Orvosi Hetilap, 1908. október (52. évfolyam, 40-43. szám)
1908-10-04 / 40. szám
724 ORVOSI HETILAP 1908. 40. sz. zalaiból s combinatiójából áll nagyjában azon testi нитка, melynek megbizására a szervezet hivatva van. Nézzük már most ezzel szemben, hogy eme munka elvégzésére az emberi szervezet minő berendezéssel rendelkezik ? Az emberi test alakja nagyjában oszlophoz hasonlít, mely azonban nem merev, hanem a test hosszában elhelyezett csontoknak megfelelően annyi helyen hajlékony, ahány csontból áll. A csontokat egymással szalagok kötik össze, melyek passive megakadályozzák a csontok egymásközti eltolódását, valamint e szalagos összeköttetések által létrehozott ízületek túlhajlítását egyik vagy másik irányban. A munkavégzésben legnagyobb szerep jut az ízületeket áthidaló izmoknak. Ezek aktív működésével az egész csontváz vagy annak csak egy kívánt része az ízületi csontvégeknek egymás ellenébe szorításával merevvé tehető, vagy megfelelő izomcsoportok működésével céltudatos mozgásba hozható. Az egymással ellentétes működésű izmok, egymással szemben, működést gátló szerepet is játszhatnak, amennyiben az egyiknek túlműködését az antagonista passiv megfeszülésével megakadályozhatja. A testsúly hordozására kiváltképen a csontváz hivatott, annak egyensúlyozása azonban az izomzat feladata. A test saját súlyának a hordozását a csontváz physiologiás statikai megterhelésének nevezzük, a csontváz statikai teherviselő képessége pedig azon tulajdonság, melylyel a szervezet rendelkezik e feladata elvégzésére. A végzendő munka kivihetőségének elengedhetetlen feltétele a csontrendszer kellő szilárdsága, a szalagrendszer rugalmassága és az izomzat megfelelő erőssége. E tulajdonságok adják együttesen a test normális functionálásához szükséges testi erőt. Ha a szervezet e berendezése ép, úgy az életfunctiókkal reá rótt normális, azaz erejéhez mért terheket minden zavar nélkül viseli el. Megváltozik azonban e nyugalom, ha az egyensúlyt feltételező e két faktor egymással nem arányos. Ez aránytalanság által okozott egyensúlyzavar nem maradhat sokáig következmény nélkül, hanem az organismusban zavarokat okozva, annak elváltozásait vonja maga után. Épen úgy, mint egy tartószerkezet alakváltozást szenved, ha túl van terhelve vagy anyaga veszít szilárdságából , akként az emberi szervezetben is a létrejött elváltozás elsősorban a test egész csontvázának, vagy annak egy részének a deformálódásában nyilvánul. Schanz az ily származású deformitások létrejöttének e feltételeit röviden e formulával fejezi ki: M ( T = 1), mely formulában M a megterhelést, T a teherviselőképességet, D pedig a deformitást jelenti. Nagyon természetesen e formula megfordítva is áll, azaz, ha T ( M = D. Látjuk tehát, hogy ha akár a megterhelés a normálisnál nagyobb, akár a normális megterhelés mellett a teherviselőképesség csökkent, a végeredmény ugyanaz, mert míg a megterhelés fokozása normális teherviselőképesség mellett munkatúlterhelést jelent, addig a test normális munkája is már túlterhelés a meggyengült szervezetre, mely teherviselőképességéből vesztett. Vizsgáljuk a továbbiakban, melyek azon eshetőségek, életkörülmények illetve kóros elváltozások, melyek a szervezet megterhelése és teherviselő képessége közti egyensúly nyugalmát megzavarhatják. Már kóros elváltozások nélkül is bizonyos életviszonyok között gyarapodhatik a normális teherviselő képességű szervezetre rótt teher. Növekedhetik a test saját súlya, például elhízás, vagy nőknél graviditás következtében. Ily egyéneken gyakran a súlygyarapodás következményeként kínzó lábfájás áll be, mely az állást terhessé teszi, sőt nem egyszer valóságos lúdtalpat okoz. A fájdalom okára biztosan rámutat annak megszűnése az esetleg bekövetkező lesoványodás, vagy a graviditás megszűnte után. Hasonlóképen túlterhelést jelent s deformitást produkál, ha a test saját, bár változatlan súlyát a megszokottnál hosszabb időn át kénytelen hordani. Ilyenkor a normális teherviselő képességű szervezet túlságos igénybe vételével történik a visszaélés. Ez esetben, a hosszú időtartam mellett, a deformitás létrejöttének a feltétele még, hogy a test ez idő alatt állandóan egy bizonyos positióba legyen kényszerítve. Az iskolában órákon át egy helyben ülés következményei eléggé ismeretesek. Sokszor észlelünk lúdtalp-fájdalmakat oly embereken, akik ülő foglalkozásukat olyannal cserélik fel, melynél egész nap állni kénytelenek. Ha ezt felnőtt embereken is észlelhetjük, még jobban megérthetjük a ma fejletlen, növekedésben levő gyermekek baját, akiket sorsuk már korán oly nehéz munkára kényszerít, mely szervezetükre túlterhelést jelent. Mindennapos jelenség a kereskedő-, pinczér-, lakatos- stb. álló foglalkozást végző iparos-tanonczok gacsos térde és lúdtalpa. Nagyon sokszor e foglalkozásoknál a test normális súlyának a viselése mellé még külső terhek hordozása is járul. Hogy az izomerejét meghaladó munkát a fáradt munkás megbírja, testét vagy teste egyes részeit (legtöbbször alsó végtagjait) ösztönszerűleg oly helyzetben igyekszik tartani, mely helyzetben legkisebb izommunka nélkül, csontjai egymásra támaszkodásával s az izületi szalagok megfeszülésével, tudja teste súlyát alátámasztani. Ez abnormális testállásoknak megfelelően jönnek létre az úgynevezett professionális deformitások, melyek némely foglalkozásra jellemzők, eredetük azonban mindig visszanyúlik a munkás pályájának legkeservesebb szakára, a tanuló évekre. E deformitások a normális statikai viszonyok megváltozásának köszönik keletkezésüket. Ez abnormális testtartások ugyanis különösen a csontok izületi végének az egymás közti normális elhelyeződését zavarják meg, ami által megszűnik az izületi felszínek egymásra gyakorolt egyenletes nyomása, illetve a hordozott súly nyomásának az egyenletes elosztódása. Az ízület vagy ízületek felszíneinek csak egy bizonyos helyére szorítkozik az egész felszínre mért nyomás, míg annak másik része a nyomás alól teljesen felszabadul. Könnyen érthető, hogy ilyen körülmények között, bár a súly nagysága normális, de behatásában a hivatottnál kisebb területre szorítkozva, az izületi felszínen e megterhelt részére túlterhelést jelent. Kétségkívül e deformitások létrehozásában sokszor egyúttal a csont- és izomrendszer kóros állapota is belejátszik, azonban, hogy súlyos terhek állandó hordozása ép csontrendszeren is typusos "deformitásokat okozhat, annak kétségtelen bizonyítéka a kőhordó munkások skoliosisa. E deformitást Golibiewski ismertette, aki nagyszámú ily megerőltető foglalkozású munkás megvizsgálásakor typusos skoliosist talált. E megvizsgált munkások 15—20 éven át állandóan, naponta 9—10 órán át, nagy kőrakományokat hordtak vállukon, épülő házak 3—4 emelet magas állványaira. A következmény oly skoliosis volt, mely convexitásával a megterhelt váll felé tekintett. Azt hiszem, kétséget nem szenved, hogy e munkára kiváló testi erejű s különösen erős csontrendszerű egyén vállalkozhatik csak. E munkásokon tehát bármely csontlágyulási folyamatot kizártnak tekinthetünk s csakis a túlterhelésben kell keresnünk a deformitás okozóját. Kisebb terheknek hosszú időn át hordozása is épen így jelenthet túlterhelést. Ennek típusos példáját a gyermekruhák czélszerűtlen hordásának a következményei mutatják. A modern gyermekruhák óriási hibája, hogy mind a vállon lógnak, veszélyeztetve a gyermeki gerinc egyenes tartását. Csodálkozunk sokszor, minő súlyú egy-egy ily ránczokba szedett szoknyácska, mely egy mellényke segélyével van a vállra akasztva. Nagyon gyakran e mellénykéhez vannak csatolva a gummiszalagból készült harisnyatartók is, húzásokkal fokozva a ruhák súlyát. Nem egy gyermekkori skoliosis egyedüli megindítója e czélszerűtlen öltözködés. Az iskolás gyermekek könyvhordozása a mai modern iskolázás mellett sokszor már nem is e rovatba tartozik, mert a rajztáblák, könyvek és füzetek nagy száma néha akkora súlyt képvisel, hogy már direkt súlytúlterhelés számba jő. Mindezen esetekből és felsorolt néhány példából eléggé láthatjuk, hogy a szervezetre mért túlterhelés beállhat a test saját súlyának a gyarapodásával, a normális teherviselőképességű szervezetre mért munka aránytalan nagyságával s végül a teherviselés hosszú időtartamával és a test physiologiás statikai súlya elosztódásának az egyenlőtlenségével. Ha már a normális teherviselőképességű szervezeten is létrejöhet a megfelelő körülmények között alakeltérés, még könnyebb annak létrejövetele, ha a szervezet teherviselőképessége csökkent. A teherviselőképesség csökkenése mellett a normális igénybevétel is már túlterhelés a szervezetre s annak deformálódását okozhatja, még inkább bekövetkezik a deformitás, ha a csökkent teherviselőképességű szervezet, az előbbiekben említett valamely módon, túlterhelésnek van kitéve. A teherviselőképesség csökkenése két módon következhetik be: 1. ha a csontrendszer elveszti szilárdságát, 2. ha az egyes