Orvosi Hetilap, 1934. február (78. évfolyam, 5-8. szám)
1934-02-03 / 5. szám
1934. 5. sz. ORVOSI HETILAP Mindkét csoport eseteit összefoglalva: 72 esetben a nagy adag papaverin-injectio hatásában, a gyomor kiürülése az anatómiai viszonyoknak megfelelően javult vagy normális lett, 5 esetben a pylorusspasmust a papaverin nem szüntette meg. A többi 37 eset (organikus stenosisok) a papaverinhatás szempontjából nem igényel további tárgyalást. Az eredmény elbírálásakor a következő kérdésre kell választ adnunk: A két röntgenvizsgálat, melynek eredményét össze akarjuk hasonlítani, minden esetben teljesen azonos viszonyok között történhetett-e? Különös súlyt helyeztem arra, hogy a két vizsgálat azonos módon történjék. Az esetek többségében, a második vizsgálat, alkalmával még a papaverinhatás beállta előtt pontosan megfigyeltem a gyomor alakját, helyzetét, tónusát, a peristaltika milyenségét, a pylorus átjárhatóságát s az esetleges intermediaer réteg mennyiségét. Ezen adatokat összehasonlítva az első vizsgálatban találtakkal mérlegeltem, hogy jobbak, vagy rosszabbak-e a lehetőségei a gyomor kiürülésére. Más esetekben ugyanezen viszonyoknak megfigyelése után kapta csak a beteg az injectiót. Tekintettel arra, hogy a papaverin maximális hatása intramuscularis alkalmazás mellett lassan, átlagosan 1 óra alatt fejlődött ki, az előbbi kísérleti eljárást helyesebbnek tartottam. Ugyanis, ha a beteg a gyomor feltöltése és a 10—15 percig is eltartó vizsgálat után kapta csak az injectiót, akkor a 4 órás kiürülési időből több, mint egy órát nem papaverinhatásban, vagy legjobb esetben is elégtelen papaverinhatásban töltött a beteg. 5 esetben fordított sorrendben végeztem a két vizsgálatot. Az első vizsgálat alkalmával ugyanis olyan nyilvánvaló volt a gyomor rossz ürülése, hogy azonnal injectiót kapott a beteg. Az összehasonlító vizsgálat ezeken másnap készült papaverin-injectio nélkül. S végül három esetben háromszor egymásutáni napon vizsgáltam a beteget. I. vizsgálat papaverin nélkül, II. vizsg. papaverinhatásban, III. vizsg. ismét papaverin nélkül történt. Igyekeztem tehát a klinikai vizsgálat keretei között elérhető maximális biztonságot elérni abból a szempontból, hogy a papaverines vizsgálat és papaverin nélkül végzett vizsgálat eredményét összehasonlíthassam. A fentiek figyelembevételével a papaverines vizsgálat alkalmával a kiürülés szempontjából jobb volt a gyomor 11 esetben. Mégpedig jobb volt a gyomor tónusa és csökkent a prosis 5 esetben, a peristaltika javult 1 esetben, az intermediaer réteg volt kevesebb 2 esetben és a klinikai tünetek szerint is feltűnőbben javult volt a beteg állapota 3 esetben. Ezen 11 esetben a papaverines vizsgálat alkalmával hétben csökkent a 4 órás maradék s csak négyben tűnt el. Azon 3 esetben, hol a klinikai tünetek javultak, csak csökkent a 4 órás maradék. Rosszabbak voltak a viszonyok 8 esetben, 6 gyomron tonuscsökkenés, 2 esetben a peristaltika romlása miatt. Ezen 8 esetben a papaverines vizsgálatkor a 4 órás maradék eltűnt ötben, háromban csökkent. A többi esetben a két vizsgálat alkalmával a gyomor képe lényegében azonos volt. Ezen számszerű adatok azt bizonyítják, hogy a papaverines vizsgálat alkalmával a röntgenernyő alatt a gyomorképen észlelt kis változások a gyomor ürülése szempontjából nem voltak lényegesek. Mint ahogy egyébként egészséges emberen a ptosisos és rosszabb tónusú és peristaltikájú gyomor kiürülése csak a legritkább esetben lassul annyira, hogy a 4 órás residuum jelentősebb volna. A gyomortartalomra retineálóan elsősorban a pylorus sphincter hat s a kiürülési idő is elsősorban a pylorus játékától függ. A papaverines vizsgálatot az esetek többségében az első vizsgálatot követő napon végeztük. Néha 1—2 nap iktatódott közbe. Az azonos viszonyok megítélésében azt is számításba kell vennünk, hogy a betegek háromnegyed része klinikai fekvő beteg volt. Ezekben a fekvés nyugalom s a székvizsgálat miatt elrendelt laptovegetabilis étrend jó hatása a második vizsgálat alkalmával már érvényesült. Ezen tényezőnek egyik-másik betegen bizonyára szerepe volt a gyomorürülés megjavulásában, de a végeredmény kialakulását nem zavarhatta meg olyan mértékben, hogy a papaverinhatás szempontjából nem volna értékesíthető. Egyrészt mert a vizsgált betegek új része ambuláns volt, kiknek életkörülményei a vizsgálatok alatt sem változtak, másrészt, mert a papaverines vizsgálat alkalmakor, mint fentebb láttuk, különös figyelemmel voltunk az esetleges változásra. Végül, mert 8 esetben fordított sorrendben, illetőleg háromszorosan vizsgáltam a beteget. Ezen esetek eredménye egyöntetű volt a többivel. A testhelyzetnek is befolyása volt a gyomor kiürülésére. Háton és baloldalon fekvés ugyanis lassítja a kiürülést, mert az főleg a peristaltika segítségével történik, jobboldalon fekvéskor viszont a contrastanyag súlya az a tényező, mely az ürülést meggyorsítja. Reflexes úton hat a kiürülésre bárhonnan eredő fájdalom. Menstruatív alatt olykor lassult a kiürülés. A fáradtságnak, sőt psychés folyamatoknak szerepét sem tagadhatja i , ,!■ ll . Arra a kérdésre tehát, hogy a papaverines vizsgálat és a papaverin nélküli vizsgálat minden esetben teljesen azonos viszonyok között történhetett-e, azt válaszolhatjuk, hogy az éllettani kísérletek szigorúságát véve mértékül, a két vizsgálat számára azonos viszonyok — bárhogy próbálkozunk is — nem teremthetők. De még ha a röntgenvizsgálat segélyével nem ellenőrizhető tényezőket is számításba vesszük, akkor is kétségtelen, hogy a nagy adag papaverin az esetek nagy részében hatással volt a gyomor kiürülésére. Kis részben hatástalan volt. A hatás különbözőségére magyarázatot keresve elsősorban is azt állapítottam meg, hogy a residuummal dolgozó gyomor viselkedése röntgenvizsgálattal kimutathatóan sem volt mindig ugyanaz. Voltak hypertoniás típusú, szarvalakú gyomrok, melyekben a vizsgálat tartama alatt jó ürülést észleltem s olyanok, melyekben a duodenumot csak nehezen, hosszas várakozás után, erős nyomással lehetett feltölteni. Többször észleltem különben normális tónusú, horogalakú, rendes helyzetű gyomrot, ahol csak az antrum volt keskenyebb, contrahált, a pylorus ritkán, rövid időre nyílt meg, csak erős nyomással tudtam keresztülpréselni rajta a contrastanyagot. S miután egy kevés contrastanyag átjutott a fokozott tónusú, kisebb, de szabályos alakú, simafalú bulbusba, a pylorus ismét záródott. Többször azt láttam, hogy jobboldalon fektetés után ernyő elé állítva a beteget, a pylorus nyitott volt, de mikor abban a reményben, hogy végre majd sikerül feltöltenem a duodenumot, a distinctorral rányomtam az antrumra, a pylorus rögtön záródott. A gyomor tehát ingerlékenyebb volt és mindjárt pyloruszáródással reagált. Az eseteknek ismét másik részében a gyomor közepes tónusú, horogalakú volt, az antrum is rendes tágasságú, csupán a pylorus volt spasmusos s a duodenumos hosszas próbálkozás után sem lehetett tölteni. Ugyanez előfordult a hypotoniás vagy egészen atoniás gyomron is. 93