Orvosi Hetilap, 1858. november (2. évfolyam, 44-47. szám)
1858-11-07 / 44. szám
NTJL — 689 — 690 — Tudósítás a pesti szegény-gyermekkórház 1857-ik évi működéséről. Dr. Bókai János igazgató főorvos vezérlete mellett közli Dr. Koller Gyula , első segédorvos. C. Gumós agykérláb (Menyngitis tuberculosa). Folytatás. Hátra van, hogy a gümós agykérláb azon eseteiről szóljunk , melyek, fentebbi közlésünk nyomán , a 3-dik osztályba sorozhatok, hol t. i. előrehaladt tüdő- vagy alhasi gümőkór záradékául , az élet végső napjaiban, az agyhártyákra is történnek gümős lerakódások. Amilyen nehéz ezeket életben felismerni, és oly hasztalan volna itt sikeres gyógymódról álmodni , minél fogva csupán tájékozás és közlésünk kiegészítése végett teszünk említést azon egyetlen ide tartozó esetről, mely koródánkon 1857-ben észleltetett. — A 3 éves leányka, kire vonatkozunk , 1857-ki ápril- és május hóban szereltetett koródánkon makacs görvélyes szembántalom ellen, mely végre annyira javult, hogy kórházunkat elhagyható. De már jun. elején újólag behozatott baloldali tüdőlobbal. A tüdőlob kórterménye oszlás helyett gümősödésbe ment át, a beteg folytonos láz s köhögés mellett mindinkább sorvadni kezdett, míg végre bő izzadás és hasmenés által végkép kimerülvén, július 15-kén meghalálozott. Halála előtt 3 nappal tartós államkórosság (sopor) állott be, de egyéb agybántalomra mutató kórtünemény nem volt jelen. Boncolatnál mindkét tüdőben nagyfokú gümős beszürődés találtatott ; továbbá gümős lerakódások a máj és lép hashártya - borítékán, gümőkoros fekélyzések a vakbél és vékony belek fakhártyáján, és gümős beszürődések a fodormirigyekben. E mellett a lágy agykerek az agy alapján szintén sűrű mákszemnyi gümős szemcsékkel valónak borítva, az oldalgyomrácsok pedig bő savós izzadmánynyal megtelve. Miután följebb a gümős agykérláb három osztályába tartozó eseteket láttuk, ezúttal még néhány észrevétellel akarunk járulni e baj divatozó gyógykezeléséhez. A gümős agykérláb körüli gyógykisérleteknek nagy kárára szolgált azon körülmény, hogy e kór átalában gyógyíthatlannak tekintetett. És most is, nem csak a szülők, de legtöbb orvos előtt is, elveszettnek látszik azon gyermek , kinél annak fejlődése észleltetik. *) E kétségbeejtő nézet, sok esetben visszatartóztatja az orvos erélyes működését a baj leküzdésére, de egyszersmind gátat vet a tudomány ez iránybani haladásának is. A számos orvosi tekintély által támogatott vélemény ellenében, nem leend fölösleges, a gyógyíthatás kérdését bővebben megvitatni. Erre nézve szükséges az agy némely élettani tulajdonságait szemügyre venni u. m. 1) Az agy nem egyszerű szerv, de inkább több egymástól független szervek összetétele, s ebből az agy különböző részei működésében némi elkülönzés ered, úgy hogy e működések egynémelyike kórosan elváltozhatik, anélkül, hogy a többi ez által szenvedne. Az agyból származó idegek továbbá nem egy, hanem több szálakkal erednek az agy illető részletéből , se szálak képesek egymást helyettesítni, úgy, hogy oly sérelemre, mely csak kis részét éri az agynak, nem következik működési zavar. Sőt sokszor akadunk a boncasztalon nagy kiterjedésű gümős vagy rákos elfajulásokra az agyban, anélkül, hogy élet folytán feltűnőbb tünemények észleltettek volna. E tényekből meríthető azon törvény : csak az egész agy, vagy az agy nagyobb kiterjedésére ható agybántalom képes feltűnőbb agytüneményeket okozni. 2) Az agy megszokja a kóros befolyásokat működési zavar előidézése nélkül, ha ezen befolyások magas fokra nem hágnak, vagy csak lassan és léptenként növekednek. így látjuk, hogy a rögtön fejlődő agy-vérbőség súlyos kórtüneteket, sőt gyakran halált is okoz , holott sokszor , legkisebb zavart sem ejt az agy működéseiben ugyanez állapot, ha szívbajok, vagy nagy mennyiségű mellyhártya-izzadmány következtében lassan fejlődik. Nehéz kórtüneteket, sőt halált is okoz szintúgy az agygyomrácsok savós izzadmánynyak megtelése, ha gyorsan jön létre , holott idült agyvízkórnál (hydrocephalus chronicus) sokszor éveken át hiányoznak súlyos agytünetek. Az agy ezen sajátsága, melynél fogva káros befolyásokhoz annyira illeszkedni bír, valóban nagy fontosságú az agybántalmak megítélésénél. Ezeket előre bocsátván, nem leene nehéz bebizonyítani, hogy a gümős agykérláb gyógyítása számos esetben nem tartozik a lehetlenségek sorába. Kivévén a 3-dik osztálybelieseteket, a gümőképződés átalában még alacsony fokon van az agykérláb kezdeténél. Az első osztálybeli eseteknél egyes elszigetelt gümőkre szorítkozik egyik- másik hörgmirigyben vagy tüdőben, és itt senki sem vonandja kétségbe, hogy ez esetben a további gümőképződés kellő életrendi ,(hygienicus) és gyógytani orvosi ápolás által ne volna elhárítható. Ezt maga a természet gyakran teszi, az orvosi tudomány hozzájárulása nélkül. Ami pedig az agykózlők által föltételezett kóros változásokat illeti, azok nem tekinthetők gyógyíthatlanoknak, mert a baj első időszakában reményünk lehet, az izzadmányképződést elháríthatni, s ha ez nem sikerül , magának az izzadmánynak fölszívódását is elősegíthetni. Mert a savós, rostanyos (fibrines) és kocsonyás (gelatinos) izzadmány felszívódhatását kétségbe vonni nem lehet, (és néha csak ilynemű izzadmány jő létre a gümős agykérleb első rendbeli eseteinél). Azonban ha a gümős szemcsésedés lerakodása is követte az agykérlábot, ennek fölszívódhatására már kevésbbé bízhatunk. Fönebbi közlésünkben említik, miszerint Rokitanszky és Dietl bebizonyíták, hogy az agykérgümök nem hajlandók az ellágyulásra, s hogy ép úgy mint az agygümök is, meszesedésbe mehetnek át. Ezen átváltozás eléggé kedvező eredményt nyújt, mert az elmeszesedett gümő csak csekély nyomást gyakorol az agyra, s ezen nyomás nem csak hogy nem növekszik a meszesedés folyamata által, sőt kisebbíttetik, mivel a gümő maga is kisebbé válik általa. így tehát ebből , valamint az agy élettani sajátságairól fönebb mondottakból kiderül, miszerint az agy ily gümök jelenlétével kibékülhet, akként, hogy vagy épen semmi vagy csak csekély kórtünetek általuk okoztatnak, s hogy az illető egyén bizonyos idő alatt, viszonylagos (relativ) ép egészségnek is örvendhet. Lássuk most a gümős agykérláb szerelésénél alkalmaztatott , s részben jelenleg is szokványos gyógyeszközöket egyenkint : A) Külső szerek. 1) Vérbocsátás. A gümős agykérlábnak lobos jellegét már jókor ismerék föl azon orvosok, kik mint Whytt, Quin és Cullen, ezen kóralakra figyelmüket fordítok. A baj első időszakának súlyos kórtünetei azon kísérletre csábíták őket, váljon nem lehetne e a kór keletkezése első napjaiban erős érvágás által meggátolni annak további kifejlődését? Némelyek, mint Blackall és Covndet e célra a halántékütér vagy torkolatvisszér megnyitását javasolták, sőt Maxwell annyi vért bocsátott, míglen ájulás állott be, s azt hitte, hogy 90 beteg közzül, kit ekkér kezelt, 30-at mentett meg. Mérsékeltebb fokban ajánlotta s alkalmazta a vérbocsátást az e téren elhirült Gr ő is — és soha nem téve azt 4 éven aluli gyermekeknél; de e mellett más szereket is vett alkalmazásba u. m. hólyaghúzakat, hideg fejborogatásokat és kálómért. 39 beteg közül, 6-tot sikerült ezen mód által megmenni* *) Maga Trousseau is ily értelemben nyilatkozik , midőn a pesti gyerm. kórház v. igazgatója Dr. Schoepf Merei által hozzáintézett nyilt levelére — melyben ez az agykérlobot gyógyithatónak állitá, — következőleg felel : „A mit tisztelt agytársunk a gyermekkori agykérlábról Pesten mond , nem áll összhangzásban azzal, mit Paksban 25 évi kórházi és magán gyakorlatban észleltünk. Mi még egy gyermeket sem láttunk felgyógyulni agykórlábból, hol a kórisme minden kétségen kívüli volt.“ (Journal für Kinderkrankheiten, 1850, XIV kötet, 438 l.) .