Orvosi Hetilap, 1931. április (75. évfolyam, 14-17. szám)
1931-04-04 / 14. szám
1931. 14. sz. ORVOSI HETILAP nék egy pár statisztikai adatot bemutatni, saját anyagom feldolgozása most van folyamatban. A legtöbb szerző szerint a focális infectió szempontjából a mandula a legjelentősebb- Volhart szerint a vesebajok háromnegyede, Bauer szerint rheumatismus esetek (ízület- és izomrheumatismus) 50%-a tonsilláris eredetű. Billings 500 esete közül, ahol a belső szervek megbetegedését focális infectió okozta , ez 366 esetben a torokmandulában volt- Peischacher 229 hevenyés sokízületi csúz esetében 108-szor, 33 szívbelhártyagyuladásban 15-ször, 91 hevenyés vesebajban 47-szer és 63 sepsis esete közül 18-szor talált a mandulában fertőző gócot. A fennemlített összes eseteknek 61.8%-ában talált egyáltalában focális infectiót és ebből 73.29%-ban az a mandulában volt. Mielőtt már most a belorvosi betegség miatt végzett mandulakihámozás indicatiójának részletes tárgyalására térek át a tonsillectomia jelentőségéről szeretnék néhány szót mondani. Nyomósan hangsúlyozom mindenekelőtt, hogy a tonsillectomia nem kis műtét. A tonsillectomia jelentős beavatkozás, általában a szervezetet erősen megviselő műtétek közzé kell sorolnunk, amely mindig 1—2, de néha több kilóval csökkenti a beteg testsúlyát. A beteg vért veszít, de ha vérvesztesége nem is jelentős, pár napig nem eszik, az első időben nyelésnél nagy fájdalma van, rosszul alszik, néhány napi kisebb-nagyobb hőemelkedése majd mindig van Az esetek túlnyomó számában a tonsillectomia sebe, bár ha mindig csúnya, simán gyógyul, a beteg egy hét alatt helyre áll. Járhat azonban a tonsillectomia komolyabb elváltozással is. A vérveszteség néha nagyobb fokú, úgy, hogy huzamosabb idő kell a szegényvérűség teljes megszűnéséhez. Az áll alatti mirigyek gyulladása lehet komolyabb fokú. Nagyon nagy jelentőségű az a körülmény, hogy tonsilloctomia után a már meggyógyult szervben reactióként új gyuladás keletkezik, a még meg nem gyógyult szervekben pedig a gyuladás fokozódhat. Kiújulhat tehát a vérvizelés (néhány vörös vérsejt majd minden mandulakihámozás után megjelenik a vizeletben), az izületi gyuladás, a szívbelhártyagyuladás. A belső szervek betegségének tonsillectomia okozta kiújulása rendszerint enyhe, pár nap alatt elmúlik, kivételesen azonban súlyos lefolyásúvá válik és komoly, sőt életveszedelmes betegséget is jelenthet. Még komolyabbak azon esetek, midőn a seb felől a garat hátsó falában vagy a nyak mély kötőszövetében tovaterjedő phlegmone mutatkozik, amidőn jugularis thrombosis keletkezik, mindkettő rendkívül súlyos, sokszor halálos lefolyású sepsist vonhat maga után. Nem túl ritka az aspiráció, illetve a sebből kiinduló kis thrombophlebitis következtében mutatkozó gócos tüdőgyulladás Ez az esetek túlnyomórészben simán gyógyul, a veszedelem azonban, abban van, hogy az ily módon keletkezett tüdőgyuladásos góc gyakran elgenged, üszkössé válik. Az elmúlt két év alatt három esetet láttam, ahol tonsillectomia után tüdőüszkösödés keletkezett, mind a három esetben csak többszörös műtétre következett be a gyógyulás. Passler 3000 tonsillectomia kapcsán két halálesetet látott. A kisebb-nagyobb jelentőségű szövődvények számát Fischer 6%-ra becsüli. A tonsillectomiát ezek szerint semmiképen nem szabad könnyű műtétnek tekintenünk, olyan műtétnek, amely kétes esetbe gondolkozás nélkül volna megejthető, mert semmi veszedelemmel nem jár- Komoly műtét, amelyet minden körülmények között csak jól átgondolt és nagy szigorúsággal megállapított indicátió szerint szabad elvégezni. Az indicátiót minden esetben a torok betegségével foglalkozó szakorvos és a gyakorlóorvos, illetve belorvos közösen állapítják meg. Nagyon is célszerű a műtét nem egészen könnyű voltára való tekintettel a felelősségnek ilyen módon való megosztása. Ha az előbb említett módon beigazoltnak látjuk azt, hogy a mandulának hevenyés és idősült megbetegedése belső szervek könnyebb vagy súlyosabb megbetegedését okozhatja, kérdés, mit tehetünk ennek meggátlására, illetve, ha már a belső szervi baj kifejlődött, annak a gyógyítására. A hevenyés mandulagyuladást tünetileg gyógyítjuk (lázcsillapítás, fájáscsillapítás, stb.). Valószínű, hogy a gargalizálásul használt fertőtlenítő szájvíznek értéke nagyon is kétes. Megakadályozni azt, hogy a hevenyés mandulagyuladás kapcsán belső szervi baj ne keletkezzék, nem is tudjuk. Arra kell tehát törekednünk, hogy a hevenyés mandulagyuladás ne ismétlődjék. Ez a törekvés lényegében magában foglalja az idősült mandulagyuladás gyógyítását is. Gyakran recidiváló hevenyés madulagyuladást az kap elsősorban, akinek idősült mandulagyuladása van. A hevenyés mandulagyuladás recidivájának meggátlása tehát egyenlő az idősült mandulagyuladás gyógyításával- Az idősült mandulagyuladás pedig, ezt már tárgyaltam, de fontossága miatt még egyszer ismétlem, önmagában gyógyulásra nem igen hajlamos. Valószínűleg használ néha a gargalizálás, ecsetelés, a mandulák kipréselése is, többet ér ennél a genyet tartalmazó kripták feltárása. Újabb időben egyesek jó eredményt láttak a mandulák röntgensugárral való megkisebbítésétől is, biztosan azonban az idősült mandulagyuladást csak a mandula eltávolítása, teljes kihámozása gyógyíthatja. A belorvosi indicátió szempontjából végzett tonsillektomiákat két csoportba oszthatjuk, az egyik az amidőn a mandula kihámozását prophylaxisos szempontból csináltatjuk, a másik, amidőn gyógyító célból végeztetjük azt. Az első csoportba tartoznak azon esetek, amidőn hevenyés mandulagyuladás kapcsán keletkezett valamely belső baj, pl- szívbelhártyagyuladás, ízületi gyuladás vagy vesebaj, amely meggyógyult és most már azt kell eldöntenünk, kell-e a mandulával valamit tennünk. Ha a betegnek leggondosabb kikérdezése azt deríti ki, hogy ezt a betegséget megelőzőleg soha,mandulagyuladása nem volt, hogy tehát ez volt az első mandulagyuladása és ha a mandulán elváltozás ki nem mutatható, úgy nehezen fogjuk magunkat a műtétre elszánni, mert hiszen mint mondottam a mandula kihámozása is a belső szervi betegség kiújulásának veszedelmével jár. Ha ellenben az ilyen belső baj ismétlődő hevenyés mandulagyuladás kapcsán keletkezett vagy ilyen kapcsán már recidivált, akkor feltétlenül a mandula kihámozására kell magunkat elszánnunk. Ha ugyanis a mandulagyuladás recidivált, akkor nagy valószínűséggel olyan elváltozás van a mandulában és amellett olyan a szervezet reagáló képessége, hogy egyrészt további mandulagyuladás a jövőben is valószínű, emellett pedig valószínű az is, hogy ennek kapcsán mindannyiszor a belső szerv újabb megbetegedése fog bekövetkezni. Ezt a veszedelmet pedig nem vállalhatjuk, elsősorban azért nem, mert nem tudjuk, hogy a következő belső megbetegedés is úgy fog-e meggyógyulni, mint ahogy meggyógyult az eddigi belső baj. A tonsilla eltávolítása és ezt sajnálattal, de nyomósan kell e helyen leszögeznem, persze nem nyújt absolut biztonságot az irányban, hogy az első esetben a mandulagyuladására bekövetkező belső baj a jövőben kiújuljon, akár úgy, hogy a betegség a tonsilloctomia dacára mégis mutatkozó angina kapcsán következik be, akár enélkül- így legutoljára Conta a Romberg-klinika nagy beteganyagán tett tapasztalatai alapján hívta fel a figyelmet arra, hogy az ízületi gyuladásnak kiújulása a tonsillectomia dacára is felette gyakran következik be. Ha hevenyés mandulagyuladás után bekövetkezett belső baj miatt a mandula kihámozására szánjuk el magunkat, úgy nagyon fontos a műtéti időpont megállapítása. Ha csak lehet várnunk addig míg a belső baj telje- 331