Pápai Hirlap, 1889 (2. évfolyam, 1-18. szám)

1889-01-06 / 1. szám

Pápa, 1889 Második évfolyam, 1-ső szám. Vasárnap, január 6. Előfizetési árak: Egész évre ; 6 írt­­ kr. Félévre . . . 3 p — „ Negyedévre . . 1­9 50 „ Egyes szám ára 15 kr. Kiadóhivatal: Pápa, Közép-utcza 91. sz. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. PÁPAI HÍRLAP Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési iroda: Pápa, Közép-utcza 91. sz. hová a lap szellemi részét illető minden kö­zlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések és nyiltterek a kiadóhivatalban vétetnek fel. Egy petit-sor 6 kr. Nyilttér petitsorra 2ü kr. Kincstári ille­ték külön 30 kr. Karneval. Pápa, január 6. Vízkereszt ünnepén beköszönt a csörgőssapkás Karneval s megkezdődik hegyen-völgyön a dinom- dánom. Elveti gondját a nép és követik a közös jelszót: mulassunk ! És a táncz­vigalmak sorozata megkezdődik, sarok kurtakorcsmájának vendégei ti­a­vornyát csapnak a vig kedélyű Kar­­­neval kedvéért, fénybe öltözik a „Griff"­szálloda tánczterme is és versenyre kél a fényűzés a sok noli me tan­gere hölgy között. Mulatni mindenkinek van joga, sőt a tömérdek anyagi gond között a test és lélek egyaránt megkivánja az ilynemű szórakozást. Hanem ma a fé­nyes tánczvigalmak rendezői és a táncz­vigalmakon megjelenő közönség nem e czél által vezéreltetik. A bálok meghívói ma inkább fel­hívások a fényűzésre. Pedig, ha valamikor módjában is állt egyeseknek a szerfeletti mulatság, ma már rosszabbra fordultak a viszo­nyok. Az iparosok ujjáról rég az öt­vöshöz vándorolt a pecsétes arany­györű, a czéh­ rendszer eldorádója megszűnt, a szől­őbirtokosok vagyonát tönkre­tette a világhódító bogár, a földbirtokok pedig olyan bérlők kezébe jutottak, akik szorongatják a pénzt és azt nem verik el a czigányzene mellett. „Rosz csillagok járnak, rosz vilá­got élünk!" Hanem azért a feltűnési viszketeg, a nagyzási hóbort egyre terjed. Ma nem az egyszerűség és az erény üli diadalát, hanem a fényűzés, a sok rosznak szülője vett erőt a ki­sebb hivatalnokon, a középosztályon és tehetősbeken egyaránt. Suhogó selyem és ekszczeszior világítás nélkül ma meg sem teszi. Jótékonyság leple alatt járja a mulatás és míg százasokat a kiadások emésztenek fel, jut a jótékony czélra egypár forint, a mulatók pedig szapo­rítják a kontókat, nyakig úsznak az adósságban. De azért arczuk nem pi­rosodik a szégyentől. Mert olyan meg­szokott ma már az adósság­csinálás. A szegény kereskedő, aki hitelbe vásárolja áruit, kénytelen kontóra ad­ni a szövetet, amit soha sem, vagy jó sokára váltanak be, s így — nagyon természetes, maga a kereskedő sem tudja becsülettel teljesíteni fizetéseit. És a szegény iparosok! Urat játszó talmi nagyságok leereszkedő mosol­lyal rendelik a báliruhát a hitelbe. Aztán megfizeti a nagyharang. Nem sokat törődnek a száraz kenyéren nyomorgó famíliákkal. A czifra ruhának meg kell lenni, megkivánja a rangos méltóság és ezzel punktum. Az a szegény iparos pedig dol­gozzék véres verejtékkel pontosan — ingyen és aztán menjen el koldulni. Csapnak a javára megint egy fényes mulatságot egy, még tehetősb iparos rovására. » És ez igy megy következetesen. Mindenki ismeri egymást városban. Tudják, ismerik ilyen kis­állapotát, tudják, hogy kinél mennyit ütött az óra . Hiába a luxus, nem kötik be ezzel a házasulandó fiatal emberek szemeit. Ma nem a suhogó selyemre, ha­nem a telekkönyvre néznek, ezeket A farsang beálltával jó lesz mind­komolyan megfontolni. Elég lesz már a kontóból. Kijutott az előző évek fényes megyei mulatságan ebből szerfelett. Elég­­ volt kiheverni a pa­páknak és megsiratni a hitelezőknek. Ideje már, hogy a mértékletesség útjára térjünk. Ha jótékonyságot, hazafias czélt akarunk elérni, tegyük azt rendes és ne fényűzéssel közvetített úton. Aztán mulassunk egyszerűen, kontó nélkül, tisztességgel. Szívesen jókedvvel — kevesebb talmival! Ezt egyik félnek­­ sem lesz oka megbánni. J) PÁPAI HÍRLAP" TÁRCZÁJA. Leányom emlékkönyvébe. „Higyj, remélj és szeress!" Emlék­lapodra írták ezt neked, De hogy azt megtehesd: Egy kell hozzá: legyen nemes az ízed. Ki arra kéri Istent, hogy Bizton ezt adja meg neked, Hidd meg, az kér áldást reád, Ki téged legjobban szeret. PAÁL ISTVÁN: Elmúlt idők, elmúlt idők... Elmúlt idők, elmúlt idők, Boldogságom, gyermekkorom . .. Rajtok lelkem ugy elmereng, Mint holdsugár a várromon. A bércztetőn, a rom felett, — Mely egykor sasok fészke volt.. . A mult idők emlékeit Merengve nézi most a hold. Lelkem is hosszasan mereng, Ugy elmereng a romokon, — Rég letűnt boldogságomat Ha olykor vissza­álmodom... Noszlopy Tivadar. Mai számunk 8 oldalra terjed. Vidéki hóditó. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczája. — Irta: Huszár Pál. — Hallgass Lenke, már elég volt. Nem s nem ! — De édes mama, az oly nagy bün, hogy Emmáékhoz akarok menni látogatóba. — Emmához? Nem Emma vonz téged Bényeiékhez, más valaki. Szégyeld magad. Tizenhat éves koromban én még gondolni sem mertem ilyesmire . . . Az anya pamlagon ült, kezében néhány rózsát tartott. Arczán még meglátszott az ifjú­ság szépsége, de azért vonásai legkevésbé vol­tak vonzók. Szemei szokatlan fénye visszata­szítóvá tették az áttetsző arczot. tekintett lányára, kis szünet múlva Haragosan újra rá­kezdte : — Nem s nem fogsz elmenni. Alig fél éve, hogy sutba dobtad a rövid ruhát s már is .. . Ugy­e, most azután sírva fakadsz. A lány csakugyan zokogni kezdett. Ed­dig a világot csak rózsás oldaláról ismerte. Gyermekkora dédelgetések közt folyt le, azu­tán jó barátnői közt kedélyes csevegések tet­ték élvezetessé a serdülő kor napjait. Majd náluk, majd barátnőinél gyűlt össze a vig­­ánytársaság, melyben a zongora kedvderítő akkordjait csak a pajzán öröm szavai szakí­tották meg. S végre elment az első bálba. Lá­zas tépelődés, alig titkolható öröm, gyermeke félelem előzték azt meg: vájjon jól fog-e ott mulatni, vájjon az urak nem fogják-e őt mel­lőzni. Hisz1 az utczán oly komolyaknak látsza­nak. Félve lépett a bálterembe. Sikamlós pad­ló, fényes világítás, csillogó öltözetek elkábí­tották. Talán az Ő ruhája nem elégíti ki a tánczoló férfiakat. Leült anyja mellé, A czi­gány már rázendítette s őt senki sem kéri fel­? De igen,magas egyenruhás férfi lépett hozzá, meghajtotta magát Lenke előtt s egy pilla­nat múlva már repültek a fényezett parkettán. Alig mert az ifjú arczába tekinteni: csinos, barna fiatal ember volt. A négyesnél egy pár volt, az ifjú édes szavakat suttogott neki s ő meg szemlesütve hallgatott, szive dobogni kez­dett s érezte, hogy arczába szökött a vér. Reggel felé mentek haza, lefeküdt, de nem birt elaludni: a zene s az ifjú tiszt suttogó szava még mindig fülébe csengett. Másnap az utczán találkozott Szilasy hadnag­gyal, azután még többször is, főleg Bényeiéknél, hol a fia­talember is többször megfordult. — Hova is akarsz menni, Lenkem szólt újra mosolyogva az özvegy, miközben egy le­velet dugott zsebjébe, melyet egy szolga ho­zott neki. — Bényei Emmához, kedves mama. — Jól van Lenkém, csak menj s jól mulass; de azután meg ne hülj.

Next