Orvosi Hetilap, 1930. november (74. évfolyam, 43-47. szám)

1930-11-01 / 43. szám

1930. 43. sz. ORVOSI HETILAP A veseinsufficientia előidézésében nagy szerepet játszanak azok a kórtényezők, melyek a vizeletlefolyás akadályozása által kisebb-nagyobb vizeletpangást, reten­­tiót idéznek elő a vesében. Ha a vizeletlefolyást gátló ok az uréterben vagy pyelumban van, akkor csak azon oldali vese szenved, ha az akadály azonban a húgycsőben vagy a hólyagban van, akkor mindkét vese megbetegszik. Ide tartoznak a veleszületett akadályok a húgycsőben, billen­tyű, szűkület, szűk húgycsőnyílás hypospadiasisnál, phi­­mosisnál, stb., melyek hosszú ideig észrevétlenül marad­nak s több ilyen szomorú esetet láttam, ahol a 7—12-ik életévben levő fiúgyermek súlyos veseelégtelenség tüne­teivel került hozzánk, hol a vizelet- és vérvizsgálat útján állíthattuk fel a rossz veseműködés kórisméjét s hol több­nél ezek közül a sectiónál láthattuk a retrograd tágulást a hólyagban, uréterekben s vesékben azoknak teljes pusz­tulásával. A mindennapi életben legtöbb ezen csoportba tartozó esetet látunk a prostata hypertrophia kapcsán. Ezeknél a II. stádiumban residualis vizelet keletkezik, amely ha 200—300 ccm-t elér, akkor már ezen pangó vizeletmeny­­nyiség a vesék szabad kiürülését a hólyag felé gátolja, miáltal retrograd pangás keletkezik eleinte csak az alsó, majd a felső ureterszakaszban a vesemedencében s magában a vesében is. Az ilyen módon létrejött nyomás­fokozódás a felső húgyutakban, idézi elő és tartja fenn a veseműködési zavart, amely fokozott nyomás, ha soká áll fenn, akkor irreparabilis állapotot okoz, mert kitágul az ureter, pyelum, kelyhek s lassan sorvad a veseállo­mány és könnyen elképzelhető, hogy egy idő múlva olyan anatómiai elváltozás jön létre, mely már többé nem kor­­rigálható, sőt a vesepusztulás nagy fokánál uraemiás halálhoz vezet. A vesefunctiós vizsgálati módszerekkel kell ilyen­kor a veseműködési zavar jelenlétét és annak fokát meg­állapítanunk. A klinikai tünetekből, meg a vizelet vizsgá­latából már kapunk bizonyos tájékozódást, de műtéti be­avatkozás előtt mindig alkalmazzuk azért valamelyik vizsgálati eljárást. Mi a legegyszerűbbet az indigocarmin kiválasztását néz­zük s ha az normális, vagy kissé késik, nyugodtan operá­lunk. Ha nem ad kielégítő eredményt, úgy a concentrálási hígítási próbát alkalmazzuk a fenntebb elmondott módon. Ha a concentrálás rossz s a hígítás és concentrálás között alig van különbség, akkor nézük a vérbeli retentió fokát, meghatározzuk a 8-t, amely normális viszonyok között — 0.56, retentiónál 0.60—0.65, sőt több is lehet, meg­határozhatjuk a mN.-t, mely normálisan 0.30—0.40 mgrm 100 ccm vérben, de amely 0.100—0.200 mgrm-ra is fel­szökhet. Ha a vérfagypontsüllyedés 0.60-on túl van, nem ope­rálunk, mert a beteget biztos veszélynek tesszük ki a vese­működés szempontjából. Határesetekben, mikor nemcsak a veseműködést, de a beteg összes viszonyait számba vesz­­szük, a xanthoproteinmeghatározás döntő lehet az irány­ban, hogy milyen a vese állapota, mert ilyenkor magas Xanthoprotein érték nagyobb fokú anatómiai vesepusztu­lást jelez, tehát az esetnek megfelelő kezelés által való javulására lehet számítani. Ilyen határesetekben 0.59—0.60 Svai­labilis vese­működés mellett, ha minden simán megy, kibírja a beteg a műtétet, ha azonban valamely kis lázas complicatio lép fel (bronchitis, bonchopneumoniás góc), úgy felborul a labilis egyensúlyi állapot s uraemia következik be. A műtéti esélyek tehát ilyenkor igen nagyok. Adott esetben, ha egy prostata hypertrophiás bete­get veseműködési zavar közepette látunk először, nagyon nehéz megmondani azt, hogy váljon csak a nagy nyomás okozta működési zavarral vagy pedig irreparábilis anató­miai elváltozással van dolgunk. Az ez irányú tájékozó­dást, úgy látszik, megkönnyíti a Xanthoprotein érték meg­határozása, valamint a legújabban bevezetett intravénás pyelographia. Ezen esetekben, hol uretercatheterismust végezni nem lehet, mert a bedomborodó prostata elfedi az ureter­­nyílásokat, az intravénás pyelographia az egyetlen módja annak, hogy a röntgenképen tájékozódhassunk a vesék anatómiai állapotáról, mert látjuk, hogy a retrograd ureter, és pyelumtágulás milyen nagy s a vesepusztulás milyen fokú. Tág perspektívát nyújt ezen új anatómiai vizsgálati módszer az irányban is, hogy lázas pyelonephri­­tisnél — amely leggyakoribb oka a prostata hypertrophiá­­sok szomorú végének — melyik oldali vesén kezdődik előbb vagy melyik oldalon előrehaladottabb a folyamat s talán a kórisme biztosabb felúlításával sikerül operatív úton idejében gátat vetni a további vesepusztulásnak. Egy másik, hólyagretentióhoz és veseinsufficientiá­­hoz vezető kórkép a hólyag-diverticulum, amelyet gyak­ran látunk szerzett módon prostata túltengés mellett, de itt minket inkább érdekelnek a ritkább veleszületett diver­­ticulumok, melyek, ha nagyra nőnek, vizeletkiürítési akadályt képeznek. Nemrég láttam egy 34 éves erőteljes fiatal férfit, ki gyerekkora óta szenvedett vizeleti zava­rokban, ki súlyos uraemiás tünetekkel került hozzánk, akinél intravénás pyelographiával rendkívül tág urétere­ket és vesemedencéket találtunk, s kinél a 8­0.68, a mN. 278 mgrm %, a Xanthoprotein 228 volt. Semmit sem lehetett csinálni, mert a halálos vég csakhamar bekövet­­kezet. A kórbonctani készítmény mutatta a nagy vese­pusztulást s mutatta azt is, hogy milyen kevés vese­szövettel élhet még az ember. Mindkét ureter összenyomása által jött létre reten­tio és veseinsufficientia azokban a szomorú esetekben, midőn a parametriumok rákos beszűrődése okozta az uretercompressiót. Ilyen esetekben gyakran hoznak hoz­zánk olyguriával vagy anuriával s egy typusa az ilyen eseteknek a következő: 26 éves nő, három hó előtt Wertheim-műtét; hozzánk hideg­­rázásos lázakkal, uraemiás hányással anuriával hozzák. Kétol­dali uretercatheter állandósítása után állapota javul; ekkor bal A = 0.59, jobb A = 1.02, indigo baloldalt nem jelenik meg, jobboldalt 8 perc múlva halványkék, 6 = 0.58. Négy hó múlva öt napos anuriával hozzák vissza; ureter­­catheterek nem vezethetők fel, 6 = 0.68, előbb jobb, majd bal­oldali lumbalis ureterostomia; kevés vizelet, három nap múlva exitus. Sectiónál ascendáló pyelonephritis. Egy másik eset, hol a vesepusztulást a functiós vizs­gálati eredményekkel követni lehet: 49 éves nő, inoperabilis méhrák, beszűrődött parametriu­mok, uraemiás hányások, nagy szomjúságérzés: 6=0.61, mN. 126 mgrm %, Xanthoprotein = 88. Indigo nem jelenik meg, concentrálás-higitás: 1008—1006. Másfél hónap múlva 6 = 0.63, újabb három hó múlva 6 = 0.69, mN. 177, Xantho­protein 112. Három hétre rá exitus. Láttunk aztán eseteket a többek között, hol lobos exudatum vagy gravid uterus okozót múló veseműködési zavart ureter compressio által. Magában a vesében retentiót okozó tényezők közül leggyakoribb a vesekő. Láttunk ezek között sok olyan esetet, melyek semmiféle functiós kiesést nem adtak, azon esetek, amelyek aseptikusak voltak s hol a kő mel­lett a vizeletlefolyás szabad volt. Inficiált esetekben vagy ott, hol a kő lefolyásbeli akadályt okozott, kisebb-nagyobb functiós kiesést lát­tunk s a röntgenkép, illetve pyelographiás tájékozódás után döntöttünk arról, hogy conserválható-e a vese vagy sem. Határesetekben a műtéti feltárás után az anatómiai lelet volt a döntő. Igen érdekes és változatos kórképet ad a kétoldali vese-, illetve ureterkő. Az esetek kisebb részében a két­oldali vesekő dacára az összveseműködés jó maradt, a 1107

Next