Pápai Hírlap, 1989 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1989-01-12 / 1. szám

681 millió 240 ezer forinttal gazdálkodhat az idén a városi tanács A közelmúltban ülést tartott a városi tanács és megtárgyalta a tanácsi szervek hatósági tevékenységéről szóló beszámolót,­­ valamint az 1989. évi településellátási költségvetés tervezetét. Ezenkívül két új tanácsrendeletet alkotott, négy érvényben lévőt pedig módosított, s meghatározta jövő évi munkatervét. Végül személyi ügyekben foglalt állást, rációk hangzottak el, majd bejelentések és interpel­ A következő számainkban valamennyi ügyben hozott, az előttünk álló év gazdálko­dási lehetőségeit tartalmazó döntésről beszámolunk, most a koncepciót ismertetjük részle­tesen. A téma előadója Hor­váth Jenőné, a pénzügyi, terv- és munkaügyi osztály vezetője volt. Ezúttal - rendhagyóan - nem a végleges költségvetés megállapításáról volt szó, hi­szen az országgyűlés még csak a közelmúltban hagyta jóvá az állami költségvetést, amely befolyásolja a helyi ta­nácsok pénzügyi helyzetét is. A rendelkezésre álló adatok ismeretében azonban szüksé­ges volt a koncepció megha­tározása, hogy az 1989. évi gazdálkodás gondot ne okoz­zon. A végleges adatok bir­tokában majd márciusban történik az éves költségvetés jóváhagyása. A mostani hatá­rozatból adódó legfontosabb célkitűzéseket ismertetjük a továbbiakban. A jelenleg érvényben lévő jogszabályok értelmében a ta­nácsok egységes pénzalappal rendelkeznek, abból kell fenn­tartaniuk intézményeiket, a megmaradt összegből lehet fejleszteni, s új létesítménye­ket megvalósítani. Nem kell különösen indolkolni, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet­ben a tanácsi pénz messze elmarad attól az öszegtől, a­­melyre a lakosság jogos igé­­nyeit figyelembe véve szük­ség volna. A pápai városi ta­nácsnak 1989. évre­­684 millió 240 ezer forint áll rendelkezé­sére. Ennek forrásai — vagyis a bevételek — jelentős mér­tékben függnek az állami költségvetéstől, illetve a köz­ponti jogszabályoktól. A pénz­alap több mint 80 százaléka állami támogatás és olyan bevétel (magánszemélyek jö­vedelemadója, egyéb lakos­sági adók), melyek összege nem a helyi tanácsoktól függ, a szakigazgatási szervek csu­pán gondoskodnak a besze­désükről. Az érdekeltségi be­vételek pedig (út- és közmű­­fejlesztési hozzájárulás, telek­eladás, településfejlesztési hozzájárulás, átvett pénzesz­közök, bankhittel, kötvény, stb.) éppen a lakosság túl­zott terhelése miatt már nem emelhetők így aztán nincs le­hetőség arra, hogy számos jo­gos igény kielégíthető legyen. És mit mutat a kiadási ol­dal? A működési, fenntartási ki­adásokra 494 millió 300 ezer forint szükséges. Ebből mű­ködtetik az egészségügyi és szociális intézményeket (kór­ház, körzeti és szakorvosi el­látás, szociális otthon, s e­­gyéb szociális célú kiadások), itt szerepel az oktatási és kul­turális intézmények kiadása, továbbbá az utak, járdák fenntartására szükséges ösz­­szegek, az állóeszközök fenn­tartási és felújítási költségei. Egészségügyre például 24 százalékkal többet kívánnak fordítani 1989-ben, mint az e­­lőző évben. Az oktatási feladatok ellá­tása igényli a legnagyobb há­nyadot a működési költség­­vetésből, ami kereken 242 mil­lió forint. Ha ezeket az össze­geket tüzetesebben megvizs­gáljuk, az állapítható meg, hogy csak számszerűen ma­­gasak. Elsődleges a működési feltételek biztosítása, s ezek a látszólag nagy összegek csak a jelenlegi színvonal megtartására elégségesek. (Folytatás a 2. oldalon) Történelmi „morzsák” - a kilences évekből 1909. Európa társadalma beteg, izzik. Az olasz Filippo Tommaso Marinetti feb­ruár 11-én írta meg és kilenc nap múltán a párizsi Le Figaro közreadta az első fu­turista kiáltványt, íme az I. fejezet 3. pont­ja: „Az irodalom mindmáig a megfontolt mozdulatlanságot, a révületet és az álmot magaszalta. Mi a kihívó mozgást, a lázas álmatlanságot, a futólépést, a halálug­rást, a pofont és az ökölcsapást magasz­taljuk." A következmény ismert. 1919. Európa vérzik, gyászol. Siratja ha­lottjait, győztes és lehengerelt. A béke­dekrétumot csak fegyverszüneti szerződés­nek nevezte az egyik francia ezredes. 1929. A tőkés gazdaság csődje, a kive­zető utakra zátony omlott, csak nehézke­sen járhatók. A nagy hal a kicsit falta, könnyek és fájdalmak. A fegyver már kéz­ben, egyelőre lábnál. 1939. Hispánia gyönyörű hegyei, völgyei füstben. Egy sokkal nagyobbra tervezett színpad előjátékai. Igazi halottakkal. Madrid elesett. A német fasiszta csapa­tok még ebben az évben elfoglalták Var­sót. 1949. Európa viszonylag csendes. Ne­künk ígéretesnek tűnő év. Felépültek a hidak, a vasutak, füstöltek a gyárkémé­nyek. Munkásegység, új alkotmány. És az első világbéke-kongresszus Párizsban. 1959. Másodszor is „elrendeztük” a ro­mokat, feltöltöttük az üzleteket, megrogy­­gyantottuk a személyi kultuszt, eloszlattuk a félelem légkörét, hitet, reményt adtunk az Embernek! 1969. Az új gazdasági mechanizmus ki­dolgozása és bevezetésének megkezdése, a felvázolt jövőkép, még inkább táplálta a már kialakuló bizalmat, valósággá ér­lelődött az elv, aki nem ellenünk, az ve­lünk ! 1979. Gondok, bajok szelei. Ám létező a „nemzeti közmegegyezés", még hittünk ab­ban, hogy a nyugati (olaj, pénzügyi és egyéb) válságok hatásai lecsendesíthetők, eltorlaszolhatók a mi körülményeink kö­zepette. 1989. Mintha ingoványból léptünk volna az új évbe, cuppog a csizmánk (vagy papucsunk), s már-már valamiféle gólya­lábakról ábrándozunk, a napfény mögöt­ti ködtől és sötétségtől rettegve. És akkor kocsi-kocsi hátán a Mariahil­fer Strasse környékén, a tetejükön meg fagyasztószekrények - az év első napján látom a tévé képernyőjén, s hallom a ri­porter kérdéseit, s a válaszokat. Eszembe juttatva az ötszáz millió dollárt (a tandíj), amit a vártnál nagyobb étvágy vitt el zsebünkből Burgerlandba! Szegény nagymama. Éppen ott kellett befejeznie, abban a parkolóban? S va­jon hogy számoltak el (most már hiányá­ban) a vámosokkal? Még az is felötlött bennem, hogy az osztrák sógorok, meg a már korábban nálunk élő magyar hon­fitársaik ennyire jól tudták, mi kell a magyarnak, azok miért nem, akik hiva­tottak volnának behozni (hozatni) a cuc­cokat Győrbe, Pestre, Debrecenbe, Mis­kolcra? Vagy talán előbb a Marsra kell fel­jutni, s az ilyen csak később valósulhat meg nálunk, esetleg a huszonegyedik század 9. évében? H.J. Rostási József kitüntetése A városi tanács végrehajtó bizottsága a Pro Urbe Pápa kitüntetést adományozta Rostási Józsefnek, a megyei pártbizottság titkárának, aki előzően nyolc éven át tevé­kenykedett városunkban. Ez idő alatt vég­zett eredményes várospolitikai munkájával érdemelte ki e kitüntetést.

Next