Pápai Hirlap, 1889 (2. évfolyam, 1-18. szám)
1889-01-06 / 1. szám
Pápa, 1889 Második évfolyam, 1-ső szám. Vasárnap, január 6. Előfizetési árak: Egész évre ; 6 írt kr. Félévre . . . 3 p — „ Negyedévre . . 19 50 „ Egyes szám ára 15 kr. Kiadóhivatal: Pápa, Közép-utcza 91. sz. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. PÁPAI HÍRLAP Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési iroda: Pápa, Közép-utcza 91. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések és nyiltterek a kiadóhivatalban vétetnek fel. Egy petit-sor 6 kr. Nyilttér petitsorra 2ü kr. Kincstári illeték külön 30 kr. Karneval. Pápa, január 6. Vízkereszt ünnepén beköszönt a csörgőssapkás Karneval s megkezdődik hegyen-völgyön a dinom- dánom. Elveti gondját a nép és követik a közös jelszót: mulassunk ! És a tánczvigalmak sorozata megkezdődik, sarok kurtakorcsmájának vendégei tiavornyát csapnak a vig kedélyű Karneval kedvéért, fénybe öltözik a „Griff"szálloda tánczterme is és versenyre kél a fényűzés a sok noli me tangere hölgy között. Mulatni mindenkinek van joga, sőt a tömérdek anyagi gond között a test és lélek egyaránt megkivánja az ilynemű szórakozást. Hanem ma a fényes tánczvigalmak rendezői és a tánczvigalmakon megjelenő közönség nem e czél által vezéreltetik. A bálok meghívói ma inkább felhívások a fényűzésre. Pedig, ha valamikor módjában is állt egyeseknek a szerfeletti mulatság, ma már rosszabbra fordultak a viszonyok. Az iparosok ujjáról rég az ötvöshöz vándorolt a pecsétes aranygyörű, a czéh rendszer eldorádója megszűnt, a szőlőbirtokosok vagyonát tönkretette a világhódító bogár, a földbirtokok pedig olyan bérlők kezébe jutottak, akik szorongatják a pénzt és azt nem verik el a czigányzene mellett. „Rosz csillagok járnak, rosz világot élünk!" Hanem azért a feltűnési viszketeg, a nagyzási hóbort egyre terjed. Ma nem az egyszerűség és az erény üli diadalát, hanem a fényűzés, a sok rosznak szülője vett erőt a kisebb hivatalnokon, a középosztályon és tehetősbeken egyaránt. Suhogó selyem és ekszczeszior világítás nélkül ma meg sem teszi. Jótékonyság leple alatt járja a mulatás és míg százasokat a kiadások emésztenek fel, jut a jótékony czélra egypár forint, a mulatók pedig szaporítják a kontókat, nyakig úsznak az adósságban. De azért arczuk nem pirosodik a szégyentől. Mert olyan megszokott ma már az adósságcsinálás. A szegény kereskedő, aki hitelbe vásárolja áruit, kénytelen kontóra adni a szövetet, amit soha sem, vagy jó sokára váltanak be, s így — nagyon természetes, maga a kereskedő sem tudja becsülettel teljesíteni fizetéseit. És a szegény iparosok! Urat játszó talmi nagyságok leereszkedő mosollyal rendelik a báliruhát a hitelbe. Aztán megfizeti a nagyharang. Nem sokat törődnek a száraz kenyéren nyomorgó famíliákkal. A czifra ruhának meg kell lenni, megkivánja a rangos méltóság és ezzel punktum. Az a szegény iparos pedig dolgozzék véres verejtékkel pontosan — ingyen és aztán menjen el koldulni. Csapnak a javára megint egy fényes mulatságot egy, még tehetősb iparos rovására. » És ez igy megy következetesen. Mindenki ismeri egymást városban. Tudják, ismerik ilyen kisállapotát, tudják, hogy kinél mennyit ütött az óra . Hiába a luxus, nem kötik be ezzel a házasulandó fiatal emberek szemeit. Ma nem a suhogó selyemre, hanem a telekkönyvre néznek, ezeket A farsang beálltával jó lesz mindkomolyan megfontolni. Elég lesz már a kontóból. Kijutott az előző évek fényes megyei mulatságan ebből szerfelett. Elég volt kiheverni a papáknak és megsiratni a hitelezőknek. Ideje már, hogy a mértékletesség útjára térjünk. Ha jótékonyságot, hazafias czélt akarunk elérni, tegyük azt rendes és ne fényűzéssel közvetített úton. Aztán mulassunk egyszerűen, kontó nélkül, tisztességgel. Szívesen jókedvvel — kevesebb talmival! Ezt egyik félnek sem lesz oka megbánni. J) PÁPAI HÍRLAP" TÁRCZÁJA. Leányom emlékkönyvébe. „Higyj, remélj és szeress!" Emléklapodra írták ezt neked, De hogy azt megtehesd: Egy kell hozzá: legyen nemes az ízed. Ki arra kéri Istent, hogy Bizton ezt adja meg neked, Hidd meg, az kér áldást reád, Ki téged legjobban szeret. PAÁL ISTVÁN: Elmúlt idők, elmúlt idők... Elmúlt idők, elmúlt idők, Boldogságom, gyermekkorom . .. Rajtok lelkem ugy elmereng, Mint holdsugár a várromon. A bércztetőn, a rom felett, — Mely egykor sasok fészke volt.. . A mult idők emlékeit Merengve nézi most a hold. Lelkem is hosszasan mereng, Ugy elmereng a romokon, — Rég letűnt boldogságomat Ha olykor visszaálmodom... Noszlopy Tivadar. Mai számunk 8 oldalra terjed. Vidéki hóditó. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczája. — Irta: Huszár Pál. — Hallgass Lenke, már elég volt. Nem s nem ! — De édes mama, az oly nagy bün, hogy Emmáékhoz akarok menni látogatóba. — Emmához? Nem Emma vonz téged Bényeiékhez, más valaki. Szégyeld magad. Tizenhat éves koromban én még gondolni sem mertem ilyesmire . . . Az anya pamlagon ült, kezében néhány rózsát tartott. Arczán még meglátszott az ifjúság szépsége, de azért vonásai legkevésbé voltak vonzók. Szemei szokatlan fénye visszataszítóvá tették az áttetsző arczot. tekintett lányára, kis szünet múlva Haragosan újra rákezdte : — Nem s nem fogsz elmenni. Alig fél éve, hogy sutba dobtad a rövid ruhát s már is .. . Ugye, most azután sírva fakadsz. A lány csakugyan zokogni kezdett. Eddig a világot csak rózsás oldaláról ismerte. Gyermekkora dédelgetések közt folyt le, azután jó barátnői közt kedélyes csevegések tették élvezetessé a serdülő kor napjait. Majd náluk, majd barátnőinél gyűlt össze a vigánytársaság, melyben a zongora kedvderítő akkordjait csak a pajzán öröm szavai szakították meg. S végre elment az első bálba. Lázas tépelődés, alig titkolható öröm, gyermeke félelem előzték azt meg: vájjon jól fog-e ott mulatni, vájjon az urak nem fogják-e őt mellőzni. Hisz1 az utczán oly komolyaknak látszanak. Félve lépett a bálterembe. Sikamlós padló, fényes világítás, csillogó öltözetek elkábították. Talán az Ő ruhája nem elégíti ki a tánczoló férfiakat. Leült anyja mellé, A czigány már rázendítette s őt senki sem kéri fel? De igen,magas egyenruhás férfi lépett hozzá, meghajtotta magát Lenke előtt s egy pillanat múlva már repültek a fényezett parkettán. Alig mert az ifjú arczába tekinteni: csinos, barna fiatal ember volt. A négyesnél egy pár volt, az ifjú édes szavakat suttogott neki s ő meg szemlesütve hallgatott, szive dobogni kezdett s érezte, hogy arczába szökött a vér. Reggel felé mentek haza, lefeküdt, de nem birt elaludni: a zene s az ifjú tiszt suttogó szava még mindig fülébe csengett. Másnap az utczán találkozott Szilasy hadnaggyal, azután még többször is, főleg Bényeiéknél, hol a fiatalember is többször megfordult. — Hova is akarsz menni, Lenkem szólt újra mosolyogva az özvegy, miközben egy levelet dugott zsebjébe, melyet egy szolga hozott neki. — Bényei Emmához, kedves mama. — Jól van Lenkém, csak menj s jól mulass; de azután meg ne hülj.