Orvosi Hetilap, 1938. augusztus (82. évfolyam, 32-35. szám)
1938-08-06 / 32. szám
1938. 32. az ORVOSI HETILAP ját a dermatologia még nem használta ki, így egyelőre azt sem tudjuk megmondani, hogy miként venné hasznát a gyakorlat ennek a ténynek, pl. a konyhasóvisszatartással járó pemphigus vagy erysipelas gyógyításában. A verejték azonban Marchionini és Ottenstein szerint cukrot is választ ki, Hammerstein szerint a diabetes esetében egyenesen fokozott mennyiségben, a bőr pedig ilyenkor, mint Urbach állítja, kóros mennyiségben tárolja a cukrot is s ez az általa „bőrdiabetes”-nek nevezett állapot egyik oka volna a cukorbetegséget kisérő bőrbajoknak. Hogy ezen helyileg pl., a verejtékezés fokozásával lehet-e a gyógyítás értelmében változtatni, ez ma még nyitott kérdés, mert a verejtékbeli cukor származását, a raktárt, ahonnan mozgósíttatik, nem ismerjük. Tudunk ellenben valami egyebet a verejtékeztetésről, ami a dermatotherapiában gyakorlati eredménnyel lesz talán kihasználható. Ez pedig az a tény, hogy a thermodinamikus hatásokkal, tehát pl. meleg- vagy gőzfürdőkkel is dúsan kiváltható verejték savanyú, s a felszínen bepárolgása a savanyúságának fokozódását vonja maga után. A felszín savi viszonyaiban beálló változások ma méltán állanak a dermatológus érdeklődésének homlokterében. Schade és Marchionini tisztázták, hogy a felszínnek a verejtékezéstől függő savanyúsága, ami ép viszonyok melett átlagosan pH 4—5-nek felel meg, a bakteriális ártalmakkal szemben ép oly hatásos védelme a bőrnek, s ezáltal az egész szervezetnek, mint akár a gyomor, a hüvely és húgycső milienjének savanyú volta. E „savköpenynek” nevezett védőrétegnek synergistája a bőrön a szaruzsír és a cerumen baktériumölő tevékenysége, ami Brahm szerint valaminő szeszben, acetonban, aetherben oldható anyaghoz van kötve. A felszín önsterilisatlója Cornbleet szerint olyan mértékű, hogy a bőrre kent élesztőgombák, staphylococcusok ott rövid időn belül elpusztulnak, vagy apathogenekké válnak, míg a sérült felhámon, beteg bőrterületeken, vagy megnedvesített felszíneken ez a védelem sokkal kevésbbé érvényesül. A bőr ektophylaktikus, azaz kifelé irányuló védőtevékenységének három legfontosabb eszköze tehát a szárú, a faggyú, és a savköpeny. Ezek együttes jelenléte építi fel azt a védőfalat, amelynek munkáját röviden úgy szoktuk összefoglalni, hogy az ép hám a baktériumokat nem engedi át. A meleg fürdő, de különösen a szappannal végzett áztatás és takarítás azonban a védelem e falának mindhárom építőkövét megtámadja, amennyiben a szarut duzzasztja, leválasztja, vagy átjárhatóvá teszi, a zsírt a szaruból kioldja, a savköpeny actuális reactiófokát pedig Schneider szerint akár 2V-7 pH erejéig eltolja az alkalikus felé (4-ről 6—7-re). Ennek hallatán, — ha tisztán csak az elméleti megállapításokat követjük, a bőrünk állapota és általános egészségünk érdekében szinte állást kellene foglalnunk a szappanos melegfürdők ellen. Valóban, komoly megfontolást is igényelt ez a kérdés akkor, amidőn Scholtz a felszín pH. értékeinek kolorimetriás vizsgálata után úgy nyilatkozott, hogy a savköpeny lerombolása után az eredeti állapot regenerálása 24 órát is igényel. Azaz a naponta több ízben megejtett kiadósabb mosdás állandó bénultságban tartja a felszín védőerejének legfontosabb tényezőit. A tapasztalat azonban nem igazolta ezt az aggodalmat, s Schneider tökéletesebb vizsgálatai, amelyeket Schade és Clausen módszere szerint végzett, megállapította, hogy a savköpeny regenerátiója 2 óra múlva már teljes. Efelől tehát nem kell aggódnunk, legfeljebb a nagyon hosszantartó és nagyon sűrűn ismételt melegvizes-szappanos fürdők esetén. Itt is kevésbbé a savköpeny lerombolása, mint inkább a nehezebben regenerálódó zsírréteg kioldása és eltávolítása az, ami árt. A mindennapi gyakorlat már rég ebbénk tárta ezt az ártalmat abban a klinikai képben, amit én „fürdőszobadermatitisnek” nevezek. Az emberek egy része valóban visszaél a fürdőszobával, amidőn minden reggel prolongált, meleg, szappanos fürdőnek teszik ki a bőrét. Asteatosisra hajlamos egyéneken, főként a téli hónapokban, mikor a zsírréteg regeneratiója amúgy is vontatott, pár hét alatt kialakul, sőt általánosodik a bőrön az egyenetlen pír, lemezes hámlás és viszketés által jellemzett dermatitis, amit minden téli évadban észlelünk, természetesen a jobbrendű, fürdőszobával rendelkező embereken. Sajátságos, hogy ez a fürdő- és szappanártalom nem szokott bakteriális megbetegedésekre, pl. pyodermákra vezetni, amint azt az elméleti elgondolások alapján várni lehetne, hanem ekzema típusú reactiót vált ki a bőrből, ami a fürdők ritkítása és a bőr egyszerű bezsírozása után rövidesen meggyógyul. A savköpeny és a zsírréteg regenerátiója gyorsabb és kiadósabb lesz, ha a fürdő után izzadni hagyjuk a testet. Ezért jobb a tisztasági fürdőt is este, közvetlenül lefekvés előtt végezni. És itt kapcsolódik össze a felszín hygienéje a belső szervekre gyakorolt eisophylaktikus, valamint excrementáló hatások előnyös érvényesítésével a gázfürdő, illetve a hőlégkamra alkalmazásában. A századforduló részint a vegyi gyógyszerek előretörése, részint indokolatlan aggályok és hamis elgondolások alapján háttérbe szorította a melegfürdő, izzasztás és balneotherápia sok évszázados polgárjogát a dermato-venereológiában. Az orvosok tudatában szinte általánosodoa az a balhiedelem, hogy a víz ártalmára van a bőrbetegségeknek. Mennyi nyomorúság és felesleges szenvedés származik pedig ebből a balhiedelemből. Ma már szerencsésen túl vagyunk ezen a hamis vágányon, s a balneotherapia újból fokozott érdeklődés homlokterében áll a dermatológiában is. Nemcsak újból meggyőződtünk arról, hogy a bőrbetegségek egy részében nélkülözhetetlen a fürdő, hanem egyben azt is felismertük, hogy a belsőszervi betegségekre gyakorolt kiváló balneás hatások egyik legfontosabb közvetítője a bőr. Valóban ma a heveny nedvező ekzemán és a súlyosan fertőző bőrfolyamatokon kívül talán csak az egy pityriasis rosea kíván még absolut víztilalmat, ellenben, amint Guszman is hangsúlyozza, egyenesen javallott az áztatás, a melegfürdő az idült ekzemában, viszkető bőrbetegségekben (prurigo, pruritus, scabies), égési sérülésekben, pemphigusban, psoriasisban, erythrodermiában. Marchionini a hőlégszekrénynek, forrófürdőnek, a Hauffe-féle „Teilbach”-nak, sőt a pharmakodynamiás izzasztásnak is nem kevesebb mint tizenöt javallatát sorolja fel, magam pedig huszonöt esztendő gyakorlati tapasztalatával állok mint feltétlen híve a gyógyszeres és a fénnyel combinált melegfürdőknek a dermatotherapiában. Módszerem külön alkalmat kíván a megbeszélésre és más nemspecifikus eljárásokkal combinálva néhány idült bőrbetegségben, s a vegyi antisyphilitikumoknak ellenálló késői és congenitalis syphilisesetekben ad jó gyógyeredményt. A XVI-ik század izzasztókúrái után ma Mauriac, Zeissl, Borowsky, Goldscheider, stb. mellett maga Erich Hoffmann is híve lett a syphilis izzasztókezelésének, de sikerrel vonult már be ez a gonorrhoea és az ulcus molle gyógyításába is. Nehezen is volna elképzelhető, hogy közömbös maradjon a bőrfolyamatokra egy olyan hatáskomplexum, amit a felszín vegyi és physikai viszonyainak megváltoztatásától kezdve, hőmérséki, beidegzési, vérnyomási, keringési, nyirokáramlási, secre- 773