Orosházi Hírlap, 1971. október-december (16. évfolyam, 114-150. szám)
1971-11-25 / 137. szám
az USA Phantomokat szállít Izraelnek Kedden az Egyesült Államok katonai költségvetésének vitájában a szenátus — törvénymódosítás formájában — 500 millió dolláros hitelt szavazott Izraelnek. A szenátus döntése értelmében ennek az összegnek a felét Phantom F–4 I mintájú harci repülőgépek szállítására fordítanák. Az amerikai kongresszus felsőháza 82 szavazattal 14 ellenében fogadta el a törvénymódosítást. Az erre vonatkozó indítványt a demokrata párti Humphrey és Jackson szenátorok szorgalmazták. Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának elnöke viszont határozottan ellenezte az Izraelnek nyújtandó hitelt, mondván, hogy ez ellentmond a kormány „kiegyensúlyozott” közel-keleti politikájának. Rogers külügyminiszter, aki a szavazás előtt hét szenátorral folytatott eszmecserét, a kormányt illetően, továbbra sem volt hajlandó elkötelezettséget vállalni az Izrael által kért fegyverek leszállítására. A törvénymódosítás pártolói indítványuk el ©terjesztésekor Szadat egyiptomi elnök minapi beszédedre hivatkoztak, s azzal érveltek, hogy csak az új fegyverszállítmányaik kéresek a háborút visszafogni. (AP) Kína támogatja az arabok harcát A Kínai Népköztársaság kairói nagykövete kedden felkereste Abdel Szalam el-Zajjatot, az ASZÚ központi bizottságának első titkárát, s országa támogatásáról biztosította az arabok harcát, amelyet a megszállt területek visszaszerzéséért vívnak. A nagykövet egyszersmind elítélte Izraelt, az „agresszió támaszpontját”. El-Zajjat a maga részéről köszönetet mondott „azért a folyamatos támogatásért, amelyet Egyiptom a Kínai Népköztársaság részéről élvez”. A két politikus megállapodott abban, hogy Kína és az EAK a jövőben fokozott diploomáciai érintkezést folytat. (MTI) Amerikai-japán megállapodás Okinawáról A japán alsóház szerdán ratifikálta az Okinawára vonatkozó amerikai-japán megállapodást. Ennek értelmében az Egyesült Államok azután is támaszpontokat tarthat fenn a szigeten, miután az ismét japán fennhatóság alá kerül. E fonák megállapodás elleni tiltakozásul két ellenzéki párt — a szocialista párt és a kommunista párt — képviselői bojkottálták az ülést. A megállapodást a japán parlament 285 szavazattal 63 ellenében hagyta jóvá. (Reuter) Magyar—bolgár tárgyalások Szerdán délután az Országházban folytatódtak a magyar— bolgár tárgyalások. A kedden megkezdődött és szerdán folytatódott tárgyalásokon áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, a két ország kapcsolatainak alakulását. A tárgyalások az őszinte barátság, a kölcsönös egyetértés jegyében zajlottak le. (MTI ) Vita az ENSZ-ben India és Pakisztán nagykövete az ENSZ-közgyűlés vitáján egymást vádolta a Kelet-Pakisztán határán kialakult rendkívül súlyos helyzetért és a fegyveres összetűzésekért. Képünkön: Agha Shahi, a pakisztáni (felső kép), Samar Sen, az indiai ENSZ-delegáció vezetője felszólalás közben. (Telefotó — AP—MTI—KS) Háborús hisztéria Pakisztánban A pakisztáni rádió szerdán jelentette, hogy megkezdték a tartalékosok behívását aktív szolgálatra. A nyugdíjazás előtt álló tisztek és altisztek behívót kaptak, hogy haladéktalanul jelentkezzenek a parancsnokságokon. A rádió reggel óta minden híradásában azt állítja, hogy szerdán változatlanul folytatódnak a harcok Kelet-Pakisztán határvidékén. A hírügynökségi jelentésekből kibontakozik, hogy a pakisztáni hatóságok tervszerűen szítják a háborús pszichózist az országban. A rádió olyan harci dalokat sugároz, amelyek utóljára az 1965-ös háború idején szóltak. A televízió oktató filmeket vetít a lakosságnak a lövészárok-ásásról, elsősegélynyújtásról és más polgárvédelmi tevékenységről. Indira Gandhi a parlamentben mondott beszédében rámutatott, hogy Jahla Khan a rendkívüli állapot kihirdetésével újabb kísérletet tett arra, hogy elterelje a nemzetközi közvélemény figyelmét Kelet-Pakisztán ügyéről, ahol a partizánok fegyveresen küzdenek az országrész autonómiájáért. Az elnök ezért megpróbálja Indiára hárítani a felelősséget. Ami az „indiai agressziót” illeti, a miniszterelnök elmondotta, hogy március óta több ízben tiltakozott a pakisztáni kormánynál 890 határsértés és 17 ízben az indiai légtér 50 rendbeli megsértése miatt. A tiltakozásoknak azonban semmi foganatjuk nem volt, a pakisztáni propaganda ráadásul most azt állítja, hogy India indított hadüzenet nélküli háborút Pakisztán ellen. Miközben a pakisztáni fegyveres erők rendszeresen lövik aknavetőkkel India határvidékét és súlyos károkat okoznak, az indiai hadsereg parancsot kapott, csak abban az esetben lépheti át a határt, ha erre önvédelemből rákényszerül. (AN) Megnyílt a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülése Szerdán a Kremlben megnyílt a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka. Délelőtt tíz órakor külön-külön megnyitó ülést tartott a szövetségi, illetve a nemzetiségi tanács, amelyen elfogadták a háromnapos ülésszak napirendjét. Ezután együttes ülés kezdődött, amelyen elsőként az ötéves népgazdasági tervet, majd az 1972 évi tervről szóló beszámolókat, végül a költségvetési beszámolót hallgatta meg a Legfelső Tanács több mint másfélezer küldötte. Az első két napirendi pontról Alekszej Koszigin miniszterelnök tartott referátumot. (MTI) Hazánkba érkezett Jan Mitrega, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese A Magyar—Lengyel Gazdasági Együttműködési Állandó Bizottság 11. ülésszakára szerdán hazánkba érkezett Jan Mitrega, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, leánya, és energiaügyi miniszter, a bizottság lengyel tagozatának elnöke és az általa vezetett kormányküldöttség. Fogadásukra a Ferihegyi repültéren megjelent Vállyi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, a bizottság magyar tagozatának elnöke, Szűrős István belkereskedelmi miniszter, Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, továbbá a tárgyalásokon résztvevő magyar kormánydelegáció több tagja. Ott volt Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. (MTI) NDK—NSZK tárgyalások a négyhatalmi egyezményről Pinenéai Pál, az MTI tudósítója jelenti Szerdán a nyugat-berlini schönebergi városházán megkezdődött dr. Günter Kohrtnak, az NDK külügyminiszteri államtitkárának és Ulrich Müller szenátusi igazgatónak a tárgyalása a négy hatalom szeptember 3-án aláírt nyugatberlini egyezményéből az NDK kormányára és a nyugat-berlini szenátusra háruló feladatok megoldásáról. A tárgyalásokat beárnyékolja, hogy immár nemcsak a Nyugat-Berliniben ellenzékben levő CDU, hanem az ott kormányzó SPD városi parlamenti frakciója is nem kevesebbet követel, mint azt, hogy a jövőben az állandó nyugat-berlini lakosok vízum nélkül és akár az esztendő minden egyes napján átléphessék az NDK állami határvonalát. Ez a követelés egyébként ellentétben áll a szeptember 3-i egyezmény szövegével. Ami az NDK kormányát illeti, a szeptember 6-án nyilvánosságra hozott javaslat szerint az NDK hajlandó hozzájárulni, hogy a nyugat-berliniek ésnte hatszor-hétszer egy-két napra, illetve egyszer, ezy r-sora átkelhessenek az NDK-ba, beleértve annak fővárosát is. (MTI) Gazdaságpolitika és a népjólét irta: Lev Voznyeszenszkij, a közgazdasági tudományok kandidátusa II. A kulcskérdés Ha a szocialista termelés célja a dolgozók növekvő anyagi és szellemi igényeinek kielégítése, ezek eszköze — a tervszerűen szervezett termelés állandó fejlesztése és tökéletesítése. A szovjet emberek életszínvonalának általános és sokoldalú fejlesztését elősegítő politika közvetlenül függ a termelőerők fejlettségétől, a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának szilárdításától. A párt kongresszus világosan rámutatott, hogy ma nem egyszerűen a termelés mennyiségi növelése, a több acél, kőolaj, gabona, • hanem mindenekelőtt a mdn<> 3sági mutatók javítása, a szocialista gazdaság hatékonyságának növelése a cél. Ez a szocialista gazdaság további sikereinek kulcskérdése, 3 a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának megteremtését szolgáló feltétel. • A kongresszusi irányelvek elől irányozzák, hogy a nemzeti jövedelem növekedésének legalább 80—85 százalékát, az ipari termelés növekedésének 87—90 százalékát, az építő-szerelő munkák fejlesztésének 95 százalékát, az egész mezőgazdaság termésnövekedését és a vasúti szállítások teljes bővülését a munka termelékenységének révén kell biztosítani. Az a feladat, hogy a termelés növelését a jelenlegi létszámmal, a meglevő üzemek műszaki felújtása révén érjük el közismert tény, hogy a tudományos-technikai forradalom korát éljük, amikor alapvetően megváltozik a munkaeszköz és a munka tárgya, a termelő tevékenység technológiája és szervezése, irányítása és jellege, vagyis a termelési folyamat minden eleme. Azt mondjuk a tudományos-technikai forradalom, tudományos műszaki haladás. Valóban, a tudomány fejlődése és színvonala napjainkban mind teljesebben és közvetlenebbül határozta meg az anyagi termelés fejlődési ütemét és szintjét. A tudomány, miként azt a marxizmus—leminizmus klasszikusai előre látták — mind közvetlenebbül válik a társadalom termelőerejévé. A Szovjetunióban ezért fordítanak rendkívül nagy figyelmet és óriási anyagi eszközöket a tudomány fejlesztésére. 1966—70 között több mint 45 milárd rubelt, az összes népgazdasági beruházás egyhetedét költötték erre a célra, a kilencedik ötéves tervben ez az összeg még nagyobb lesz. A tudományos-technikai fejlődés már a legközelebbi jövőben előirányozza egyrészt elvileg új technika és technológia, tökéletes automatizálási rendszerek alkalmazását, másrészt pedig a moder technika tökéletesítését és elterjesztését a legfontosabb ipari, építőipari, mezőgazdasági, termelési és szállítási folyamatok komplex gépesítésének befejezésére. A nehézipari termelés, a legfőbb termelőeszközök gyarapítása, s ami rendkívül fontos, a termékek minőségi, gazdaságossági és technikai jellemzőinek javítása, jelentősen szilárdítja a szovjet társadalom termelőerőit. A szocialista újratermelő snetk, az egész népgazdaság technikai fo Ti is*ásAnolk és az ország védelmi képességének alaka továbbra is a nehézipar. Ugyanakkor a nehézipar. ét>D- n ° v, mint az egész itt*r jelentősen növeli a 'kö^'rökségletű cikkek gyártását. Megmarad, sőt, tovább szilárdul az életszínvonal emelése szímpontjából elengedhetetlenül fontos tendencia, attkiv bt^+osíHa a nemzeti jövedelemből a fogyasztási alapok bővülését, a termelőerőket (A csoport) és a fogyasztási cikkeket CB cső-