Pápai Hírlap, 1990 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-11 / 1. szám
Pápai Polgártársak! Krisztus születésének napján öröm, aggodalom és rettenet tölti el szívünket. Örülünk, hiszen Romániában forradalom van, s az események arról tanúskodnak: a felkelő nép immár végérvényesen elsöpörte Ceausescu véres diktatúráját. Félünk, sőt rettegünk ugyanakkor: hány és hány ártatlan ember vére fog még kiömleni, míg végre megszületik a béke? Valamennyien láthattuk a televízióban a temesvári tömegsírokat. Megcsonkított, mezítelen férfiak, nők és gyermekek holttestei kerültek onnan elő, s az elfogott kommunista diktátor szekuritát és hóhérlegényei még ezekben az órákban is gyilkolnak. Emberi ésszel fölfoghatatlan ez a XX. század végén, de sajnos bizonysága annak is, hová fajulhat egy ideológia. Ki kell ugyanis mondanunk, hogy ami Romániában az elmúlt évtizedekben lezajlott, s aminek következményei a mostani események - a kommunizmus jegyében történt. Mit tehetünk ezekben az órákban a szabadságért küzdő milliókért, románokért, szászokért, magyar testvéreinkért? Fel kell szólítanunk a világ szabad országait, hogy adjanak meg minden segítséget a romániai forradalomnak, s tegyenek meg mindent a vérontás megakadályozásáért. Tartoznak ezzel Románia népeinek. Nem szabad ugyanis felednünk, hogy néhány éve még a Ceausescu-rezsim volt a Nyugat keleti kedvence, úgymond függetlensége miatt. De nem szabad hallgatnunk a Kelet, s így a magyar állam felelősségéről sem. Emlékezzünk: két évvel ezelőtt, amikor a brassói munkástüntetést vérbefojtották, kormányunk szótlan maradt. Sőt még tavaly, november 15-én is cinkosságot vállalt a Ceausescu-rendszerrel, hiszen amikor a brassói eseményekre akartunk emlékezni, megakadályozta, hogy kinyilvánítsuk együttérzésünket. Szolgáljon mindez tanulságul a jövőre nézve. Hiszen ha a világ kormányai korábban emelik fel szavukat, a forradalom talán kevesebb áldozatot követel. Magyarország népe, s Pápa város lakossága is napjainkban tesz tanúbizonyságot: szereti a szabadságot, s ezért képes áldozatot is hozni, egységesen fellépni. Aki csak teheti élelmiszerrel, gyógyszerrel, ruhaneművel segíti a romániai forradalmat. Együttérzésünkről s támogatásunkról biztosítjuk Románia népeit, s tudjuk: a román nép nem ellensége a magyarnak, s a magyar nép sem a románnak. Bukarestben többszáz fős tömeg gyertyákkal nyilvánította ki nagykövetségünk előtt irántunk érzett rokonszenvét. Mi is rokonszenvel kísérjük Románia népeinek forradalmát, s hisszük, hogy közös erőfeszítésünk eredményeként: - Demokratikus Románia születik! - A románok, a szászok és a magyarok a jövőben békében élhetnek egymással! - A mintegy két és fél milliónyi erdélyi magyar végre szabad lesz, szabadon használhatja anyanyelvét, s ápolhatja kultúráját! - Megszületik mihamarabb a közös, demokratikus Európa, a szabad emberek közös hazája! Ha így lesz, akkor mégiscsak volt értelme a szenvedésnek, a fájdalomnak, a mártírok kiömlő vérének. Hauber Károly (Elhangzott a FIDESZ képviseletében 1989. december 23-án este a Március 15 téren tartott megemlékezés alkalmával.) Reményik Sándor: NÉMELY PESTI POÉTÁNAK Szeretnék most a telketekbe látni, Hogy fáj-e nektek Erdély és a végek, S ha fületekbe jut a sikoltásunk Nem mondjátok-e: „Eh mit! Él az élet Tovább, s lesz mindig dal és szerelem!"? Szeretnék most a lelketekbe látni, Hogy vajon mi patakzik rajta át, Még nagy betűvel írjátok az „asszonyt" S kis betűvel az Istent, s a Hazát? Szeretnék most a lelketekbe látni. Hogy „elvtársak” vagytok most is még. S túl a széttépett nyomorult hazán, Még kell-e néktek a nagy „Testvériség”? Szeretnék most a lelketekbe látni, Látni, hogy színes szókkal játszotok-e. Mikor mi már csak hörögni tudunk. Mert fojtogat az ellenség keze? Szeretnék most a lelketekbe látni, Miről írtok? hisz ó, annyi a téma! Sok mindenről kell, mindenről lehet, S ki tudja, tán rólunk is néha-néha! Szeretnék most a lelketekbe látni, S szeretném, ha látnátok, hogy vagyunk: életekbe tenném holt gyermekünk, Ráchel siralmát: megfojtott dalunk! Szeretném, ha lelkünkbe látnátok, és látnátok a véres rongyokat, Amikbe koldus testünket takarjuk - S a gaz kezet, mely fészket bontogat, És otthont dúl és szent láncokat tép szét! Mutatnám az ekként kivert magyart, Hogy búcsúzik a határszéli fától ... S a szívetekbe perzselném a képét... Azután - ha tudtok - dalolatok másról. Egy címer története Ha régi városokban járunk és szemlélődünk, sokat segítenek az eligazodásban a műemlékeket, középületeket díszítő címerek. Ezt jól tudták elődeink is, így mikor több mint kilencven évvel ezelőtt elkészült az Állami Tanítóképző remek épülete, pompás koronás címer került homlokzatára. A nemes anyagból készült színes, domborművű alkotás fél évszázadon keresztül az ékessége volt a szép parkban álló négyszintes iskolának. Mint tudjuk, az ötvenes években országszerte tudatosan folyt a múlt emlékeinek pusztítása. Kastélyok, műemlékek, remekmívű címerek estek a vandalizmus áldozatául. Pápán ekkor két oktatási intézmény, az egykori Állami Polgári Leányiskola és az Állami Tanítóképző homlokzatát díszítette címer. Az első, mivel színe a vakolattal egyezett, s fölötte nem volt korona, kegyelmet kapott. A második szépségével, élénk színeivel az első pillanatban megragadta a szemlélőt, ezért vesznie kellett. Egy ideig a magasság miatt nem tudtak hozzáférni, csak mikor az elpusztításával megbízott emberek a tetőtőről ereszkedtek alá, akkor sikerült kalapácsokkal leverni. A helyén most üres falfelület látható, csak az ott található párkányzat kialakítása mutatja, hogy onnan egy fontos díszítő elem hiányzik. Azóta a régi pápaiak számos alkalommal hangot adtak azon kívánságuknak, hogy kerüljön vissza a címer a helyére, de nem történt semmi. Most évek óta tart az épület felújítása, melyben 1957 óta a Jókai Közgazdasági Szakközépiskola található. A tetőzetet megerősítették, a központi fűtés elkészült, teljes erővel folynak a belső munkálatok. 1990 nyarán várhatóan sor kerül a homlokzat tatarozására. A kedvező alkalom tehát elérkezett. A beállványozott épületr nagyobb nehézség nélkül el lehe helyezni a régi címer másolatát. A Jókai Kör elnöksége és igazgató tanácsa határozatot is hozott ennek szorgalmazására. Mikor az illetékeshez fordultak kívánságukkal, kellemes meglepetés érte őket. A kivitelezést végző Városgazdálkodási Vállalat igazgatója elmondta, hogy már régen keresteti a címer tervét vagy egy olyan fényképfelvételt, melynek alapján elkészülhet a megfelelő másolat. Egy jobb képre van tehát szükség, mint ami ilyent e sorokhoz mellékelni tudtunk, vagy egy információra, hova került a címer leverése után és helyreállítható-e. Ehhez várja a Jókai Kör és a Városgazdálkodási Vállalat minden tettrekész pápai lakos segítségét. Huszár János 2