Orosházi Hírlap, 1972. október-december (17. évfolyam, 115-152. szám)

1972-10-01 / 115. szám

így látta a hetet kommentátorunk, Pálfy József: Békesség és békétlenség a női eseménye mindenkép­pen Tanaka japán miniszter­elnök kínai útja és a két nagy ázsiai ország közötti megállapo­dás volt. Eddig ugyanis nagy­ban-egészében azt lehetett mon­dani a második világháború után kialakult ázsiai helyzetről, hogy az óriási földrész az Egye­sült Államok vagy általában az imperialista tábor befolyása alatt áll. A két ázsiai nagyha­talom Kína és Japán sokáig képtelen volt érvényesülni: Kína azért, mert elszigetelődött, Japán azért, mert a második világháború veszteseként kevés volt a politikai súlya. A Szov­jetuniónak, mint világhatalom­nak, de mint részben ázsiai ha­talomnak is fokozatosan meg­növekszik a szerepe, ám nyil­vánvaló, hogy nemcsak az im­perialista USA, hanem egy év­tizede a soviniszta, önző poli­tikát folytató Kína törekvései­vel is meg kell küzdenie. Most Ázsiában két igen ak­tív és ambiciózus politika kö­zött jött létre átmenetinek tű­nő közeledés: Kína és Japán közt pillanatnyilag az egyetér­tésre való törekvés mutatkozik meg inkább, konkrét problé­máik megoldását későbbre ha­lasztották. A két nagy ország az utolsó száz év alatt inkább volt egymásnak ellensége, mint barátja, így aztán a mostani kapcsolatfelvétel mindenképpen fordulatot jelent. A­ fordulatnak - bár­mennyire is az Egyesült Álla­mok tudtával és hallgatólagos, vagy színlelt beleegyezésével történt — van egy bizonyos amerikaellenes éle. Hiszen most éppen az a diplomáciai és ka­tonai építmény rázkódik meg alapjaiban, amely a hideghábo­rús korszak hírhedt amerikai külügyminiszterének, néhai John Foster Dulles-nak műve volt. Példák kellenek? Az 1960- ban megkötött amerikai—japán védelmi szerződés, amely az 1951-es San Francisco-i első szerződésen nyugszik, tulajdon­képpen „Kína fékentartását” cé­lozta, ezenkívül bázisok biztosí­tását az USA számára Japán­ban. Innen kiindulva tudta volna Amerika „ázsiai csendőr” szerepét eljátszani az egész Tá­vol-Keleten. 1954-ben az USA teljes katonai segítséget ígért a Tajvanon rekedt Csang Kaj-sek­­nek. Az ígéret ma már vajmi keveset ér, ha az Egyesült Ál­lamok e célra nem veheti igény­be Japán támaszpontjait. A vesztes mindenekelőtt Taj­van. Egyes nyugati vélemények szerint a kínai—japán megálla­podás megadta a kegyelemdö­fést Csang Kaj-sek­ nek. Japán már gazdasági téren is elfordul Tajvantól, diplomáciai kapcso­latait pedig már meg is szün­tette. A japán példát más országok is követhetik: Thaiföld nemrég már küldöttet menesztett Pe­­kingbe, a Fülöp-szigetek parla­menti képviselői már találkoz­tak Csou En-laj-jal, Indonézia pedig késznek nyilatkozott az 1967-ben felfüggesztett diplomá­ciai kapcsolatok helyreállításá­ra. (Japán a 77. álam volt, amely diplomáciai kapcsolatot létesített most a Kínai Népköz­­társasággal.) A japán szocialista párt és a japán kommunista párt, amikor üdvözölte a japán—kínai dip­lomáciai kapcsolat megteremté­sét, a japán—amerikai bizton­sági szerződés felszámolását is követelte. Több ellenzéki párt amellett is síkra szállt, hogy Japán kössön meg nem támadá­si szerződést a Szovjetunióval. (Esedékes a közeljövőiben egy magas szintű japán—szovjet tárgyalás, amelynek feladata még a második világháború kö­vetkezményeinek felszámolása a két ország viszonyában.) A Hé'00 tették közzé Bonn­ban hogy Scheer nyugatnémet külügyminiszter október 10-én kezdődő pekingi hivatalos tár­gyalásai során kimondják a Kínai Népköztársaság és az NSZK diplomáciai kapcsolatá­nak felvételét. Nyilvánvaló, hogy a bonni kormány a no­vember 19-i választások előtt még egy külpolitikai eredményt kíván felmutatni — a „keleti politika” eddigi sikerein túl a „távol-keleti politikában” is. A kínai—japán tárgyalások, illetve az egyéb Kínával kap­csolatos diplomáciai lépések sem szoríthatták háttérbe a vi­etnami problémát. Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztosági főtanácsadója a héten újra bi­zalmas megbeszélést folytatott Párizsban Le Due Tho-val, a VDK küldöttségének különleges tanácsadójával. Ez alkalommal már kétnapos tárgyalásra került sor. Ebből a tényből egyes megfigyelők olyan következte­tést vontak le, hogy talán előrehaladás történt, de aztán a csütörtöki négyes ülésen Por­ter amerikai nagykövet ismét negatív magatartást tanúsított. Thieu pedig Saigonban meg­sokszorozta harcias kijelenté­seit. Igaz, Kissinger elküldte hozzá helyettesét, s nincs ki­zárva, hogy mérsékletre intette a saigoni bábrezsim elnökét. f A közel-keleti probléma­­ körben ismét történtek új for­dulatok: Szadat egyiptomi el­nök azt javasolta a palesztin felszabadító szervezeteknek, hogy alakítsanak emigráns kor­mányt a kairói székhellyel. A palesztinok tartózkodással fo­gadták az egyiptomi ajánlatot. Kairó és Khartum között vá­ratlanul megromlott a viszony Ez annyival inkább meglepő, mert emlékezetes, hogy a tava­lyi szudáni események alakulá­sára rányomta bélyegét az egyiptomi csapatok és a kairói kormány támogatása. Nimeri tábornok jobbára Szadat elnök­­ és a líbiai Kadhafi ezredes) állásfoglalásának nyomán tud­ta megőrizni hatalmát az or­szágban. Azóta azonban Nimeri kormánya a jelek szerint Nyu­gattal orientálódott. A Szudán­tól délre levő Ugandában tör­téntek késztették Nimerit szín­vallásra: nem engedte, hogy az ugandai kormánynak katonai segítséget vivő líbiai repülőgé­pek átrepüljék országát. A tri­­poli és a kairói rosszallást aztán Nimeri azzal viszonozta, hogy visszahívta az Egyiptomban, a Szuezi-csatorna partján állo­másozó szudáni egységek egy részét. Kiutasították Khartum­­ból az ottani egyetem egyipto­mi rektorát, mire Kairóban uta­sították a khartumi egyetemen működő 300 egyiptomi tanárt, térjenek haza. A közel-keleti kérdés szóba­­került az ENSZ közgyűlésén is. Rogers amerikai külügyminisz­ter a „terrorizmus megfékezé­sének” kérdését helyezte előtér­be, ezen a címen persze a nem­zeti felszabadító mozgalmak el­fojtását szorgalmazná. Ami a „terrorizmus, avagy a politikai krimi” dossziéját ezen a héten duzzasztotta, az egy látványos párizsi tűzeset: a Diadalív árnyékában, a Champs Elysées-n porig égett egy éj­szaka egy sok emeletes ház, amely egy milliomosnak, a hir­detővállalat-tulajdonos Marcel Bleustein-Blanchet-nak volt a tulajdona. Egyes párzsi bulvár­lapokhoz olyan névtelen beje­­letések érkeztek ,hogy a tettes­­ a hírhedt Fekete Szeptember volt. Bizonyíték nincs. E sorok írója sok esztendős párizsi ta­pasztalatai alapján csak azt jegyzi meg: a francia főváros­ban sok szakértője van a pro­vokációnak, az utóbbi tizenöt évben számos esetben történtek olyan bűncselekmények, ame­lyekért tudatosan más nyaká­ba akarták varrni a felelőssé­get. Tanaka hazaérkezett Tanaka japán miniszterelnök és kísérete ötnapos pekingi lá­togatás után szombaton vissza­érkezett Tokióba. Mint ismere­tes, a Pekingben megtartott csúcstalálkozó során a japán miniszterelnök tárgyalásokat folytatott Csou En-laj kínai kormányfővel, amelyek ered­ményeként létrejött a diplo­máciai kapcsolat Japán és Kí­na között. Kínai tartózkodása alatt fogadta a japán kormány­főt Mao Ce-tung pártelnök is. (MTI) Nincs béke a két Jemen között Az Arab-félsziget délnyugati részén ismét kiéleződött a két Jemen határviszálya. Amiben most már nemcsak szárazföldi csapatok, hanem harci repülő­gépek is részt vesznek. A két főváros egymást vádolja agres­­­szióval. Az Arab Liga pedig megbízta Mahmud Riad főtit­kárt a közvetítéssel. Pénteken délben az észak-je­meni hadsereg által támogatott zsoldosok elfoglaltak négy dél­jemeni határfalut.. A támadók nehéztüzérséget és tankokat is bevetettek. A falvakban számos házat felgyújtottak, a lakosokat pedig elűzték. A dél-jemeni had­sereg egységei e forrás szerint megőrizték nyugalmukat és nem akarták tovább feszíteni a húrt,­­ hogy lehetővé tegyék az Arab Liga közvetítését. Szefim Ali Rabia, a Jemeni NDK elnöke üzenetet intézett El-Irianihoz, a Jemenei Arab Köztársaság elnökéhez, felkérte őt, hogy vonja vissza csapatait, a megszállt falvakból és szün­tesse be a harci cselekményeket. Szanaaban, a Jemeni Ai fő­városában azt jelentette a rádió, hogy dél-jemeni repülőgépek bombázták Kataba határvárost, s a támadásnak polgári és kato­­nai áldozatai is vannak. A rádió szerint negyedik napja folynak a harcok Kataba körül, a je­meni csapatok lelőttek két dél­jemeni repülőgépet. (MTI} Ceausescu fogadta Selesztet Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, az Államtanács elnöke pénteken fogadta­­ Pjotr Selesztet, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak tagját, a szovjet Miniszter­­tanács elnökhelyettesét, aki az RKP KB meghívására Romá­niában tölti szabadságát. A szí­vélyes baráti légkörben le­folyt beszélgetésen megvitatták a szocializmus, illetve a kom­munizmus építésének kérdéseit a két országban. Elégedetten ál­lapították meg, hogy szüntele­nül fejlődik a barátság és együttműködés a két párt és­­ két állam között. (Agerpres) mini Jelentés Közel-Keletről A Kínai Népköztársaság 351 millió egyiptomi font értékű be­­­ruházással vesz részt Egyiptom­­ következő tízéves tervében. Ezt nyilatkozta az Akhbar El-jom ! című hetilapnak dr. Ali Talkha, I egy nagy egyiptomi textilipari tröszt vezérigazgatója, aki nem­rég tért vissza egy ipari küldött­ség élén Kínából. Talkha elmon­dotta, hogy húsz évre szóló és kamatmentes kölcsönből a kína­­­­iak 15 gyár felépítését vállalták, többek között beton-, tégla-, szövő- és készruha gyárakat lé­tesítenek. Ihszan Abdel Kuddusz, az Akhbar El­jom kairói he­­­­tilap főszerkesztője Líbia és Szudán feszült viszonyának hátteréről ír kommentárjában. Elmondta, hogy Kadhafi líbiai elnök csak olyan feltétellel volt hajlandó beruházásokat eszkö­zölni a tőkeszegény Szudánban, ha az csatlakozik az Arab Köz­társaságok Szövetségéhez. Ni­meri elnököt feldühítette az a kikötés és attól kezdve rossz a viszony a két ország között. Kuddusz szerint Manszur Kha­li­d szudáni külügyminiszter az egyik kulcsfigura, aki Nimerit „szélsőséges nyugat-barát in­tézkedésekre” ösztönzi és meg­hirdette azt az elvet, hogy Szu­dán inkább afrikai, mint arab ország. Az emúlt napokban a meg­szállt területek számos pontján felélénkült a Palesztináb ellen­állók tevékenysége. Tel Aviv­­ban nem is adnak ki hivata­los jelentést minden fegyveres akcióról, de a hírügynökségek megbízható forrásokból jelen­tik, hogy a gerillák szombatra virradó éjszaka kézigránátot dobtak a megszállt Gáza váro­sában egy izraeli katonai jár­műre, tüzet nyitottak egy má­sikra a Jordán nyugati partján lévő Tulkarm városában, Jad Hanni kibuc közelében pedig időzített bombát helyeztek el. A támadások következtében ál­lítólag senki sem vesztette éle­tét, de a gázai övezetben kijá­rási tilalmat rendeltek el. A kairói Al Akhbar értesülé­se szerint rövidesen magas ran­gú palesztinal küldöttség érke­zik Kairóba, hogy Szadat elnök­kel megvitassa a palesztínai emigráns kormány felállítására tett javaslatát. A lap szerint a palesztin vezető szervek nemso­kára fontos nyilatkozatot tesz­nek a kérdésben. A palesztínai felszabadítási szervezet köz­ponti bizottsága a jövő héten ismét összeül Beirutban, hogy megtárgyalja a kormányalakí- llllfIHIIIIIIIIIMIIIIHHIIIIIinilllllllMIIIII iniininmiiiaitiaiaiau Az integráció hétköznapjai OZMOSZ Az alcím nem sajtóhibás: a „k” nem maradt le a szó elejé­ről (bár a KGST-ben létezik már együttműködési egyezmény a kozmosz-kutatás és az űrtech­nika továbbfejlesztésére is). Az OZMOSZ a szocialista országok építőgépgyártó vállalatainak tár­sulásának rövidítése — cseh nyelven, minthogy a társulás ötletét csehszlovák szakemberek vetették fel vagy 2—3 évvel ez­előtt. Az OZMOSZ titulusa itt­hon az Építőgépgyártó Vállalat központjában: a kis KGST. Való­ban, tagjai, jelenleg, a legna­gyobb lengyel, csehszlovák, NDK és bolgár építőgépgyártó válla­latok az egyetlen, de a hazai építőgépgyártást nyolc gyáregy­ségével és 4 ezer emberével vi­­tathatatlanul reprezentáló ma­gyar ÉLGÉP mellett. Nemrégi­ben megkezdődtek a tárgyalások egyes szovjet gyárak belépésé­ről. Az OZMOSZ lengyel tagja pedig román vállalatokkal tár­gyal úgy, hogy — hova­tovább — valóban jogos lesz a hasonlat az OSZMOSZ-ra: fiók KGST. A raktártól — a karbantartókig Az OZMOSZ legfőbb haszna — két esztendővel ezelőtt esett róla először szó —, hogy kereté­ben megteremtődött a taggyárak igazán mindennapos kapcsolata: állandó telex, és­ telefonössze­köttetés épült ki a vállalatok kö­zött. Bárhol, bármire szükség van hirtelen és a hazai környe­zet nem tud esetleg azonnal se­gíteni, máris megy a körtelex a a termelés zavartalanságát ve­szélyeztető hiányzó alkatrész, nyersanyag, sőt: szakember, vagy szaktanács után. Ami nincs Budapesten pillanatnyilag, ab­ból lehet, hogy éppen felesleg van Berlinben, Prágában, vagy Varsóban. S ez a gondolat eddig igazolódott is. A tagvállalatok képviselői — akár egy világcég igazgató taná­csa — rendszeresen összeülnek megbeszélni a közös munka eredményeit és az újabb teendő­ket. Ilyenkor egyeztetik a fej­lesztési programokat is és ez a nemrégiben­ megkötött szakosí­tási egyezmények mellett szin­tén biztosíték arra, hogy a 70-es években a párhuzamos fejlesz­tés és gyártás elkerülhető le­gyen. Bár ez az állandó kölcsö­nös fejlesztési tájékoztatás — nemcsak a gyártmány, hanem a gyártmányfejlesztésről is — in­kán néhány év múltán hozza majd meg a maga kézzelfogható hasznát, az azonos profilú gyá­rak között „rövidre zárt” együtt­működésnek azonban szinte na­ponta elkönyvelhető eredményei jelentkeznek máris. Így például a tag-gyárak rendszeresen tájé­koztatják egymást felesleges raktérkészleteikről. Telex-bör­­zét tartanak, ennek eredménye­ként jelentős mértékben javít­hatják az anyaggazdálkodásu­kat. Vagy: megszervezték egy­­más közt az alkatrész-felújítási technológiák ingyenes cseréjét. Aztán: ha valamelyik karbantar­tó műhelyben kitalálnak vala­milyen új fogást, akkor már másnap megy a telexen az új megoldás leírása. Zakopont után Az építőgépgyártásban a 70-es évekig mindenki gyártott és fej­lesztett mindent. A szocialista építés — az iparosítás, a vá­rosiasodás — egyszerűen feltéte­­lezte az építés gyorsütemű gépe­sítését valamennyi szocialista országban. Nem volt idő odafi­gyelni, hol tart a másik, mit adhat a másik, hiszen nagy volt annak a valószínűsége, hogy ha már van is valakinek valamije — daru, földgép, felvonó, be­tonkeverő — arra, az első sza­kaszban, bizonyosan magának is óriási szüksége van. Így minde­­nütt meg kellett teremteni előbb az építés ipari bázisát, azt ma­gas színvonalra, nagy teljesítő­­képességűre fejleszteni — s most már ezzel a bázissal mindenütt lehet integrálódni. Ezért — eb­ben az ágazatban — a szakosí­tási munka lényegében 1971 őszén kezdődött, s ezt még meg­előzte a 60-as évek végén egy hatalmas profiltisztítás és és ti­pizálás valamennyi érintett or­szágban. Mindezzel többé-kevés­­bé 1972-re lettek készen a KGST 9-es szekciójának szakemberei. Az első lépcsőben — Zakopáné­­ban — 69 gép sorsa felett dön­töttek: melyiket, ki gyártsa ez-

Next