Pajtás, 1969. július-december (24. évfolyam, 26-50. szám)
1969-10-09 / 40. szám
Három hónap telt el azóta, hogy Lenin hazaérkezett Oroszországba. Vlagyimir Iljics Petrográdon lakott, a Széles utcában, feleségével, Nagyezsda Konsztantyinovnával és két nővérével, Mária Iljinicsnával és Anna Iljinicsnával. Egy reggel Jakov Mihajlovics Szverdlov állított be hozzájuk. Külsőleg, mint mindig, nagyon nyugodtnak látszott, de valamenynyien azonnal megérezték, hogy valami történt. — Vlagyimir Iljicsnek haladéktalanul el kell rejtőznie, keresik! — mondta Szverdlov. Parancsot még nem adtak ki Lenin letartóztatására, de ilyen parancs minden percben várható volt és Jakov Mihajlovics Szverdlov még idejében tudomást szerzett erről. Várni egy percig sem lehetett. Szverdlov levette esőkököpenyét és ráadta Valagyimir Iljicsre, hogy nehezebb legyen felismerni. Aztán elmentek együtt ketten: Lenin és Szverdlov. Nem sokkal később, a ház előtt dübörögve állt meg egy nagy tehergépkocsi. Tele volt tisztekkel és fehérgárdista hadapródokkal. Leugrottak az autóról, rohantak fel a lépcsőn Lenin lakásába és teljes erejükkel dörömbölni kezdtek az ajtón. Nagyezsda Konsztantyinovna nyitott nekik ajtót. — Hol van Lenin? — kiáltották a tisztek. — Nincs itthon! — felelte. Erre a tisztek házkutatást tartottak. Átvizsgálták a szekrényeket... Még az ágy alá is bemásztak. Aztán kimentek az előszobába. Ott állt a sarokban egy nagy fonott kosár. Az egyik tiszt a kardjával beledöfött. Az előszobából nyitva állt az ajtó a konyhába, ahol Annuska, a fiatal cselédlány ült egy széken. Haragosan nézett a tisztre és odaszólt neki: — A sütőben nem néznék meg? — Fogd be a szád! — ordított dühösen a tiszt, de a konyhában nem kutatott tovább, visszament a szobába. Fölnyitotta az íróasztalt és kivette belőle a Leninhez küldött leveleket. Egyik levélben a katonák ezt írták a frontról: „Lenin elvtársunk és barátunk! Ne felejtsd el, hogy mi katonák, mint egy ember, készek vagyunk bárhova is utánad menni...” Egy másik levélben ezt írták egy távoli faluból: „Csakis Lenin mentheti meg az országot, ha valamennyien támogatjuk és azt tesszük, amit ő mond.” És az összes többi levél is mind ilyenféle volt. Nem volt azokban semmi titkolni való. Az, hogy a nép szereti Lenint, senki előtt sem volt titok. A tiszt bosszankodva dobta a leveleket az asztalra. Aztán parancsot adott, hogy tartóztassák le mindazokat, akik a lakásban vannak. Nagyezsda Konsztantyinovnát, Mária Iljinicskát, sőt még Annuskát is. A letartóztatottakat egy piszkos helyiségbe szállították, ahol a falakról még a kárpit is le volt szaggatva. Egy perc múlva fehérgárdista hadapródok rontottak be a helyiségbe kivont karddal. — Hol van Lenin? Világos, hogy meg akarták gyilkolni Vlagyimir Iljicset. És nagyon dühösek voltak, hogy ez nem sikerült nekik. Nagyezsda Konsztantyinovnát és Lenin többi rokonát sokáig vallatták, de semmit sem tudtak meg tőlük, és kénytelenek voltak szabadon bocsátani őket. Vlagyimir Iljics pedig ekkor már egy másik lakásban volt. Éjszaka a hatóságok parancsot adtak ki, hogy a házfelügyelők minden házban kora reggeltől kezdve a kapuban álljanak és a régi lakókon kívül, akiket személyesen ismernek, senkit se engedjenek ki az utcára. Azt remélték, hogy ilyen módon majd valahogy elfoghatják Lenint. Vlagyimir Iljics az éjszakát egy petrográdi munkás lakásában töltötte. Reggel, amikor fölkelt, kinézett az ablakon, rögtön tudta, hogy miért állnak ott ezek az emberek a kapuban. Vlagyimir Iljics nyugodtan felöltözött, fogott egy esernyőt, kiment az udvarra és kényelmes, lassú léptekkel egyenesen a házfelügyelő felé tartott. Az nagy szemeket meresztett rá. Íme, egy ismeretlen ember, akit eddig nem látott a házban, akit tehát nem szabad kiengedni. De Lenin olyan biztos nyugalommal lépdelt, hogy az ember így okoskodott: ennek az embernek nyilván nincs mitől félnie, mert nem siet. Akit keresnek, hogy letartóztassák, az egészen másképp viselkedik: folyton jobbra-balra nézeget, siet, még a szemei is nyugtalanok. Ez az ember azonban nem fél és méghozzá lóbálgatja is az esernyőjét és vidáman hunyorgat szemével a reggeli napsugárban... Nyilván nagyon jó kedve van... Csak nézte, nézte Lenint, aztán kiengedte a kapun. Vlagyimir Iljics pedig lassan ballagott az utcán, sietés nélkül. Tisztekkel, hadapródokkal teli kocsi robogott el mellette, tovább keresték Lenint. Vlagyimir Iljics aznap egynéhányszor változtatta a lakását: reggel egy helyen volt, este másik helyen, az éjszakát egy harmadik helyen töltötte. Néhány nappal később pedig észrevétlenül elhagyta Petrográdot. FORDÍTOTTA: SÍK ENDRE ALEXANDER KONONOV: NEM VOLT MITŐL FÉLNIE. 11