Nyugat, 1910. július-december (3. évfolyam, 13-24. szám)

1910 / 23. szám - Figyelő - Lukács György: Arról a bizonyos homályosságról – Válasz Babits Mihálynak –

invenciókat adta ki Szendy Árpád. Ez a kiadás jól bevált. A Bartók-féle Beethoven-magyará­­zatok világosak, egyszerűek, jól hasz­nálhatók. A kották nyomása azonban olyan gyarló,— nyilván a forcél­ozottan minimális előállítási ár miatt — hogy ebben a formában nem lehet ajánlani. Ha elkérnek egy ilyen szonátáért 1 kor. 20 fillért, akkor meg lehet kívánni, hogy jól olvashatóan, nagy kotta­­fejekkel, erősen ritkítva nyomják, s a kottaolvasás amúgy is nagyon szem­rontó. Ez a pedagógiai kiadás tehát egészségi szempontból index alá he­lyezendő. CSÁTH GÉZA ARRÓL A BIZONYOS HOMÁLYOSSÁGRÓL — Válasz Babits Mihálynak — Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, igen tisztelt uram, hogy sem az én könyvemről, sem az Ön kritikájáról nem fogok beszélni. Ezen a ponton talán kevesebb a nézeteltérés közöt­tünk, mint látszik. Azt írtam könyvem első lapján: A bevezetés megmondja, hogy miért rosszak, az én mértékem­mel nézve, ezek az írások. Az Ön ítélete ennél megértőbb, kevésbbé apodik­­tikus , kedvezőbb. Azt csak meg­köszönni lehet, vitázni itt nem szabad és nem is illik. De módszeremet kritizálván emlí­tést tett „a ködös és sokszor mag­­vatlan német metafizikáról“, mely „ide­gesen fél attól, hogy valahol is nevén nevezze a gyermeket“. Ön szándé­koltnak látja ezt a homályosságot, mert — szerintem — bizonyos han­gulatok csak félhomályban marad­hatnak épek. „De az olvasónak más az érzése, s példák mutatják, hogy nagyobb mélységekbe is behat a szó fénye, s a mélység azért mélység marad.“ Arról a „homályosságról“ és okáról „a modern német metafiziká­ról“ lenne egy pár megjegyzésem — amennyire csak lehet függetlenül az én könyvemtől és az Ön kritikájától. De bevezetésképen engedjen meg egy személyes megjegyzést (melyet — hiába! —lehetetlen elhallgatnom): én az Ön módszertani ellenvetését tipikusan németnek látom — sőt bécsinek. Német a módszertani kér­dés magában való jelentőségének hangsúlyozása. Latinok és angolszá­szok ma azt mondogatják, hogy mel­lőzhetők a módszertani kérdések. Én a németekkel együtt nem osztom egészen ezt a vélekedést — de Ön „leküzdhetetlen ellenszenvvel van velük szemben“. Amazok azt mond­ják: jó módszer a sikeresen használt módszer és rész a sikertelenül alkal­mazott. Tehát — csak példaképen — az én esetemre alkalmazva, a nem német ellenvetés könyvem ellen a formák metafizikai aprioritásának ta­gadása volna. Annak hangsúlyozása, hogy nekem nem sikerült formafogal­mamat filozófiailag és lélektanilag megalapoznom, hogy egyes esetekben való alkalmazásai helytelenek, vagy nem magából a fogalomból követ­kezők, hogy a forma egyáltalában nem realitás stb., stb. Német hagyo­mány azonban, mielőtt egy kérdés érdemébe egyáltalában belemennénk, sőt egészen függetlenül tőle, a hasz­nált módszer kérdésének döntő jelen­tőséget tulajdonítani. Bécsi­t (azaz hogy bécsi volna, ha volna egyáltalá­ban bécsi filozófiai kultúra), esztétikai rokon­ vagy ellenszenv szempontjá­ból bírálni egy módszert. Bécsibb min­denesetre a rajnavidéki Georgenél (akinek Bécscsel való egyetlen össze­függése az, hogy egy kitűnő újság­írónk egyszer megtette bécsinek), a holsteini Stormnál, a szász Novalisnál és a dán Kierkegaardnál. De bécsibb még a bécsi Kassnernél és Beer Hofmannál is, akiknek csak földrajzi szülőföldjük Bécs, de akiknek értői és olvasói épen úgy nem Bécsben.

Next