Orvosi Hetilap, 1930. november (74. évfolyam, 43-47. szám)
1930-11-01 / 43. szám
1930. 43. sz. ORVOSI HETILAP A veseinsufficientia előidézésében nagy szerepet játszanak azok a kórtényezők, melyek a vizeletlefolyás akadályozása által kisebb-nagyobb vizeletpangást, retentiót idéznek elő a vesében. Ha a vizeletlefolyást gátló ok az uréterben vagy pyelumban van, akkor csak azon oldali vese szenved, ha az akadály azonban a húgycsőben vagy a hólyagban van, akkor mindkét vese megbetegszik. Ide tartoznak a veleszületett akadályok a húgycsőben, billentyű, szűkület, szűk húgycsőnyílás hypospadiasisnál, phimosisnál, stb., melyek hosszú ideig észrevétlenül maradnak s több ilyen szomorú esetet láttam, ahol a 7—12-ik életévben levő fiúgyermek súlyos veseelégtelenség tüneteivel került hozzánk, hol a vizelet- és vérvizsgálat útján állíthattuk fel a rossz veseműködés kórisméjét s hol többnél ezek közül a sectiónál láthattuk a retrograd tágulást a hólyagban, uréterekben s vesékben azoknak teljes pusztulásával. A mindennapi életben legtöbb ezen csoportba tartozó esetet látunk a prostata hypertrophia kapcsán. Ezeknél a II. stádiumban residualis vizelet keletkezik, amely ha 200—300 ccm-t elér, akkor már ezen pangó vizeletmenynyiség a vesék szabad kiürülését a hólyag felé gátolja, miáltal retrograd pangás keletkezik eleinte csak az alsó, majd a felső ureterszakaszban a vesemedencében s magában a vesében is. Az ilyen módon létrejött nyomásfokozódás a felső húgyutakban, idézi elő és tartja fenn a veseműködési zavart, amely fokozott nyomás, ha soká áll fenn, akkor irreparabilis állapotot okoz, mert kitágul az ureter, pyelum, kelyhek s lassan sorvad a veseállomány és könnyen elképzelhető, hogy egy idő múlva olyan anatómiai elváltozás jön létre, mely már többé nem korrigálható, sőt a vesepusztulás nagy fokánál uraemiás halálhoz vezet. A vesefunctiós vizsgálati módszerekkel kell ilyenkor a veseműködési zavar jelenlétét és annak fokát megállapítanunk. A klinikai tünetekből, meg a vizelet vizsgálatából már kapunk bizonyos tájékozódást, de műtéti beavatkozás előtt mindig alkalmazzuk azért valamelyik vizsgálati eljárást. Mi a legegyszerűbbet az indigocarmin kiválasztását nézzük s ha az normális, vagy kissé késik, nyugodtan operálunk. Ha nem ad kielégítő eredményt, úgy a concentrálási hígítási próbát alkalmazzuk a fenntebb elmondott módon. Ha a concentrálás rossz s a hígítás és concentrálás között alig van különbség, akkor nézük a vérbeli retentió fokát, meghatározzuk a 8-t, amely normális viszonyok között — 0.56, retentiónál 0.60—0.65, sőt több is lehet, meghatározhatjuk a mN.-t, mely normálisan 0.30—0.40 mgrm 100 ccm vérben, de amely 0.100—0.200 mgrm-ra is felszökhet. Ha a vérfagypontsüllyedés 0.60-on túl van, nem operálunk, mert a beteget biztos veszélynek tesszük ki a veseműködés szempontjából. Határesetekben, mikor nemcsak a veseműködést, de a beteg összes viszonyait számba veszszük, a xanthoproteinmeghatározás döntő lehet az irányban, hogy milyen a vese állapota, mert ilyenkor magas Xanthoprotein érték nagyobb fokú anatómiai vesepusztulást jelez, tehát az esetnek megfelelő kezelés által való javulására lehet számítani. Ilyen határesetekben 0.59—0.60 Svailabilis veseműködés mellett, ha minden simán megy, kibírja a beteg a műtétet, ha azonban valamely kis lázas complicatio lép fel (bronchitis, bonchopneumoniás góc), úgy felborul a labilis egyensúlyi állapot s uraemia következik be. A műtéti esélyek tehát ilyenkor igen nagyok. Adott esetben, ha egy prostata hypertrophiás beteget veseműködési zavar közepette látunk először, nagyon nehéz megmondani azt, hogy váljon csak a nagy nyomás okozta működési zavarral vagy pedig irreparábilis anatómiai elváltozással van dolgunk. Az ez irányú tájékozódást, úgy látszik, megkönnyíti a Xanthoprotein érték meghatározása, valamint a legújabban bevezetett intravénás pyelographia. Ezen esetekben, hol uretercatheterismust végezni nem lehet, mert a bedomborodó prostata elfedi az ureternyílásokat, az intravénás pyelographia az egyetlen módja annak, hogy a röntgenképen tájékozódhassunk a vesék anatómiai állapotáról, mert látjuk, hogy a retrograd ureter, és pyelumtágulás milyen nagy s a vesepusztulás milyen fokú. Tág perspektívát nyújt ezen új anatómiai vizsgálati módszer az irányban is, hogy lázas pyelonephritisnél — amely leggyakoribb oka a prostata hypertrophiások szomorú végének — melyik oldali vesén kezdődik előbb vagy melyik oldalon előrehaladottabb a folyamat s talán a kórisme biztosabb felúlításával sikerül operatív úton idejében gátat vetni a további vesepusztulásnak. Egy másik, hólyagretentióhoz és veseinsufficientiához vezető kórkép a hólyag-diverticulum, amelyet gyakran látunk szerzett módon prostata túltengés mellett, de itt minket inkább érdekelnek a ritkább veleszületett diverticulumok, melyek, ha nagyra nőnek, vizeletkiürítési akadályt képeznek. Nemrég láttam egy 34 éves erőteljes fiatal férfit, ki gyerekkora óta szenvedett vizeleti zavarokban, ki súlyos uraemiás tünetekkel került hozzánk, akinél intravénás pyelographiával rendkívül tág urétereket és vesemedencéket találtunk, s kinél a 80.68, a mN. 278 mgrm %, a Xanthoprotein 228 volt. Semmit sem lehetett csinálni, mert a halálos vég csakhamar bekövetkezet. A kórbonctani készítmény mutatta a nagy vesepusztulást s mutatta azt is, hogy milyen kevés veseszövettel élhet még az ember. Mindkét ureter összenyomása által jött létre retentio és veseinsufficientia azokban a szomorú esetekben, midőn a parametriumok rákos beszűrődése okozta az uretercompressiót. Ilyen esetekben gyakran hoznak hozzánk olyguriával vagy anuriával s egy typusa az ilyen eseteknek a következő: 26 éves nő, három hó előtt Wertheim-műtét; hozzánk hidegrázásos lázakkal, uraemiás hányással anuriával hozzák. Kétoldali uretercatheter állandósítása után állapota javul; ekkor bal A = 0.59, jobb A = 1.02, indigo baloldalt nem jelenik meg, jobboldalt 8 perc múlva halványkék, 6 = 0.58. Négy hó múlva öt napos anuriával hozzák vissza; uretercatheterek nem vezethetők fel, 6 = 0.68, előbb jobb, majd baloldali lumbalis ureterostomia; kevés vizelet, három nap múlva exitus. Sectiónál ascendáló pyelonephritis. Egy másik eset, hol a vesepusztulást a functiós vizsgálati eredményekkel követni lehet: 49 éves nő, inoperabilis méhrák, beszűrődött parametriumok, uraemiás hányások, nagy szomjúságérzés: 6=0.61, mN. 126 mgrm %, Xanthoprotein = 88. Indigo nem jelenik meg, concentrálás-higitás: 1008—1006. Másfél hónap múlva 6 = 0.63, újabb három hó múlva 6 = 0.69, mN. 177, Xanthoprotein 112. Három hétre rá exitus. Láttunk aztán eseteket a többek között, hol lobos exudatum vagy gravid uterus okozót múló veseműködési zavart ureter compressio által. Magában a vesében retentiót okozó tényezők közül leggyakoribb a vesekő. Láttunk ezek között sok olyan esetet, melyek semmiféle functiós kiesést nem adtak, azon esetek, amelyek aseptikusak voltak s hol a kő mellett a vizeletlefolyás szabad volt. Inficiált esetekben vagy ott, hol a kő lefolyásbeli akadályt okozott, kisebb-nagyobb functiós kiesést láttunk s a röntgenkép, illetve pyelographiás tájékozódás után döntöttünk arról, hogy conserválható-e a vese vagy sem. Határesetekben a műtéti feltárás után az anatómiai lelet volt a döntő. Igen érdekes és változatos kórképet ad a kétoldali vese-, illetve ureterkő. Az esetek kisebb részében a kétoldali vesekő dacára az összveseműködés jó maradt, a 1107