Palócföld, 1979 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1979 / 1. szám
rté%t 197911 Az 1918— 19-es forradalmak historiográfiája A Tanácsköztársaság emlékezetünkben Gyermekszemmel a „vihar sodrában” Csanády János, Lelkes Miklós, Nyilasy Balázs és Jan Smrek versei, Mola György prózai írása A magyar film és a Tanácsköztársaság A nógrádi sajtó 1919-ben Megmérhető-e a mérhetetlen? Korlátozható-e megemlékezésre — vagy akár megemlékezések sorozatára is — a történelmi múlt előtti tisztelgés? A kérdések „költőiek”, s nem késik soká a visszhang, az egyhangú „nem”. Mégis miért, hogy olykor másként cselekszünk? Az évfordulókon, kivált a kezekbe szabottakon, megállunk, emlékezünk (most már kevesebb pátosszal, s több igaz hittel) néhány percet, órát, emlékbe merülve, és pihenünk, mert ez is a pirosbetűs napok hozománya. Aztán, mivel nem merjük, nem akarjuk hétköznapivá szürkíteni a tegnap még fennköltet (s mert a természet rendje is parancsol), folytatjuk a „mát” — ki-ki, ahol abbahagyta teendőit. Az ünnep (bárminő formában is) emberléptékű program, a társadalmiság, a közösségi lét szülötte. Funkciója — ha koronként módosul is — mással nem helyettesíthető, fel nem cserélhető. Hogyan is mondhatnánk le róla mi most, mikor egyre inkább megszűnik hamis célokat követni, torz érdekeket szolgálni, mikor éppen a kiteljesedő emberség diktálja a történelmi sorsfordulókon múltat idéző szükségleteinket is? De csökkentenünk kell a munka- és az ünnepnap különválását, s erősbítenünk — a társadalmi praxis összetartozó elemeiként értelmezve — az évfordulók és a köztük levő hétköznapok kapcsolatát, egymásra hatását. Úgy, hogy a múlt üzenetéből a történelmi tapasztalatot, a jelennek és főleg a jövőnek szóló tanulságot halljuk ki feltétlenül. És ne TÁRSADALOMPOLITIKAI IRODALMI MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT