Orvosi Hetilap, 1967. augusztus (108. évfolyam, 32-35. szám)
1967-08-06 / 32. szám - Szakszervezetünk V. kongresszusáról
ORVOSI HETILAP Sokszor idézett és elfogadott vélemény szerint az emberiség rendelkezésére álló tudományos ismeretek 1750 és 1900 között, tehát 150 év alatt megkétszereződtek. Újabb megkétszereződés következett be 1900 és 1950 között, tehát most már 50 év alatt. Harmadjára 1950 és 1960 között ismétlődött meg e folyamat, amely azóta is tart. Tapasztalataink szerint áll ez nagyjában és egészében az orvostudományra is. Hetényi Géza egy évtizeddel ezelőtt fél millióra becsülte az évente megjelenő orvostudományi közlemények számát. Tanúi vagyunk az orvostudomány szükségszerűen bekövetkező és előrehaladó differenciálódásának, ami merőben új követelményeket támaszt művelői és az egészségügyi ellátás iránt. Ma az orvosegyetemet végző diák, diplomája megszerzéséig 50 tárgyból vizsgázik. Az orvostudomány szakágazatait reprezentáló Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének jelen pillanatban 46 tagegyesülete van. Önmagában ez a tény is arra kell késztesse az orvostudomány, az egészségügy irányítóit, hogy átgondolt, módszeres intézkedéseket tegyenek az orvostudomány eredményeinek integrálása, a gyakorlatban való érvényesítése érdekében. Erre kell törekedni az orvosképzés, a szakorvosképzés, az egészségügy irányítása, szervezeti formáinak meghatározása és a munka megszervezése feladataiban egyaránt és egyidejűleg. Olyan feltételeket kell teremteni, amely biztosítja, hogy az orvostudomány szerteágazó nagy eredményei megfelelő intézményekben, szervezeti formákban és az egyes orvosok gyakorlatában érvényesüljenek. Az orvostudomány és orvosi gyakorlat egyesítésének ez a feladata a világ minden fejlett országa orvostudományának és egészségügyi ellátásának elsőrendű problémája. Fokozott mértékben áll ez a szocialista államok egészségügyére, amelyek egységes egészségügyi szervezetükkel, az ország egész lakosságára kiterjedően olyan feladatot kaptak, hogy a legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátást biztosítsák. Egészségügyi szervezetünk alapja a körzeti orvosi ellátás. A körzetekben dolgozó belgyógyászoknak, s általános körzeti orvosoknak nap mint nap képeseknek kell lenniük arra, hogy a korszerű orvostudomány eredményeit mindennapi gyakorlatukban hasznosítsák. A szocialista egészségügyi ellátásban, amely tervszerűen alakítja és fejleszti egészségügyi hálózatát, láncszemként kell kapcsolódjanak egymáshoz az alapellátás egységei, az alapellátást támogató szakorvosi rendelőintézeti egységek és olyan kórházhálózat, amely differenciáltan, de egyöntetűen magas szinten, egységben biztosítja a korszerű betegellátás feltételeit. Az egységre való törekvésnek az egészségügy minden szintjén érvényesülnie kell. Az orvosképzés jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a képzésre rendelkezésre álló hat év alatt hallgatóit felvértezze mindazokkal az ismeretekkel, amelyekre az egyetemekről kikerülő, korszerűen képzett fiatal orvosoknak az induláshoz szüksége van. Általánosan ismert, hogy egyetemeinkről jól képzett orvosok kerülnek ki. Azonban az orvostanhallgatók túlterheltségével kapcsolatban újra és újra felmerülő problémák, a nagyobb gyakorlati készség elsajátítására való igény, a kommunista szakemberképzés sokoldalú feladatainak maradéktalan ellátása olyan problémák, amelyek jelzik, hogy e téren még további előrehaladás, fejlődés szükséges mind az egyetemi oktatás feltételeinek javításában, mind az oktatás tartalmában. Ma is időszerűnek kell tartanunk, talán időszerűbbnek mint valaha, a Korányi iskola követelését: nem a tények közlése a fontos, hanem az orvosi gondolkodás elsajátítása — az, amit Korányi Frigyes így fogalmazott: .. magunkévá kell tenni azon szövevényes észbeli műveleteket, melyek a diagnózis és gyógyítás útjának megállapítására vezetnek.” Vagy amit a közelmúltban I. Tamm Nobel-díjas szovjet fizikus így fogalmazott meg: „a tanítvány nem edény, amelyet meg kell tölteni, hanem fáklya, amelyet meg kell gyújtani.” Hasonló nehézségű problémákkal kell megküzdenie a jelentős reformokat átélő középfokú szakemberképzésünknek, együtt azzal a gonddal, hogy biztosítaniuk kell a távlati szakember-szükségleti terveinkben meghatározott nagy tömegű és nagy igényű kiképzést. Hasonló gondok várnak megoldásra a szakorvosképzésben is. Ma már nemcsak az okoz nehézséget, hogy az egyetemről kikerülő fiatal orvosnak áttekintése legyen az egész orvostudományról, de gondot okoz az is, hogy egy-egy specialitás képviselője ismerje, áttekintse és a gyakorlatban alkalmazza diszciplínája egész területét. Jelentős ma már ez a probléma olyan korábban »kis szakmának« nevezett specialitásban is, mint mondjuk a fül-orr-gégészet, vagy szemészet, a szakma mai tagozódása mellett. Fokozottabban áll a probléma a nagy, átfogó szakmákra, mint a sebészet, röntgenológia és a legnagyobb gondot jelenti a szocialista egészségügyi ellátásban az alapellátást megvalósító belgyógyászatban, gyermekgyógyászatban és körzeti orvosképzésben. Helytállni ebben a szakorvosképzésnek, az orvostovábbképzésnek nehéz és példamutatóan szép feladata. Úgy gondoljuk, a további fejlődés érdekében e fórumon fel kell vetnünk a szakorvosképzés kétfokozatú bevezetésének a gondolatát, sürgetnünk indokolt a szakgyógyszerészképzésre megtett javaslataink megvalósítását és minden támogatást biztosítani kell az orvosképzés, az orvostovábbképzés és az egészségügyi dolgozók minden kategóriája képzésének, továbbképzésének feltételei és lehetőségei megteremtése, javítása érdekében. Az egységre törekvést, az integrálást, az egészségügy irányításában és szervezeti formáinak megvalósításában különösen időszerűvé teszi az, hogy napirenden van az egészségügyi irányítás rendszerének reformja is. Szakszervezetünk ismételten szóvá tette a túlzott centralizálás egyes jelenségeit. Szorgalmaztuk az egyéni kezdeményezést, az intézmények önállóságát, a helyi szervek vezetését gúzsba kötő bürokratizmus megszüntetését. Hívei vagyunk az ésszerű decentralizálásnak, az intézmé