Örömhir, 1930 (14. évfolyam, 1-9. szám)
1930-01-26 / 1. szám
XIV. évfolyam Miskolc, 1930. január 26. 1. szám ÖRÖMHÍR HEGYALJAI EVANGÉLIKUSOK LAPJA Szerkeszti: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Megjelenik DUSZIK LAJOS az evangélikus lelkészi hivatalban havonként egyszer Isten kezében Máté 6, 10. b) „Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.“ Az ujesztendőben, amelynek nekiindultunk, támaszra van szükségünk. Éreztük, tapasztaltuk ezt már azokon a napokon is, amelyek belőle eltűntek már az örökkévalóság végtelen folyamán. S mi lehetne a mi erős, kipróbált támaszunk, ha nem üdvözítő szent hitünk!? A hit az imádkozásban éli ki magát, hiszen ebből meríti azokat az erőket, amelyekkel elgondolásait, célkitűzéseit megvalósítja. Az imádságban jelentkezik a vallásnak a lelke. A keresztyén vallás a vallások vallása, mert nem alkotott és nem is fog soha sem alkothatni az Istent kereső vallásos elmélyedés szebb, tökéletesebb imádságot, mint amilyen a Miatyánk. A keresztyén hivő lélek megszentelt kívánságainak, óhajtásainak a legtömörebb, a legklasszikusabb összefoglalása ez ! ... Ilyen kívánságunk az is, amit elmélkedésünk homlokára irtunk: „Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is“ ... Nyugodtan folytathatjuk úgy a derült, mint a borult napokat, ha erősen, rendületlenül hisszük, hogy életünkben, mely örömből és bánatból tevődik össze, — minden akadályokon keresztül ezentúl is az Isten akarata, tehát a jó, a javunkra szolgáló fog érvényesülni. boldogságunk önzője nem a mi akaratunk, hanem az Isten akarata. A gyötrő bizonytalanság ellen, amely nálunk oly gyakran jelentkezik, az a legjobb orvosság, ha szent bizalommal és örömteljes gyermeki meggondolással tudjuk imádkozni. Legyen meg mindenben és mindenütt az Isten akarata. Igaz, hogy könnyű ezt elmondogatni, de nagyon nehéz ez előtt meghajolni. Ha a vallásos élet követelménye csak az lenne, hogy ezt elmondogassuk minden nap, akkor legalább az imádkozók mind jó keresztyének, jó evangélikusok volnának. De lényeges kelléke az imádkozásnak az is, hogy az ajkak beszéde a szív őszinte érzéséből törjön fel és szentelje meg gondolatainkat és akaratunkat is. Pedig sokszor kell magunknál is tapasztalnunk, — akik pedig azt állítjuk, hogy Istennek tetsző módon ér