Palócföld, 1979 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1979 / 1. szám

r­­t­é%t 197911 Az 1918— 19-es forradalmak historiográfiája A Tanácsköztársaság emlékezetünkben Gyermekszemmel a „vihar sodrában” Csanády János, Lelkes Miklós, Nyilasy Balázs­­ és Jan Smrek versei, Mola György prózai írása A magyar film és a Tanácsköztársaság A nógrádi sajtó 1919-ben Megmérhető-e a mérhetetlen? Korlátozható-e megemlékezésre — vagy akár megemlékezések sorozatára is — a történelmi múlt előtti tisztelgés? A kérdések „költőiek”, s nem késik soká a visszhang, az egy­hangú „nem”. Mégis miért, hogy olykor másként cselekszünk? Az év­fordulókon, kivált a kezekbe szabottakon, megállunk, emlékezünk (most már kevesebb pátosszal, s több igaz hittel) néhány percet, órát, emlék­be merülve, és pihenünk, mert ez is a pirosbetűs napok hozománya. Aztán, mivel nem merjük, nem akarjuk hétköznapivá szürkíteni a teg­nap még fennköltet (s mert a természet rendje is parancsol), folytat­juk a „mát” — ki-ki, ahol abbahagyta teendőit. Az ünnep (bárminő formában is) emberléptékű program, a társadal­miság, a közösségi lét szülötte. Funkciója — ha koronként módosul is — mással nem helyettesíthető, fel nem cserélhető. Hogyan is mond­hatnánk le róla mi most, mikor egyre inkább megszűnik hamis célokat követni, torz érdekeket szolgálni, mikor éppen a kiteljesedő emberség diktálja a történelmi sorsfordulókon múltat idéző szükségleteinket is? De csökkentenünk kell a munka- és az ünnepnap különválását, s erős­­bítenünk — a társadalmi praxis összetartozó elemeiként értelmezve — az évfordulók és a köztük levő hétköznapok kapcsolatát, egymásra ha­tását. Úgy, hogy a múlt üzenetéből a történelmi tapasztalatot, a jelen­nek és főleg a jövőnek szóló tanulságot halljuk ki feltétlenül. És ne TÁRSADALOMPOLITIKAI IRODALMI MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT

Next