton Somoskőújfaluban, a helyi millecente­­náriumi rendezvénysorozat megnyitóján. JAKAB GÁBOR A Salgótarján megyei jogú város peremkerületén lévő So­moskőújfalu városrész, Csipke­rózsika-álmából felébredve, augusztus 29. és szeptember el­seje között millecentenáriumi ünnepi rendezvénysorozattal adózott honfoglaló őseink em­lékének, és színes műsorával nemcsak a „falu”, hanem az egész város, sőt az anyagor­szágon kívül élő magyarság egy részét is megmozgatta. Pénteken fotókiállítás nyílt a helyi általános iskolában, s ugyanott rendezték meg a vá­rosi tanévnyitó ünnepséget is. 3. oldal Duray Miklós szerint a XXI. szá­zadban újra felemelkedés vár a magyar nemzetre BÁNYÁSZNAPI ÜNNEPSÉG BAGLYASALJAN A vadkapitalizmus tönkretette a nógrádi szénbányászatot J. G. Történelmi helyen, az egy­kori bányakaszinó épülete el­őtt lévő kertben, a helyi sza­badságszobor tövében ünne­pelte Salgótarján városa és Nógrád megyei szénbányász­társadalom a 46. bányászna­pot. Az ünnepség résztvevőit Kovács László, a BDSZ Nógrá­di Bányász Bizottságának el­nöke köszöntötte, külön tisz­teletet adva a város vezetői­nek, a pártok képviselőinek, valamint Sándor Lászlónak, az MSZOSZ elnökének, illetve Boldvai László és dr. Rozgonyi József országgyűlési képvise­lőknek, akik jelenlétükkel bi­zonyították a munkás- és bá­nyászszolidaritást, a baloldali értékek mentén való összetar­tozást. Kovács László elmond­ta: emlékezni jöttünk a me­dence közel 150 éves bányász­kodására, ami öt generáción keresztül biztosított a bányá­szoknak megélhetést, a me­dencének fejlődést, az ipar­nak kibontakozást. A meden­ce bányászai voltak üldözöt­tek, ellenállók, a széncsaták hősei, és lettek kifosztottak, munkanélküliek, 15 ezer fo­rintos nyugdíjasok. A 150 éves bányászmúlt tele küzde­lemmel, kudarccal, eredmé­nyekkel telt el, de azt vállal­nunk kell, hiszen így teljes. Úgy fogalmazott, hogy a múltat, amire emlékezünk, 3. oldal A bányászzenekar zenei aláfestésével, a bányászhimnusz hangjai­val ért véget az ünnepség ÜLÉS RETSÁGO Jól osztották be a pénzt VÉGH Késő éjszakába nyúló ülést tartott Rétság önkormányza­tának képviselő- testülete. Az idei költségvetés első féléves értékelésénél megállapítot­ták, hogy kellőképpen takaré­kos gazdálkodást folytatott az önkormányzat, s mindez biz­tonságos alapot nyújt a mun­kához, de még további javu­lást várnak a pályázati lehető­ségek jobb kihasználásától és a helyi adókinnlévőségek kö­vetkezetes beszedéséből. Ez utóbbiak során azonban kellő körültekintéssel kívánnak eljárni. Azt is fontosnak tartják, hogy a lehető legjobban segít­sék a helyi gazdasági egységek jövedelmezőségét­­ a közös cé­lok érdekében. A közművelődési intéz­ményt nyolc éve vezető Szép Erika kérte munkaviszonyának megszüntetését, ezért az igaz­gatói teendők ellátására kiíran­dó pályázat elbírálásáig Haváné Bakos Leonórát, az intézmény 3. oldal

Next