Orvosi Hetilap, 1902. március (46. évfolyam, 9-13. szám)
1902-03-02 / 9. szám
■~п—rap■■ .т . ORVOSI HETILAP 1902. 9. sz. 148 Mivel a phenolplitalein sói a következő valószínű képlettel bírnak НО HCl^Nc.CO.Cü m 0 Na НО С. СО . Со m О Na НС egy moleculára két molecula NaOH-t mértem le és vízben oldva 1 óra hosszat hagytam vízfürdőn. Ezután a sötét biborszinü oldatot megszűrve, vízfürdőn bepároltam s a visszamaradó tömeget 8Ö° C-nál, majd exsiccatorban Ca Cb felett jól kiszárítottam. Az így nyert só sötét bíborszínű, amorph, vízben kitűnően oldódik, savakra nagyon könnyen elbomlik. Ismerve az osmotikus és diffusios kísérletek nehézségeit és pontatlanságait, a theoretikus számításokhoz és kerülő írtakon végzett meghatározásokhoz fordultam. Meghatároztam egy l'25°/o-os oldat fagyáspont csökkenését és ebből kiszámítottam a theoretikus osmosis nyomását ideális félig áteresztő hártya esetén. A talált fagyáspont csökkenés 0' 142" C-t tett ki négy leolvasás középértékében. Ebből az g, , m 12‘5 . l'81 ° , , ,, m ^ azaz m = —képlet értelmében a moleculasúly (m) 162'85, ami a képletből ((ко Ни Oi Naa) kiszámított moleculasúlylyal nem egyezik (362-vel), jeléül annak, hogy a phenelphtalein natrium, míg (l'25°/o) oldatban részlegesen dissociál 3 esetleg 2 ionra. Az ionok számát megkapjuk - ------ képletek értelmében és ez 2'223 iont tesz ki, a m 162-85 1 mi megközelítőleg bizonyítja, hogy phenelphtalein natrium híg oldatban két NaOH és egy L'20 N10 O5 moleculára dissociál. Ismerve már most Avogadro tételét, mely szerint egyenlő moculela-concentratiójú oldatoknak osmosis-nyomása ugyanazon hőmérsékleten egyforma és tudva, hogy az úgynevezett normáloldatnak (1 gramm molecula oldva 1000 gm. vízben) a fagyáspontcsökkenésből meghatározott osmosis-nyomása 22*5 athraosphaera, felvehetjük azt is, hogy a mi anyagunk normál oldata (362 gm. oldva 1000 gm. vízben) is ugyanennyi osmotikus nyomást fog kifejteni. Mivel pedig a van't Hoff-törvény értelmében különböző anyagoknak ugyanazon oldószerrel képezett olyan oldatai, melyeknek osmosis nyomása egyenlő, ugyanazon fagyásponttal, forrásponttal bírnak, ebből következik, hogy a mi anyagunk a normál oldatokra megállapított fagyáspont csökkenést fogja mutatni, azaz 1‘85' C-t. Ezek előrebocsátása után felírhatjuk azt az egy ismeretlen egyenletet, hogy ha egy 1'85° fagyáspontcsökkenést okozó oldat osmosisnyomása 22'5 athmosphaera, akkor egy 0'142° fagyáspontcsökkenést mutató oldat (1'250/6) osmosisnyomása = x athmosphaerával, vagyis '1*85': 22’5 = 0'142 : x. És ebből x= 1-74 athmosphaerával. Vagyis ekkora osmosisnyomást tudna kifejteni egy l'25°/o-os phenelphtalein nátriumoldat, ha léteznék olyan ideális hártya, amely csak az oldószert ereszti át, az anyagot ellenben nem. Ha már most az osmosisnyomást nem ily ideális, hanem a bélben fennálló physiologikus viszonyokat inkább megközelítő állati hártyák segélyével kísérletileg vizsgáljuk, akkor nem szabad számításon kívül hagyni a hártya viselkedését a különböző oldott anyagokkal szemben, melyeknek egyikét gyorsabban, másikát lassabban ereszti az út. Vagyis lényeges befolyást fog gyakorolni a kifejtett osmotikus nyomásra az oldott anyagok diffusio-sebessége az állati hártyán keresztül. Míg ideális, az oldott anyagot teljesen visszatartó hártya esetén az anyagok osmosisnyomása fordított arányban áll azok moleculasúlyával, addig az oldott anyagot is részben áteresztő hártya esetén annak az anyagnak lesz nagyobb osmosisnyomása, amelyik moleculanagysága miatt nehezebben hatol át a hártyán (diffusio sebessége kisebb) és így concentratióját a belső edényben hosszabb ideig megtartja. Hogy megközelítőleg legalább tudomásom legyen arról, hogyez az osmosis és diffusio miként megy végbe egy közbeiktatott állati hártyán keresztül, csináltam végre ilyen kísérleteket is, amelyeknek absolut értéke semmi, de relatív összehasonlításokra nagyon is alkalmasak. Két egyforma nagy üvegtölcsér tág nyílását jól zsírtalanított vékony disznóhólyaggal feszesen bekötöttem, a lekötést zsírmentesen zártam canada-balzsammal és sellakkal. Ezután sima üveglapra állítva a tölcséreket, az egyiket 1%-os nátriumsulfat-oldattal, a másikat ugyanilyen phenelphtalein nátriumoldattal töltöttem meg és a tölcsérek szárát egy hasonló lumenű három méter hosszú üvegcsövel hoztam összeköttetésbe. Az így felszerelt tölcséreket destillált vízbe sülyesztettem, úgy, hogy a külső folyadék egy niveauban állott a belsővel. 17° C. mellett 24 órai állás után a belső folyadék niveauja az üvegcsőben felemelkedett a kifejtett osmotikus nyomás következtében. Mégpedig a nátriumsulfat-oldaté 149 milliméter, a phenelphtalein nátriumé 789 milliméter emelkedést mutatott. Hogy azonban ezen számok mennyire tökéletlenül mutatják a kifejtett nyomást, azt azonnal gondolhatjuk, mihelyt az állati hártyát megtekintjük, amely a nagy belső nyomás által aláfelé erősen, a megpattanásig kidomborodott. A nátriumsulfatos tölcsért sima üveglapra erővel lenyomva (hogy a hártya csekély domborodását kiegyenlítsem), a folyadékoszlop körülbelül háromszoros magasságig emelkedett. A phenolophtalein nátriumoldattal megtöltött tölcsér hártyájának domborúságát azonban nem sikerült kiegyenlítenem, mert a felszökő folyadék befogadására a 3 méteres cső nem volt elegendő. A kísérlet tehát azt mutatta, hogy a nagyobb molecula súlyú anyag osmosisnyomása egyenlő concentratio (nem molecula-concentratio) mellett jóval nagyobb, mint a kisebb moleculasúlyúé. A dolog magyarázatát — mint már fentebb jeleztem — csakis a diffusiosebesség különböző voltában kereshetjük. Ezt megvizsgálandó, külön-külön bepároltam megmért súlyú csészékben a tölcséren belül és az azon kívül talált folyadékokat. Az eredmény a diffusiosebesség különböző voltát igen szépen mutatta. Phenelphtalein Na a belső edényben = T814 „ Na a külső „ = 0'426 2-240 Na sulfat a belső edényben = 0'483 Na sulfat a külső „ 1*717 2-200 Ebből világos, hogy az alkalmazott állati hártya sokkal inkább áteresztő a nátriumsulfátra nézve, mint phenelphtalein nátriumra nézve. Megemlítem még, hogy a kifejtett osmosisnyomás a hőmérséklettel is arányosan növekszik, tehát a test hőmérséklete mellett bizonyára nagyobb. Egy kísérletemben 30' C. mellett az 1°/Ci-os phenelphtalein nátrium-oldat nyomása 12 óra múlva 680 mm.-re emelkedett. Néhány esetben kimetszett béldarabokon vizsgáltam meg az osmotikus viszonyokat. 20 cm. hosszú béldarabokat töltöttem meg lazán 0'7' o-os phenelphtalein nátrium-oldattal és ezt 0'7°/o konyhasó-oldatba helyeztem. 38° C. mellett 12 óra alatt a béldarabok előzetesen lemért súlya átlag 3'05 gm.-mal gyarapodott. Nem mutatkozott érdektelennek annak a megvizsgálása, hogy vájjon hogyan viselkedik a szervezetben a phenolphtalein. Előre azon feltevésből indulva ki, hogy a benne foglalt két phenolhydroxyd folytán esetleg aetherkénsav alakjában fog a felszívódott mennyiség kiürülni, kísérleteimet megközelítő kénsav egyensúlyba hozott kutyákon végeztem. (Folytatása következik.) /Со IH. ОН /\_cVco Hi . ОН vagy ; I Ati Na \ч//—СО . О Na Közlemény a székesfővárosi szt. István-kórház bőrbeteg és bujakóros osztályáról. (Főorvos: Róna Sámuel tanár.) Az eczema-kérdéshez. I. Létezik-e „reflex-eczema“ F1 Csillag Jakab dr.-tól. Az eczema terjedésének kétféle módját ismerjük. Az egyik az, a midőn a már meglevő eczema szélein fokozatosan új eczema fejlődése van folyamatban; ez a per continuitatem való tóva-1 Előadatott a budapesti kir. orvosegyesület dermat. és urolog. szakosztályának 1901. novemberi ülésén.