Nyugat, 1910. július-december (3. évfolyam, 13-24. szám)
1910 / 23. szám - Figyelő - Lukács György: Arról a bizonyos homályosságról – Válasz Babits Mihálynak –
invenciókat adta ki Szendy Árpád. Ez a kiadás jól bevált. A Bartók-féle Beethoven-magyarázatok világosak, egyszerűek, jól használhatók. A kották nyomása azonban olyan gyarló,— nyilván a forcélozottan minimális előállítási ár miatt — hogy ebben a formában nem lehet ajánlani. Ha elkérnek egy ilyen szonátáért 1 kor. 20 fillért, akkor meg lehet kívánni, hogy jól olvashatóan, nagy kottafejekkel, erősen ritkítva nyomják, s a kottaolvasás amúgy is nagyon szemrontó. Ez a pedagógiai kiadás tehát egészségi szempontból index alá helyezendő. CSÁTH GÉZA ARRÓL A BIZONYOS HOMÁLYOSSÁGRÓL — Válasz Babits Mihálynak — Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, igen tisztelt uram, hogy sem az én könyvemről, sem az Ön kritikájáról nem fogok beszélni. Ezen a ponton talán kevesebb a nézeteltérés közöttünk, mint látszik. Azt írtam könyvem első lapján: A bevezetés megmondja, hogy miért rosszak, az én mértékemmel nézve, ezek az írások. Az Ön ítélete ennél megértőbb, kevésbbé apodiktikus , kedvezőbb. Azt csak megköszönni lehet, vitázni itt nem szabad és nem is illik. De módszeremet kritizálván említést tett „a ködös és sokszor magvatlan német metafizikáról“, mely „idegesen fél attól, hogy valahol is nevén nevezze a gyermeket“. Ön szándékoltnak látja ezt a homályosságot, mert — szerintem — bizonyos hangulatok csak félhomályban maradhatnak épek. „De az olvasónak más az érzése, s példák mutatják, hogy nagyobb mélységekbe is behat a szó fénye, s a mélység azért mélység marad.“ Arról a „homályosságról“ és okáról „a modern német metafizikáról“ lenne egy pár megjegyzésem — amennyire csak lehet függetlenül az én könyvemtől és az Ön kritikájától. De bevezetésképen engedjen meg egy személyes megjegyzést (melyet — hiába! —lehetetlen elhallgatnom): én az Ön módszertani ellenvetését tipikusan németnek látom — sőt bécsinek. Német a módszertani kérdés magában való jelentőségének hangsúlyozása. Latinok és angolszászok ma azt mondogatják, hogy mellőzhetők a módszertani kérdések. Én a németekkel együtt nem osztom egészen ezt a vélekedést — de Ön „leküzdhetetlen ellenszenvvel van velük szemben“. Amazok azt mondják: jó módszer a sikeresen használt módszer és rész a sikertelenül alkalmazott. Tehát — csak példaképen — az én esetemre alkalmazva, a nem német ellenvetés könyvem ellen a formák metafizikai aprioritásának tagadása volna. Annak hangsúlyozása, hogy nekem nem sikerült formafogalmamat filozófiailag és lélektanilag megalapoznom, hogy egyes esetekben való alkalmazásai helytelenek, vagy nem magából a fogalomból következők, hogy a forma egyáltalában nem realitás stb., stb. Német hagyomány azonban, mielőtt egy kérdés érdemébe egyáltalában belemennénk, sőt egészen függetlenül tőle, a használt módszer kérdésének döntő jelentőséget tulajdonítani. Bécsit (azaz hogy bécsi volna, ha volna egyáltalában bécsi filozófiai kultúra), esztétikai rokon vagy ellenszenv szempontjából bírálni egy módszert. Bécsibb mindenesetre a rajnavidéki Georgenél (akinek Bécscsel való egyetlen összefüggése az, hogy egy kitűnő újságírónk egyszer megtette bécsinek), a holsteini Stormnál, a szász Novalisnál és a dán Kierkegaardnál. De bécsibb még a bécsi Kassnernél és Beer Hofmannál is, akiknek csak földrajzi szülőföldjük Bécs, de akiknek értői és olvasói épen úgy nem Bécsben.