Orosházi Hírlap, 1970. október-december (15. évfolyam, 115-152. szám)

1970-10-01 / 115. szám

Az ülésen részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bi­zottságának­ első titkára, Fock Jenő, a Forradalmi Munkás-­­Paraszt Kormány elnöke, továbbá Apró Antal, Fehér Lajos, Kál­lai Gyula, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­jai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizott­ság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban he­lyet foglalt a­­ budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője. Az ülést Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke nyitotta meg, aki a napirend előtt kegyeletes szavakkal emlékezett meg Nas­­­szer elnök haláláról. Az elnök javaslatára ezután az országgyűlés elfogadta az ülés­szak tárgysorozatát A napirend a következő: 1. A népgazdaság negyedik ötéves tervéra szóló törvényja­­vaslat; 8. az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásáról azóló, 1966. évi III. törvény módosítására vonatkozó törvényja­vaslat; 3. interpelláció. Az országgyűlés ezután a napirend szerint megkezdte a nép­gazdaság IV. ötéves tervéről szóló törvényjavaslat tárgyalását. El­sőnek Parch Imre, az Országos Tervhivatal elnöke mondott be­szédet Párdi Imre beszéde Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Elvtársak! A forradalmi munkás-paraszt kormány megbízásából az or­szággyűlés elé terjesztem a IV. ötéves terv törvényjavaslatát. A törvényjavaslat figyelembe ve­­szi népgazdaságunk fejlődésének eddigi tapasztalatait, érvényesíti a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának a IV. ötéves terv irányelveiről ho­zott határozatát, reálisan számol szocialista társadalmunk építé­sének legközelebbi feladataival. A terv szerves folytatása a párt és a kormány eddigi gazdaság­politikájának A IV. ötéves tervjavaslat ki­dolgozásának mintegy két és fél éves időszakában kötelességünk­nek tekintettük, hogy a szocia­lista demokrácia fejlesztésének az egész társadalmunkat átfogó törekvése — a sajátosságok fi­gyelembevételével — a népgaz­dasági tervező munkában is ér­vényesüljön — mondotta többek között a bevezetőjében, majd így folytatta: A IV. ötéves tenja­vaslat mindenekelőtt azokra az ered­ményekre épül, amelyeket a III. ötéves terv megvalósítása so­rán a termelőerők fejlesztésében elértünk. 1966—1970. években hazánk­ban a nemzeti jövedelem várha­tóan mintegy 40 százalékkal nő és 1970-ben — összehasonlítható áron számolva — mintegy 75 milliárd forinttal lesz több az 1965. évinél. A fogyasztási alap, amely a nemzeti jövedelem há­romnegyed része, 1970-ben vár­hatóan 31 százalékkal lesz na­gyobb mint 1965-ben. A lakos­ság anyagi fogyasztását szolgáló alap növekedése 42 milliárd fo­rint értékű árutömeget képvisel. Vetik a kenyérgabonát a nagykopáncsi Kossuth Tsz-ben A járás egyre több termelő­szövetkezete kezdi meg a ve­tési munkákat. Takarmányke­veréket a tervezett csaknem ötszáz holdból 176 holdon ve­tettek el, a 830 holdnyi ká­posztarepcéből 550 holddal ké­szültek el. A takarmánybúza vetését a gerendási Petőfi, a kétszerest a csanádapácai Köz­társaság kezdte meg, a nagy­kopáncsi Kossuth Termelőszö­vetkezetben pedig már vetik a kenyérgabonát. A járás kö­zös gazdaságai a terv szerint 30 ezer 300 holdat vetnek be az ősszel. Ebből 850 holdon vé­gezték el a hét végéig a mun­kát. A felszabadult területeken gyors ütemben halad az őszi vetésűek talajelőkészítése, ez­zel a munkával negyven szá­zalékban készültek el. Lassan megy az őszi mélyszántás, a csaknem harmincnyolcezer holdból mindössze 14,2 szá­zaléknyit szántottak fel. Négy termelőszövetkezetben még hozzá sem kezdtek az őszi mélyszántáshoz. A répaszedés és a kender betakarítása már megkezdődött és igen jó ütem­ben halad a Csorvás és Ge­rendás környéki termelőszö­vetkezetekben. Megnyílt az országgy­űlés őszi ülésszaka A felhalmozás az elmúlt öt­éves tervidőszak alatt 60 száza­lékkal növekedett. 1965-ben 40 milliárd forint értékű volt, 1970-ben eléri a 64 milliárd fo­rintot. Az elmút tervidőszakban nép­gazdaságunk fejlődését minde­nekelőtt a gyors ipari növekedés és a kedvező mezőgazdasági eredmények tették lehetővé. Az ipari termelés 34 százalékkal, a mezőgazdaság bruttó termelési értéke pedig 16 százalékkal ha­ladja majd meg az előző terv­időszakét Kiemelkedő ered­ményt értünk el a gabonaterme­lésben. Összességéban elmondhatjuk, hogy a III. ötéves terv előirány­zatait a gazdasági növekedés te­­­rületén teljesítjük, vagy túltel­jesítjük, a gazdasági fejlődés hazánkban a tervezettnél gyor­sabbnak bizonyult. Az 1966—1970-es években a­­ korábbi időszakhoz képest meg­gyorsult a lakosság jövedelmei­nek és fogyasztásának növeke­dése. A III. ötéves tervben elő­irányzott feladatokat nagymér­tékben túlteljesítjük. A lakosság reáljövedelme és fogyasztása 31 —32 százalékkal, a reálbérek 17 —18 százalékkal lesznek maga­sabbak 1970-ben, mint öt évvel ezelőtt. Amikor örömmel nyugtázzuk a III. ötéves terv teljesítésében elért eredményeket, nem lehe­­(Folytatás a 2. oldalon) Pár ® Imre, az Országos Terv­hivatal elnöke Fiatalok indulnak az NDK-ba Békés megyéből az idén 156 fiatal szak- és betanított mun­kás utazik az NDK-ba három évre, szakmai gyakorlatszerzés­re. Az első 40 főből álló csoport ma, október 1-én délelőtt indul a békéscsabai vasútállomásra. A fiatalokat a KISZ megyei bi­zottsága, az SZMT és a megyei tanács munkaügyi osztály kép­viselői búcsúztatják. Napirenden A járásbíróság tevékenysége Az MSZMP városi végrehajtó bizottsága szeptember 29-i ülé­sén az Orosházi Járásbíróság tevékenységéről tárgyalt, külö­nös tekintettel a bíróság káder­helyzetére, valamint a büntető ítélkezési gyakorlatára- Dr. Ab­­lonczy László járásbírósági el­nök tájékoztatójában ismertette azokat a nehézségeket, amelyek a személyi állomány csökkené­sével az utóbbi hónapokban ne­hezítik a munkát. A büntető ítélkezési gyakorlattal kapcsolat­ban megállapította, hogy a bíró­ság a jogpolitikai irányel­vek alapján ítélkezik, a­melyek célja, hogy az el­követett bűncselekmény arány­ban álljon a kiszabott büntetés­­sel. A vita összegezéseként a végrehajtó bizottság felhívta a bíróság figyelmét arra, hogy ma­radéktalanul szerezzen érvényt a továbbiakban is a szocialista törvényesség betartására, s a társadalomra veszélyes cselek­ményeknél a jövőben is kövesse a jogpolitikai irányelvekben elő­írtakat. A végrehajtó bizottság javaslatot terjeszt az illetékes szervek elé, amelyben kéri a sze­mélyi állomány növelését. Megkezdődött az új művelődési ház műszaki átadása Szeptember 2S-én megkezdő­dött az új művelődési ház mű­szaki átadása. A szakemberekből álló bizottság megtekintette az épületet, véleményt nyilvánított, s jegyzőkönyvbe rögzítette a hi­­ányosságokat. Ezt követően kez­dődött a részletes átadás, mely­nek során megtörtént a hideg­­melegvizes berendezés, vala­mint a központi fűtés és a szel­lőzőrendszer üzempróbája. Ma és holnap a villamosberendezé­sek próbájára kerül sor, s októ­ber 6-án ér véget a műszaki át­adás. Még egy kulturális jellegű hír: október 17-én és 18-án ismét nagyszabású táncversenyre ke­rül sor Orosházán és Kardoskú­­ton. A verseny rangját emeli, hogy részt vesz rajta az NDK- béli leunai táncklub is Holnap: Pártértekezlet az Üveggyárban Az MSZMP üveggyári üzemi bizottsága holnap tartja az üze­mi pártértekezletet. Elsőként a pártbizottság beszámolójára ke­rül sor, majd a kongresszusi irányelvek és a Szervezeti Sza­bályzat-tervezetet, az ezzel kap­csolatos tapasztalatok összegezé­se a második napirend. Végül a­­ pártbizottság tagjainak és a fel­­­­sőbb szintű pártértekezlet kül­dötteinek megválasztására kerül sor. Műszaki konferencia a BOV-nál A Baromfiipari Országos Vál­lalat Orosházi Gyárában holnap délután műszaki konferenciára kerül sor. A tanácskozáson szó lesz az év nyolc hónapja terme­lési eredményeiről, a termelé­kenység, a bérszínvonal alakulá­sáról, az értékesítés tapasztala­tairól. Jelentős helyet foglal el a konferencián a műszaki fej­lesztés témája és a munkaver­­seny-mozgalom értékelése.

Next