Orvosi Hetilap, 1906. december (50. évfolyam, 48-52. szám)
1906-12-02 / 48. szám
1079 ORVOSI HETILAP 1906. 48. sz. tes Paget állítása, hogy valamennyi rákos betegnek 13-a terhelt; ismeretes a hires Broca-féle rákos család is, a melyben 4 generation belül 16-szor fordult elő rák; de ezzel szemben áll Snow statistikája, a ki rákosokra 15,7°/o/ egészségesekre pedig 17, 19% rákos terheltséget mutatott ki. A nem jelentőségét illetőleg általános, ugyan a tapasztalat, hogy a nők disponáltabbak rákra, de míg Williams szerint 51 férfira 146 nő esik, addig Haeberlin csak 41:47 arányszámot talál. Leblanc kimutatta, hogy a rák a húsevőknél gyakoribb s csakugyan Beneke is a táplálék túlságos nitrogén-phosphor-tartalmára gyanakodott. Kerneuil még épen a disznóhúst tartotta veszélyesnek , viszont Hendley kimutatta, hogy Indiában 102 lákos közül 61 absolut vegetáriánus volt. De ezek csak példák akarnak lenni arra, hogy ily adatgyűjtésnél önkényes általánosítás, kellő bírálathiány folytán mily hibák csúszhatnak be, s nem vonnak le semmit abból a tényből, hogy az általános rákos dispositioval, mint causa adjuvanssal számolnunk kell. A tények második csoportja, tovább menve, azt mutatja, hogy az ilyen hajlamos egyénen bizonyos helybeli, egyébként ártatlan behatások rákot tudnak kiváltani, rákot tudnak megindítani. Más szóval, hogy a rákra nézve van helybeli dispositio, causa movens is. Első helyen állnak itt a) a különböző izgalmak, kivált ha hosszú időn át ismételten halnak be. A mechanikai, vegyi és thermikus ingereknek sokszor együttes szerepére példák : a pipacsutora az ajakráknál, odvas fogak vagy fogsorok a pofa és nyelvráknál, epekövek az epehólyagráknál. A tengermelléki lakók arczrákja, a paraffinmunkások végtagrákja, a kéményseprők scrotumrákja, a szőrmunkások és bányászok tüdőrákja ma már közismert kórképek. b) Az előbbiekkel sokszorosan összefonódva, részben a trauma és a rák fejlődése közé beiktatva szerepelnek a gyuladások. Ilyen, a rákot megelőző betegségek, mint Bergmann mondja, lehetnek florid idült, nem specifikus lobok : a bőrön seborrhoea, psoriasis, acne, Röntgen-dermatitis, a nyálkahártyákon idült hurut, a nyelven a lingua geographica, a májban a cirrhosis. Lehetnek specifikus lobok: a lupus, a syphilitikus gumma vagy fekély. Lehetnek lefolyt gyuladások termékei, hegei, bőrhegek, heges bőrsipolyok, gyomorfekély, húgycsésztikillet és sok más. c) A fejlődési rendellenességek különböző alakjai Cohnheim vizsgálatai óta szerepelnek mint rákosodásra hajlandó helyek : a branchiogen cystákból, uraehiusból, a dermoidcystákból sokszor fejlődik rák. d) A jóindulatú daganatoknak, mint verruca, naevus, xeroderma pigmentosum, atheroma, emlékeli adenofibroma, bél és gyomorpolypusok, petefészek-cystadenomák u. n. rákos elfajulása ma már sokszorosan hangoztatott, beigazolt tapasztalat. Mind e tényezők sokszeríségében egy közös jelleget állapított meg a górcső; azt, hogy behatásuk, megjelenésük helyén valamelyes hámtöbbletet teremtenek, ebben áll a szerepük. Jelentőségüket világítsa meg néhány szám. Epehólyagráknál 47 közül 41 ben talált Zenker epekövet; a gyomorrákot 16'5°/o-ban előzi meg Kocher statistikája szerint fekély ; a májrákoknál 10 eset közül 8 ban találtam Portik tanár intézetében cirrhosist; 164 végtagrák közül Volkmann szerint 126 indult ki hegből, gyuladásból, fekélyből, 11 verrucából s csak 27 látszólag ép bőrből. Ez nem a véletlen játékát, hanem az okozati összefüggést bizonyítja. De most fordítsuk meg a dolgot, s kitűnik, hogy a fentemlített terheltségi arány ellenére 1000 lupusos közül csak 15 lesz rákos; hogy nincs ember, akinek ne volnának pigmentfoltjai, apró naevusai, s aránylag mégis elenyészően ritka a melanocarcinoma, hogy a hullák 25°/o ában találunk epekövet, s ebből csak l°/o rákos A kérdés tehát az, hogy rákra hajlamos embernél miért nem fejlődik minden házaszaporodásból, hámtöbbletből rák ? S ebből logikus a következtetés, hogy az általános dispositio mellett a helybeli, kiváltó ok csak akkor indíthat meg rákot, ha ezeken kívül még valami van jelen, s hogy ez a rák tulajdonképeni oka, causa efficiense. Theoretice két lehetőség áll előttünk: vagy kívülről járul valami a disponáló tényezők segítségére s ez fokozza a sejteknek burjánzó képességét, hogy korlátot, ellenállást legyőzve nőnek be a test hézagaiba, vagy a sejtekben magukban támad valami módon egy eladdig nyugvó, rejtett képesség, amelyet ezek a kiváltó okok mintegy felszabadítanak. Az előbbi felvétel a parasitarius, az utóbbi a cellularbiologikus elméletek kiindulási pontja. Amikor a baktériumok felfedezése egy csapásra tisztázta a pathologia egy hatalmas fejezetét, közelfekvő volt a gondolat, hogy e magyarázatot kiterjeszszük a rokon daganatokra is. S habár a specifikus parasita azóta is várat magára, magát az elméletet széles alapokon beigazoltnak tartják a hívei. Utalnak mindenekelőtt arra, hogy a rák és a fertőző granulomák közt sokszoros analógia áll fenn. Megvan ez az analógia a két kór fejlődésében: egy pipás embernek a szája szögletében, ott ahol a csutorát szorongatja, egy kis pörsenése, sebe támad ; ez lassanként megnő, megkeményszik, kifekélyesedik ; egy idő múlva megduzzadnak a nyaki mirigyek, szétesnek, áttörnek s genyes-eves sipolyokká lesznek ; ha azután végre a beteg elpusztul, belső szerveit telve találjuk kisebb-nagyobb göbökkel ; nem ugyanaz ez, talán valamivel lassúbb menetben, mint a tuberculosisnak, syphilisnek jól ismert kórképe ? Megvan ez az analógia a toxicitásban : meghal egy lesoványodott, fakóarcú beteg, akinek alig van felényi vörösvérsejtje, kifejezett a poikilocytosisa s a vizelete fehérjével telt; s mindennek okául a gyomrában találunk egy kicsiny, alig tallérnyi, beszűrődött rákos fekélyt, semmi mást; nem ugyanaz ez, mint mikor tetanusnál, diphtheriánál, syphilisnél, tuberculosisnál egy kis körülírt gócból elárasztják mérgükkel az egész szervezetet az illető baktériumok ? Ha tovább menve bizonyos körülmények arra vallanak, hogy közönséges baktériumok nem okozhatják a rákot, hanem hogy a rákparasitának a sertélősdiek közé kell tartoznia, akkor e téren még szorosabb analógiákat ismer a pathologia. Itt van például a növényeknek, a fáknak s kivált a „saláta“-féléknek a rákja; az utóbbi, az ú. n. kellerv (Kohlhernie) valóságos járvány a zöldségeink közt, a melyeknek a gyökerein hatalmas daganatokat alkot s így az illető anyanövényt lassan elsorvasztja, elpusztítja s a melyről ki van mutatva, hogy a plasmodiophora brassicae, egy sertélösdi amoebafaj okozza. Itt van a nyulak coccidiosisa, a mely kisebb-nagyobb adenocarcinomás májdaganatokkal megöli az állatot, s feltétlenül a coccidiura oviforme terméke. Itt van végre a Bilharzia-kór embernél, amelynél a tropikus tájakon valamely állítólagos coccidiumfaj okoz typikus hólyagrákot. De menjünk tovább , nemcsak ilyen analógiákból következtethetjük, hanem határozott tényekkel be is bizonyíthatjuk, hogy a rák fertőző, tényekkel, melyeket a klinika, a kísérlet és a statistika szolgáltat. A klinikusok tudják, hogy a test ürébe zárt májban, vesében, pankreasban a rák aránytalanul ritkább, mint a bőrön, az emésztőcsatornában és a nemi szerveken, amelyek a külvilággal s fertőző csíráival directe érintkeznek. A klinikusok leírták az ú. n. oltási rákot, amikor a rákos fekély vagy rákos törmelék fertőzi a vele érintkező ép felszíneket; a méhrákos asszony rákot kap a hátulsó hüvelyfalon, a nyelvrákos a szájpadján, az ajkrákos szemben a felső ajkán; hasbeli rák kiirtása után rákos kiújulás támad a hassebben, emlő kiirtása után a varrat szórási csatornáiban. A klinikus ismeri az ú. n. cancer - deux eseteket, amikor együtt élő emberek kapják meg rövid időn belül a rákot ugyanazon szervben, vagy oly helyeken, hol a kölcsönös fertőzés valószínű: a pénisrákos férfi felesége meghal méhrákban, az asszony, aki aretrákos férjét ápolta, kezén kap rákot, házasfelek elpusztulnak gyomorrákban, stb. S a klinikus beszámolhat véglegesen gyógyult rákesetekről, ami lehetetlen volna, ha a rák valamely általános hámbetegség s nem egyszerűen helybeli fertőzés. A kísérletek azt mutatják, hogy a rák átoltható állatról állatra, emberről emberre. Hahn pl. embernél egy rákos emlő kis darabját átvitte a másik ép emlőbe, s ezzel ott rákot idézett elő. A statistika pedig azt mondja, hogy a rákok száma nagyobb a városokban, ahol a kölcsönös fertőzés lehetősége is nagyobb, hogy a ráknak az egyes országokban vannak bizonyos endemikus góczai, fészkei ; hogy a rák egyes helységekben, különösen bizonyos utczákban, sőt egyes házakban sokkal gyakoribb, mint egyebütt. S végre mindennél pozitívabban bizonyít az, hogy a rákban csakugyan sikerül élősdieket kimutatni. Nem kivárnám a hallgatóságot e beláthatatlan számú rákparasita felsorolásával fárasztani, legyen szabad e helyen egyszerűen átfutni felettük. Első helyen állnak történetileg a baktériumok, amelyeknek a sorát a hírhedt Scheuerlenféle bacillus nyitotta meg, s a melyeknek egy késő ivadéka a ma is kísértő Doyen-féle mikrococcus neoformans. Ezek után kerültek sorra a protozoák, állati véglények, melyeknek elterjedt