Orvosi Hetilap, 1938. július (82. évfolyam, 27-31. szám)

1938-07-02 / 27. szám

652 ORVOSI HETILAP 1938. 27. sz. akkor, ha már az első kezelés sotán a panaszok csökken­tek és javultak a mozgások. A rövidhullámú kezelés kez­deti lelkes felkarolása úgy látszik éppen a rheumás meg­betegedések terén túlzott volt. Még alapos kísérletezésekre és hosszabb idő tapasztalatára lesz szükség addig, amíg a rövidhullámú kezelés a megfelelő esetek kiválasztódása folytán eléri az őt megillető helyet. Az első két csoport, a kémiai és sugaras gyógyítás csoportjának rövid érintése után részletesebben szeret­nék a balneológia és mechano-theraipia kérdéseivel fog­lalkozni, mert az a két csoport áll közel az én szakmám­hoz. Egyáltalában az a véleményem, hogy ezen a téren egészítik ki egymást­ a rheumatológusok és orthopaidek. Az az orthopaed, akinek ténykedéseit csak a műtéti tech­nika fejlődése irányítja és nem tudja kellőleg alkalmazni a bal­aco és mrchanotherapia értékeit, az az orthopaed nem áll hivatása magaslatán. De ép ily szigorú kritikát kell mondani arról a rheumatológusról, aki a gyógysze­res­ gyógyításban látja a legnagyobb segítséget és nem veszi észre azt, hogy a gyógyszerekkel való kísérletezés közben az ízületek fokról-fokra elveszítik a rendes mecha­nikájukat és végül alig gyógyítható eltorzulásnak esnek áldozatul. A rheumás betegségeik gyógyítása közben soha se felejtsük el azt, hogy nem az egyesi szervek kóros el­változását kell szem előtt tartani, han­im, ha szabad a ki­fejezést itt is használni, rendszer megbetegedéssel állunk szemben. A mesoderma rendszer egy része, az izomzat és még inkább a mesoderma másodlagos származéka a mesenchyma betegedett m­g. Tehát az izom mellett a kóros elváltozások az összes kötőszövet fajtákra, valamint a porc és csontszövetre is kiterjednek, összefoglaló név­vel úgy szoktuk mondani, hogy a támasztó, kötő és moz­gató szerveink együtt betegek. Éppen az a rendszerjelleg magyarázza meg a rheumás betegségek makacsságát és progrediáló hajlamát. Nem elég az, ha a rendszer egyik alkotó elemét sikerült meggyógyítani, mert a betegség ideje alatt, azzal párhuzamosan oly másodlagos elváltozá­sok fejlődtek ki a systema sor többi részében, amelyek az emberi test támasztó-, kötő- és mozgató szerveiben lénye­ges működési zavart idézhetnek elő. A nehézségek azonban már a gyermekkori megbete­gedések kezdetén előállanak, mert a kórisme felállítását rheumához hasonló, úgynevezett rheumatoid panaszok és elváltozások nehezítik. Itt elsősorban a gyermekkori ősi Jodi­o­ndrop­athiák­ra gondolok amelyek mindaddig, ameddig tényleges Röntgen tünetek nem fejlődnek ki, igen gyakran elbújnak a primaer­ chronicus progressiv poly­arthritis kórisméje alatt. Az osteochondropathiás gyer­mekeknek panaszai kezdetben mind rheumás jellegűek. A betegek bizonytalan fájdalmakról panaszkodnak és az ízü­letek korlátozott mozgásúak. A röntgenképeken sokszor hónapokig nem látunk kóros eltérést és néha bizony félév is eltelik amíg a lábközépcsont fejecseik és a sajkacsont Köhler-féle betegsége, az apophysitis calcanei, az apo­physitis tibiae (Schlatter kór), a Perthes-Legg-Calve- Waldenström féle betegség, a coxa vara adolescentium, a combfejsapka elcsúszásával, kifejlődött. Ugyan­ilyen lassú rosszabbodást mutat a csigolyatestek osteochondropathiája folytán a hyphosis dorsalis adolescentium is. Már ezekben az esetekben is nagyon fontos a rheum­a­­tologus és az orthopaed együttműködése, mert a gyermek­kori osteochondropathiák helytelen kezelése mellett, sú­lyos csont és porch­alaktalanodással gyógyulnak. Az osteochondropathiák egy részében, különösen a csípő­­izület és a gerinc megbetegedései esetén kezdetben olyan rögzítést és később olyan tehermentesítést kell alkalmaz­nunk, mely rheumás megbetegedéskor nem szükséges, sőt bizonyos mértékig ellenjavalt. A gyermekkori rheumatismus kórtani jelentősége azonban leginkább azáltal fokozódik, hogy a betegség nö­vekedésben és fejlődésben levő szöveteket ér. A növeke­dés az emberi szervezet egyik legbonyolultabb működése és a szervezet egyik legnagyobb erőfeszítése. A szerve­zet háztartásának legkisebb megbillenése kihatással van erre a korra és nem laikus szólás­mód az, amikor növeke­dési fájdalomról beszélünk. Ez a mai felfogásunk szerint nem „kényszer kórismi”, amit az orvos akkor mond a szülőknek, amikor már semmivel sem tudja megmagya­rázni a gyermek panaszait. Ezeket a fájdalmakat egy­­­szem biztosan az osteo­blastok építő és az osteoblastok bontó munkájának rendes kiegyensúlyozottságában fel­lépő zavar hozza létre. Ezt a coordinatiót oly könnyen megzavarhatja a szervezet chemismusának (táplálkozás, belső elválasztás) mechanikájának (külső erő, állandó túlterhelés) és bármely rheumás apró fertőzésnek közbe­lépése. Ennek gyermeki és serdülő kornak kritikus vol­tát szépen domborította az ősi Oxford tanítványa, a saj­nos elhunyt holland orthopaed Mark Jansen, amikor munkáiban a növekedő sejtek fokozott érzékenységét hangsúlyozta. Mi sem természetesebb, hogy az emberi élet ezen kri­tikus időszakában a gyermek, de különösen a Serdülő korban fellépő rheumás megbetegedések jelentősége még talánt nagyobb ,mint a felnőtt vagy az öreg koré. Azt mon­dom, hogy ez természetes és mégis azt látjuk, hogy nem­csak absolut, de­ relatív értelemben is kevesebbet foglal­koznak a gyermekek rheumájával. Én azt hiszem, hogy ennek a kongresszusnak és a kongresszussal kapcsolat­­ban látottaknak éppen az lesz a nagy eredménye, hogy az orvostudomány sociális része egyre jobban rájön arra, hogy a gyermekkori rheumások felnőtt korban éppen úgy, sőt talán még fokozottabb mértékben csökkentik az egyén és a társadalom munkaértékét, mint az a beteg, aki élete derekán dőlt ki a munkasorból. Hogy ez tényleg így van, arról meggyőződtem, amikor referátumom összeállítása előtt tíz évre visszamenőleg átnéztem a rheu­más izom- és izületi panaszokkal jelentkező betegek lap­jait. Mintegy 30%-ban lehetett gyermekkori megbetegedés befolyását megtalálni. Nézzük most már, hogy mit kíván a rheumatológia a balneológiától és mechanotehrá­piától a gyermekkori rheu­matismus gyógyításában. Nézzük azt is, hogy mit tud a hydrologia és a mechanikában jártas orthocaedia ez irány­ban nyújtani. A rheumatologus azt kívánja, hogy míg ő a klinika és sugaras felkészültségével a rheumás megbetegedés el­len küzd, az alatt az idő alatt a beteg támasztó, kötő és mozgató apparátusa olyan legyen, mely a gyógyulás után mozgásának teljes vagy legalább is megközelítőleg teljes mértékét biztosítja. Ha azonban a megbetegedés sú­lyosabb, hosszantartó vagy pedig eleve idiült és fel nem tartóztatható, rosszabbodó folyamattal áll szemben, ak­kor az az óhaja, hogy az eltorzulás üteme és mértéke legalább is csökkenthető legyen. Ha ez legjobb tudás mel­lett sem sikerül, akkor legalább az az óhaj áll fent, hogy a torzulás ne akadályozza a legfontosabb mozgásokat. Hogy az orthopaedia mit tud nyújtani, azt a stock­holmi kongresszusi előadásomban részletesen kifejtettem. Itt csak röviden kiemelem a legfontosabb elveket: rög­zítés, tehermentesítés, he­lyzetjavítás és megmozdítás. 1. A rögzítésről azt mondhatjuk, hogy a helyes idő­ben, kellő ideig és jól feltett gipszkötés nem veszélyezteti a mozgékonyságot, hanem egyenesen gyógyítólag hat. A

Next