Orvosképzés, 1924 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1924 / 1-2. szám
2 Bálint Rezső Azt hiszem, felesleges önök előtt, tisztelt Uraim, az insulin felfedezését, annak előzményeit, nevezetesen Mehring és Minkovszky alapvető vizsgálatait elmondanom, valamint felesleges az insulin előállítási módjára vonatkozó adatokat felsorolnom. Az insulin jelentősége tisztán áll előttünk. A Langerhansszigetek produktuma, amely produktumnak az anyagcsere és nevezetesen a szénhydrát-anyagcsere lebonyolításában nélkülözhetetlen szerepe van. Ezen produktum az, amely a diabeteses szervezetben a diabetes súlyossága szerint többé vagy kevésbbé hiányosan van meg; ezen hiánynak pótlása insulinnak a szervezetbe való juttatásával tehát tiszta substitutiós gyógyítás, éppúgy, mint a myxoedemáé a thyreoideaval. Az egyensúly helyreállítására tehát annyit kellene pótolni, amennyi hiányzik. Ennek ilynemű kivitele azonban egyelőre még nem igen lehető. Az insulin ma még csak injectio alakjában adható, ami egy évtizedeken át tartó betegségnél nem egészen egyszerű, másrészt rendkívül drága, s ma csak milliárdosok engedhetnének meg maguknak egy nagyon hosszú ideig tartó kúrát. Végre csak rövid idő óta lévén alkalmazásban, még azt sem tudhatjuk, hogy éveken át alkalmazott insulin-gyógymód nem okoz-e a szervezetben olyan elváltozásokat, melyek ilyen alkalmazását lehetetlenné teszik. Ezen okok folytán ma az insulin alkalmazásában az egyik vezető elv az, hogy ne alkalmazzuk akkor, ha a nevezett hormonális egyensúly más úton biztosítható, s ez a más út: a diaetás gyógyítás. A diaetás gyógyításnak tehát meg kell előznie és állandóan kísérnie kell az insulinnal való gyógyítást, s így néhány szót kell szólanom a diaetás gyógyítás egy-két jelentősebb vezető elvéről. Távol áll tőlem, hogy most a diaetás gyógyítás általánosan ismert módozatairól szólani akarnék, s csak két pont az, amellyel pár szóval foglalkozni akarok; az egyik a betegnek adandó táplálék összmennyisége, illetve caloriaértéke, a másik a fehérje kérdése. E két kérdés ma már a diabetes diaetás gyógyításában éppoly jelentőséggel bír, mint a szénhydrátok mennyiségének a meghatározása. Két theoria versenyez a diabeteses anyagcserezavar lényegének magyarázásában: a csökkent cukorelégésé és a fokozott cukorképződésé. Hogy melyik jár helyes úton, azt, mint látni fogjuk, még ma sem tudjuk megmondani, bár az insulin erős fegyver a kezünkben ezen kérdés megválaszolása szempontjából. De akárhogy áll is a dolog, ma már kétségtelen ténynek látszik az, amire a régi klinikusok már Naunyn előtt és különösen Naunyn, empirire jöttek rá s amit a későbbi vizsgálatok tudományosan igazoltak, hogy a diabeteses egyén túltáplálása anyagcseréjének fokozása révén rosszabbodáshoz vezet. Ez a magyarázata az éhező napok jó hatásának is. A szűkreszabott táplálkozás jó hatását tömegkísérletként igazolta az a körülmény, hogy a háborús táplálkozás Németországban a diabetes lefolyására általában jó hatással volt. A táplálék caloriaértékének leszállítására tehát kétségtelenül szükség van úgy a közvetlen, mint a távoli hatás szempontjából. Egyes klinikusok és nevezetesen az amerikaiak, köztük elsősorban Allen, e téren igen messze mennek. Allen gyógymódja úgy a könnyű, mint a súlyos esetekben teljes éheztetéssel kezdődik, mindaddig, míg a beteg cukormentes nem lesz. Ez az eset