Orient Expressz, 1995. január-június (4. évfolyam, 1-27. szám)

1995-01-04 / 1. szám

INTERJÚ mlm mpmmn lä­­sim­at $ — fi * Öt esztendővel ezelőtt tért vissza Romániába. Milyen elgondolásokkal jött és mit valósított meg ezekből? * Az igazság az, hogy azért tértem vissza Romániába, mert haza akartam jönni. Mindenkori álmom volt a hazatérés. Tisztán és egyszerűen ez volt a szándékom. És ezért küzdöttem egy életen keresztül. Persze, kétségtelen, hogy bizonyos elgondolásokkal érkeztem haza. Például azzal, hogy Romániában megteremtsük a demokráciát. Úgy vélem, hogy én egy igazi demokrata vagyok. Olyan családban nőttem fel, ahol a demokrácia valami természetes volt, hozzátartozott az emberek életéhez. A két világháború között, mint fiatalember egészen huszonkét éves koromig­­ olyan országban éltem, amelyben, bár a nyugati országokban jelenleg tapasztalható mércékkel nem volt tökéletes, de azért demokrácia létezett. Ez tagadhatatlan. Tehát, a családi neveltetés mellett volt ahol megtapasztalnom a demokrácia ízét is. Később a világban jártamkor megéltem az 1940-es esztendők traumáit, amikor Románia csatlakozott a tengelyhatalmakhoz. Számű­zetésben éltem le szinte a teljes életemet, hiszen negyvennyolc nap hiányzik az ötven esztendőből, amit távol éltem le. Sokszor tréfálkozva megjegyzem, hogy ennyi száműzetésben eltöltött év után haza akarjál jönni a szülőhazádba és itt igyekezzél helytállni, versenyezni a legmagasabb szinten, még ha teljes veszteséget értem is el, akkor is egyedi eset. Persze, akadt még olyan politikus, aki külföldön élt, de miután visszatért az országba, abbahagyta a magasszintű politizá­lást. Mindazon idő alatt, amíg kint voltam, dolgoztam­­ Angliában, Franciaországban, Svájcban, az Egyesült Államokban, ahol egyébként lakásaim vannak -, olyan országokba vitt a sors, ahol demokrácia van. Az első nyilatkozatomban, amit a szülőföldemre való lépéskor tettem, benne volt, hogy Romániába demokráciát létre­hozni jöttem. És mit mondhatok most? Azt, hogy az azóta eltelt négy és fél esztendő alatt az elgondolásaimból kevés valósulhatott meg. Bíráló és objektív szemmel vizsgálva a tényeket­­ ez a helyzet. Hiszem, hogy többet tehettünk volna, mint amennyit valójában cselekedtünk. Románia gyorsabb ütemben haladhatott volna a demok­rácia felé, mint ahogy tette. Miért nem történt ez meg? Azért, mert létezik egy félsz a változástól. Ismerjük azt a román közmondást, hogy rossz a rosszul, de még rosszabb a rossz nélkül. Az emberek megszoktak egy helyzetet, félnek gyökeresen változtatni ezen. Mindent amit tettem, mindent amit elnökjelöltként politikai nyilatkoza­taimban mondottam félreértettek a polgárok. Én egy idegen voltam, aki nem evett szójaszalámit, s azért jöttem, hogy eladjam vagy megvásároljam az országot, hogy munkanélküliséget hozzak. Nem vitás, hogy a változások, melyekről beszéltem, amelyeket javasoltam bizonyos traumákat is okoztak volna, de ugyanakkor megtörténik a társadalom átváltozása, megújulása, amely a maga során elhozta vona az életszínvonalat érintő eredményeit is. De csak akkor, ha valami csoda folytán, a nép megértett volna engem. Én nem fogadom el azt a vélekedést, hogy az első szabad választásokat teljes mértékben ellopták. Nem! Csak egyszerűen loptak most is. De ha semmiféle tolvajlás nem lett volna, Iliescu akkor is megkapja a szükséges - de kisebb arányú - szavazatszámot. Ez a helyzet. No és mit valósítottunk meg? Mondhatjuk azt, hogy az országban jogegyenlőség van, s a kisebbségeknek is megvan a maga joga. Tárgyal­hatunk bátran erről a problémáról is, mert nekem e téren nincsenek homályos gondolataim. Létezik a sajtószabadság, hiszen azt közölhetünk, amit akarunk, de gondunk van a papírbeszerzés és a terjesztés terén, ahol jól tudjuk, hogy él még az állami monopólium a Rodipeten keresztül, s minden próbálkozásunk, hogy kiépítsünk egy terjesztőhálózatot zátonyra futott, és csak hatalmas veszteségeket okozott. Tizennégy kis­teherautót hoztam, hogy szállítsuk vele a sajtót, de mindenki bizniccel foglalkozik és még négy év múltán sem tudok velük újságokat terjeszteni, mert mindenki teszi esze után a magáét és csak kihasznál, kizsákmányol­ engem. Ez az igazság és hiába rohangászok utánuk, nem oldhatom meg egyedül a problémát. De azért sincs igazi sajtószabadság, mert nincs egy, a teljes országot átfogó független televíziós rendszerünk. Külföldről érkezve rádöbbenhettem, hogy ez az egyik legfontosabb kérdés és írásban javasoltam Iliescu úrnak, hogy hozzon létre egy alternatív televíziós­hálózatot. A javaslatomra Iliescu úr széljegyzetet írt: „Ha Raţiu úrnak tévé­készülékei vannak, adja át nekünk, szükségünk van ezekre." Azóta is tárgyaltam még erről velük, de kevés a valószínűsége annak, hogy megvalósíthatjuk. Mi valósult még meg? Például a társadalom átváltozásából úgy, hogy minden egyénnek tiszteljék az identitását, legyen szent a magán­­tulajdonhoz való joga, amely egy demokráciában az egyéni jogok közé tartozik, amely erőt és függetlenséget ad az embernek. Ez szerintem a demokrácia alapja, mint ahogy azt a civilizált országokban is észlelhetjük. Minálunk nem garantált intézményesítetten a magántulajdon. Mint ahogy az alkotmányból is kitűnik, minálunk a tulajdon intézményesített megvédése van csak. Hogy az eddigi privatizálás miként ment végbe? Mindenek­előtt uraink - a hatalom - ellenébe ment végbe az, ami végbement, hiszen mindent megtesznek azért,­­ hogy ne veszítsék el a hatalmat. Abban a pillanatban, amikor a gazda­sági hatalom több ezer ember kezébe kerül, a politikai hatalom is kieshet a központ markából. És ezt ők nem szeretnék. Az egész privatizálást úgy vitték végbe, hogy hozzuk ki a törvényt, aztán majd meglátjuk mi lesz... A nehézipar privati­zálása egy tréfa. Magánkézbe vehették az üzle­teket, a kereskedelmet, s nem azokat az elemeket, amelyek az ország gazdagságát hozzák. Tehát ezt figyelembe véve sem mondhatjuk, hogy igazi demokrácia van. A parlament? Azt tudjuk, miként Vendégünk: Ion Raţiu, a Képviselőház alelnöke, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt alelnöke működik. Van néhány jó dolog itt, mindenről beszélhetünk, ahogy akarunk, de a szavazás sablon szerint megy, létezik a hatalom döngölője, egy olyan hatalmi viszony, amely bármilyen javaslatot, ha az uralmon lévőknek nem tetszik, leszavazzák. Röviden: nincs olyan igazi demok­rácia az országban, mint amilyent én a nyugati országokban láthattam. Ott is a kormánypárt uralkodik, de mindig elfogadja az ellenzék jó javaslatait, vagy ezekből bizonyos részt, mert így mindig létezik egy folyamatosság. Amikor az ellenzék kerül hatalomra, ez nem veti el a törvényeket, hanem esetleg kissé módosítja azokat, így létezik egy folyamatosság, s ez az értelmes hozzáállás, a demokrácia lényege. A demokrácia vitát, tiszteletet és türelmet jelent. Mindez minálunk hiánycikk. * Ahogy a szavaiból értettem, a lakosság nem volt felkészülve a '90-es és ’92-es válasz­tásokra és ezért az ellenzék alapvetően kisebbségbe került. De a demokráciáért csak a parlamentben és a kormányban lehet küzdeni? * Én nem látom miként lehet demokráciát létrehozni a parlamenti tevékenységen kívül, a különböző intézményekben. Szerintem ez a parlament olyan amilyen, de mégis a demokrácia kezdete. Éppen ezért kockáztattam 1991-ben, amikor a parlament veszélyben volt, a bátorság tetette ezt velem. Éreztem, hogy meg kell próbálni megállítani „ezeket", mert szétrombolnak. A demokrácia egyetlen halvány képződménye veszélyben volt. Ha ezt lerombolják, akkor helyébe tehettek volna egy katonai rezsimet, hogy a hadsereg erejével állítsák vissza a rendet. Mást nem tehettek volna, így aztán - bár a parlament nem volt tökéletes - védelmembe vettem. Úgy érzem, hogy a parlamenti demokráciánk javult az alkotmányozó gyűléshez képest. * Mit várt volna a társadalomtól 1989-ben, amikor Romániába ért? És milyen szerepet álmodott saját magának e társadalomban? * Magamnak? Magamnak abszolút semmit! Abszolút semmit! Mondtam már, visszatértem, hogy lássam a szülőföldem tájait. Az első utamat, mert tél volt, nagy köd és gépkocsival veszélyes volt az utazás, vonattal tettem meg Tordáig. Elmentem megnézni a családi sírt. A templomot, amit a családom 1839-ben építetett, valamint a szüleim házát. Emlékszem, hogy az első politikai beszédemet Romániában a memorandista ősöm szobra előtt mondottam. A tömeg gyorsan össze­verődött, bár senki nem hirdette ki, hogy beszélni fogok, többszáz ember mégis összegyűlt. Számomra ez fantasztikus, valami csodás dolog volt. Az álmom megvalósult, a többi mind csak ráadás azóta. Sok örömben volt részem és sok szomorúságban. Ez utóbbit az emberek becsü­letességét illető csalódásaim okozták. Nagyon sérült a román lélek és az erkölcs, ahhoz képest amire az első huszonkét évemből emlékeztem, vagyis amilyen a két világháború között volt. * Mi a véleménye a kereszténydemokrata paraszt­párt jelenlegi helyzetéről? * Még nem sikerült igazi képet bemutatnunk. De remélhetőleg meg fogjuk tenni, eljutunk odáig is. A közvélemény azonban másnak képzel, mint amilyenek a valóságban vagyunk. Úgy vélem, hogy az ország meg kell hogy értse: mi vagyunk az igazi demokraták! Vagyis az egyenlő jogok mellett állunk ki, a nyugati szabadságok hazánkban való alkalmazását szeretnénk, de ugyanakkor olyan párt vagyunk, amely a román nemzetet szolgálja. A mi pártunk itt jött létre, a jelen pillanatban sokan nem így hiszik. Ugyanakkor úgy tekintenek ránk, mint egy olyan csoportra, amely a történelembe ágyazott és nem néz a jövő felé.­­ De mindezt miért? * Nehéz megmondani. Nem akarok hosszú kommentárba bonyolódni, meglehet hogy a dolgok a maguk helyére zökkennek. Bízom a jövőben, mert az elgondolásaink jók és a programunk pedig megvalósítható. Persze, meg kell tanuljuk a demokráciát, mert nagyon kevesen értik a demokráciát mifelénk, mert nagyon kevesen élnek azok közül akik a két világháború között megtanulták ezt. De nem kell kétségbe esnünk. Végül is megtalájuk majd a hagyományaink vörös fonalát és megvalósulnak a­­célkitűzéseink. * Visszatérnék a kereszténydemokrata párt társadalom általi meg nem értéséhez. Nem az a probléma, hogy kik vannak jelenleg a párt csúcsán? * Úgy gondolom, hogy ön valamit ki akarna mondatni velem, amiről én most nem akarok beszélni. * Csak egy választ szeretnék. * Én is voltam újságíró, s igazat adok magának, amikor mindenféleképp megpróbál választ kihozni. De én elmondottam, amit el akartam mondni. Nem szeretném tovább kommentálni. Büszke vagyok a hagyományainkra , a pártomra, amelyhez tartozom, a párt elgondolásaira és annak ellenére, hogy a hozzájárulásom nincs megfelelően értékelve és felhasználva úgy vélem, hogy ez a párt az, amely korrekt és jó kormányzást hoz az ország számára. * A hazajötte óta eltelt öt esztendő alatt mivel „ajándékozták” meg a románok? * Azzal, hogy bárhova megyek, az emberek felismernek és szeretettel, melegséggel fogadnak. Ez meglehet, hogy paradoxon. Van aki utál, fenyeget, hogy felgyújtja a házam, Buzăuban meg akarták lincselni, Nagyváradról elkergettek... Olyan személyiség vagyok, amilyen, de viszonyulni kell hozzám. Ez nagy-nagy örömet és megelégedést okoz nekem. De az egész biztos, hogy amikor hazatértem, nem gondoltam arra, hogy megpályázzam az államelnöki tisztséget. Még át sem villant az agyamon, hogy javasolni fognak, így aztán elmondhatom, hogy az érzelmeket illetően többet kaptam, mint amennyit várhattam volna. Sőt, azt is állíthatom, hogy többet kaptam, mint amennyit megérdemeltem. KÁLLAY LÁSZLÓ

Next