Orvosi Hetilap, 1859. december (3. évfolyam, 49-52. szám)
1859-12-04 / 49. szám
— T a szító fájdalmakat okozott. A fájdalmak időváltozáskor erősebbek volának. Az emlődag megjelenése után közel egy évre a jobb hónaljban kis diónyi dag képződött, melyhez időfolytán önként megújuló nyilaló fájdalmak szegődtek. A fájdalmak rendesen a hónaljból indultak ki s a kar egész hosszában sugárzottak szét. Az emlőben fészkelő dag eleinte lassabban, mintegy másfél év óta azonban a hónalji daggal együtt oly gyorsan növekedett, hogy külön-külön ököl nagyságot értek el. A dag növekedésével szaporodtak a kínzó fájdalmak s az ezekkel párosult álmatlan ételek. Ezen szenvedésekre a beteg erejében megfogyott, étvágya csökkent s pozsgás arczszíne sápadttá változott. A hosszabb ideig alkalmazott bel- és külszerelés sikertelen maradván, további orvosi tanácsért Dr. Poor barátomhoz folyamodott, ki a daganatnak műtét általi eltávolítását ajánlotta a betegnek; mire ez folyó év május 18- kán gyógyintézetünkbe érkezett, a műtétei végrehajtására Balassa egyetemi tanár urat kérvén föl. A megvizsgált beteg jobb emlőjében épen a csecsbimbó alatt ökölnyi, tojásdad, szorosan korlátozott, porczkeménységű, kissé egyenetlen felületű s nyomásra alig fájdalmas dagot tapintottunk. A dag helyéből mozdítható vala ugyan, de a csecsbimbó táján a redősen betüremlett — különben rendes színezetű — köztakaróval feszesen egybenőve találtatott. A jobb hónaljban magasan felvonuló hasonló terméjű s összeállású dag ült, melynek mozgékonysága korlátoltabb volt az előbbinél s a kar mozgásait tetemesen gátolá. Az előzmény s a kórtünetek összegéből rostos rák (scirrhus) jelenlétére következtetünk. Kórisménk alapossága mellett szóltak azon szúró fájdalmak, melyek koronként föllépve villámszerű rohamokban gyötörték a beteget. Kórisménk helyességét tanúsító azon körülmény, hogy esetünkben a csecsbimbó táján a köztakarók oly szorosan összenőttek az emlőbeli daggal, hogy azokat e helyen redőbe emelni képtelenség volt; továbbá adag újabb időbeni gyors növekedése, a hónalji mirigyek beszűrődött mivolta, végre a beteg sápadt, betvegyes küleme azon tudatban erősítenek meg bennünket, hogy ez esetben sem idült emlőlábbal vagy ennek következménye egyszerű keményedéssel, sem jóindulatú rostdaggal stb. hanem rostosrákkal van dolgunk. Tudós Balassa tanárunk a műtét kivitelénél mindenekelőtt a hónaljban székelő dagot fejté ki; a bőrmetszés, melynek rézsén az itt ülő daghoz juthatott fa alakú volt. A dagot kifejtés alatt részben a Muzeaux-féle horgaslógóval rögzítettük. Ezen újdonképlet kifejtése a dús hónalji szejtszö▼etből, részint a szike pengéjével, részint tompa nyelével eszközöltetett. Ott, hol a dag magasra nyúlt, a hónalji nagy edények megkímélése végett, csupán a szike tompavége használtatott. Oly pontokon azonban, hol a sejtszövet igen tömött volt, a szike élének alkalmazása elkerülhetlenné vált; ily helyeken azonban a metszések óvatosan s mindig a kiirtandó dagra irányoztattak. Eképen az újdonképlet kifejtése tökéletesen sikerült, noha szoros összefüggése a hónalji nemesebb képletekkel sok nehézséget gördített a műtő elé. A vérzés, mely a műtét ezen első és nehezebb részével párosért csekély s csupán terimbeles volt. A hónaljidag szemcsés eltávolítása után, az emlőben székelő álképlet fejtetett ki és pedig két félholdképű metszéssel. Miután az alsó metszés megtörtént, a dag alulról és felülről föl és kifelé választatott el alapjától. Erre — szokott módon — a felső metszés tétetvén meg, a dag tökélyesen kifejtetett. A két félholdképű metszés közé esett az újdonképlettel szorosan egybenőtt csecsbimbó is. A műtét befejeztével a csekély vérzés csilapíttatván a sebszélek gombos és száraz varrattal pontosan egyesíttettek, és hogy a sebfelületek egész terjedelmükben tökélyesen érintsék egymást, a bőr külfülszínére ragtapaszcsikkal rögzítve, megfelelő nagyságú tépetgomolyt illesztettünk. Megjegyzendő, hogy a beteg a kábítószer alkalmazását ellenző s az egész műtétet ritka lelki erővel, tökélyesen éber állapotban állotta ki. A zsír-és sejtszövetből kifejtett, külön-külön ökölnyi két dag, porozkemény és feltűnő súlyú bemetszésre recsegett. A metszfelület szürkésfehér szalonnakülemű, helylyel-közzel tisztán kivehető rostos alakkal; ujjnyomásra a dag szét nem malik s annak keveset enged. A dagon végig vont szike pengéjéről sűrű szürkés folyadék ömlött alá. A rostosrákiak ezen kitűnő példányát az intézet kórtani gyűjteményébe tettük el. A műtét utáni első kötést ötöd napra távoliottuk el s örömünkre szolgált, hogy a sebszélek gyors hegedős útján tökélyesen egyesültek és csak az alsó sebszögletekben maradt két kis genyedő nyilás. A beteg a műtét 10-dik napján már felülhetett s 13-ad napra lassankint járdogált. A műtét ötödik hetében felépülve, jó színben, derült arczcal — kellő tanácsokkal ellátva — teljes elégedettséggel hagyá el intézetünket. Hasonló, de fokára nézve jóval alantabbi keresettel volt dolgunk egy szepesmegyei tisztelt ügyfelünk nejénél, kinek jobb emlőjében múlt 1858-ik év September havában kis diónyi, minden irányban mozgatható, tömött, feszes összeállású tapintásra fájdalmatlan dagot vettek észre. A dag eleinte lassan, később gyorsabban növekedve tyúktojás nagyságú lett. A beteg emlőjében fájdalmat főleg az illető kár erőltetésénél s a havi tisztulás jelentkezésekor érzett. A férj, miután az alkalmazott szerek sikertelenek maradtak, a dolgot — mint szakértő — komoly oldaláról fogva , nejét junius második felében Pestre hozta s Balassa tanár úr ajánlatára gyógyintézetünkben helyezte el, ahol is köztiszteletű tanárunk a még jó erőben levő 33 éves asszonyságot — férje jelenlétében — szokott remekléssel alkalmazott véres műtét által, — minden kábítószer használata nélkül — menti meg a kiirtás utáni vizsgálat által is részindulatának bizonyult, s ennélfogva időfolytán veszélyessé válandott újdonképletű bajától. A legpontosabban egyesített sebszélek ez esetben is gyors hegedés által fortak össze s a beteg hatodnapra ágyában már felülhetett s a tizenötödik nap elteltével intézetünket teljesen felgyógyulva hagyta el. Végbél-sipoly (fistula intestini recti) két esete. Véres műtét. Gyógyulás. Közlemény Dr. Batizfalvi budapesti magán gyógyintézetéből. 1859—ki május 15-kén S. A. 44 éves, biharmegyei haszonbérlő vétetett föl az intézetbe, ki hosszas nedvrabló betegsége miatt erejében megfogyatkozva, esténkint lázas mozgalmakban is szenvedett. Baja négy év előtt keletkezett, midőn nevezetesen : a végbél nyílása mellett balról — előtte ismeretlen okból — diónagyságú fájdalmas dag támadt, mely pépes borogatásokra fellágyult, megnyittatott szennyes-sárgás folyadékot üritett A műtét óta koronkint begyógyult a képezett nyilás, de több ízben — kivált sok járás-kelés után — újra fölfakadt s bő mennyiségű genyt árasztott. A beteg a bántalom kezdete óta, kellemetlen nyomó fájdalmakat érzett végbelében, gyakran ösztönöztetett székletételre — mint állítja — csaknem folytonosan hasmenése volt. Az elsoványodott sápadt beteget megvizsgálva a bal seggparton a végbél nyílástól másfél hüvelyknyire tölcséridomúlag behúzódott kis nyílást találtunk, melynek környéke körülbelől tallérnyi területen heggel bevont s keményedétt vala. A nyilásból a környékre alkalmazott nyomásra — mi fájdalmat okozott, — bő mennyiségű szennyes színű híg folyadék ömlött. A bántalom kifejlődésében, eddigi lefolyásában, továbbá azon körülményben, hogy az érintett nyíláson bevezetett gombos-kutasz, a végbélbe vitt mutatóujjal (mintegy két hüvelyknyi magasságban) találkozott, teljes sipoly (fistula completa) jelenlétét fedeztük fel. A beteget régi, fájdalmas és a begenyedés által nagy fokban gyengítő bajától megszabadítandók, a sipoly menetet — szokott mód szerint, vájkutasz s végbéltám (Gorgeret) segélyével, — görbe hegyes kusztorával felhasították , ezáltal a rejtett fekélyből nyilt sebet alkotván. Műtét előtt a végbél csőre alkalmazása által ürittetett ki. Esetünkben a műtét va-49* 785 786 1 -