Orvosi Hetilap, 1934. szeptember (78. évfolyam, 35-39. szám)

1934-09-01 / 35. szám

796 ORVOSI HETILAP 1934. 35. sz. a köztudatban is mély gyökeret vert, sajnos, sok szülőnő kerül mai is elhanyagolt állapotban a szülést vezető orvos elé, kinek ilyenkor nehéz viszonyok között kell therápiás elveit alkalmaznia, melyeknek javarésze ekkor már a con­­servativ szülészet körébe tartozik. Indokolt tehát az a kérdés, mennyire állja meg helyét a szülészeti asepsis és technika mai állása mellett a conservativ szülészet tana, mennyi benne a maradandó és örökérvényű — szembe­állítva az actív, legtöbbször operatív irányzat elveivel? Amikor most seregszemlét tartunk a felmerülő kérdések felett, megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy a dogma­tikus és merevnek hitt szülészeti műtéttan elvei a tudo­mány haladásával­­párhuzamosan folytonos változáson és tökéletesedésen mentek keresztül. Nézzük elsősorban a művi vetélések kérdését. Régóta általánosan elfogadott javallata a művi vetélésnek a tü­dőbaj, amely ma is a leggyakoribb indoka annak (anya­gunkban 63% ) , amire a terhesség megszakítása általá­ban jó hatású szokott lenni. Mégis azt látjuk, hogy újabban, a tüdőtuberculosis therápiájának haladásával abban a hely­zetben vagyunk, hogy megfelelő személyi és anyagi felté­telek mellett az anya nagyobb fokú veszélyeztetése nélkül megengedhetjük a terhesség kiviselését, ha klimatikus gyógytényezők, esetleg a tüdőbaj actív therápiája (pneu­mothorax) alkalmazhatók, mint azt két esetben magunk is tapasztaltuk s Menge, Raisz közlései is igazolják. Itt tehát az „activitást“ visszaszoríthatja — bizonyos mér­tékig — a conservativismus. Szívbaj és terhesség kérdé­sében inkább megfordítva fejlődött a felfogás. Mivel a súlyos, leginkább combinált vitium terhességben könnyen incompensálódik s újabb terhességek még fokozottabb ne­hézségeket jelentenek, de sohasem gyógyulást, a régi „conservativ“ eljárás (művi vetélés) helyett ma inkább az „activ“ therapiát alkalmazzuk: helyi érzéstelenítésben a terhes méh amputatióját, amivel egyszersmind a steri­­lisatiót is biztosítjuk. Hasonló elvből végezhetünk steri­­lisatióval egybekötött műtétet idült vesebaj és más gyó­gyíthatatlannak tartott betegség miatt is, bár ez utóbbi megállapítás mindenkor relatív értékű, mint azt a terhes­ségi anaemia gyógyíthatósága mutatja, amit ma már jogo­san törölhetünk a művi vetélések javallatai sorából. A terhességi toxicosisok eredménytelen therápiája esetén a terhességet mi is megszakítjuk, de ma már a klinikai em­píria helyett exactabb biológiai vizsgálati adatok (serum­­bilirurbin, vércalcium, vérchlor, maradéknitrogén, qualita­tiv és quantitativ vérkép stb.) segítségével igyekszünk megállapítani a várakozás határát, illetőleg a megszakítás időpontját. Az eugenika térhódításának tekinthetjük végül azt, hogy klinikánkon az utóbbi években 10 esetben (0,28 % ) a várható heredodegeneratio megelőzése érdekében psychosis, schizophrenia, cretinismus, idiotia és sklero­­sis multiplex miatt szakítottuk meg a terhességet A művi koraszülés javallata az utóbbi időben erősen háttérbe szorult, csakis életveszély elhárítása céljából vé­gezzük : szívbaj, vesebaj, acut­hydramnion, stb. esetén, pe­dig a prophylactikus indicatiónak is megvan a jogosultsága magzati túlfejlődés, túlhordás és habituális elhalás miatt (Frigyesi). Szűkmedence esetén a sebészi eljárások meg­előzése érdekében nem végzünk sem prophylactikus lábra­­fordítást, sem művi koraszülést, mint az angolok, mert sem a térviszonyok megítélése, sem a szülés megindítása veszélytelen eszközökkel, megfelelő időpontban nem áll módunkban s így a művi koraszülés eredményei nem múl­hatják felül a császármetszéssel elérhető magzati ered­ményeket. El kell azonban ismernünk, hogy a császármet­szésnek még ma is átlagosan 2—3%-os anyai halálozása, nagy morbiditása, az összenövések és a megrepedés veszé­lye, legfőképen pedig a fertilitás nagymértékű csökkenése súlyos tehertételei a sebészi eljárásnak. Ezért azt hiszem, hogy ha veszélytelen (gyógyszeres) eszközök állnak majd rendelkezésünkre a szülőtevékenység felkeltése céljából — talán magunk sem fogunk elzárkózni a koraszülés meg­indításától kisebbfokú szűkület esetén a túlhordás és ha­bituális elhalás javallatához hasonlóan, amivel nemcsak a császármetszés műtéti veszélyeit hárítjuk el, de a ferti­litás megőrzését is elérhetjük. A rendszeres terhesgondozás bevezetése óta több ter­hességi pathológiát látva, gyakrabban végzünk fejre fordí­tást prophylactikus eljárás gyanánt, mint régebben, ami­nek az­­a nagy előnye, hogy terhességben a helyzetjavító beavatkozás feltételei sokkal kedvezőbbek, mint a szülés megindulása után. Ezzel a conservatív szülészkedés mal­mára hatjuk a vizet, megjavítva úgy az anya,, mint a mag­zat helyzetét a szülés közben. A lábraf­ordít­ás, mint prophylactikus műtét szűkme­dence esetén, valamint classikus javallata placenta praevia korai lepényleválás­ miatt, kissé háttérbe szorult a csá­szármetszésnek e szövődmények leküzdésében elért kiváló eredményeivel szemben, aminek egyik oka az, hogy a le­pénytapadás rendellenességeit gyakran kísérő arom­ás vér­zések megelőzésére és megszüntetésére az abdominalis út alkalmasabb, mint a vaginális „conservativ“ eljárás; más­részt lehetővé teszi a radicálisabb megoldást is, ha annak szükségessége műtét közben felmerül. A láblehozatalnak és extractiónak néha leküzdhetetlen nehézségei idős először szülő nők fájásgyengeségtől kísért farfekvéses szüléseiben arra tanítottak, hogy ilyenkor a conservativ szülészet eljárásait idejekorán végzett csá­szármetszéssel pótoljuk. A fogóműtét gyakoriságának emelkedése általános jelenség, klinikánk anyagában is kifejezésre jut, amit in­dokol az a sokszorosan bebizonyított tapasztalat, hogy az idejében végzett kimeneti, illetőleg mély üregi fogó inkább csökkenti a magzati halálozást, mint a túlzott vára­kozás (Salacz, Burger). Amióta a prophylactikus javallat határait kiterjesztettük, a koponyafekvésben született magzatok halálozási aránya állandóan csökken. E változás azonban nem írható egyedül az indicatiós határ kiterjesz­tésének javára, inkább azzal függ össze, hogy a fájáskel­tők célszerű és veszélytelen adagolási módjának megisme­rése óta sok olyan elhúzódó fájásgyengeségen tudunk ma már segíteni, ami régebben kockázatos beavatkozással, a magzatélet súlyos veszélyeztetésével volt csak megoldható. Amíg tehát egyrészt gyakrabban és rövidebb idejű várako­zás után végezzük ma a fogóműtétet, addig másrészt a fogóműtéttel concurráló fájáskeltő szerek kiterjedtebb használata folytán a conservativ szülésvezetést szolgáljuk, aminek egyik legszembeszökőbb eredménye az, hogy az annyira veszélyes és kétes értékű „magas“ fogak szám­aránya az utóbbi években feltűnően csökkent anélkül, hogy a császármetszés javallati körét lényegesebben kiterjesz­tettük volna.­­ A lepényleválasztás kérdésében a conservatismus el­veit követjük, de azonnal beavatkozunk,a mihelyt súlyos esetleg életveszélyes vérzés jelentkezik, amit egyéb esz­közökkel nem lehet gyorsan megszüntetni. Nem helyeseljük azonban a javaslat kiterjesztését a nagy gyakorlatban, ahol a non infectio elvét a gyakorlóorvos ritkán és nehe­zen tudja keresztülvinni, mint az intézeti szakorvos. Ismé­telten láttuk éppen ezzel kapcsolatban, hogy nem egy több­­gyermekes anya esett áldozatul, az intézeten kívül idő előtt és nem eléggé aseptikusan végzett lepényleválasztásnak. Lepényrészvisszamaradás esetében viszont csak a gyors be­avatkozástól remélhetünk jó eredményt, amit klinikánk anyaga is bizonyít. Ma már tudjuk, hogy annál kedvezőbb a gyermekágy lefolyása, minél korábban avatkozunk be biztos hiány vagy annak gyanúja, esetleg véralvadék okoz­ta zavar miatt.

Next