Orvosi Hetilap, 1938. augusztus (82. évfolyam, 32-35. szám)

1938-08-06 / 32. szám

1938. 32. az­ ORVOSI HETILAP­ ját a dermatologia még nem használta ki, így egyelőre azt sem tudjuk megmondani, hogy miként venné hasz­nát a gyakorlat ennek a ténynek, pl. a konyhasóvissza­­tartással járó pemphigus vagy erysipelas gyógyításában. A verejték azonban Marchionini és Ottenstein szerint cukrot is választ ki, Hammerstein szerint a diabetes esetében egyenesen fokozott mennyiségben, a bőr pedig ilyenkor, mint Urbach állítja, kóros mennyiségben tá­rolja a cukrot is s ez az általa „bőrdiabetes”-nek neve­zett állapot egyik oka volna a cukorbetegséget kisérő bőrbajoknak. Hogy ezen helyileg pl., a verejtékezés fo­kozásával lehet-e a gyógyítás értelmében változtatni, ez ma még nyitott kérdés, mert a verejtékbeli cukor szár­mazását, a raktárt, ahonnan mozgósíttatik, nem ismer­jük. Tudunk ellenben valami egyebet a verejtékeztetés­­ről, ami a dermatotherapiában gyakorlati eredménnyel lesz talán kihasználható. Ez pedig az a tény, hogy a thermodinamikus hatásokkal, tehát pl. meleg- vagy gőz­fürdőkkel is dúsan kiváltható verejték savanyú, s a felszínen bepárolgása a savanyúságának fokozódását vonja maga után. A felszín savi viszonyaiban beálló változások ma méltán állanak a dermatológus érdeklődésének homlok­terében. Schade és Marchionini tisztázták, hogy a fel­színnek a verejtékezéstől függő savanyúsága, ami ép viszonyok melett átlagosan pH 4—5-nek felel meg, a bakteriális ártalmakkal szemben ép oly hatásos védel­me a bőrnek, s ezáltal az egész szervezetnek, mint akár a gyomor, a hüvely és húgycső milienjének savanyú volta. E „savköpenynek” nevezett védőrétegnek syner­­gistája a bőrön a szaruzsír és a cerumen baktériumölő tevékenysége, ami Brahm szerint valaminő szeszben, acetonban, aetherben oldható anyaghoz van kötve. A felszín önsterilisatlója Cornbleet szerint olyan mértékű, hogy a bőrre kent élesztőgombák, staphylococcusok ott rövid időn belül elpusztulnak, vagy apathogenekké vál­nak, míg a sérült felhámon, beteg bőrterületeken, vagy megnedvesített felszíneken ez a védelem sokkal kevésb­­bé érvényesül. A bőr ektophylaktikus, azaz kifelé irányuló védő­tevékenységének három legfontosabb eszköze tehát a szárú, a faggyú, és a savköpeny. Ezek együttes jelen­léte építi fel azt a védőfalat, amelynek munkáját rövi­den úgy szoktuk összefoglalni, hogy az ép hám a bak­tériumokat nem engedi át. A meleg fürdő, de különösen a szappannal végzett áztatás és takarítás azonban a vé­delem e falának mindhárom építőkövét megtámadja, amennyiben a szarut duzzasztja, leválasztja, vagy át­járhatóvá teszi, a zsírt a szaruból kioldja, a savköpeny actuális reactiófokát pedig Schneider szerint akár 2V-7 pH erejéig eltolja az alkalikus felé (4-ről 6—7-re). En­nek hallatán, — ha tisztán csak az elméleti megállapí­tásokat követjük, a bőrünk állapota és általános egész­ségünk érdekében szinte állást kellene foglalnunk a szappanos melegfürdők ellen. Valóban, komoly megfon­tolást is igényelt ez a kérdés akkor, amidőn Scholtz a felszín pH. értékeinek kolorimetriás vizsgálata után úgy nyilatkozott, hogy a savköpeny lerombolása után az eredeti állapot regenerálása 24 órát is igényel. Azaz a naponta több ízben megejtett kiadósabb mosdás állandó bénultságban tartja a felszín védőerejének legfontosabb tényezőit. A tapasztalat azonban nem igazolta ezt az aggodalmat, s Schneider tökéletesebb vizsgálatai, ame­lyeket Schade és Clausen módszere szerint végzett, meg­állapította, hogy a savköpeny regenerátiója 2 óra múlva már teljes. Efelől tehát nem kell aggódnunk, legfeljebb a nagyon hosszantartó és nagyon sűrűn ismételt meleg­vizes-szappanos fürdők esetén. Itt is kevésbbé a sav­köpeny lerombolása, mint inkább a nehezebben regene­rálódó zsírréteg kioldása és eltávolítása az, ami árt. A mindennapi gyakorlat már rég eb­bénk tárta ezt az ár­talmat abban a klinikai képben, amit én „fürdőszoba­­dermatitisnek” nevezek. Az emberek egy része valóban visszaél a fürdőszobával, amidőn minden reggel prolon­gált, meleg, szappanos fürdőnek teszik ki a bőrét. Astea­­tosisra hajlamos egyéneken, főként a téli hónapokban, mikor a zsírréteg regeneratiója amúgy is vontatott, pár hét alatt kialakul, sőt általánosodik a bőrön az egye­netlen pír, lemezes hámlás és viszketés által jellemzett dermatitis, amit minden téli évadban észlelünk, termé­szetesen a jobbrendű, fürdőszobával rendelkező embe­reken. Sajátságos, hogy ez a fürdő- és szappanártalom nem szokott bakteriális megbetegedésekre, pl. pyoder­­mákra vezetni, amint azt az elméleti elgondolások alap­ján várni lehetne, hanem ekzema­ típusú reactiót vált ki a bőrből, ami a fürdők ritkítása és a bőr egyszerű bezsírozása után rövidesen meggyógyul. A savköpeny és a zsírréteg regenerátiója gyorsabb és kiadósabb lesz, ha a fürdő után izzadni hagyjuk a testet. Ezért jobb a tisztasági fürdőt is este, közvetlenül lefekvés előtt végezni. És itt kapcsolódik össze a felszín hygienéje a belső szervekre gyakorolt eisophylaktikus, valamint excrementáló hatások előnyös érvényesítésé­vel a gázfürdő, illetve a hőlégkamra alkalmazásában. A századforduló részint a vegyi gyógyszerek előre­törése, részint indokolatlan aggályok és hamis elgondo­lások alapján háttérbe szorította a melegfürdő, izzasz­tás és balneotherápia sok évszázados polgárjogát a der­­mato-venereológiában. Az orvosok tudatában szinte álta­lánosodoa az a balhiedelem, hogy a víz ártalmára van a bőrbetegségeknek. Mennyi nyomorúság és felesleges szenvedés származik pedig ebből a balhiedelemből. Ma már szerencsésen túl vagyunk ezen a hamis vágányon, s a balneotherapia újból fokozott érdeklődés homlok­terében áll a dermatológiában is. Nemcsak újból meg­győződtünk arról, hogy a bőrbetegségek egy részében nélkülözhetetlen a fürdő, hanem egyben azt is felismer­tük, hogy a belsőszer­vi betegségekre gyakorolt kiváló balneás hatások egyik legfontosabb közvetítője a bőr. Valóban ma a heveny nedvező ekzemán és a súlyosan fertőző bőrfolyamatokon kívül talán csak az egy pity­riasis rosea kíván még absolut víztilalmat, ellenben, amint Guszman is hangsúlyozza, egyenesen javallott az áztatás, a melegfürdő az idült ekzemában, viszkető bőr­betegségekben (prurigo, pruritus, scabies), égési sérülé­sekben, pemphigusban, psoriasisban, erythrodermiában. Marchionini a hőlégszekrénynek, forrófürdőnek, a Hauffe-féle „Teilbach”-nak, sőt a pharmakodynamiás iz­zasztásnak is nem kevesebb mint tizenöt javallatát so­rolja fel, magam pedig huszonöt esztendő gyakorlati tapasztalatával állok mint feltétlen híve a gyógyszeres és a fénnyel combinált melegfürdőknek a dermato­therapiában. Módszerem külön alkalmat kíván a meg­beszélésre és más nemspecifikus eljárásokkal combinál­­va néhány idült bőrbetegségben, s a vegyi antisyphili­­tikumoknak ellenálló késői és congenitalis syphilis­­esetekben ad jó gyógyeredményt. A XVI-ik század izzasztókúrái után ma Mauriac, Zeissl, Borowsky, Goldscheider, stb. mellett maga Erich Hoffmann is híve lett a syphilis izzasztókezelésének, de sikerrel vonult már be ez a gonorrhoea és az ulcus molle gyógyításába is. Nehezen is volna elképzelhető, hogy közömbös maradjon a bőrfolyamatokra egy olyan hatáskomplexum, amit a felszín vegyi és physikai vi­szonyainak megváltoztatásától kezdve, hőmérséki, be­­idegzési, vérnyomási, keringési, nyirokáramlási, secre- 773

Next