Orvosi Hetilap, 1934. február (78. évfolyam, 5-8. szám)

1934-02-03 / 5. szám

1934. 5. sz. ORVOSI HETILAP Mindkét csoport eseteit összefoglalva: 72 esetben a nagy adag papaverin-injectio hatásában, a gyomor ki­ürülése az anatómiai viszonyoknak megfelelően javult vagy normális lett, 5 esetben a pylorusspasmust a papa­­verin nem szüntette meg. A többi 37 eset (organikus stenosisok) a papaverinhatás szempontjából nem igé­nyel további tárgyalást. Az eredmény elbírálásakor a következő kérdésre kell választ adnunk: A két röntgenvizsgálat, melynek eredményét össze akarjuk hasonlítani­, minden esetben teljesen azonos viszonyok között történhetett-e? Különös súlyt helyeztem arra, hogy a két vizsgálat azonos módon történjék. Az esetek többségében, a má­sodik vizsgálat, alkalmával még a papaverinhatás beáll­ta előtt pontosan megfigyeltem a gyomor alakját, hely­zetét, tónusát, a peristaltika milyenségét, a pylorus át­járhatóságát s az esetleges intermediaer réteg mennyi­ségét. Ezen adatokat összehasonlítva az első vizsgálat­ban találtakkal mérlegeltem, hogy jobbak, vagy rosszab­­bak-e a lehetőségei­ a gyomor kiürülésére. Más esetekben ugyanezen viszonyoknak megfigye­lése után kapta csak a beteg az injectiót. Tekintettel arra, hogy a papaverin maximális hatása intramuscula­­ris alkalmazás mellett lassan, átlagosan 1 óra alatt fej­lődött ki, az előbbi kísérleti eljárást helyesebbnek tar­tottam. Ugyanis, ha a beteg a gyomor feltöltése és a 10—15 percig is eltartó vizsgálat után kapta csak az injectiót, akkor a 4 órás kiürülési időből több, mint egy órát nem papaverinhatásban, vagy legjobb esetben is elégtelen papaverinhatásban töltött a beteg. 5 esetben fordított sorrendben végeztem a két vizs­gálatot. Az első vizsgálat alkalmával ugyanis olyan nyil­vánvaló volt a gyomor rossz ürülése, hogy azonnal in­jectiót kapott a beteg. Az összehasonlító vizsgálat ezeken másnap készült papaverin-injectio nélkül. S végül három esetben háromszor egymásutáni na­pon vizsgáltam a beteget. I. vizsgálat papaverin nélkül, II. vizsg. papaverinhatásban, III. vizsg. ismét papave­rin nélkül történt. Igyekeztem tehát a klinikai vizsgálat keretei kö­zött elérhető maximális biztonságot elérni abból a szem­pontból, hogy a papaverines vizsgálat és papaverin nél­kül végzett vizsgálat eredményét összehasonlíthassam. A fentiek figyelem­bevételével a papaverines vizsgá­lat alkalmával a kiürülés szempontjából jobb volt a gyo­mor 11 esetben. Még­pedig jobb volt a gyomor tónusa és csökkent a prosis 5 esetben, a peristaltika javult 1 eset­ben, az intermediaer réteg volt kevesebb 2 esetben és a klinikai tünetek szerint is feltűnőbben javult volt a be­teg állapota 3 esetben. Ezen 11 esetben a papaverines vizsgálat alkalmával hétben csökkent a 4 órás maradék s csak négyben tűnt el. Azon 3 esetben, hol a klinikai tü­netek javultak, csak csökkent a 4 órás maradék. Rosszabbak voltak a viszonyok 8 esetben, 6 gyomron tonuscsökkenés­, 2 esetben a peristaltika romlása miatt. Ezen 8 esetben a papaverines vizsgálatkor a 4 órás ma­radék eltűnt ötben, háromban csökkent. A többi esetben a két vizsgálat alkalmával a gyo­mor képe lényegében azonos volt. Ezen számszerű adatok azt bizonyítják, hogy a pa­paverines vizsgálat alkalmával a röntgenernyő alatt a gyomorképen észlelt kis változások a gyomor ürülése szempontjából nem voltak lényegesek. Mint ahogy egyéb­ként egészséges emberen a ptosisos és rosszabb tónusú és peristaltikájú gyomor kiürülése csak a legritkább eset­ben lassul annyira, hogy a 4 órás residuum jelentősebb volna. A gyomortartalomra retineálóan elsősorban a py­lorus sphincter hat s a kiürülési idő is elsősorban a py­lorus játékától függ. A papaverines vizsgálatot az esetek többségében az első vizsgálatot követő napon végeztük. Néha 1—2 nap iktatódott közbe. Az azonos viszonyok megítélésében azt is számításba kell vennünk, hogy a betegek háromne­gyed része klinikai fekvő beteg volt. Ezekben a fekvés nyugalom s a székvizsgálat miatt elrendelt laptovegeta­­bilis étrend jó hatása a második vizsgálat alkalmával már érvényesült. Ezen tényezőnek egyik-másik betegen bizonyára szerepe volt a gyomorürülés megjavulásában, de a végeredmény kialakulását nem zavarhatta meg olyan mértékben, hogy a papaverinhatás szempontjából nem volna értékesíthető. Egyrészt mert a vizsgált bete­gek új része ambuláns volt, kiknek életkörülményei a vizsgálatok alatt sem változtak, másrészt, mert a papa­verines vizsgálat alkalmakor, mint fentebb láttuk, külö­nös figyelemmel voltunk az esetleges változásra. Végül, mert 8 esetben fordított sorrendben, illetőleg háromszo­rosan vizsgáltam a beteget. Ezen esetek eredménye egy­öntetű volt a többivel. A testhelyzetnek is befolyása volt a gyomor kiürü­lésére. Háton és baloldalon fekvés ugyanis lassítja a ki­ürülést, mert az főleg a peristaltika segítségével törté­nik, jobboldalon fekvéskor viszont a contrastanyag súlya az a tényező, mely az ürülést meggyorsítja. Reflexes úton hat a kiürülésre bárhonnan eredő fájdalom. Menstruatív alatt olykor lassult a kiürülés. A fáradtság­nak, sőt psychés folyamatoknak szerepét sem tagadhat­ja i , ,!■ ll .­­ Arra a kérdésre tehát, hogy a papaverines vizsgá­lat és a papaverin nélküli vizsgálat minden esetben tel­jesen azonos viszonyok között történhetett-e, azt vála­szolhatjuk, hogy az éllettani kísérletek szigorúságát vé­ve mértékül, a két vizsgálat számára azonos viszonyok — bárhogy próbálkozunk is — nem teremthetők. De még ha a röntgenvizsgálat segélyével nem ellenőrizhető té­nyezőket is számításba vesszük, akkor is kétségtelen, hogy a nagy adag papaverin az esetek nagy részében ha­tással volt a gyomor kiürülésére. Kis részben hatástalan volt. A hatás különbözőségére magyarázatot keresve el­sősorban is azt állapítottam meg, hogy a residuummal dolgozó gyomor viselkedése röntgenvizsgálattal kimu­tathatóan sem volt mindig ugyanaz. Voltak hypertoniás típusú, szarvalakú gyomrok, melyekben a vizsgálat tar­tama alatt jó ürülést észleltem s olyanok, melyekben a duodenumot csak nehezen, hosszas várakozás után, erős nyomással lehetett feltölteni. Többször észleltem külön­ben normális tónusú, horogalakú, rendes helyzetű gyom­rot, ahol csak az antrum volt keskenyebb, contrahált, a pylorus ritkán, rövid időre nyílt meg, csak erős nyo­mással tudtam keresztülpréselni rajta a contrastanya­­got. S miután egy kevés contrastanyag átjutott a foko­zott tónusú, kisebb, de szabályos alakú, simafalú bulbus­­ba, a pylorus ismét záródott. Többször azt láttam, hogy jobboldalon fektetés után ernyő elé állítva a bete­get, a pylorus nyitott volt, de mikor abban a remény­ben, hogy végre majd sike­rül feltöltenem a duodenumot, a distinctorral rányomtam az antrumra, a pylorus rög­tön záródott. A gyomor tehát ingerlékenyebb volt és mindjárt pyloruszáródással reagált. Az eseteknek ismét másik részében a gyomor közepes tónusú, horogalakú volt, az antrum is rendes tágasságú, csupán a pylorus volt spasmusos s a duodenumos hosszas próbálkozás után sem lehetett tölteni. Ugyanez előfordult a hypoto­­niás vagy egészen atoniás gyomron is. 93

Next