Nógrádi Krónika, 1997. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-02 / 126. szám

II. évfolyam 126. szám, 1997. JÚNIUS 2., HÉTFŐ A Balassagyamattól alig 15 km-re fekvő, cserháti dimbes­­dombos tájon elterülő, mintegy 1400 lakost számláló Magyarnándor története az Anjou-korba nyúlik vissza. Legalábbis az első írásos emlék erről tanúskodik: az 1332- 37. évi pápai tizedjegyzék már említést tesz a Nándor nevű településről. 4. oldal POLGÁRI NAPILAP VA­ NARA: 35 FORINT ELŐFIZETVE OLCSÓBB Ma éjfélig még feladhatja előfizetési szelvényét és így 67? Forintért ÖTÖDMAGÁvAl ak­ár OLaszoRszágbAN is nyaralhat. Azok között az olvasók között, akik június 2-án - azaz ma - éjfélig még postára adják lapunk júniusi előfizetését igazoló Fizessen elő a Nógrád Megyei Krónikára! szelvényüket, hat személyre szóló olaszországi nyaralást és más értékes ajándékokat sorsolunk ki. Sorsolás június 5-én, közjegyző jelenlétében! Hajnali száguldás az oszlopnak LAPINFORMACIÓ Sokkal nagyobb tragédiával is végződhetett volna az a hajnali száguldás, ami egy balszerencsés­­ kormánymozdulat következtében egy villanyoszlopnak csapódva ért véget Somoskőújfalu és Sal­gótarján között a 21-es úton. Édesanyja tulajdonában lévő sze­mélygépkocsival a salgótarjáni K. Renáta, vasárnap 3 óra 50 perckor - vélhetően gyorshajtás következtében - lesodródott az útról és az árokba, majd egy póz­nának vágódott. A négy utas kö­zül egy súlyos és egy kön­nyebb sérültet a mentők a kórházba szállítottak, míg a rendőrség eljá­rást indított a sofőrlány ellen. HOLLAND-MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST ÍRTAK ALÁ Távlatokban gondolkodik a megyei rendőrség K. M. A hollandiai Dél-Gelderland Zuid és a Nógrád Megyei Rend­őr-főkapitányság között 1993- ban létrejött együttműködés eredményeinek megvitatására és értékelésére érkezett megyénkbe Dél-Gelderland régió főkapitá­nya J.J.Th. Stoutjesdijk, főpol­gármestere dr. E.M. d.Hondt, va­lamint főügyésze dr. L. M. van Zanten-Renders asszony. Velük találkozott a hét végén Salgótar­jánban megyénk főkapitánya, dr. Havasi Zoltán ezredes, főügyé­sze, dr. Tolvay Örs Csaba és a megyei közgyűlés elnöke Smitnya Sándor. A találkozón, az eltelt öt év eredményeinek összegzésén kívül egyeztették a következő öt év együttműködé­sére vonatkozó terveit, melyet a két főkapitány a szombati meg­beszélésen aláírásával hitelesí­tett. Havasi ezredes tájékoztatójá­ban kiemelte: tovább folytatják a „Nógrád biztonságáért” progra­mot, sőt Tolna és Békés megye, illetve azok holland testvérme­gyéivel együtt interregionális programot készítenek. Ez több témát is érint, s szervesen 3. oldal Sajtótájékoztatón számoltak be a nógrádi és holland zsaruk ötödik éve tartó együttműködéséről Közmunka az állástalanoknak A megyei önkormányzaton és Salgótarjánon kívül Bátony­­terenye és Balassagyarmat ön­­kormányzata is pályázik köz­munkára a Közmunkatanács Hi­vatala által kiírt program máso­dik ütemében. A pályázatokat május 31-ig kellett benyújtani, az országos tanács július 15-ig bírálja el a beérkezett igényeket. 3. oldal VETÉLKEDTEK A JÖVŐ BIOLÓGUSAI Nagyoroszi diáklány sikere Az ország általános iskolái­nak biológiából kitűnő ered­ményt elérő hetedik és nyolcadik osztályos tanulói vetélkedtek a hét végén Kisújszálláson. A Hermann Ottó nevét viselő há­romnapos verseny fináléjába hu­szonöten, a megyei és a fővárosi selejtezők legjobbjai kerültek. A résztvevők először a szóbeli fel­adatot oldották meg, ennek során egy-egy általuk kiválasztott ter­mészetvédelmi terület útikalau­zaként mutatkoztak be. Szomba­ton a nagykunsági tájakon nö­vény- és állatfelismeréssel foly­tatódott a biológiai ki mit tud?. Vasárnap Hermann Ottó élete és munkássága, valamint a helyi gimnázium biológiai szertárában látottak adtak témát, ekkor írás­ban adtak számot tudásukról a diákok. 3. oldal Ebben a lapban ez is benne van! Hogy jön ki mindez 675 forintból? Fizessen elő a Nógrád Megyei Krónikára! HAGYOMÁNYŐRZŐ BUJÁKI VIRÁGVASÁRNAP Otthonra találni a világban SZABÓ A Cserhát völgyében, a Szent Márton tiszteletére felszentelt ró­mai katolikus templomban meg­tartott misével és az azt követő úrnapi körmenettel vette kezde­tét - a hagyományoknak megfe­lelően - a XIV. bujáki vasárnap rendezvénye. A nagy érdeklő­déssel várt eseményre a híres nógrádi faluba zarándokoltak szép számmal nem csupán a kör­nyező településeken élők, hanem a határon túli magyarlakta tele­pülések lakói is. Természetesen nem maradt el a szokásos kirako­dóvásár, a művészeti bemutató és a vidám showműsor sem. Az égi jelek kedvezőre fordul­tak a Cserhát lankái felett, hiszen a jeles ünnepen a napok óta erre­felé vendégeskedő esőfelhőket 3. oldal Úrnapi körmenettel kezdődött a bujákiak virágvasárnapja KUTYAKI­ÁLLÍT­ÁS BALASSAGYARMATON Ugattak a Palóc ligetben MUNKATÁRSUNKTÓL Az egyik rottweiler kissé mérgesen nézett épp arra elhala­dó fajtársára. Egy óvatlan moz­dulat a gazdi részéről, s pillana­tok alatt „szőrbe” kapott a két eb. Miután szétválasztották a hara­gosokat, szájkosár volt az aján­dékuk. Persze a vasárnapi, balas­sagyarmati kutyakiállítást nem ilyen és hasonló jelenetek jelle­mezték. Már hetekkel az országos ku­tyakiállítás előtt tiltakoztak a helybeli környezetvédők, mond­ván: a Palóc liget, a város egyik ékessége tele lesz „piszokkal”, s ez nem tesz jót a parknak. Ennek ellenére minden rendben zajlott a tegnapi eseményen. A gazdik több helyszínen mutathatták be kedvenceiket. Több tucatnyi kutyakedvelő sze­me láttára parádézhattak az álla­tok. Büszke tartású dán dogok, játékos spánielek, fazonigazított 3^ oldal Csőre töltött szeszfőzde NMK-INFORMÁCIÓ Valamikor nagyon régen, a francia hadsereg dicső tábornokai, a csaták megnyeréséhez két dol­got tartottak nélkülözhetetlennek: a harciasságot kölcsönző pálinkát és az elegendő lőszert. A gal­­gagutai szeszfőzdében a minap mindkettő szerepet játszott egy máig rejtélyes történetben, ahol valódi lövedékekkel töltötték meg a főzőkatlant. A csata azonban ez­úttal - szerencsére - elmaradt. 3. oldal ERDELY KÖR: TISZTUJJITÁS ÉS TERVEK Határtalan magyarságtudatunk kötelez A Nógrád megyei tagság és szépszámú érdeklődő rész­vétele mellett vette számba az elmúlt év jeles eseménye­it, a jövő törekvéseit és vá­lasztott vezetőségét az Er­dély kör szombaton délután a salgótarjáni József Attila Művelődési Házban. Az igen szép eredményeket és egyre nagyobb megbecsü­lést kivívó polgári szervező­dés az elkövetkező három esztendőre is - a tisztségvi­selők újraválasztása mellett - Baló Attila egyesületi el­nöknek és Valiskó Ferenc titkárnak szavazott nagy többséggel bizalmat. SZéP Az elmúlt hónap utolsó napján értékelte az elmúlt esztendő ese­ményének tapasztalatait az Er­dély kör tagsága azon a közgyűlé­sen, ahol a vezetőség nevében, Balta Ferenc levezető elnök kö­szöntötte a 37 tagot és a meghívott 3. oldal Az Erdély kör vezetői a magyarságtudat erősítését tűzték ki legfőbb célul

Next