Ózdi Vasas, 1990 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-05 / 1. szám
2 ÓZDI VASAS „Nekem mindis abból lett bajom, hogy grófnak 1tek” Az Andrássy család tagja megszólal... Még elevenen él az emlékezetemben, hogy vagy tízévvel ezelőtt a Cipó hídnál, ahol laktunk, létezett egy kis zöldségesbolt. Ha betértünk oda, mindent megkaptunk, ami egy jó ebédhez kell, ráadásul az üzletvezető nyájas szóval, udvariasan tudta kínálni mindig szép áruját. ..A grófnál biztosan van hibátlan gyümölcs, egészséges krumpli, romlatlan zöldség” — mondogatták a nálam idősebbek, így aztán magam is azt hittem, valóban „igazi” gróf húzza hajnalonként a nehéz kézikocsit, áll rendületlen jókedvvel a pult másik oldalán ... * Andrássy Dénes azóta nyugdíjba ment. A Március 15. út egyik nagy házában lakik. Vajon ki ő? Tényleg gróf? Netán milliomos, ahogy a mendemonda tartja? Vagy nagyon is szerény körülményeket kell elviselnie? Állítólag abból volt mindig hátránya, amit sokan előnyként emlegetnek: abból a bizonyos „grófi” címből. — Nem vagyok gróf, mert jómagam nem kaptam meg ezt a címet, de az igaz, hogy őseim, akiket személyesen persze nem ismertem, grófok voltak. Az Andrássyak közül ugyanis az egyik a kuruclabanc háborúban átpártolt a labancokhoz, amiért megkapta a grófi címet, hozzá nagy vagyont, így aztán a család két ágra szakadt. Később visszatért ez az ős a kurucokhoz, de a címet és a birtokot már nem vették el tőle. Mindezt nagyszüleimtől, szüleimtől hallottam. De higgye el, hogy egyikük sem vágyott efféle címre, bár például a nagyapám, Andrássy János tehetős embernek számított Zemplénben. A családom Erdélyből és Felvidékről származik. A nagypapa Tarcalon gróf Károlyi kastélyát, Rákóczi volt hadiszállását vette meg; 10 szobás, szép nagy épület volt. Ebben nőttem fel magam is. Ma céllövöldeként használják és nyelvoktatást tartanak ott. — Szóval a nagypapa sem volt gróf? — Nem. Puritán emberként ismerte mindenki. S bár a nagymama haragudott érte, ő ragaszkodott a tekintetes címhez. Szóval, mint mondtam, abban a bizonyos kastélyban gyerekeskedtem (egyébként Abaújalpáron születtem), s mert a nagyszülőknek 14 gyermeke született, ha összejöttünk, megtöltöttük a nagy szobákat. Szüleim, Andrássy Károly és Szomoryai Nagy Mária. Házasságuk után mindkét birtokot apám kezelte, de ahogy akkor szokás volt, több munkás is dolgozott a földeken, szőlőkben. Itt ez a régi kép (eldugtam), rajta a család több tagja, középen pedig Bajusz Imre bácsi, akit 1935-ben a kormány oklevéllel tüntetett ki, mert 65 évet szolgált a mi birtokunkon. — Mire emlékszik legszívesebben gyermekkorából? — Arra, hogy jártam apámmal vadászni, meg, hogy a bátyám nálam jóval napraesettebb, huncutabb fiú volt... * Andrássy Dénes református gimnáziumba járt Sárospatakon, majd Miskolcon. Elvégezte az evangélikus tanítóképzőt, s hitte, hogy egyszer katedrára állhat, megvalósulhat régi álma. — Nem vettek fel egyetemre, de tanítónak sem, mondván, „osztályidegen” vagyok. Megélni viszont meg kellett — beálltam rakodómunkásnak, később elvégeztem egy sofőrtanfolyamot, s bejutottam az ÉPFU-hoz, Miskolcra. Hamar megszerettek, mert jó erőben voltam, egyedül is fel tudtam emelni a platót. Két év múlva azonban furcsa mód „eszükbe jutott”, hogy „gróf” vagyok, s kirúgtak. — Nem tudta bebizonyítani, hogy öntől távol áll a grófság? — Mindkét falumból hoztam igazolást, de nem hittek nekem. És ez csak egy jó példa arról, mennyit szenvedtem emiatt a látszólagos grófság miatt. Mondok egy „sztorit’, a leghihetetlenebbek közül: Sátoraljaújhelyen sofőrködtem, amikor kilyukadt a benzintankom. Mégis indulnom kellett Zemplénagárdra, mert egy kollégám autója ott akadt el. Beszappanoztam hát a tank ominózus részét, s bár majd’ a fele üzemanyagot útközben elcsepegtettem, elindultam menteni. Rájöttem a másik kocsi hibájára, sikerült a visszaút is. Erre mi történt? JTem fogja elhinni ... Hívattak Miskolcra, a központba. Az udvarra érve hatalmas plakátokat pillantottam meg az épület falán, rajtuk fel’irat..........Gróf Andrássy Dénes nem segített bajba jutott társán, pedig ismeri az autókat ...” Azt mondták, apámnak esőstől állt az udvarán a sok kocsi. Pedig biz’ Isten, szegénynek csak parádés kocsija volt! * Ülünk a puritán, földszinti szobában, s felidézzük az ötvenes éveket. Körülöttünk a falon az ősök fotói, megannyi családi ereklye. Nagy érték valamennyi. Hát még az emeleti bútorok! Egy részük anyai örökség, s van olyan is, ami legalább 250 éves! Ilyen környezetben szinte benne élünk a mesében, a múltban, amit a 65 éves férfi felidéz. — Szóval ott tartottunk, hogy állást kerestem. A Miskolci Közlekedési Vállalat következett. A párttitkár fogadott, s nevem hallatán mosolyogva közölte: lám-lám már megérkezett egy papír rólam, állítólagos grófságomról ... Ha bevallom „igazi” származásomat, akkor felvesz, ha letagadom, akkor nem. Ő elmegy egy sörre, ad egy órát, hogy gondolkozzak ... — Mi jutott eszébe? — Apám. Akit el kellett tartanom, mert albérletben laktunk ketten, önmagammal kellett viaskodnom, mert szívem szerint ragaszkodtam volna az igazsághoz. De mégis kitérő választ adtam, s megkaptam az állást. Pár év múlva új párttitkár jött, s haladéktalanul kirúgott. — Merthogy ön „gróf”... — Úgy van! Az élet azért nem állt meg. Andrássy Dénes korábban megnősült, s bár hamar elvált, született egy lánya, aki ma Svájcban él. Később újra házasodott, két fiút neveltek — ők mindketten Ózdon laknak. A férfi tortúrája az ötvenes években újabb fordulatokat vett: bár sikerült elhelyezkednie a Belkereskedelmi Szállító Vállalatnál, az újonnan kinevezett igazgató úgy akarta bizonyítani párthű voltát, hogy az „osztályidegentől” elvette a jogosítványt. Csak egy lelkiismeretes pártfogó révén dolgozhatott tovább a Zöldértnél, mint rakodó. S mert igen szorgalmas embernek ismerték, megkérték, segítsen Ormosbányán az ottani zöldségesnek. Ez az a pont, amikor elkezdődött Andrássy Dénes jegyessége a zöldséges szakmával. — Sose voltam boltos. Nem tudtam, hogy kell bánni a vevővel, járatlannak érztem magam a gyors számolásban, így hát otthon gyakorolgattam. Vasszorgalommal tanultam ki a szakmát. Szívem-lelkem beleadtam, mert számított, hogy elégedetten távozzon a vevő. Éjszaka ragyogóra takarítottam a boltot, órákig rendezgettem a kirakatot... Talán ügybuzgóságom és munkaszeretetem miatt nőtt ugrásszerűen a forgalom ott, ahová helyettesíteni küldtek: így Királdon, majd Ózdon. Klein bácsi gyítós boltjában, később a Gyöngyszem pisszó melletti üzletben, vagy a piac téri csarnokban. Általában hajnali 5-től este 10-ig tartott a műszakom. * Ekkoriban mondogatták az ózdi vásárlók: gyerünk a grófhoz! Mert ő nem félt a sok árutól, s attól, hogy a nyakán marad. Ráadásul olyan szíves szóval kínálta portékáját, hogy azt is megvettük, amit nem akartunk. A „Cseppentő-féle” kis boltban már a felesége is segédkezett, később átköltöztek a Vörös Hadsereg úti új üzletsorra. Onnan vonult nyugdíjba állítólagos grófunk — havonta 3798 forintot vitt neki a postás... — Azt beszélik: ön milliomos. — Ugyan! Ez nem igaz. Akkor nem kellene most is dolgoznom; egy ARO-val fuvarozok a ZÖLDÉRT-nek. Tisztelnek, szeretnek, és segítenek, mert látják, hogy nehéz már nekem a fizikai munka. Van egy hétvégi házunk (befejezetlen) Bogácson. De nézzen szét itt is! Fényűzően lakunk? Úgy, mint egy „gróf”? * Míg szedelőzködök, tudatosan figyelem beszélgetőpartnerem vonásait. Olyan, mint bármelyik megfáradt nyugdíjas. De a képek, a fotók, az emlékek, amelyek körülveszik, mégis mássá, értékesebbé teszik őt. Ámulva nézem az ősöktől örökölt kutyabőrt és a többi, eredeti írást. Megértem: nehéz örökség az Andrássy Dénesé, bármennyire szép is. Mértéktartása, halk beszéde, udvariassága megkap. És majdnem elhiszem magam is a r '"lágot, amikor az ajtóban, búcsúzóul, tisztelettel kezet csókol... Takács Mariann Ez az okmány, a nemesi címet tanúsító kutyabőr az oka mindennek? Pedig Andrássy Dénes csak örökölte az ősöktől... Fotó: Mizczák István „Szeretem az autókat, de apámnak csak parádés kocsija volt, így azokon nem leshettem el a szerelés fortélyait”. 1900. január 5. Dévizlaií a Iáéi (Folytatás az 1. oldalról) A felvázolt feltételrendszer közepette különösen örvendetesnek kell tekintenünk — summázta az óév történéseit a tanácselnök-helyettes —, hogy 1989-ben a város iparszerkezetében reményre okot adó változások is elkezdődtek, illetve realizálódtak. Állami, vállalati és tanácsi pénzeszközökből 1987 óta ezer új munkahely létesült és szemtanúi lehettünk a vállalkozói szféra megélénkülésének, a tulajdoni átrendeződés megindulásának is. A város és térsége jövője szempontjából meghatározó jelentőségű folyamatot minden eszközzel támogatni, serkenteni szükséges, hiszen egy számottevő vállalkozói réteg szemlélete, tenni akarása, kezdeményezőkészsége, kreativitása, tudás és teljesítménycentrikus magatartása az élet valamennyi területén kedvező, előrevivő változásokat indukálhatna. Végezetül az előttünk álló esztendő kilátásairól szólt Kenéz Attila. Mint rámutatott: 1990 alighanem a legnagyobb vizsga éve lesz számunkra, melynek árán a világnak és önmagunknak is be kell bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk a felhalmozódott társadalmi és gazdasági feszültségek, problémák kulturált, európai színvonalú megoldására. Minderre — húzta alá — garancia lehet a magyar ember közismert túlélési és megújulási készsége, vállalkozói hajlama, munkabírása és munkaszeretete. Az óévbúcsúztató zárásaként közös dolgaink megoldásához kívánt békét, nyugalmat, erőt és kitartást a jelenlevők, s rajtuk keresztül valamennyi ózdi állampolgár számára a tanácselnök-helyettes. A jókívánságokért Szabó István, a Mozaik Kft. ügyvezető igazgatója mondott köszönetet, kiemelve: élni fognak a vállalkozói szféra számára felkínált lehetőséggel, annál is inkább, mivel a város és térsége lakóinak döntő többsége itt kíván élni, dolgozni és boldogulni. — T. Gy. — Lefejezett hatalom •Megjelent Takács Mariann: Old, a tefejezett város című könyve a karácsony előtti napokban vehette kezébe az érdeklődő Takács Mariann könyvét. Ez a könyv azokat az eseményeket követi nyomon, amelyeket összefoglaló néven tanácsi botrányként emlegetnek, de tulajdonképpen sok kisebb nagyobb botrány láncolatáról van szó. Egyik következik a másikból, egyik szüli a másikat. A könyvet olvasva szinte lépésről lépésre tárulnak fel előttünk az események. Persze, csak amennyit „kívülről” látni lehetett belőlük. Mert Takács Mariann — minden igyekezete és jószándéka ellenére — ugyanúgy csak külső szemlélője maradhatott mindannak, ami a városházán (és azon kívül) történt, mint a közönséges ózdi választópolgár, akinek a szerepe ebben az egész ügyben már akkor véget ért, amikor 1985-ben a szavazólapját bedobta az urnába. Mindezzel nem azt mondjuk, hogy Takács Mariann nem végezte el becsülettel azt, amire vállalkozott, hanem azt, hogy a tényirodalomban az író csak a bizonyított tényeket írhatja meg. Különben várja a sajtóper, a becsületsértés, a rágalmazás miatti per. És minden találgatásért, önkényes következtetésért felelnie kell. Tehát csak arra támaszkodhat, ami elhangzott, amit a magnószalag rögzített, amit a nyilatkozók elmondtak. Mindig és mindenki mindent elmondott? Mindig mindenki igazat mondott? Ez az, amiben könyve elolvasása után sem vagyunk biztosak. Mégis végig izgalmas olvasmány a könyv. Mert ne feledjük, hogy mikor játszódnak le a botránysorozat eseményei. Egy évvel korábban még nem kerülhetett volna sor rájuk. Egy évvel később már megint nem. Pontosan 1989 volt az az év, a korlátlan hatalmú pártállam és állam párt széthullásának éve, amikor többek között azért indulhattak el és szélesedhettek ki az események, mert az erejét vesztett, elbizonytalanodott MSZMP már nem volt képes megállítani őket. És, mint Szakonyi Károly írja a könyv előszavában, elindult a lavina. Ebbe a háttérbe helyezve nem is olyan biztos, hogy Ózdot, a várost fejezték le. Sokkal inkább annak lehetünk tanúi, hogy miként roppant össze egy álságokra épített hatalmi struktúra, hogyan vesztette fejét az a hatalom, amelynek legfőbb támasza a törvényeibe iktatott jogtalanság volt. Az igazi botrány pedig az, ami végül nem követte kezeit be. Az, hogy ebben — a könyvből bizonyíthatóan manipulált — tanácstestületben végül annyi tartás sem maradt, hogy önmaga feloszlatásával mondott volna kritikát önmaga felett. Szakács Albert (A könyvet a Liszt Ferenc Művelődési Központban és a gyújtói könyvesboltban lehet megvenni. Az LFMK-ban jutalék ellenében terjesztőket keresnek. A könyv ára: 98,— Ft.) Humor Vizsga az orvostudományi egyetemen. — Miért részesítjük előnyben az anyatejet a szoptatási időszakban a tehéntejlel szemben? — kérdezi a vizsgabiztos a medikust. — Először is: mert több vitamin van benne. Másodszor: mert higiénikusabb. Harmadszor: mert testmeleg. És negyedszer .. • A vizsgázó itt elakad. — Tessék, negyedszer? — sürgeti a Professzor. A medikus kétségbeesetten hordozza végig tekintetét a termen, melynek másik végén vizsgájukra váró kollégái ülnek, majd hirtelen kiböki: — És mert vonzóbb a csomagolása!