Orosházi Hírlap, 1973. január-március (18. évfolyam, 1-37. szám)

1973-03-22 / 34. szám

1973. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTÖK ÁRa: 80 fiLlér XVIII. ÉVFOLYAM. 34. SZÁM Bízunk abban, hogy a Központi Bizottság határozata nyomán kialakult alkotó politikai légkörben újabb sikereket érünk el Megkezdte munkáját az országgyűlés A Központi Bizottság mári­­ vizsgálta azt is, hogyan valósí­tottuk meg a 4. ötéves terv idő­arányos feladatait. Megállapí­totta, hogy gazdaságpolitikánk megfelel a kongresszuson elfo­gadott irányvonalnak, a­ gazda­ságirányítás rendszere alkal­mas és célravezető eszköz az építőmunka szolgálatában, fej­lesztése, igazítása pedig szaka­datlan feladat.' Részletesen ele­mezve az elmúlt két évben le­zajlott gazdasági folyamatokat, meghatározta az 1973-as nép­­gazdasági terv fő irányvonala­it is A határozatot népünk (Folytatás a 2. oldalon) Szerdán a Parlamentben megkezdődött az országgyűlés tavaszi ülésszaka. Legfelsőbb államhatalmi testületünk tanácskozásán részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki­ Tanácsának el­nöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Fe­hér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Németh Károly és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a Központi Bizottság titkárai, a kormány tagjai. A diplomáciai pá­holyokban helyet foglalt a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője. Az ülést Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Megemlékezett történelmünk kimagasló forradalmi eseményének évfordulójáról, a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásáról. Majd bejelentette, hogy az Elnöki Tanács a legutóbbi ülésszak óta alkotott törvényerejű rendele­teiről szóló jelentését az ország­­gyűlésnek bemutatta. A jelentést a­ képviselők tudomásul vették. A Minisztertanács megbízásából dr. Korom Mihály igazságügyi mi­niszter benyújtotta az országgyűlésnek a büntető eljárásról szóló törvényjavaslatot. Az ügyrendnek megfelelően arról is tájékoztatta a képviselőket az országgyűlés elnöke, hogy hatan nyújtottak be interpellációt. Az országgyűlés ezt követően elfogadta az ülésszak tárgysoro­zatát: 1 A Minisztertanács elnökének beszámolója a kormány mun­kájáról; 2. A büntető eljárásról szóló törvényjavaslat; 3. A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztása; 4. Interpellációk. A napirendnek megfelelően ezután Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke emelkedett szólásra. Fock Jenő beszéde Kormányunk munkájának kö­­zéppontjában a Magyar Szocia­lista Munkáspárt X. kongresszu­sa határozataiból adódó felada­tok és az országgyűlés által két évvel ezelőtt elfogadott kor­mányprogram megvalósítása áll. Az 1971-ben jóváhagyott kor­mányprogram időarányos részét végrehajtottuk. Hazánkban szilárd alapokon, vívmányaink továbbfejlesztésé­vel erősödik rendszerünk. Mun­kásosztályunk, dolgozó népünk helytállása nyomán társadal­munk építése tervszerűen halad, előbbre léptünk a szocializmus teljes felépítésének útján . Az ország belpolitikai helyze­te kiegyensúlyozott. Az államha­talom szilárd­, alapvetően minden területen érvényesül pártunk iránymutatása alapján a mun­kásosztály vezető szerepe. To­vább erősödött államrendsze­rünk szocialista alapja, a mun­kás-paraszt szövetség. Fejlődött a társadalom dolgozó osztályai­nak és valamennyi rétegének összefogása — mondotta többek között Fock Jenő,, majd a tör­vényekről és jogszabályokról szólt. Elmondotta, hogy az or­szággyűlés jelenlegi ülésszakán kerül sor a büntető eljárásról szóló törvényjavaslat megvita­tására és várhatóan elfogadásá­ra. Az országgyűlés őszi üléssza­kán kívánja a kormány előter­jeszteni a miniszteri felelősség­ről, valamint a statisztikáról szóló törvényjavaslatokat. Ezután a közrend és a köz­­biztonság szilárdságáról, vala­mint fegyveres erőink tervsze­rű fejlődéséről szólt, majd így folytatta: Tovább fejlődött népünk ál­talános műk­eUségj­e n»ín*­la. Erősödtek a népünk munká­jára és magatartására jellem­­ző szocialista vonások. Alapvető célunk, hogy felké­szítsük az ifjú nemzedéket élet­hivatására, az építőmunkára, a szakmára, a közösségi és ma­gánéletre, a szabad idő értel­mes és kulturált eltöltésére. Igyekszünk felkelteni az ifjú nemzedékben, de az idősebb generációkban is az önképzés és továbbképzés, az ismeretek szüntelen megújításának és gya­­rapításának igényét. Az iroda­lom és a művészetek általában a szocialista eszmeiség jegyé­ben fejlődnek. Népünk művelt­ségi színvonalának emelkedését bizonyítja fokozott érdeklődése a könyvek, a színház, a zene és a képzőművészeti alkotások iránt Hazánkban a képességek kibontakozásának tág tere nyí­lik. Közművelődési rendszerünk továbbfejlesztéséről a jövő év­ben törvényjavaslatot terjesz­tünk elő. Ezt követően Foc­k Jenő ha­zánk gazdasági fejlődését ele­mezte, a párt múlt év novembe­­ri határozatának tükrében. Belpolitikai életünk kiemelke­­dő jelentőségű eseménye volt a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának az elmúlt év novemberében, meg­tartott ülése. A Központi Bi­zottság a politika elsődlegessé­géből kiindulva, reális és vilá­gos értékelést adott a X. párt­­kongresszus határozatainak ed­digi végrehajtásáról. A határozat legjellemzőbb vo­nása, hogy egyértelműen szol­­gálja, a munkásság politikai, erkölcsi és anyagi megbecsü­lését. Ez az egész dolgozó nép­­nek érdeke és a szocialista társadalom felépítésének el­­engedhhetetlen feltétele Koszorúzás, s­za­való­verseny, választási gyűlés a Tanácsköztárs­aság évfordulóján A Forradalmi Ifjúsági Napok városi programjaként a Tanács­köztársaság kikiáltásának évfordulóján március 21-én, tegnap délelőtt tíz órakor a fiatalok küldöttei koszorút helyeztek el a Kossuth utca 20-as számú ház falán, ahol 1919-ben megalakult a párt helyi szervezete, valamint Pacsirta utcai régi pártszék­háznál, amely a Tanácsköztársaság idején szakszervezeti székház volt. A délelőtti program másik része a Petőfi Művelődési Köz­pontban zajlott, ahol a megyei Petőfi szavalóversenyt rendezték. Délután három órakor ugyancsak a Petőfi Művelődési Központ­ban, a koncertteremben az első választók gyűlésével ért véget a Forradalmi Ifjúsági Napok március 21-i programja. Itt Dankó Pál, a KISZ Békés megyei Bizottságának titkára szólt a fiatalok­­hól. Holnap érnek véget a jelölőgyűlések a városban Holnap érnek véget a város­ban a tanácstagi jelölőgyűlések. Március 19-el bezárólag 56 vá­lasztókerületben jelöltek ta­nácstagot Az eseményeket élénk aktivitás kísérte, csak­nem 2400-an vettek részt az ed­di­g megtartott jelölőgyűléseken, több mint 400-an szólaltak fel. Ebből 390, tehát döntő része, közérdekű felszólalás, bejelen­tés volt. Az egyéni sérelmek, panaszok száma minimális. Kü­lönösen a külterületeken nagy az aktivitás, ahol szinte vala­mennyi felszólalás közérdekű. Kedden és szerdán 17 jelölő­gyűlésre került sor, ma és hol­nap pedig öt helyen tartanak jelölőgyűlésit. Ezt követően megkezdődi­k­­ a választási rés­­­zeg­gyű­lések, illetve a nagygyű­lés szervezése, előkészítése. továbbképzései vettek részt a tsz-ek albizottságai Kedden Fehér Lajosné tartott előadást A Dél- Békés megyei Ter­melőszövetkezetek Területi Szövetségéhez tartozó tsz-ek nőbizottságai részére március 19-től 22-ig továbbképzést tar­tottak Gyopárcson. Az első na­pon a társadalombiztosítási jog­­szabályokról Ulveczki Ferenc, az SZTK megyei igazgatóhe­lyettese tartott előadást, az új tsE-törvényről pedig dr. Ková­csi István, a szövetség jogásza adott tájékoztatót kedden dél­előtt a nőpolitikai munka idő­szerű kérdéseiről Fehér Lajos­né, a TOT titkára tartott előa­dást Délután üzemlátogatás szerepelt a programban, az üveggyárat tekintették meg a résztvevők. Szerdán délelőtt „A nők helye és szerepe a társa­dalomban” címmel Sinkovich Jánosné, a megyei pártbizott­ság nő­felelőse tartott előadást, majd a termelőszövetkezeti nő­­bizottságok feladatairól Dr. Ze­­lenák Géza­né, a tsz-szövetség munkatársa beszélt Délután Kecskemétre látogattak a nőbi­­zottság tagjai Ma a termelő­szövetkezetek II. országos kong­resszusának határozatáról Hor­váth Pál, a tsz. szövetség titká­ra, a termelőszövetkezetek gaz­dálkodásáról, illetve a közgaz­dasági s­zabályozókról Flenter Lajos, a szövetség munkatársa tart előadást. Épül az üveggyár üdülője Gyopároson egyre több üzen* létesít üdülőt Ezek »est épülő técHilöje, köz»» nádsavában sw, első lesz az üveggyár lJ'Y>J‘€ T ‘ GllTOrrT! '•

Next