Orvosi Hetilap, 1922. május (66. évfolyam, 19-22. szám)

1922-05-14 / 20. szám

184 ORVOSI HETILAP 1922. 20. sz. tehet, de említenünk kell azt, hogy közvetlenül az egyes tej­­injectiók után a choreás nyugtalanság úgy ezen, mint az előbb leírt betegen is rövidebb időre fokozódott. A leírtakból látható, hogy a tejinjectiók, melyek semmi­féle kellemetlen melléktünetekkel nem járnak, a közölt három súlyos chorea minor-esetben az igen heves choreás mozgásokat már körülbelül egy hónap leforgása alatt megszüntették, bár a betegség lefolyásának közepes időtartama Oppenheim és Wollenberg szerint 2—3 hónap, de néha még hosszabb idő is szokott lenni. A tejinjectiók tehát eseteinkben rövidebb idő alatt szüntették meg a choreát, mint a­mennyi a betegség közepes időtartama. Rátérve annak a kérdésnek az eldöntésére, hogy chorea minor eseteiben tulajdonképpen miben áll a tejinjectiók gyó­gyító hatásának lényege, a biztos válasz megadása ma még nehézségekbe ütközik. A parenteralis fajidegen proteintest­­therapia hatásmódjának lényege ma még nem teljesen tisztázott. Gyógyhatásának magyarázására több elmélet szolgál. Ezek között a legáltalánosabban elfogadott Weichardt-é, a­ki proto­­pasma-aktiválásban keresi a hatás lényegét. Ez elmélet szerint a fajidegen fehérje parenteralis bevitelére a szervezet összes sejtjeinek minden életműködése fokozódik. A gyógyhatás lényege az omnicellularis vitalitás-fokozódásban áll. Ez elmélet mellett szól az a tapasztalat, hogy a proteintest-therapia nagyon külön­böző betegségek gyógyítására jó eredménynyel alkalmazható. A choreában szenvedőkön Strümpell szerint a myostatikai innervatio csökkent. Ennek középpontja a lencsemag, melyben — úgyszintén a thalamus opticusban is — Vogt, Broadbent, Jakobson és mások chorea minor-esetekben anatómiai elvál­tozásokat — lágyulásokat, vérzéseket és főleg embóliákat — találtak. Tekintettel arra, hogy chorea minor eseteiben — mint említettük — e myostatikai középpont csökkent működése forog fenn, a protoplasma-aktiválás tana értelmében gondolható, hogy a parenteralisan adott tejinjectiók e csökkent működésű agydúczok működését is fokozzák. A közölt három esetben tehát az igen súlyos chorea minor 3—4 intramuscularisan adott tejinjectióra négy héten belül meggyógyult. Bár három esetből messzemenő követ­keztetéseket levonni még nem lehet, mégis látva a kedvező eredményt, már most állíthatjuk, hogy a tejinjectiók chorea minor eseteiben oly gyógyeredményeket tudnak felmutatni, melyek a további alkalmazásukat indokolttá teszik. Irodalom. Carschmann: Chorea minor (Mohr-Staehelin: Hand­buch der inneren Medicin, V. kötet). — Vogt: Chorea minor (Lewan­­dowsky: Handbuch der Neurologie, III. kötet.) — Borchardt: Organo­therapie (Ergebnisse der inneren Medicin und Kinderheilkunde, XVIII. kötet.) — Bókay J. Deutsche mediz. Wochenschrift, 1911, 3. sz. Közlemény a budapesti kir. magy. tud.-egyetem III. sz. belkliniká­járól. (Igazgató: báró Korányi Sándor dr., nyilv. r. egyet. tanár.) A máj húgyanyagképző képességének vizsgálata májbetegeken. Irta: Hetényi Géza dr. Physiologiai ismereteink a májnak a fehérjeanyagcseré­ben való szerepéről régi keletűek. Tudjuk, hogy ennek leg­fontosabb része az ureumsynthesis. A táplálékkal bevitt fehérjék a tápcsatornában végső hasadási termékek gyanánt különböző aminosavakká bontatnak a proteolytikus fermentu­­mok által. Az aminosavak további elégésük folyamán a legegy­szerűbb végtermékekre bomlanak. Ezek a széndioxid, az ammónia és a víz. A bélfal erein felszívódva, e végtermékek a vena portae útján a májba jutnak, a­hol aztán ureummá synthetizáltatnak a C02 + 2NH3 = CO + H20 képlet értelmében. Ugyanaz, a­mi a fehérjékre áll, vonat­kozik egyéb N-tartalmú vegyületekre is. így van az, hogy a vizelet­ N 80—90%-a ureum alakjában mutatható ki. Ezen folyamat ismeretét évtizedekre terjedő vizsgál­­kodások előzték meg. Eme kutatások egy része azt volt hivatva eldönteni, hogy a vizeletben megjelenő ureum valóban a szervezeten belül a fentebb említett egyszerű vegyületekből tevődik-e össze. Ilyen kísérletek ammoniumsóknak a szerve­­ zetbe való bevitele formájában állatokon (Knieriem1 1874, Feder* 1877, Salkowski3 1877, Műnk* 1878, Schweder$ 1878, Hallervorden* 1879, Feder-Voit1 1880) és embereken is (.Knieriem1 1874, Coranda8 1880, Rumpf-Kleine* 1896) végeztettek. A folyamat fenti módon való lefolyásának tisztázása után e folyamat localisatiójára nézve főleg az átáramoltatási kísérletek nyújtottak felvilágosítást: túlélő szer­veken ammóniumsókkal végzett átáramoltatási kísérletek arra az eredményre vezettek, hogy egyedül csak a máj az a szerv, mely e sókat húgyanyaggá tudja átalakítani. Egyéb szervek (vese, izom stb.) e synthesisre képtelenek (Schroeder10 1882- ben végzett klasszikus kísérletei, Löffler 11-12 1916—1918). Az ellenkező irányban ugyanerre az eredményre vezettek azok a kísérletek is, melyek a májnak kirekesztése (Hahn- Nencki15 1893) vagy kiirtása után (Salaskin-Zaleskin 1900, Minkowski15 1886, Nencki-Pawlowie 1897, Lang 17 1901) vizsgálták az ureumsynthesist és azt jelentékenyen zavartnak találták, míg más szervek kiirtása után eme zavar nem volt kimutatható. Mindezek a kísérletek kétségtelenné tették, hogy az ureum­synthesis csakugyan H3N-ból és CO2-ból történik, e synthe­sis székhelye pedig a máj. Akadtak ugyan egyes vizsgálatok, melyek a májnak az ureumképzésben való kizárólagos sze­repét tagadták, de bizonyos, hogy még ha nem is teljesen, de túlnyomó arányban mai ismereteink szerint is a májat­­ kell az U-synthesis székhelyének tekinteni. Kézenfekvő volt eme physiologiai ismereteket az emberi pathologiára is átvinni és az ureumsynthesis lefolyását a máj megbetegedéseiben vizsgálat tárgyává tenni. Ilyen irányú vizs­­­­gálatok valóban történtek is. Különösen a ~ quotiens meg­növekedésének tulajdonítottak pathognomikus fontosságot: ha a máj insufficiens működése folytán a húgyanyagképzés csökkent, a feldolgozást elkerült NH3-nak változatlanul kell a vizeletben megjelennie s így a vizelet NH3-tartalmának fokozódnia kell. E quotiens megnövekedését csakugyan sokszor találjuk májmegbetegedésekben, diagnostikai értéke azonban mégis elenyésző: egyrészt azért, mert igen súlyos máj­­insufficientiáknál sem tudtuk idáig a vizelet húgyanyagtar­­talmának direct csökkenését kimutatni, másrészt azért, mert kiderült, hogy a vizelet-NH3 felszaporodásának más oka van, és pedig a májbajokat kísérni szokott acidosis; a máj­bajoknál a szervezetben keletkező savak közül a hústejsav bír elsőrendű fontossággal. Hogy az NH3-megszaporodásnak ez az oka, azt Münzer mutatta ki először. Bizonyítéka egyfelől az volt, hogy a magas NH3-értéket alkaliák bevitelével sikerült lenyomnia, másfelől az a körülmény, hogy nyúlnál, melynek szervezetében az NH3-nak nincsen savat semlegesítő szerepe, az NH3 mennyi­sége még acut phosphormérgezés után sem emelkedik. A jelen közleményben ismertetendő vizsgálatok eszme­menete a következő volt: ha a húgyanyagképzés csökkent volta májbajokban a vizelet húgyanyagtartalmának megfogyásából nem mutatható ki, akkor ennek az oka kétségkívül az, hogy az ép parenchgmarészletek az elpusztultak működését inkariáló­­lag átveszik s fokozott munkával a fehérjeanyagcsere végter­mékeinek synthesisét lehetővé teszik. (Kétségtelen, hogy az U-synthesis az életre nézve absolut fontosságú folyamat, talán, mert — mint Fischler mondja — az alkalosis ellen is“ védi meg a szervezetet. A - méregtelenített H3N). Már most más szervekről vett analógiák kapcsán elképzelhető volt, hogy míg a normális szükségletnek a számban megfogyott sej­tek is eleget tudnak tenni, az esetleges megterhelés eme 4* hiányosságot mégis kifejezésre tudja juttatni. Az U építőköveit kell tehát nagyobb mennyiségben és hirtelen a szervezetbe juttatni, hogy így a máj latens insufficientiáját időlegesen manifestté változtassuk. Az irodalomban egy helyen találkoz­tam hasonló kísérletekkel: Weintraud18 vizsgálta 4 cirrhosis-

Next