Orvosi Hetilap, 1937. december (81. évfolyam, 49-52. szám)

1937-12-04 / 49. szám

1214 ORVOSI HETILAP 1937 49. sz. Azt látjuk, hogy nem minden fertőzési lehetőség jelent egyúttal hólyaggyulladást. A kellő erejű szervezet a fer­tőzésnek egy ideig ellenállhat, ugyannyira, hogy a vizelet erősen bacterium tartalmú, lehet, anélkül, hogy a hólyag­­fal maga megbetegednék (baktériuma). A hólyaggyulla­dás kifejlődését bizonyos tényezők: a medence vérbősége, a vizeletpangás, s a hólyagfal sérülése elősegíthetik. A hólyaggyulladás minden korban előfordul. A gyer­mekkorban a leányokon, az idősebb korban pedig a férfi­akon gyakoribb. Ennek az az oka, hogy a lányok rövid húgycsövén a hüvelybaktériumok könnyen bejutnak a hó­lyagba, míg az idősebb korban a húgyivarszervek gyulla­dásra hajlamosító betegségei gyakoribbak a férfiakban. A hólyaggyulladásokat rendesen heveny­ és idősült csoportra osztjuk. Ez a beosztás azonban csak a kifejlődés és a lefolyás időtartamát akarja jelezni, mert vannak olyan hólyaggyulladások, amelyek kezdetben is csak kevés kellemetlenséget okoznak, míg máskor a régi gyulladások is igen heves tünetekkel járnak. A fertőző csirák a hólyagba juthatnak a húgycsövön át (ascendáló fertőzés), 2. a veséből (descendáló fertőzés), 3. a hólyagfalon át a szomszédos gyulladásos gócokból (lymphogén fertőzés), vagy 4. a vér útján (haematogen fertőzés), amikor a fertőző csirok a hólyagfal erecskéiben akadnak meg. A hólyaggyulladás kiterjedhet az egész hó­lyagra, de igen gyakran csak a hólyag egy körülírt ré­sze, leggyakrabban a trigonum betegszik meg. Górcső alatt a betegség kezdeti szakában a submucosa hajszálerei belöveltek s a kötőszövet sávosan és gömb­sejtesen beszűrődött. Előrehaladottabb szakban a kötő­szövet erősen gömbsejtesen beszűrődött, úgy hogy helyen­ként kis tályogok keletkeznek. A hám felszínén sok eset­ben fibrin csapódik le, amelyben hám- és genysejtek van­nak (cystitis membranacea), máskor a fibrin az elhalt nyálkahártya mélyebb rétegeit is magába foglalja, sőt néha nemcsak a hám és submucosa, de még az izomzat is elhal (cystitis gangraenosa). A hosszantartó idősült gyul­ladás következtében a hólyagfal minden rétege, még a hó­lyagot körülvevő kötőszövet is erősen megvastagodhatik. A megvastagodás következményekép a hólyag tágulé­­konysága igen szenved, kivéve ha a hólyag kiürülése va­lamilyen oknál fogva nem tökéletes. A nyálkahár­ta alatti kötőszövet megvastagodása következtében a nyálkahártya nem ritkán egyenetlen dudoros (cystitis granulans). A gyulladás néha polyp-szerű kötőszövetes növedékeket is termel, amelyekben gyengefalú, könyen vérző kis erek is haladhatnak (cystitis vegetans). Az erősebb gyulladás esetén keletkező tályogok falát tömörülő kötőszövet ké­pezi. E tályogok megnyílása fekélyek keletkezésére vezet. A hámtól fosztott helyek elhalt részeibe calcium sók csa­pódhatnak le (ulcus incrustatum). Az ilyen fekélyek leg­felső, elhalt részében vannak a kalcium-sók, második ré­szében a genysejtek, baktériumok s a thrombotizált erek, a fekély harmadik rétegét pedig a gömbsejtesen beszűrő­dött és megvastagodott kötőszövet teszi. A hámsejtek el­fajulása következtében néha kis tömlők is keletkeznek (c. cystica) a­melyek csak egész kivételesen érnek el mogyorónagyságot. A gyulladásos izgalom néha mirigy­szerű hámmal bélelt járatokat is képez, (cystitis glandula­ris), máskor pedig azt látjuk, hogy a nyálkahártya kisebb­­nagyobb területen elszarusodik, laphámszerű lesz, (leuco­­placia vesicae). Súlyosabb esetekben a gyulladás reáterjed a hólyagizomzatra is. A hólyag izomzatában ilyenkor kez­detben csak vizenyőt, hajszálértágulást, genysejtes be­­szűrődést és végül a kötőszöveti sejtek megszaporodását (sclerosis) találjuk. A gyulladásnak a hólyag körüli kötő­szövetre való átterjedése a hólyag­ körüli zsírszövet kér­ges megszaporodására vezethet, amely a hólyagot a kör­nyező részekhez rögzíti. A hólyaggyulladásnak három elmaradhatatlan tünete 1. a gyakori vizelés; 2. a vizelés fájdalmassága; és 3. a genyes vizelet. A vizelet gyakorisága a gyulladás fokától függően lehet 1 óra, vagy akár 1 perc is, de megtörténik az is, hogy a vizelési inger meg sem szűnik. A vizelési inger parancsolóan jelentkezik, úgy hogy a beteg vizeletét nem is tudja visszatartani s a vizelet a beteg akarata ellenére elmegy. A fájdalom annál nagyobb, minél nagyosab forkú a gyulladás. A fájdalom egy része a gátra, a húgycsőre, vagy a combra sugárzik ki s lehet állandó, vagy idő­szakos. A vizelés elején jelentkező fájdalmakat a hólyag telődése váltja ki, a vizelés alatti fájdalmakat a gyul­ladásos hólyagnyaknak a tágulása, a vizelés végén jelent­kezőket pedig a lábos nyálkahártyafelületek egymással, vagy a bennük lévő idegen testekkel­ érintkezése váltja ki. A testmozgás alkalmával jelentkező fájdalmakat a hólyag­ban mozgó kő idézi elő. Nagyon fájdalmas a gyulladásos hólyagfal érintése s a hólyag erőszakos tágítása is. A vizelet néha csak kis fokban genyes, úgy hogy alig zavaros, míg máskor a genytartalom oly nagyfokú, hogy a vizelet teljesen átlátszatlan. A vizeletben igen gyakran vér is van. Különösen a gonococcus és a colibacillus okozta gyulladások szoktak vérzéssel járni. A genyen és véren kívül még fibrin, álhártyák, üszkös cafatok és calcium­­phosphat törmelékek is lehetnek a vizeletben. A vizeletben a genynek megfelelő mennyiségben fehérjét mindig találunk, ami azonban rendesen 1 pro mii­nél nem nagyobb. Egyes hólyaggyulladások esetén azon­ban azt észleltem, hogy a vizeletben nagymennyiségű (4 -­7 pro millnyi) tisztán hólyageredetű fehérje jelent meg. Egyik álhártyás hólyaggyulladásos esetemben a vizelet­ben lévő 7 promillnyi fehérje mennyiségéből arra gon­doltam, hogy a gyulladás a vesemedencékre, illetve a vesékre is átterjedt s ezért ureter katheterezést végez­tem. Az ureter katheterrel azonban mindkét veséből tisz­ta, geny- és fehérjementes vizeletet kaptam. Mivel a hó­lyagban fekélyes folyamat nem volt kimutatható, a vi­zeletben vér nem volt, s mert a hosszabb idő óta kórház­ban fekvő nő vizeletéhez ondó sem keveredhetett, kétség­telenül megállapítottam, hogy a vizelet nagy fehérje­­tartalma a hólyagból származott. E lehetőség után ku­tatva, azóta több ilyen tömeges fehér­je vizeléssel járó hólyaggyulladást láttam, amely kórképet cystnis albumi­­nuricának neveztem el. Azóta külföldön is észlelték. Ez a kórkép az álhártyás hólyaggyulladással rokon. A be­teg érfalakon mindkét esetben átszűrődik a fehérje, amíg azonban az álhártyás gyulladások esetében a fehérje a hólyagfalon megalvad, a cystitis albuminurica esetében, fermentek hiányában a fehérje megalvadása elmarad, s a fehérje egyenesen a vizelethez keveredik. Az erjedéses hólyaggyulladások alkalmával a vize­let ammóniákszagú, az üszkös gyulladások alkalmával pedig határozottan bűzös. A hólyagláb rendesen nem jár lázzal, kivétel csak a súlyos, üszkös hólyaggyulladás. Ha tehát az egyszerű ge­nyes hólyaggyulladáshoz láz társul, ez annak a jele, hogy a gyulladáshoz valamely szövődmény (prostatagyulladás, hólyagkörüli­ gyulladás, vagy medencegyulladás) csatla­kozott, de nem ritka az sem, hogy az eszközbevezetések alkalmával keletkező apró sérülések a septicus láz okozói (katheter-láz). Az e szövődmények kapcsán jelentkező urosepsis különösen az üszkös hólyaggyulladások eseté­ben gyakran okoz halált.

Next