Pannonia, 1899. július-szeptember (28. évfolyam, 149-214. szám)

1899-07-02 / 149. szám

Í-Sll/ jm Kassa, I&39. Előfizetési árak: Egész évre xo ft. — kr Fél évre 5 ft.­­ kr. Negyedévre 2 ft. 50 kr. Egy hóra 1 ft — kr. Egyes szám 4 kr Hirdetések a legolcsóbb díjszabás szerint felvétetnek a kiadóhivatalban : ffj. Nauer Henrik könyv­nyomdájában Kassán Kossuth Lajos - utcza 16. szám alatt: t­v.c .372­80 Vasárnap, július 2. XXVIII. évf., 149. szám. Hirdetések f­elvétetnek: Bpesten: ^Általános Tudósitók, Eckstein B. Goldber­­eer A. V., Blockner J, Fischer J. D. — Becs. oen: Mosse Rudolf. Haasenstein & Vog­­­ r, Schalek Henrik, tippelik A., Danne­­berg J., Dukes M. — Frankfurt: Daube G. L. & Co. — Ham­burgban : Károly, & Liebmann. P­OLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztőségi hová a kéziratok és levelek intézendők, Kassán Kossuth Lajos­ utcza 16. szám alatt. Főszerkesztő : LEKLY GYULA. A szerkesztésért felelős : MIKLÓS GYULA. Kiadóhivatal, a­hová a hirdetések és előfizetési pénzek külden­dők. Kassán Kossuth Lajos­ utcza 16. Az uj színház meg­nyitása. (L. Gy.) Az uj színház belsejé­ben serényen folyik a munka, hogy a gyorsan közeledő megnyitásra tel­jesen elkészülve, nemzeti kulturális feladatát akadálytalanul megkezd­hesse. Ez a megnyitási ünnepély foglalkoztatja társadalmunk azon ré­tegeit, melyek részint hivatásból, részint meleg érdeklődésből a magyar kultúra közeledő igazi nemzeti ünne­­pét fényessé, magasztossá óhajtják tenni, hogy az ne csak Kassa város, hanem az egész­­ magyarság emléke­zetes ünnepe legyen. És ez nagyon helyes, mert minél magasabb hullá­mokat ver az érdeklődés s minél szélesebb mederben mozgatja meg a társadalmat, annál lélekemelőbb, annál kihatóbb lesz a megnyitás s az emlékéhez, mint a nemzeti kul­túra új stádiumához fűződő benső melegség, a nemzeti érzelem s haza­szeretetnek minél impozánsabb meg­nyilatkozása fogja meghozni ama gyümölcsöket, melyek a magyarság szempontjából itt a felvidéken an­­­nyira fontosak. A megnyitás kérdése a városi közgyűlésből indult ki egy elhang­zott indítvány alakjában, mely bár általános tetszésben részesült, a szín­­ügyi bizottság más nézete folytán nem érvényesülhetett. A megnyitás tekintetében eddig csak egy bizo­nyos, az tudniillik, hogy a sablon­szerű prolog nem fog elmaradni. A többire nézve még nincs teljes meg­állapodás. Lapunk hasábjain a kérdés meg­vitatásának tág teret nyitottunk s a­kik figyelemmel kísérték az itt kife­jezésre juttatott nézeteket, azt a meg­győződést meríthették, hogy ezen vélemények a kellő alapokat nem nélkülözték. A megnyitás mikéntjére nézve a külső ünnepség formájától eltekintve, két különböző nézet nyilvánult. Az egyik: a tömeges, azon nézetet val­lotta, hogy az új színházat az oda­­ szerződtetett társulat nyissa meg; a másik nézet az ország első intézeté­nek intendánsa által felajánlott azon módozatot védte, hogy a főváros elsőrendű művészeinek a fellépteté­sével kell a hazafias ünnepet emlé­kezetessé tenni. Tagadhatlanul meg­van a maga helyes indoka annak is, hogy midőn a magyar kultúrának egy új templo­mot avatnak fel, hát az ünnepség nagyobbszerűvé, vonzóbbá tételére a művészet legelső soraiból hívjuk meg azokat, kik minden bizon­nyal lelkük mélyéből örvendenek azon, hogy a nemzeti kultúra egy új középponttal gazdagodott. Ez olyan trad­ cziós szo­kás már, talán azért, mert a tőlünk távolabb eső egyének nagyobb ha­tást gyakorolnak reánk, mint a köz­vetlen közelünkben levők, talán azért, mert a rendkívüliségben a még na­­ p „PANNÓNIA“ TÁRCZÁJA. Gyilkos. Zentay Oszkár, a legfelsőbb miniszteri fogalmazó hirtelen felpattant heverő hely­zetéből, mintha vipera csípte volna meg, aztán felcsapta a czvikkerét, még egyszer átbetűzte azt a rövid hírt, a­mely igen szűkszavúan elmondja, hogy a ládi molnár leányát szerelem­féltésből a zugó malom kerekei alá rántotta magával egy deli molnárlegény. Szász István, ki vőlegénye volt a leánynak. Ennyi volt a hir; ilyet már valószí­nűleg igen sokat olvasott a fogalmazó ur minden izgalom nélkül, pedig talán ama­zoknak is volt oly tragikus alapjuk s foly­tatásuk mint ennek, de véletlenségből ezt a molnár­ leányt, a Kém­ecs András uram Julis lányát, ismerte is. Talán tiz napja sincs, hogy haza jött Ládról, hol Baán Gazsinál volt nyulászni s csak úgy engedte el Gazsi, hogy vissza­megy pár napra. Érdekelte ez a szerelmi dolog, pár óra múlva már a vonaton ült, a vadászatra induló fővárosi ember összes szerelvényei­vel elkészülve s nehezen várta a ládi ál­lomást. Váratlanul jött, gyalog kellett a Baán Gazsi ősi kúriájáig mennie, a­mit enyhített az idő hűs, kellemes volta. Andalogva ment mindig és a bolon­dos szerelmi história járt a fejében. Észre sem vette, hogy már ott áll a malompa­tak hidján, ahol pár lépésnyire zúgva forog az életpusztító nagy kerék. A leányra gondolt. Nem régen itt állott mellette üde, kifejlett szépségének teljében.­­Dús, szőke haja simán volt fésülve, hatalmas fonatban pihent a vállán, kivágott ingvállán a színes kendő derekán átkötve, hogy csak alig engedett látni valamit a fehér, telt nyak­ból. Karját, mely fehér s gömbölyű volt, szabadon hagyta; a csipkés ingváll s a sokránczó szoknya alól apró csizmákba bujtatott kicsi lábai látszottak. Szemre való, üde, szép teremtés volt , a falusi lányok ostoba kiváncsiságával. Itt állt előtte, mintha még most is látná kíváncsian bámuló szemeit, a mint az óralánczán függő apróságra lopva tekin­tenek s amint lángra gyűl arcza egy pár banális bókra. Mert biz’ ő mondott neki szépeket s volt igaz is belőle, aztán meg a nyári, vi­lágos, összeválogatott formájú ruha, meg kalap, meg a széles öv csatja, aztán meg a szines nyakkendő, meg a még színesebb, finom beszéd egy kicsit elkábította a szép Kernecs Julis fejét, an­nyira, hogy egy­szer, mikor merő véletlenségből a kis erdő alsó utján találkoztak, a hosszas beszél­getésnek az lett a vége, hogy a sápadt, vézna, beesett szemű miniszteri fogalmazó úr egy hosszú, édes csókot nyomott a Keresés Julis üde, piros egészséges arczára. A lány lángvörös lett, futásnak indult, de a fogalmazó ur apró csecsebecséi oda­akadtak a tarka kendő rojtjai közzé s várnia kellett, mig azt onnan kiigazítja a fogalmazó úr. Ez bizony soká tartott, oly soká, hogy az ut végén ráért egy falubeli átmenni, az arczához kapta kezét a leány : — Jaj, a Pál Zsuzsa néni! Csak ennyit mondott, azután igazán elfutott s nem is látta többet. S ha igaz a hír, nem is fogja többé. De vájjon igaz-e ? ! Nem is tudja elképzelni ezt a malmot a déli molnárlegény, meg a szép Julis nélkül. Merően néz a lezuhanó habokba; a háta mögött a torkát köszörüli s a pipája tüzét biztatva igazgatja az öreg Jóska, a vicze molnár. — Adj’ Isten jó napot! — mondja végre, mikor látja, hogy ez a jáger úr nem veszi másként észre, — ezt a fehér, tiszta vizet tetszik nézni; pedig gyilkos annak minden cseppje. — Hát mégis igaz! Hogy történhe­tett ? — Rövid annak a meséje, szomorú a vége. Hát úgy volt, hogy az őszön lako­­dalmazunk, a Pista elveszi a Julist. De nyáron át sok idegen fordult meg itt, hát a Julis meg szemrevaló lány, sokan meg is látták, meg úgy évődtek vele, már mint a­hogy az urak szoktak. Osztán Pál Zsuzsa azt találta pletykálni, hogy Julist egy ur a kiserdő alsó utján megcsókolta. Csak négy napja még itt állott Pista a leán­nyal. Lap­unk­ mai száma. Íó oldalra­­ terjed..

Next