Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-01-01 / 1. szám
PAKSI iRNÖK 2 1992. január 1. „Az atom-lakótelepi kukák gazdagabbak” Pakson talán mindenki ismeri Bánfai Miska bácsit, ő a város egyik legeredetibb bútordarabja. Hetente két-három alkalommal végigjárja kétkerekű kiskocsijával a város - főképpen az atom-lakótelep utcáit, tereit, s nagy-nagy szorgalommal és kitartással sorra átnézi a kukákat. Gyerekkoromtól ismerem őt, s megszoktam tőle, hogy folyton csak dolgozik: sokat és nehezet. Fiatalabb korában, amikor Pakson a törpevízművet bevezették, nem volt ritka az olyan nap, amikor egymaga három családi ház teljes hosszúságában kiásta a csatornaárkot, bármennyire is kemény volt a föld. Szemtanúk szerint, illetve saját elmondása alapján, egyszer Dunakömlődről Paksra a vállán szállított egy kátrányozott villanypóznát. Sőt az sem volt ritka, hogy elvitt egyszerre négy zsák cementet. Nagyon erős ember volt, sokan ki is használták munkabírását, emberségét. Nos, visszatérve mostani életére, megfigyeltem, hogy többnyire az atom-lakótelepen szeret gyűjtögetni. Megkérdeztem tőle, hogy miért is van ez? - Mert az atom-lakótelepi kukák gazdagabbak - válaszolja -, mint az óvárosiak. Valahányszor feljövök ide, mindannyiszor tele kiskocsival térek haza, míg az óvárosból csak félig üresen. - Mit szed össze Miska bácsi? - Mindenféle kidobott holmit, amiről úgy gondolom, hogy föl tudom még használni valamire. - Mégis mit? - Például száraz kenyeret és ételmaradékokat. Ezeket táplálék-kiegészítésnek adom a hízóknak, így hát nem veszik kárba. Az állam is jól jár, meg én is. Különben sok egyéb hasznos tárgy is akad, amit később a MÉH-telepen hasznosítok. A gyűjtögetés miatt sokan kigúnyolnak, csúnya szavakkal sértegetnek. El sem tudod képzelni, hogy miket kiabálnak utánam. Volt, aki azt ordította, hogy „Mi van te koszos csavargó, már megint guberálsz?” pedig nekem tisztességes családi házam van a Tolnai úton. Ott élek a feleségemmel együtt. — Miska bácsi nyugdíjas? - Igen, a Siófoki Kőolajipari Vállalattól mentem nyugdíjba, ahol betanított segédmunkásként dolgoztam. A nyugdíjam egyébként hatezer-nyolcszáz forint. A feleségem is nyugdíjas, tulajdonképpen meg tudnánk élni ebből, de én nem azért dolgozok. Azért dolgozok, mert én nem tudnék meglenni tétlenül. Nem tudnék úgy élni, mint az a sok mihaszna tétlenkedő, aki engem kigúnyol, s annak örül, hogy nem kell dolgoznia. Az idén ősszel, már hét családi ház kertjét felástam - mondja végezetül, s bütykös, agyondolgozott ujjai rátapadnak újra a kiskocsi fogantyújára és görnyedten, lassan továbbmegy újabb kukák felé. Pedig már látszik rajta a fáradtság nagyon. Talán csak annyit: Miska bácsi most hetven éves. Isten éltesse őt sokáig! KUTI HORVÁTH GYÖRGY Átalakuló erőviszonyok (Folytatás az 1. oldalról.) nódott a kormányzati ellenőrzés alól, az MSZOSZ többmilliárdos vagyonnal rendelkezik és jelentős rendszeres bevétele is van. A vállalati és szövetkezeti privatizációban a folyamat elsődleges haszonélvezői az egykori vezetők - kár ezt nem észrevenni - nem az MDF-et fogják támogatni. Ezek a csak látszólag gazdasági-szervezeti problémák a legsúlyosabb társadalmi következményekkel járhatnak. Ma sajnálatos módon nem csak a magyar lakosság közhangulata teremthet kedvező talajt a baloldal politikusainak álmai számára, hanem több kelet-közép-európai eseménysor is azt látszik igazolni (csak a lengyel választások számszerű eredményeire utalok), hogy térségünkben a negyven évnyi kommunista uralom öröksége eleven és hatékony. Amíg Magyarországon például a liberális ellenzéki sajtónak nem sikerült elérnie azt, hogy a lakosság tömegei magukévá tegyék az SZDSZ és a FIDESZ politikai céljait, addig elérték azt hogy igen sokan - elfordulva a kormánypártok politikájától - szimpátiájukkal a korábban már tragikus zsákutcának bizonyult baloldalt tüntessék ki újra. Hasonló ez a folyamat a lengyel események mellett főként a szlovákiai (Meciarvonal) és a jugoszláv történésekhez is. Szerbiában a baloldal maga mögött tudhatja a szerb nép nagy többségét éppen az irányzat nacionalizmusa miatt, Bulgáriában pedig nem kis részben ugyancsak a „tradíció” eredménye volt, hogy az egyesült demokratikus pártok csupán hajszálnyira voltak képesek megelőzni a neokommunistákat. Románia állapotait mindnyájan ismerjük. Az természetes, hogy a minden szempontból lejáratódott, szalonképtelen „kommunista” címkét csak egészen korlátolt, primitív, vagy megátalkodott, „igazi bolsevikok” engedik csak magukra sütni, de nem lehet nem észrevenni, hogy az „új, demokratikus baloldal” jelszava mögötti sorokban valamennyi vezető a régi kommunista párt fő funkcionáriusa, KB-titkár, KB-tag, KISZ- vezető volt. Az újonnan feltűnt, vagy a régi szociáldemokráciát képviselő vezetőket, mint potencionális politikai ellenfeleket, mint Rutinert vagy Takácsot, még idejében dezavuálták, így hála az ellenzéki sajtónak és az egykori MSZMP-vezetés politikai érzékének, ekkora tömegbázis a volt kommunista vezetők mögött bukásuk óta még sohasem volt. Mindebből adódik az a végkövetkeztetés, hogy az 1994-es választásokon az újraéledt baloldallal, mint meghatározó ellenféllel kell felvennünk a harcot, s erre megfelelőképpen fel is kell készülnünk. Az SZDSZ és a FIDESZ szerveződő tábora pedig el kell, hogy döntse majd, kíván-e egy új, demokratikus Magyarországot a keresztény koalíció kormányzása alatt, avagy a baloldal hatalomra jutását támogatja szavazataival. Nem szabad lebecsülnünk a liberálisok befolyását sem. Ismétlem: politikai környezetünk, melynek magunk is hatékony alakítói vagyunk, változóban van, és a baloldal politikai megerősödését nem elegendő csak észrevenni, tudomásul venni. Fokozódó térnyerésük, a szakszervezetek radikalizálása és más kísérletek ellen, remélt hatalomra jutásuk megalapozása ellen már most fel kell venni a harcot. V. GY.