Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-04-22 / 16. szám

IV. évfolyam. Előfizetési föltételek: postán vagy heyben házhoz hordva. Egész évre.................................................... 4 frt. Félévre...........................................................2 „ Negyedévre..................................................1 „ A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások Piringer János és Jóba Elek kiadótulajdonosok köny­vnyomdájához (nagy-debre­­czeni­ utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fo­gadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer halálozott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdíj fejében, minden egyes hirde­­tés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15­16. szám. Nyíregyháza, 1883. április hó 22. TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. g^~ Meg­jelenik heten mint egyszer vasárnapon, "jglg krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Camp által Hamburgban. A korcsmár hitel. Az 1883. XV. törvényczikk, vagyis az uzsoráról és káros hitelügyletekről szóló törvényjavaslat, meg­engedte a hazai törvényhatóságoknak, hogy a bírói úton behajtható korcsmár adósság maximumát, a maguk területére és hatáskörében, határozzák meg, amely összeg azonban 2 forintnál kevesebb és 8 forintnál több nem lehet Szabolcs megye törvényhatósága, folyó április 11-edikén tartott rendkívüli közgyűlésében, figyelve a törvény intenczióira, saját területén a vendég­lőkben, korcsmákban és bármely más italmérési helyiségben (ide értve azon kereskedéseket is, ame­lyek a szeszes italoknak kicsinyben való eladására joggal bírnak) kiszolgáltatott szeszes italok ára iránti követelések fejében, bíróilag megítélhető ös­­­szeget két forintban állapította meg. Az ország legtöbb törvényhatósága, hasonlóan járt el, sőt a főváros, Budapest is hét forintban állapította meg. A miniszteri leirat szerint volt még egy másik kérdés, amely a korcsmái adósság maximumának meghatározásával egyidejűleg, szintén el volt dön­­tendő. E kérdés az, hogy mikép lehetne a törvény kijátszását megakadályozni oly helyütt, ahol több korcsma van ? Szabolcs megye törvényhatósága e kérdést ak­­képen oldotta meg, miszerint a korcsmái hitelt sza­bályozó törvényjavaslatot azon megjegyzéssel ter­jesztette fel a magyar kir. belügyminisztériumhoz, hogy „oly helyen, ahol több italmérési helyiség van, a meghatározott legnagyobb hitelnek, egyesek részéről, több helyütt való igénybe vétele, vélemé­nyünk szerint, a gyakorlati életben nem korlátozható.“ A fővárosi regále adó­kivető bizottság szintén e véleményben van, e kérdésre egyhangúlag azt felelvén, hogy „Budapesten, ahol tömérdek korcsma van, ennek megakadályozása, ha a korcsmáros maga nem óvatos, hatóságilag lehetetlen.“ Megengedem, hogy úgy Szabolcs megye törvény­­hatósága, mint Budapest regale adókivető bizottsága jóhiszeműleg és akaratúlag járt el, amidőn a több korcsmár helyiségben való hitelezés korlátozását gyakorlatiatlannak, tehát kivihetetlennek vélemé­nyezvén, e tekintetben nem hozott javaslatot. Ha azonban az 1883. XV. törv czikk inten­­czióját tekintjük, e kérdés semmivel sem jelenték­telenebb magánál a maximum meghatározásánál. Eme törvényjavaslat ugyanis azt tételezte fel, hogy sokan igénybe veszik, minden korcsmában, a törvényes uton behajtható adósság maximumát. Ezt tehát a törvényhozás megelőzni, meghiúsítani akarja, amidőn a miniszteri leirat azt a kérdést intézi a törvényhatóságokhoz, hogy: „mikép lehetne oly helyen, ahol több korcsma van, a törvény ki­játszását megakadályozni?“ Megvallom, mikép nem tudtam volna előlege­­sen feltenni, sem Szabolcs megye törvényhatóságáról sem a fővárosi regale-adókivető bizottságról, hogy e kérdést még csak arra sem találja érdemesnek, hogy legalább vita tárgyát képezte volna az illető tanácskozó testületekben. Szabolcs megye törvényhatóságának gyűlésében hallottam ugyan egy szeretetteljes hangot emel­kedni, amely azt javasolta, hogy a cselédektől egy­általában vonassák meg a korcsmár hitel élvezeté­nek joga, de lesz az elhangzott nyom nélkül. Pedig ez igen fontos kérdés. Igaz, hogy a cselédségnek e jogbeli kizárása, egyenesen az egyéni szabadságot támadná meg. De más tekintetben, erkölcsi szempontból, igen szükséges és üd­vös intézkedés lett volna, ha legalább a napszámosok s cselédekre nézve, egy forintban állapítatott vol­na meg a korcsmár hitel maximuma, mert épen a napszámosok és cselédek azok, akik legtöbb he­lyütt fordulván meg, legtöbb korcsmár helyiségben vehetik igénybe, a korcsmái hitelt. De én még egy más módot is tudok, amely­nek segélyével, különösen a fővárosban és nagyobb városokban, nagy mérvben meg lehetne akadályoz­ni a törvény kijátszását, a több helyenni hitelezést illetőleg. E tekintetben ugyanis ott vannak a rendőri közegek. Ezeknek eddig is kötelességükben állott és áll a korcsmár helyiségek látogatása. Eme tör­vény életbeléptetésével pedig, még szigorúbb fel­ügyeletre lennének kötelezhetők. Az oly egyén, aki a korcsmái hitelt több he­lyütt igénybe veszi, nem rendes, nem szolid, hanem nevezzük nevén, korhely ember. Az ily korhely em­bereket a rendőri közegek így is ismerik. Nem lenne tehát nehéz az ily egyének korcsmái hitele­zésének ellenőrzése. Magától értetik, hogy ez eset­ben, nagyobb városokban, a rendőri közegeknek váltakozva kellene bejárniok az italmérési helyeket, hogy embereikkel mindenütt találkozhassanak. Az 1883 XV. törvény­czikk praeventiv nemes intenczióját mindenesetre nagyobb szeretettel és figyelemmel kellett volna a törvényhatóságoknak felkarolni. Nem lehetlen azonban, hogy e javaslat még visszakerülhet Szabolcs megye törvényhatósá­gának zöldasztalára is, amikor talán nem lesznek e jóakaratú sorok egészen fölöslegesek. (..) Ne menjünk külföldi fürdőkre! Minden nemzetnek meg vannak a maga sajátságai, a magyarnak is, s minden kornak meg vannak a maga kor- és kor eszméi. Mindezeket a történelem logikája bizonyítja. A magyar nemzet egyik kiváló sajátságai közzé tartozik, rég időktől fogva az, hogy, osztályonként és A „NYÍRVIDÉK“ TÁROZÁJA. Adalék a pangermanizálás törté­netéhez. Irta: Kiss Rezső. Vége. A pargemanizálás ügyét szépen mozdították elő magyarjaink, kikre bátran lehetett volna alkalmazni a költő szavait: hogy az akkori magyar rut szibarita vár, mert elvetette, sutba dobta a szép nemzeti öltözetét és rut idegent cserélt. Gyönyörű példányokat mutat be Gvadányink az országháza előtt és — az Ur házában ! »Oly nagyon fájt szivem, bánatban reszketett. Mivel kevés mágnás volt magyar ruhában. Az is már öreg volt ki volt ily gúnyában. Legtöbben valának mind német nadrágban Nem magok hajukkal, hanem paró­kában.« Az ifjúságon végig tekintettem, francziák, anglusok, ezek én azt véltem, Mind idegen nyelven szóltak — jól ítéltem, Tarkák, tán (igy !) bolondok ily gonddal is éltem. Estve bevezetett a komédiába, Itten urak, dámák voltak oly ruhába, Mint a kik játszottak s tán­­czoltak scenába, Gondoltam testvérek lévén egy gúnyába. Másnap barátoknak mentünk templomába. Úgy tetszett, hogy most is a komédiába Vagyok, mert itten is voltak oly ruhába, Mint a komédián , tollasba tarkába. Mint ott nevetkeztek, itt szint úgy neveztek, Com­­plementirozást egymás között tettek; nem oltárra, hanem hátra tekingettek. Dámák, gavallérok egymásra intettek. Gavallért pajzányan szolga öltöztette, Dáma magát fehér s pirosba festette. Sok közülök ezecet bölcsen cse­­lekedte: Múmiát mutatott volna máskép teste. Monda: »Földim! többet én nem mutathatok, Mind télben, mind nyárban ez a ruházatok; így vannak befestve minden ábrázatok. Legyenek öregek bár iffiak azok. Ugye­bár jól adja elő? Nincs is derekabb ember a magyar fába beojtott olaszból legnagyobb magyarrá iz­mosodott, derék Gvadányi József lovas gyengerális­­nál. Valóban Horatius rndendo dicere verum­ától Juvena­lis pattogtató korbácsáig mindent, de mindent tartal­maz e derék szerző említett munkája. De halljuk. »Feltettem, hogy rajjok én csúfságot tenni Fogok, ha egyenként, fogok velek lenni; A hidra sétálni ha ta­lálok menni; De urait elsőbb fogom elüvenni. Módom egyszer lévén, a hídon megálltam, Egy deli il­ fiut jönni felém láttam, Talpától tetőig ötöt hogy vizsgáltam, Maskara köntösét felette csodáltam. Fordított kapáju saru volt a lábán, Hátról csat,rávarrva mindkettő­nek szárán. Mint két ujj, oly széles sarkantyú bokáján. Elül volt hasadék gombokkal plundráján. Kurta vala az ő alsó bacukája. Rövid rojt volt körül felvarrva teája. Mellén ki volt vonyva ingének ta­réja, Egy kis csat volt ezen ánglusnak munkája. Felső ruhájának egy araszszal alja Hosszabb volt és ránezés; Tarka volt mint tarka a béusznak málja, Szűk volt szorítását, láttam alig állja Vert Dragon szin posztó Marseelbe szövetett, Sok veres pontokkal vala pettyegetett. Két sorral aczél gomb volt rá helykez­­tetett, Párisba ez Iraknak megkereszteltetett. Mint malomkő, oly nagy kalap volt a fején, Tarka­barkatok­ból bokréta tetején. Karimája volt majd hátának közepén, De szélbe nem tudom, hogy állott meg helyén. Csigásán a haja volt felfodoritva. Egy font haj­por vala copfjába szorítva, Mely kis pántlikával vala be­szorítva. ügy tetszett szalám van hátára hagyitva. Meg­esküdtem volna, hogy vagyon golyvája. Ha ez nem­ lesz mégis valami hibája, Gondoltam: torkának tán van anginája, Vagy keléssel tele van nyaka csigája. Mely szélesen szokott zsidó rabinernek Gallérja állani, szint úgy állott ennek, Négy ujjnyira felül gal­lérja ingének. Szép volt ez, mint örve a juhász ebének. Olyan, mint szakácskés függőt az oldalán. Egy hor­gon akasztva felül bugyogóján, Ez fegyvernek neve be­csülettel mondván — Kutó és próbálni lehetne ezt békán. Hozzám érvén ötét szépen köszöntöttem, És meg­hajtott fővel ötöt üdvözöltem. Csodáltam, hogy az ő fe­leletét vettem, Mert viszont magyarul tőle tiszteltettem. Mondám neki: »Uram! szabad-e szóllani, Talán nem hibázom, ha fogom mondani, Hogy az úr kötélen fel s alá ugrálni, Theatrumon szokott drótokon járkálni. Mert tudom : a két csat csak azért van lábán, Hogy két szíj ezekről nyúljék lába szárán, Lábait kötélhez csatolják szaporán, Szent Istvány tornyán is tánczolhat azután. Kalapja széle is tudom hogy segíti: A levegőégbe nagyon emeliti, Köntöse ugrásban meg nem melegíti, Mert elég basgatott, sőt inkább hűsíti. Ha eltalálja is az ur törni lábát, Azt tudom, hogy soha ki nem töri nyakát. Mivel oly vastagon a nyakra­­valóját, kötötte, mint kötik gyermekek pólyáját.« Ilyenek voltak a pangeroianizálás következményei, de a fajunktól elrugaszkodtak eltűntek, úgy tűntek el a déli pontra felvergődő hazaszeretet napja elől, mint az árnyék s igy (s ez a legcsipősebb szatíra !) árnyoldala­ikról sem írhatunk. Hequiescant in pice — t. i. bolondos szokásaik in aeternum. Minden ember legyen ember és magyar, Akit e föld hord s­egével eltakar! IW" Mai számunkhoz egy fél ív melléket van csatolva.

Next