Pajtás, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1971-06-10 / 23. szám
pasztalat, amit másoktól lestem el, a bokrok oltalmából. — No de, kanyarodjunk csak viszsza Matula bácsihoz! A nagyszerű szerepet tanulmányozva örömmel állapítottam meg: tökéletesen beleillik eddigi színészi felfogásomba, vagyis teljesen eszköztelenül kell eljátszanom, úgy, hogy észre se vegyék, hogy én színész vagyok. Ez olyan jól sikerült, hogy egyik kis partnerem, a tizenhárom éves Seregi Laci sehogysem akarta elhinni, hogy én színész vagyok! Azt hitte rólam, hogy Matula bácsi a valódi nevem, s hogy ott termettem a nád közt a Kis-Balaton partján. Pedig én csak szőrös voltam és ... szerepem szerint kopottasan, hétköznapiasan öltözött. Volt ott egy nádkunyhó-díszlet. Az nekem annyira megtetszett, hogy én nem mentem be Keszthelyre a szállodába, hanem abban aludtam. Laci barátom váltig kérlelt, hadd aludhasson ő is odakint velem, de neki ezt nem engedték meg. Meg is ették volna a szúnyogok — ahogy engem is majdnem megettek! — És hogy tetszett alakítása a legilletékesebbeknek, az ifjú nézőknek? — Úgy látom, tetszett. Még ma is kapok efféle leveleket: „Matula bácsinak Budapestre. Légy szíves küldj nekem fényképet! De írd is alá, úgy még szebb emlékem lesz tőled!” Hát most hadd felelek egyszerre valamennyi kedves fényképigénylőmnek. E pillanatban sajnos nincsen egyetlen fotográfiám sem. Azok a csintalan unokáim valamennyi képemet elcsenik! De ezután minden másképpen lesz. A legidősebbnek vettem egy Pajtás-gépet, csinált is néhány jó felvételt. Ha elkészülnek a másolatok, azonnal küldöm az ígért képeket, aláírva Tiszanánára két kis barátomnak: Sebestyén Lacinak és Erzsébetnek. — Miért éppen Tiszanánára? — Mert nemrég ott forgattunk egy filmet. A község kedves vezetői úttörőket küldtek ki a buszhoz, hogy vezessenek el bennünket a szállásunkra. S a sok drága emberke mind a nyakamba csimpaszkodott: „Matula bácsi! Mihozzánk gyere lakni!” — A „Tüskevár” külföldi visszhangjáról mit hallott? — Tavaly Olaszországban, Viterbóban filmeztem. Ahogy kitettem a szállodából a lábam az utcára, ott is felismert egy csomó olasz gyerek: „Ciao, Zio Mattola!” „Benvenuto, Zio Mattola!” („Szervusz, Matula bácsi!” „Isten hozott, Matula bácsi!”) — kiáltozták. Rendkívül jól esett ez a nagy szeretet, hála a televíziónak, amely ott is sugározta a „Tüskevár”-t. Egész tiszteletdíjamért fagylaltot vettem nekik — és ... ugyanúgy a szívembe zártam őket, akár a tiszanánai gyerekeket! — Szereti a gyerekközönséget? — Hát igen. Nincsen náluk nagyszerűbb kritikus társaság! Akit megszeretnek, úgy öntik rá a szeretetüket, akár a Nap a Földre a sugárözönét. Bevallom, nekem ez a felmérhetetlen szeretet ad erőt a további munkához. Különösen nagy szükségem van rá, amióta nyugdíjaztak a Thália Színházban. Sajnos, az a tapasztalat, hogy amikor valaki nyugdíjba megy, annyira hiányzik neki a régi munkája, ami addig az élete értelmét jelentette, hogy vagy belerokkan, vagy belehal. Engem az sarkall, hogy ezernyi apró jelből érzem: az ifjú nézők szeretik, becsülik a munkámat. Hálából a nyáron megnézhetik majd új, vízparti filmemet, amelynek a címe: „Ember a vízben!...” — Távolabbi tervei? — Rengeteg van! Nemcsak játszani, tervezgetni is nagyon szeretek, így például készülök egy új tévéjátékra, amelynek az anyagát már beadtam az Ifjúsági Osztályra. A címe: „Jóska” s arról a kis árva, ruszin legénykéről szól, akivel fiatal színész koromban a mai Csehszlovákia területén találkoztam. Ennek még az a külön érdekessége, hogy nemcsak játszom benne, hanem a forgatókönyvét is én írtam. Szabaon, az élet után. Hozzáadva persze még azt, ami nélkül hajítófát sem ér az életünk: az emberséget. HUNYADY JÓZSEF EZ AZ IGAZI „SZABADTÉRI BEMUTATÓI" MATULA BÁCSI MEGTANÍTJA SEREGI ZOLIT, HOGY KELL VADURAT SÜTNI NYÁRSON ! EMLÉKEZTEK A NEMRÉG ELHUNYT KISS MANYIRA? FELEJTHETETLEN SZEREPET JÁTSZOTT A „TÜSKEVÁR"BAN, AMELY EGÉSZ EURÓPÁT MEGHÓDÍTOTTA RAJNÓGEL IMRE FELVÉTELEI SARKADI IMRE: A CYAVA CIMŰ TÉVÉJÁTÉKÁBAN TORDAI TERIVEL 17