Pajtás, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1971-04-08 / 14. szám
valóra vált álmok... Der Paul” („A Pál”), — így nevezte őt Stefi gróf, ha a fővárosnak akkor még körvonalait sem mutató Pesten, a Kaszinóban róla beszélt. Azért így, mert akkoriban az arisztokraták egymás között szívesebben beszéltek németül, mint magyarul, habár már megkezdődött a mozgalom, hogy az urak ne német nadrágban jelenjenek meg a bálokon, hogy hölgyeik a hazai ipart gyámolítandó magyar posztót, magyar szőttest vásároljanak; maga Stefi gróf pedig igazi huszárkapitányi virtussal birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a magyar nyelvet ápoló Tudományos Akadémia alapítására. A mágnásklub „Stefi”-je ma Széchenyi Istvánként ismert; nevéhez fűződik a Lánchíd, a folyamhajózás, a vasutak és „a Pál”. Vásárhelyi Pál, barátja, talán egy kicsit tanára is volt. Amit Széchenyi lángoló szavakkal megidézett, amihez összegyűjtötte az anyagi támogatást, amire a lelkeket mozgósította, azt Vásárhelyi, a reformkor nagyszerű mérnöke formálta valósággá. • „Zúgva, bőgve törte át a gátat, El akarta nyelni a világot!” — írta Petőfi a szelíd és mégis makrancos Tiszáról. Vásárhelyi Pál érdeme, hogy a Tisza föladta szeszélyeit. — Tudod — mondta Vásárhelyi, amikor egyszer Széchenyivel karonfogva, nagy vitatkozásba merülve a pesti parton sétáltak, ahol emlékművet állítottam...” (Horatius)