Orvosi Hetilap, 1939. március (83. évfolyam, 9-12. szám)
1939-03-04 / 9. szám
202 ORVOSI HETILAP Mi magunk megállapítottuk, hogy az anaemia nem volt olyan nagyfokú, mint azt vérveszteség folytán elhaltakon látni szoktuk. A szülés után felhasznált lepedőket szemlélve láttuk, hogy a vérveszteség alig volt több, mint amennyit az asszonyok rendesen kissé erősebb vérzéssel elveszítenek, becslés szerint 500—600 mg lehetett. Hogy ez elég volt ahhoz, hogy a szülőnőt megölje, azzal magyarázzuk, hogy: 1. az alacsony testsúlyú nő vérmennyisége absolute is jóval kevesebb volt, mint amennyivel az átlag súlyú szülőnő rendelkezik; 2. a correlatio valamilyen zavara folytán a vérveszteség pótlására a vértárakban lévő vér felhasználása nem történt meg a várt gyorsasággal. A zavarra mutat a szülőnő nagyfokú nyugtalansága a szülés után, akkor, amikor vérzés még alig volt, továbbá a bradykardia, amely a vérvesztés következtében beállott tachykardiát felváltotta. Kétségtelen, hogy itt a vérelosztást szabályozó idegrendszer hiányos működése okozta a halált s nem lehetetlen, hogy a méh későn bekövetkezett aromája is annak volt a következménye. A jövőre vonatkozólag keresnünk kell tehát egy olyan tünetet, amely a vérzés nagyságától függetlenül mutatja a szervezet kivérzett állapotát. Felhasználhatónak látszik erre a psychés nyugtalanság, a tachykardia átváltozása bradykardiává s a bradykardiával kapcsolatosan beálló vérnyomássüllyedés. A vérveszteség jelentőségének elbírálására nem elegendő ismerni az elvesztett vér absolut mennyiségét, hanem tekintetbe kell venni arányát a vér egész menynyiségéhez. Tudvalévő, hogy a vér összes mennyiségének a meghatározása milyen nehézségekbe ütközik; a ma használatos eljárások közül a meghatározott menynyiségű CO belégzése és mennyiségi meghatározása a keringő vérben lévő haemoglobin mennyiségére enged következtetni. Miután a CO a placentán is átmegy, az így nyert értékben benne van a magzat haemoglobintartalma is. A nem diffundáló festékanyag (kongóvörös, trypankék) befecskendezésével pedig a plasma mennyiségére lehet következtetni. Griesbach adatai szerint a férfi vérmennyisége testsúlyának 6.9%-a. Schoenholz CO eljárással nőkben 5.93—7.04%, középértékben 6.32%-ot talált, trypanvörössel 8.98%-ot. Legtöbb a vér aránylag a 60—65 kg testsúly mellett, nagyon soványakban és nagyon kövérekben a vér százaléka csökken. A terhesség alatt valószínűleg a vérnek nagyobb százaléka van a vérraktárakban. Nincsen megbízható adatunk arra nézve, mennyi az a vérmennyiség, amelynek elvesztése végzetes. Régi adatok szerint a vérmennyiség %-ának elvesztése okoz halált, de gyors vérzés esetén a szervezet rosszabbul tűri a vérveszteséget. Ismeretes azonkívül, hogy Basedow kórban nagyobb a keringésben lévő vér mennyisége s kevés a tartalékolt vér. Mindezeket tekintetbe véve a 42 kg sajátsúlyú nőnek 2.8 kg. vére lehetett, ennek végzetessé váló csökkenése 0.93 kg elvesztése esetén már bekövetkezik. A golyva valószínűvé teszi, hogy még ennél kevesebb vérzés is halálos lehetett. A mi becslésünk szerint azonban nem vesztett annyi vért s így a már említett tényezők (alacsonyt testsúly, golyva) mellett még más okot is fel kell tennünk. A vérzés késői bekövetkezése, s a kisérő tünetek amellett szólnak, hogy esetünkben szülési shok támadt a szülés után. A shok meghatározását illetőleg csatlakozunk Rehn felfogásához. Eszerint shok akkor keletkezik, ha a szervezetet kívülről hirtelen, erőszakos behatás éri. Ezzel szemben a collapsus ugyanolyan tünetekkel jár, mint a shok, csak a shok közvetlenül a mechanikus trauma után jelentkezik, a collapsus pedig a szervezet belső zavaraiból adódik. Fontosnak tartja annak megállapítását is, hogy mind a shokban, mind a collapsusban nemcsak a vérkeringés zavaráról van szó, hanem ahhoz még mélyreható anyagforgalmi és hőforgalmi zavar is csatlakozik. Ehhez csak azt tenném hozzá, hogy a szülést is olyan folyamatnak tarjuk, amely shokot okozhat, — továbbá, hogy a shokhatás kifejlődésére idő kell, sokszor ugyan azonnal bekövetkezik, néha azonban 1—2 nap múlva lesznek a tünetek nyilvánvalók. Rolf Hansen a szülést követő collapsusról szólva megkülönböztet anaemiás, ideges, vegyes, toxikus, hőhatásból és szervzavarokból eredő collapsust. Ezt az oki beosztást helyesnek tartjuk azzal a kibővítéssel, hogy a toxikus csoportba felvesszük azokat a chemiai anyagokat is, amelyeket gyakran mint gyógyszereket juttatunk be a szervezetbe. Ki kell még terjesztenünk a shok megjelenési formáját a cardiovascularis rendszer súlyos zavarán kívül azokra a jelenségekre, amelyek az anyagforgalomban (ikterus, hypoglykaemia), az érmozgató központ izgalmában (görcs), az edények permeabilitásának megváltoztatásában s a vegetatív beidegzés súlyos alteratiójában (gyomoratoma, ileus) nyilvánulnak meg. Végső eredményben ugyanezek a formák is collapsusra vezetnek, de mégis merőben más kórfolyamat útján. Ha a shok tüneteit vizsgáljuk, a kifejlődött shok kórismézése nem nehéz. Félrevezethet azonban az a körülmény, hogy a szokásos tünetek egyike-másika nem fejlődik ki, így extrauterin terhességben a pulsustalan beteg még teljesen eszméletén lehet s a légszomj is csak akkor jelentekezik, ha a beteg haldoklik. A pulsusszám viselkedése nem minden esetben jellegzetes. Klinikai észlelésekből már régen kitűnt, hogy vannak egyének, akik pl. belső vérzésre, pl. nem pulsusszaporodással reagálnak, hanem ritkulással. Ilyen esetben, ha a pulsus számának döntő jelentőséget tulajdonítanánk, félreismernék a helyzetet. A shok, illetve a collapsusra vonatkozó ismereteink az utolsó években jelentékenyen gyarapodtak. Köztudomású, hogy a vérnyomás csökkenésének ellensúlyozására a szívműködés szaporább lesz (depressorreflex.) . Aránylag csekély süllyedés már hatalmas pulsusszaporodást idéz elő. Az elvéreztetés végső fokon azonban a vérnyomás erős csökkenése mellett a szívlökések száma is gyérül. Ezt Brünner arra vezeti vissza, hogy a hypaemiás állapot erősen izgatja a vagusközpontot s a n. vagus fékező hatása ismét érvényre jut. Fontos az a megállapítás is, hogy az aorta és a sinus caroticus idegeinek átmetszése után már kevés vér elvesztésekor is erős vérnyomáscsökkenés mutatkozik. Arra mutat ez az észlelés, hogy ha constituális zavar miatt az aorta térfogata csökkent, kevesebb az ingerfelfogó készülék, akkor vérveszteség esetén rosszabb lesz a szervezet védekezése is. Kock szerint a vérnyomás süllyedésével szemben a szervezet három módon védekezik: 1. fokozódik a szívmunka a vagus-fék kiiktatása révén; 2. központi vasomotorizgalom következtében összehúzódnak a hajszálerek; 3. a keringő vér mennyisége növekedik a tartalékok igénybevétele folytán. Ezeknek a biztosító tényezőknek kell tulajdonítani, hogy a vérellátás még alig szenvedett, mikor a keringést már súlyos bántalom érte. A collapsus csak akkor következik be, amikor a biztosító tényezők elégtelenek. A legkorábbi tünetrend 1939. 9. sz.