Pápa és Vidéke, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-03 / 1. szám

X. évfolyam. VgiS itt fa PAPA ES Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Kecskés Lajos. Szerkesztőség: Flórián utca 12. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési díjak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Előfizetési ár. Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Pápa, 1915. január 3. 1. szám. Csendes jubileum. Csendes lenne akkor is, ha a rettenés orkán nem ingatná az emberlakta föld sarkait, s ha tízezer ágyú lélekzetmegállító szimfóniája nem adná hozzá a kíséretet, — hát még ebben a mindent, ami kivüle van, lenyomó, eltörpítő világ-kataklizmában. Arról van ugyanis itt szó, hogy ez a lap, a Pápa és Vidéke ez új, problémákkal teljes esztendőben lép a tizedik évfolyamába. Tíz lefolyt esztendő egy nemzet, vagy épen az emberiség életében semmi, egy pillanat talán, az egyénében már jelentős időtartam, intézményében, vállalkozáséban több, mint, olyan, amely szándékok, munkák, energiák, sikerek, törekvések, kudarcok, örömök, vereségek tarka kaleidoszkópját mutatja. Olyant, amilyen maga az élet, csupa változás. Ilyen múltra tekinthet vissza ez az újság is, bár még csak küszöbén a második lusztrum utolsó évének. Tizedik éve, hogy lelkes emberek a kath. kör kebelében, felismerték azt a hiányt, a mely a katholikus érdekek sajtóorgánum nélkül való állapota, lépten-nyomon eléjük tárt és éreztetett, és megcsinálták lapunkat nagy ambícióval, munkakedvvel, szeretettel és önzetlenséggel. Ez utóbbi rekvizitum különösen fontos volt, mert ha amit tettek, viszontszolgálat reményében tették volna, úgy bizony ez az újság soha se meg nem született, se meg nem nőtt volna. A lap megindult. Fogadására készen álltak a gúny, a féltékenység, a jóindulatú (?) szánalom, az »akarnám, de nem lehet« barátság fapénze, s egy lelkes csoport, megértő, sóvárgó, elvbarát, filléreivel, tollával,buzdító szavával. Lelkes emberek egész lelkükkel melengették a zsenge vállalkozást, s ellehet mondani, hogy az új lap egyáltalán nem volt elnézésre szoruló munka irodalmi tekintetben, nívó dolgában, sőt kitűnő, később nagyobb körben feltűnt irodalmi erők itt revelálódtak nagy- és általános érdekű közleményekben. Hányat takar a lelkes úttörők közül a föld, nehéz volna hosszabb utánnagondolás nélkül megmondani, statisztikát csinálni nincs is szándékunkban, de mégse maradjon ez az írás egy névnek fájó érzéssel való megemlítése nélkül: Takács Gedeon. A lap haladt a maga útján, dacára sok, haladása útjába vetett akadálynak, amelyből nem egy intramuros repült. Legyőzte valahogy ezeket is és létjogosultságát elismerték, mondjuk felismerték olyan helyeken is, amelyek erre a legilletékesebbek. Akik pedig a szent tűz élesztői, munkásai voltak, igyekeztek, hogy az elismerést kockára ne tegyék, a célt, a rendeltetést szem elől ne tévesszék, s a fegyverek is ezekhez méltók maradjanak. Azt hiszem el is mondhatjuk, hogy dum-dum lövedéket soha sem használtunk, a személyek támadását lehetőleg kerültük, frivolitástól, pikantériától, szenzáció kergetéstől hasábjaink mentek maradtak. A megfelelő szellemet és modort nem volt nehéz megtartanunk, mert direktívánk adva volt abban, hogy be- TÁRCA. Szent Benedek és a művészetek. Szent Benedek a festőművészetben. A clervauxi apátság kiadásában megjelent ily című, remek kiállítású munka (német nyelvű) az összegyűjtött gazdag képanyaggal és a művészettörténeti alapvetéssel nem tudta a megkövetelhető teljességet elérni. Abszolút teljességről egész természetesen szó se lehet, de az már kívánatos volna, hogy legalább fontos és értékes művek ne hiányozzanak és egész művészettörténeti korok ne maradjanak említés nélkül. Pedig e műben a barokk kor, mely oly sokat alkotott Olaszországban, Németországban, Ausztriában, sőt minálunk is — Sz. Benedek dicsőítésére, csak egy-két francia művész által van képviselve. A XIX. század művészei közül, akik Sz. Benedek alakját teljes megértéssel festették, elmarad itt Schraudolf, Hess és Führich (az u. n. nazarénusok iskolájából) és Faussen, akinek a gyönyörű Madonna Maredsolana-t köszönjük (Sz. Benedek és Sz. Skolasztika jól sikerült képével). A közölt képekről azonban meg kell állapítani, hogy érdekesek és értékesek. 50 jól sikerült reproduktió hirdeti Sz. Benedek nagy jelentőségét életének egyes mozzanataiban. A képek sorrendjét Sz. Gergely dialógusa alapján állapították meg a szerzők. Művészettörténeti szempontból megfelelőbb lett volna a művészek szerint való csoportosítás. A képek ismertetésében ezt a sorrendet fogjuk megtartani. Az első kép, melyet sikerült felfedezni, a XI. századból származik, római freskó St. Bastianello templomából a Palatínus hegyen. Alaposan elromlott már; az arc elég kifejezéstelen, merev. A stílus bizánci jellegre vall. Érdekes, hogy a legközelebbi Sz. Benedek képet Assisiben találjuk a felső templom bejárata fölött. Valószínűleg Cinabue alkotta a képett. Sz. Ferenc, Sz. Klára és Sz. Antal társaságában jelenik meg Sz. Benedek. A másik neves Sz. Ferenc-festő, Giotto di Bondone is megfestett egy Szent Benedek életéből való jelenetet a florenzi franciskánus konvent ebédlőjében. A kép nagyon jellemző Giotto irányára. Két jelenetet kapcsol össze egy képen. Sz. Benedek magánosan imádkozik barlangjában, közben az ördög eltöri a csengettyűt, mely azt szokta jelezni, hogy Romanus, jóakaró támogatója, meghozta a remete táplálékát. A Szent azonban minderről nem vesz tudomást, annyira belemerült az imádságba. Egy angyal menti meg az éhség veszedelmétől; egy környékbeli papnak, aki húsvéti lakomájánál ül, tudtára adja a Szent nehéz helyzetét. Ezt a két jelenetet kapcsolta Giotto össze; mindent elmond, ami lényeges, de többet nem. Nem maradoz el a természeti szépségek festésén, a fákat, házat, a barlangot épen hogy csak jelzi. Szent Benedeket igen korosnak teszi. Giotto irányát képviseli Spinello Aretino († 1410) is, aki a Firenze melletti S.