Orvosi Hetilap, 1918. május (62. évfolyam, 18-21. szám)
1918-05-05 / 18. szám
236 ORVOSI HETILAP 1918. 18. sz. Három ízben 0 001 strychnin-injectiókat is kapott. Míg a fürdők és injectiók hatástalannak látszottak, addig a 8. faradisatio után a beteg már önként kezdett vizeletet üríteni. A vizelés eleinte nehezen ment, de lényeges könnyebbülést okozott, minthogy a beteget már nem kellett kathéterezni. Márczius 17.-én, hazai mögöttes kórházba való elszállíttatása napján a következő állapottal bocsátottuk el: a beteg járása, kisfokú biczegést leszámítva, szabályos; a bal glutaealis táj és czombizomzat pettyhüdt és mérsékelten sorvadt. Jobboldalon a patellaris és Achilles-ínreflex jól kiváltható, baloldalt csak alig észrevehetőleg. A vizeletürítés még mindig kissé nehezen megy végbe, néha éjjelenként ágyba vizel. A bőrérzéstelenség határai nagyon jelentéktelenül kisebbedtek, nagyjában kevéssé változottak. A székürítés rendes. A leírt tünetek alapján a gerinczvelő caudalis részének sérülését vettük fel, mely közvetett módon rázkódás következtében keletkezett. Minthogy az alsó végtagok hüdése hiányzott, részleges a reflexió, hólyaghüdés, székelési nehézség s végül jellegzetes „lovaglónadrágfolt“-szerű bőrérzéstelenség állott fenn, a sérülés magasságát a cauda equina legalsó részére a 3. sacralis szelvénytől lefelé lokalizálták. A conus teljes roncsolását kizárhattuk, mert hiányzott mindkét alsó végtag pettyhüdt hüdése. A beteg ugyan sebesülése után közvetlenül részleges végtag-(bal alsó) hűdésről referált, de az harmadnapra teljesen visszament. Gerinczvelő-rázkódás mellett szólott a lefolyás, ugyanis a tünetek legnagyobb része ötheti észlelés alatt szépen visszafejlődött. A hólyaghűdésnek jelen esetben a faradisatio általi kedvező befolyásoltatását elismerjük ugyan, de meggyőződtünk arról, hogy a restitutio talán a nélkül is beállott volna. Érdekes volt továbbá jelen esetben egyéb melléksérülések hiánya. irodalom. Prof. Heincke: Kriegschirurgie. Borchard-Schmieden. Verletzungen der Wirbelsäule und des Rückenmarkes. Leipzig. Közlés az Erzsébet királyné-sanatorium (igazgató-főorvos: Scharl Pál dr.) férfiosztályáról. A mellhártyagyuladás és a tüdőgümőkór közötti összefüggés kérdéséhez.* Irta: Országh Oszkár dr., osztályos főorvos. Az utóbbi években sokat foglalkoztak azzal a kérdéssel, milyen befolyással van a gümőkóros mellhártyagyuladás a tüdőbeteg sorsára. Többen, mint pl. Müller, Bandelier-Röpke, csak akkor tartják káros szövődménynek, ha gümőeruptio kíséri; activ gümőkórban Korányi Sándor komoly jelenségnek tekinti. Cornet szerint hatása egyaránt jó és rossz lehet. Ezzel szemben voltak olyanok, mint pl. Konzelmann, Osler, akik a mellhártyagyuladásnak feltűnően jó hatását dicsérték. Rendszeresen e kérdéssel csak az utóbbi években kezdtek foglalkozni, amióta a mesterséges légmellet tették tanulmány tárgyává, s ennek mechanikai hatása, valamint az exsudatum által létesített összenyomás között teljes analógiát vettek fel. Ily értelemben foglalkozott a mellhártyagyuladás kérdésével Spengler Lucius, Mongour, Schröder, Kaufmann, Konzelmann és főleg Königen, akik a mellhártyagyuladás lefolyása után a betegek jó részének gyógyulását állítják s az állapotnak megváltozását a mellhártyaláb feltűnően kedvező hatására vezetik vissza. Königer e jótékony hatásról annyira meg volt győződve, hogy azt elemezni is megkísérlette. Tapasztalatai szerint a tüdőbeteg állapotának javulása, illetőleg ennek nagysága nem mutat törvényszerű összefüggést az exsudatum nagysága és fennállásának időtartama között. Jelentéktelenül kis exsudatum és száraz mellhártyagyuladás is több esetben kedvező befolyást gyakorolt, e szerint tehát az exsudatum nem mechanikailag fejti ki hatását. Tendeloo vizsgálatai megerősítik ezt, amennyiben kimutatták, hogy az exsudatum-eseteknek legnagyobb részében a tüdő csak egyenlőtlenül, változóan és csekély mértékben nyomatik össze. Az exsudatumnak ilyen mechanikai hatása kedvezőtlen a gümőkóros tüdőre, amely csak nagyobb és egyenletes nyugalomban gyógyul, amint az mesterséges pneumothoraxnak számos esetében látható. Königer a gyógyulást biochemiai hatásra vezeti vissza, s úgy véli, hogy a mellhártya nagy baktériumölő képessége a gyuladás folyamán még inkább fokozza a szervezet ellenállóképességét, tehát megkönnyíti annak küzdelmét a gümős folyamattal. Lehetségesnek tartja azonban, hogy egyes esetekben a mellhártyaláb folyamán a beteg állapotát toxinok, az egyenlőtlen tüdőösszenyomás (Tendeloo) és a pleura biológiai hatásának gátoltatása károsíthatják. Az elmondottakból látható, mily ingatag alapra van felépítve a mellhártyagyuladás hatásának elmélete. A mechanikai hatást tagadja, sőt károsnak tartja Tendeloo és Königer; az előbbi az egyenlőtlen összenyomás, az utóbbi a pleura biológiai hatásának gátlása miatt. Königer szerint a mellhártya fokozhatja a szervezet ellenállóképességét a toxinokkal szemben, viszont a mellhártyalob folyamán káros, toxikus hatások is érvényesülhetnek, tehát a mellhártyalob jó és rossz hatást is gyakorolhat. S bár e lehetőséget el lehet ismerni, Königer és az orvosok túlnyomó része mindig a jótékony szerepet hangsúlyozta, annyira, hogy egyesek az exsudatum csapolásától is tartózkodtak, hogy mechanikai hatásának érvényesülését lehetővé tegyék, másrészt az exsudatum bőr alá befecskendezésével, tehát biochemiai úton iparkodtak a tüdőbántalmat meggyógyítani. Bruschettini úgynevezett curativ vaccinájával házinyúl gümőkóros mellkasi exsudatumát oltotta betegeibe. Minthogy e gyakorlatilag fontos kérdésről a rendelkezésünkre álló és felsorolt adatok alapján tiszta képet nem szerezhettem, az Erzsébet királyné-sanatoriumnak részben kezelésem alatt álló, részben régebbi, mellhártyalobban szenvedő betegeit tanulmányoztam. Tanulmány tárgya volt elsősorban az a kérdés, miképpen befolyásolja a savós . A Magyar Orvosok Tuberculosis Egyesületének III. nagygyűlésén tartott előadás.