Orvosi Hetilap, 1900. május (44. évfolyam, 18-21. szám)
1900-05-06 / 18. szám
1900. 18. sz. ORVOSI HETILAP és a sebcsatornát elzáró fonalakkal együtt igen sok varró anyagot kellett a sebben hagyni s a metszésnél elég tömeges csonkot kellett hagyni, hogy a ligaturák le ne csúszszanak. A sebnek így nyitva is kellett maradni a hüvely felé, hogy a lelöködéssel járó váladéknak szabad lefolyása legyen. A csonkok a harmadik héten váltak le a fonalakkal együtt s azután gyógyult a seb sarjadzás útján. Az angiothrypsiához szükséges hatalmas szerszám a fent vázolt technikának olyan lényeges változtatását követelte, melyet most az új szerszámmal egyszerre kellett begyakorolnunk. Elhanyagolt óriási prolapsust választottunk ki első esetnek, abban a reményben, hogy itt egyfelől tisztább terrénumon dolgozunk, mint carcinománál, másfelől a megnyúlt széles szalagokra könnyebb lesz az angiothryptort alkalmazni. A betegnek igen vastag, kövér hasa miatt azonban csak operatio előtt narkosisban derült ki, hogy egy-egy ökölnyi adnextumor is komplikálja a bajt s az előesett méh exstirpatioját a nélkül is megnehezíti a megnyúlt méhnyaknak nehezebb felszabadítása s a hashártyaredőnek elül is, hátul is nehezebb megnyitása. E nehézségeket nem ellensúlyozhatták a fentebbi előnyök. Körmetszés és a méhnyak felszabadítása után a jobb parametriumot szorítjuk le először s két perczig tartó compressio után metszszük át, mire fecskendő vérzés támad, melyet körülöltéssel csillapítunk. Leszorítjuk a bal parametriumot és mindjárt átmetszve ismét két perc múltán veszszük le a szerszámot ; vérzés nincs. De ettől már a bizonytalanság érzete fogott el, azért az úgyis nehezebbnek ígérkező operatiot ligatúrákkal fejeztük be. Ennek részletesebb leírása alább következik. Itt csak annyit érdemes külön kiemelni, hogy a bal csonkból nem támadt vérzés a későbbi hosszadalmas manipulatiók közben sem, holott azt insultusoktól teljesen megkímélni bizonyára nem lehetett. II. esetünkben a portio careinomájánál az volt a terv, hogy a hasüreget elül is, hátul is előbb megnyitva, kigördítjük a méhet s felülről fogjuk be az egész széles szalagot. Operatio közben itt ismét két nehézségre bukkantunk. Nehéz volt a méh kigördítése, mint kiderült azért, mert két szarvú, (uterus bicornis) volt, melyet lehető épségben óhajtottunk kihozni. Ez úgy sikerült, hogy a jobb tuba tövét ragadva meg, élére fordítottuk a méhet s jobb, majd bal szarvát egymás után húztuk elő. A jobb széles szalagot leszorítjuk és átmetszszük. A másik oldalon akadunk az újabb nehézségre. Itt t. i. a carcinomás göb oly szorosan össze van kapaszkodva a hólyaggal, hogy élesen, késsel kell előbb arról lepraeparálni s így lehetett a bal széles szalagot szabaddá tenni s ugyancsak felülről leszorítani. A compressio ezen közben jobboldalt 22, baloldalt 6 perczig tartott. Utána semmi vérzés nem támadt. Hasonló tervet követtünk a következő három esetben, de egyiknél (IV.) el kellett térni tőle, mert a jobb széles szalag az idős nőnél (55 éves IX. P.), úgy látszik, régi gyuladások folytán, annyira zsugorodott és kemény volt, hogy a méhet kigördíteni nem lehetett, azért itt két részletben alulról alkalmaztuk az angiothryptort, mindig З’/з—4 perczig és semmi vérzést nem kaptunk. Ellenben a más kettőnél (III. V.), hol az operativ terv szerint ment, vérzés támadt a szerszám levétele után azért, mert a parametriumnak kis részlete zárás közben kitolult a szerszámból. Körülöltéssel mind a két esetben könnyen csillapíthattuk a vérzést. E baleset kikerülésére a következő hatodik esetünkben azt vettük tervbe, hogy két részletben szorítjuk le a széles szalagokat, mégpedig úgy, hogy a parametriumokat alulról ideiglenes pincébe fogva, mindjárt átmetszszük ; azután a méhet kigördítvén, felülről szorítjuk le a széles szalag felső felét, majd a méh eltávolítása után utólagosan a parametriumokat, melyekre a pince mögött alkalmazzuk az angiothryptort (Tuffier), így is történt. Baloldalt azonban vérzés támadt a szerszám levétele után, melyet körülöltéssel kellett csillapítanunk. A vérzés nem fecskendő vérzés volt s olyan benyomást nyertünk, hogy a széles szalagbeszakadásából támadt, melyet a méh kigördítésekor okozhattunk. A következő két esetben (VII. sarcoma uteri; VIII. carcinoma portionis) visszatértünk az első tervhez; felülről intoto szorítottuk le mindkét széles szalagot. Mind a kettő nagyon könnyű, exstirpatiora nagyon alkalmas eset volt. A portio egyikben teljesen ép, a másikban is csak alig elváltozva elég vékony, karcsú volt; a méh elég mobilis, a széles szalagok eléggé nyújthatók voltak s így több terünk volt az angiothryptor alkalmazására még a méh kigördítése után is. A hashártyaredő megnyitása mind elül, mint hátul, a méh kigörgítése előre, a széles szalagok befogása s a méh eltávolítása: simán és gyorsan ment. Egyszer kellett az első szerszámot alulról alkalmazni, s a széles szalagot, hogy ki ne toluljon a felső széle, kampóval belehúzni. Ez esetekben a Thumim-féle szerszám nagyon jól functionált: 5 pereznyi leszorítás után semmi vérzés nem támadt a csonkokból. Eddigi eseteinkben azonban azt tapasztaltuk, hogy intoto szorítva le a széles szalagokat, ez csak közvetetlenül a méh mellett, a méh és petefészek között lehetséges; a függelékeket is előhúzni s a petefészek mögé alkalmazni a vaskos szerszámot egy esetben sem sikerült. Ez nem is baj. Portrocarcinománál a régebbi ligatúrás operálással sem törekedtünk minden áron a petefészkek eltávolítására, minthogy ennek különös szükségét nem láttuk. Mások erre nagyobb súlyt vetnek s az ovariumokat is mindig eltávolítják, így Doyen is a méhet mindig függelékeivel együtt és pedig összefüggésükben távolítja el. Az ő példáját akartuk IX. esetünkben követni s ismét két részletben szorítottuk le a széles szalagokat. Egyszersmind megkísértettük ugyancsak az ő tanácsára vékonyabb catgut-fonállal körül is kötni a csonkokat a leszorítás barázdájában. Ez a próbálkozás a végeredményben rosszul ütött ki. Először is fonállal igazán körülkötni a leszorított csonkot nem lehet, mert az összesajtolt lemez meggyűrödve kicsúszik a kötésből. Csak arról lehet szó, hogy valamennyire rögzítsük ilyen módon a csonkot, ami, legalább a parametriumcsonkoknál, melyek nem húzódnak annyira vissza, nem is szükséges. Pince-ekkel eddig is sikerült, ahol vérzés támadt, a vérző csonkot a második-harmadik fogásra előhúzni és körülöltésbe foglalni. De tovább a petefészek mögé applikálni az angiothryptort most is csak nehezen sikerült a lig. infundibulo-pelvicum rövid volta miatt. Az egész operativ így nem ment olyan simán s hosszadalmasabb lett, végül vérzés is támadt az egyik oldali csonkból, melyet körülöltéssel (catgut) csillapítottunk. Sőt ezen körülöltés (úgy látszik, a catgut miatt) nem volt elég pontos s a vérzés utóbb is megújult és súlyos anaemiát okozott a betegnél, kit újból asztalra kellett tenni, hogy a sebet feltárjuk. Ekkor az derült ki, hogy a jobb széles szalagban ujjnyi tasak mélyed be csaknem a medenczefalig; ebben kisebb artéria szabadon, szinte kipraeparálva látszik és fecskend; de vérző az egész csonk is. Azért most pincékkel előhúzva, selyemmel kötöttük azt le két részletben s még egy-két kiszegő öltést téve, teljesen csillapítottuk a vérzést a pulsusnélküli betegnél, aki azután lázas is lett, de felgyógyult. (Folytatása következik.) 273 A fül bántalmas influenzánál, főkép influenza cerebralisnál. (Az „Archiv für Ohrenheilkunde“-ben megjelenő dolgozata nyomán.) Sugár K. Márton dr.-tól Budapesten. Az influenza proteusszerűleg változó képét csakhamar két typusra vezették vissza, a catarrhalis és gastro-intestinalis formára, melyhez később a nervosus vagy cerebralis influenza csatlakozott. A hallásszervben fellépő catarrhalis bántalom influenzánál a következőképen nyilvánul. A dobhártyán borsónagyságú sötétvörös vagy kékvörös vérhólyagok találhatók, melyek itt-ott a külső fülre is átterjednek. Gyakran a külső fül is belevonatik, úgy hogy pedemás daganaton kívül, különösen a fülkagyló insertioján a proc. mastoideus tájékán, a külső hangjárat nagyfokú lobos infiltratioja későbbi tömeges epidermis lehámlással mutatkozik. Tapasztalatom szerint gyakori a herpesképződés a fülkagylón. A dobhártya szövetében előforduló vérzésekre már a legrégibb közlemények utalnak, így Pasquier (1411. évben) és Bockelius (1580. évben). Az első pandemia alkalmával az 1889/90. évi téli időszak alatt 2,3 Schwabach, Dreyfusse és Patrzek 5 írják le ezeket. Pollako és Politzerz ezen echymatikus hólyagok előfordulását szintén megerősítik és minden objectív szemlélőnek el kell fogadni azok létezését. Schwabach szerint a német pandemia alkalmával 1889/90. évben az esetek 21'6°/o-ában, a későbbi epidémiánál 1891/92-ben f Előadatott a magyar fül- és gégeorvosok egyesületének 1900. évi márczius hó 22-dikén tartott rendes ülésén.