Ózdi Vasas, 1981 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1981-01-09 / 1. szám
5 t rtTPT ▼ Mérlegen a munkaerő-gazdálkodás Városunk vezető párt- és állami testületei rendszeresen napirendre tűzik a munkaerő-gazdálkodás kérdéseit. A városi pártbizottság végrehajtó bizottsága például 1976 júliusában hozott határozatot az V. ötéves tervidőszak munkaerő-gazdálkodásának teendőire — e határozatban foglaltak végrehajtásra kerültek, illetve folyamatban vannak —, a városi tanácstestület pedig legutóbbi ülésén tárgyalta a témát, s hozott határozatot a VI. ötéves tervidőszakra vonatkozó feladatokra. Mint a jelentésből kiderül, annak összeállítása előtt széles körű felmérést végeztek : 19 gazdálkodóegységet kerestek meg, s az így szerzett széles körű tapasztalatok alapján készítették el az írásos anyagot. A felmérés egyébként az aktív keresők mintegy 75 százalékára terjedt ki, s ezáltal szinte teljes keresztmetszetet ad városunk munkaerőhelyzetéről, munkaerő-gazdálkodásunk színvonaláról. Összegzésként megállapítható, hogy az V. ötéves tervidőszakban a gazdálkodóegységek növekedő színvonalon látták el a vizsgált tevékenységet. Ezt igazolja egyebek mellett, hogy a nagyobb vállalatok — mindenekelőtt üzemünk—évenként munkaerő-gazdálkodási programokat készítettek, amelyek tartalmazták a hatékonyságnövelés teendőit. Ugyancsak a megállapítást támasztja alá, hogy a vállalatok egy része — különösen üzemünkben volt mintaszerű ez a tevékenység — bátran élt a teljesítménykövetelmények optimalizálásával, az új követelmények által „diktált” átcsoportosításokkal. (Az OKÜ-n belül — állapítja meg a jelentés — mintegy 500 főt érintett a tervidőszakban az átcsoportosítás, melyet a hatékonyság követelményeit szem előtt tartva, s rendkívül körültekintően hajtottak végre.) A munkaerő-gazdálkodás terén végbement változások a foglalkoztatás szerkezetét tekintve voltak a legszembetűnőbbek. A nagyobb vállalatoknál — ÓKÜ, bányaüzem, KGYV — nőtt a női foglalkoztatottak száma, ami nem egy esetben együtt járt a férfi munkaerő „kiváltásával” is. Mindez azonban nem eredményezte a nők foglalkoztatottságának kellő javulását, mivel a ruházati, textilipari vállalatoknál és szövetkezeteknél ezzel párhuzamosan létszámcsökkenés történt, s így a dolgozó nők száma az elmúlt évben mindössze 1 százalékkal haladta meg az 1976. évit. Az alacsony növekedési ütemmel korántsem lehetünk elégedettek, hiszen a női munkaerő foglalkoztatottsági szintje a nehézipar túlsúlya miatt egyébként is alacsony városunkban. E megállapítást igazolja, hogy amíg Ózdon az iparban dolgozó nők aránya mindössze 27,3 százalék, addig Salgótarjánban 372, Kazincbarcikán 34,6, Dunaújvárosban pedig 39 százalék. A VI. ötéves tervidőszak foglalkoztatáspolitikai és munkaerő-gazdálkodási feladatait taglalva, két témakör köré csoportosítja a jelentés az 1981—85. közötti időszak sajátos helyi tennivalóit. A tervidőszakban egyrészt a város foglalkoztatottsági helyzetéből adódó feszültségek feloldását kell elérni, másrészt a gazdálkodó egységek munkaügyi tevékenységének továbbfejlesztését kell célul tűzni. Ezen túlmenően újabb teeendőket ró az érintettekre az a tény is, hogy a következő években tovább folytatódik a népesség „elöregedése”, mivel az utánpótlás forrását képező 14—19 éves korosztály létszáma alacsonyabb, a 40 éven felülieké viszont magasabb lesz a korábbinál. Ugyancsak várható továbbá a tervidőszakban a munkaerő-kínálat és -kereslet közötti ellentmondás kiéleződése, s a jelenleginél élesebben jelentkezhet a szakképzés és az üzemek szakemberigénye közötti aszinkronitás is. Az elmondottakat figyelembe véve, azt hiszem egyértelműen kimondható, hogy a munkaerő-gazdálkodás kérdéseit kiemelten kell kezelni az elkövetkezendőkben, a már megindult kedvező folyamatokat tovább kell erősíteni a VI. ötéves terv időszakában is. Egyre nyilvánvalóbbá válik ugyanis, hogy a munkaügyi kérdésekkel a gazdálkodó egységeknél ma már nem lehet elszigetelt reszortfeladatként foglalkozni, a munkaerő-gazdálkodást a termelés minden területén a vezetés minden szintjén permanens feladatnak kell tekinteni. Városunk gazdálkodó egységei az 1981—85. évekre — a kedvezőtlen külgazdasági viszonyok ellenére is — a foglalkoztatás színvonalának stabilizálását tervezik. Mindez természetesen csak úgy biztosítható, ha még tovább javul a munkamorál, kellően változik a foglalkoztatási szerkezet, erősödik a képzés és termelés összhangja, s lépést tart az új igényekkel, a változó követelményekkel a vállalatok, üzemek munkaügyi tevékenysége is. Tóth Gy. Városfejlesztési célkitűzések: 1981—1985 Mindenki előtt ismeretes, hogy a VI. ötéves tervben a korábbinál szerényebbek lesznek a tanácsok fejlesztési lehetőségei. Ez természetesen azzal jár, hogy még alaposabban meg kell gondolni, hogy mire fordíthatók a rendelkezésre álló eszközök, mire használhatók fel a beruházásra fordítható forintok. A tervezés A városfejlesztés ötéves koncepcióját a népgazdasági érdekek és a helyi sajátosságok messzemenő figyelembevételével alakították ki a tanács illetékesei. A helyi sajátosságok sorában számolták a középfokú központi szerepkör ellátásából adódó igényekkel, a meglevő közmű jellegű különbségekkel, a csatolt községek helyzetével, a cigány lakosság magas számával, s tekintetbe vették a város rendkívül erős vonzó hatásai, a kialakult agglomerációs gyűrűt, s a meglehetősen kedvezőtlen településszerkezetet is. Mindezeket összevetve az ágazati fejlesztéseknél az alábbi sorrend követése látszik indokoltnak: továbbra is elsőséget élvez a lakásépítés, ezt követi a gyermekintézmények bővítése, a közművesítettség színvonalának emelése, majd a közlekedés, illetve kereskedelmi és szolgáltatási ellátottság fejlesztése zárja a sort, mivel az előző ötéves tervben ezeken a területeken jelentős beruházásokat sikerült megvalósítani. A meglevő gondokat figyelembe véve a lakásépítés zöld utat kap a VI. ötéves tervben is. Ennek az elvárásnak várhatóan annál is inkább sikerül eleget tenni, mivel az ehhez szükséges feltételek adottak városunkban. Az Újváros téren mintegy 600 lakás felépítésére nyílik lehetőség, a VöEbből a szükségszerűségből kiindulva döntött úgy városunk tanácsa, hogy elkészíti, s széles körű vitára bocsátja a VI. ötéves tervidőszakra vonatkozó városfejlesztési célkitűzéseket, s csak ezt követően fogalmazza meg — a viták, testületi állásfoglalások „útmutatásait” figyelembe véve ~ a fejlesztés konkrét feladatait, alapelvei Az elmondottakon túlmenően számos, általános érvényű és hosszú távra szóló elképzelés is megfogalmazást nyert a célkitűzések között. Kimondja például a konkrét tervezés alapjául szolgáló „dokumentum”, hogy az eddigieknél erősebben kell mérsékelni a város egyes részei közötti ellátottsági különbségeket, s — a lakásépítés összvolumenének meghagyása mellett — a magánerős építkezések nagyobb arányával is csökkenteni kell a meglevő infrastrukturális feszültségeket. Ugyancsak a koncepciók között utal arra, hogy az eddigieknél erőteljesebben kell érvényesíteni a fejlesztési és városrendezési követelmények összhangját, a létesítmények komplex kivitelezését, a meglevő létesítmények tervszerű állagmegóvását, s a legmesszebbmenőkig érvényt kell szerezni a takarékosságra vonatkozó elvárásoknak is, támaszkodva a lakosság önkéntes segítségére, értékteremtő kezdeményezéseire. Kös Hadsereg úton épülő lakás beruházási programja már elkészült, a Március 15. úton a már előközművesített telkeken 200 lakás építhető meg, az I. kerületben pedig — a 700 lakás építésére jóváhagyott beruházási program területén — 3—400 „otthon” megépítésére adódhat lehetőség. Mindezeken túl a korszerű családi ház építésére elsősorban a Kistó térsége, a hagyományos családi ház kivitelezésére pedig főleg a foghíjas telkek jöhetnek számításba. A magánerős építést, melynél követelményként jelentkezik a gazdaságosságot messzemenően biztosító telepszerűségi intézkedések sorával igyekszik szorgalmazni városunk tanácsa. Javítani kívánja a telekellátottságot, a közművesítettséget, s a tervezés, az ügyintézés egyszerűsítésével is mérsékelni igyekszik majd az építkezőkre háruló terheket. A viszonylag nagy tömegben jelentkező rétegigények kiegészítésére ugyancsak igyekszik megoldást találni a tanács az idei évvel kezdődött ötéves tervben. Már elkészült például a 32— 32 otthont magába foglaló öregek-fiatalok házának tanulmányterve, ami mind m Mesikülönböztet. A városfejlesztési célkitűzések között kiemelt feladatként szerepel a gyermekintézmény-ellátottság javítása. Mindezt indokolja, hogy bölcsődéink, óvodáink és iskoláink egyaránt túlzsúfoltak, annak ellenére, hogy az elmúlt ötéves tervben nagymértékben javultak a feltételek. A múlt örökségéből fakadó gondokon túl szerepet játszik ebben az is, hogy amíg az ország városainak átlagában 95 iskolai tanuló jut ezer lakosra, addig Ózdon ez a szám 135 körül alakul. Bölcsődei ellátásban jelenleg az érintett korosztály 14 százaléka részesül városunkban. Ezt az arányt a tervidőszak végére 18 százalékra kívánják javítani — a legzsúfoltabb körzetbe, a Vörös Hadsereg út térségébe terveznek új létesítményt —, ami már közel kielégítő ellátást tesz majd lehetővé. Az óvodai férőhelyek bővítése ugyancsak elodázhatatlan, hiszen napjainkban — helyhiány miatt — mintegy 7—800 gyermek elhelyezésére nincs mód. (Annak ellenére sem, hogy a „felkálgazdálkodási, mind szociálpolitikai szempontból kiemelkedő fontosságúnak ígérkezik. Más rétegek igényeit alacsonyabb komfortfokozatú és felszereltségű, s ennek megfelelően alacsonyabb bérű lakások építésével kísérli meg kiegészíteni a tanács. Ezek építési területét úgy kívánják kijelölni, hogy annak infrastrukturális kapcsolatai az adott városrésszel szerves egységet alkossanak. Összhangban az országos irányelvekkel, kiemelt hangsúlyt kapott a célkitűzésekben a meglevő lakásvagyon megóvása. Az elképzelések szerint a lakások felújítását, korszerűsítését célszerű összekapcsolni emeletráépítéssel, tetőtér-beépítéssel, a lakáskarbantartási tevékenységnél pedig a hibaelhárító jelleggel szemben a tervszerű megelőzést kell általánossá tenni. t Gondossással töltöttség" a Béke telepen 140, a Vörös Hadsereg úton 145 százalék.) Ahhoz ezért, hogy a tervidőszak végére el lehessen érni a városok átlagához közel álló 80—85 százalékos elhelyezési arányt, legalább 250 új „férőhelyet” kell megépíteni, s számolni kell a zsúfoltság további fenntartásával is. Nem kevésbé kedvezőtlenek a tárgyi feltételek — a 28 tantermes fejlesztés ellenére az általános és középfokú oktatási intézményekben sem. (Az egy tanteremre jutó tanulók száma, a váltott rendben használt tantermek aránya, a napközi-ellátottság egyaránt rosszabb az országos átlagnál.) Ezért a következő években mindenképpen indokolt a tantermek számának további növelése, mint ahogy megalapozott igénynek tűnik egy új kisegítő iskola és kollégium megépítése, valamint a százéves, elavult közgazdasági szakközépiskola „kiváltása” is. Tóth Gyula Zöld utat kap 1981. január <*. Hírek a világgazdaságból A nyírál-európai arénás sitttről az Európai Gazdasági Közösség végrehajtó szerve kezdeményezése szerint a közösségen belül kilenc hónapon át kötelező érvénnyel 13--20 százalékkal csökkenteni kell az acéltermelést. A gazdasági visszaesés hatására időközben a kereslet is mérséklődik. A Nemzetközi Vas- és Acélintézet prognózisa szerint a múlt évben a Közös Piac acélfelhasználása közel 5 százalékkal csökkent, s az exportlehetőségek is megcsappantak: az előzetes számítások szerint az EGK acélexportja legkevesebb 10 százalékkal esett vissza. Nagy szerepet játszik ebben az amerikai exportlehetőségek megnyirbálása. Az alig több mint „félgőzzel” dolgozó amerikai acéltermelők védelmére 12 százalékkal emelték az acéltermékek minimális importárát, így a közös piaci termelők, ha el akarják kerülni a dömpingvádat, kénytelenek ehhez alkalmazkodni, tudomásul véve azt is, hogy ezen az áron nem túl kelendő portékájuk. Az 1980-as év első hónapjaiban a Közös Piac acélgyártói még boldogultak valahogy. Kapóra jött nekik, hogy az angol acélgyártás fellegvárában, a British Steelnél a sztrájkok miatt az üzemek a szokásos teljesítményüknek még a felét sem produkálták. A brit felhasználók igényeit így a többi tagország elégíthette ki. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a közösség acélgyárainak kapacitáskihasználtsága akkoriban — a mai 58 százalék helyett — még elérte a 70 százalékot. A visszaesés az idén a harmadik negyedévben érte el eddigi csúcspontját: július és szeptember között az előző év hasonló időszakához viszonyítva egész Nyugat-Európában 15 százalékkal csökkent az acéltermelés. Néhány hónap alatt több mint 40 ezer acélmunkás vesztette el állását. A Közös Piac illetékesei számára nyilvánvalóvá vált, hogy kötelező termeléskorlátozásra van szükség. Egyes amerikai acéldiagnoszták szerint azonban ez a „gyógyszer” is hatástalan marad. Eszerint a kapacitások csökkenése egészen a nyolcvanas évek közepéig kísérője lesz a nyugati világ acélipari rekonstrukciós és szerkezetátalakító programjának. Az infláció és az energiaszűke eleve korlátozza a gazdasági növekedést, ezzel az acél iránti keresletet is. Az egyre nagyobb energiaköltségek és a gazdasági szerkezet változásai is csökkenteni fogják az acél szerepet a fejlett tőkés országokban: alumíniumötvözetek, nagy szilárdságú műanyagok és más helyettesítő anyagok veszik át részben a szerepét. Végül: az újonnan iparosodó fejlődő országok acéliparának gyors fejlődése eleve beszűkíti az export lehetőségét, sőt a fejlődő államok fokozatosan belső piacaikon is megjelennek konkurensként. Minden jel arra utal tehát, hogy az EGK acéliparának teljesítőképessége a következő néhány évben csökkenni fog. Addig valószínűleg csak a fejlődő országoknak lesz kifizetődő az acélgyártás bővítése, ahol az új, korszerű technológia olcsó munkaerővel és felvevőképes belső piaccal párosul. A fejlett országok közül talán Japán vészelheti át az idei évet a legkevesebb rozsdafolttal. A gazdasági visszaesés miatt azonban — annak ellenére, hogy a japánok rendelkeznek ma a világon a legmodernebb gyártókapacitásokkal, s költségszintjük is messze a világátlag alatt van —■ exportlehetőségeik alaposan megcsappannak. A fejlett tőkés országokat sújtó acélválság elhúzódásának munkaerőpiaci hatásai egyelőre beláthatatlanok. Ha a Közös Piac döntéséhez híven az acélgyártók valóban csökkentik termelésüket, nyugatnémet számítások szerint ezért is az elkövetkező kilenc hónapban a 665 ezer közös piaci acélmunkás 15—20 százalékát kellene utcára tenni. Fotó: Strohmayer L. ii J