Pápai Közlöny, 1898 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1898-01-01 / 1. szám

t­ HL évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 írt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Pápa, 1898. január 1. I. szám. Közérdekű független hetilap.­­ Megjelenik minden vasárnap. Laptulajdonos és kiad­ó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Előfizetési felhívás, a „Pápai Közlöny" 1897. évfolyamára! Lapunk immár a VIII. évfolyamba lép. Programmot szükségtelen adnunk. Megmaradunk régi álláspontunkon. Pápa városunk és megyénk köz­érdekeinek ellenőrzése a mi feladatunk, a mi programmunk. A­ki szivén hordja Pápa város és a megye közügyét, az lapunknak is barátja, ahhoz bizalommal fordulunk és felkérjük, hogy lapunkat úgy erkölcsi­leg, — mint előfizetés által — anyagi­lag támogatni s széles körben lapunk részére minél többeket megnyerni szíves­kedjenek. Nem voltunk s nem vagyunk barátai az öndicséretnek, sem a nagy frázisoknak. De ezek fölöslegesek is. Lapunk­­ eddigi megjelent számai közben forogtak, s azokból mindenki láthatta az irányt, a­melyet követtünk, a munkásságot, melyet kifejtettünk. És midőn az eddig megjelent szá­mainkra utalunk, azt hisszük, elmond­hatjuk, hogy azt a­mit ígértünk meg­tartottuk s így bizalommal ajánlhatjuk magunkat városunk és megyénk ér­telmiségeinek támogatására. Lapunk előfizetési díja aránylag oly csekély összeg, mely — tekintettel az általa előmozdítandó czélra — szóba sem jöhet és mi meg vagyunk győ­zödve, hogy városunk és megyénk nagy közönsége megérti szavunkat és bizal­mával megajándékozva támogatni fogja a „Pápai Közlöny" független közérdekű hetilapot, melynek fötörekvése, hogy ha tükre legyen Pápa városa és Veszprém­megyének s annak mindenkor javára szolgáljon. Midőn ismételve kérjük előfizetőin­ket és a nagy közönséget, hogy ben­nünket jószándékukban továbbra is támogatni szíveskedjék, ujult­­ erővel fogunk a nehéz munkához az uj év küszöbén, 1898. január hóban. Hazafias üdvözlettel : A Pápai Közlöny szerkesztősége és kiadóhiv­atala. A „PÁPAI KÖZLÖNY" előfizetési ára: Egy évre . . . 6 frt — kr (12 korona). Fél évre . . . 3 „ — „ (6 korona). Negyed évre . . . „ 50 „ (3 korona). Az előfizetéseket és hirdetéseket Pollatsek Frigyes felelős szerkesztő és kiadótulajdonos címére Pápa, Közép­utca (Zálogház-épület) kérjük küldeni. Csak akarni kell! Nincs szándékunk az uj év kü­szöbén szemrehányásokkal illetni mind­azokat, kik városunk jóléte és fel­virágozását kötelességüknek kell, hogy ismerjék, de igenis figyelmeztetni akar­juk őket, hogy a lefolyt év alatt eléggé tapasztalhatták, hogy városunkban sok, de nagyon sok a tenni­való. Ha visszapillantunk a lefolyt évre, úgy el kell ismernünk, hogy egy nagy horderejű kérdést valósítottunk meg, városunk rég vajúdó ügyét, a víz­kérdést. Ezenkívül azt is mondhat­juk, hogy városunk haladás tekinteté­ben — kivált utóbbi időben — ért el egyes sikereket, de mindezen sikerek­nél nem éretett el azon cél, melyet elérni óhajtunk —­ városunk anyagi helyzetének javítását. Vannak talán egyesek, kik váro­sunk jelenlegi helyzetét elég tűrhető­nek tartják, de mi megvalljuk, hogy ez optimizmusra vall. Mi nem valljuk ezt akkor, midőn szükségleteink és kiadá­saink folytonosan emelkednek, a pót­adó „lassan, de biztosan" szaporodik, de mak sem a városnak, sem a lakosság­bevételi forrást teremteni nem tudunk. Tűzesetek. 2? Már én nem tehetek róla, még ha ki is nevelnek érte de én nem ugy képzelem a „tüzeseteket", a mint a nagyérdemű zönség a lapok riportjából megszokta : kö­— „Városunk szokott csöndes nyugal­mát az éjjeli kürtök éles sikongása és a ha­rangok rémes kongása verte fel. A gyöngy­virág ntczában" — ebben az általunk rég jelzett tűz­fészekben !" — a 364. számú náddal fedett ház eddig ismeretlen okból ki­gyúlt. A ránk zúduló veszélyt ismert erélyű rendőrkapitányunk és derék tűzoltó parancs­nokunk gyors és biztos fellépése hárítá csak el stb." Nem én ! — Nem így képzelem. Ez nagyon materiális szagú. Szalma, ropogás, korom, rémület, eszeveszett zsindely­futás és jajgatás, erélyes rendőrség, nagybajuszú tűzoltóparancsnok, harangzúgás szivattyú re­csegés, vízhordó kocsik robogása, kopasz, szenes falak égnek meredt tekintete, elham­vadt piczi fecske és nagy lomha gólya fé­szek . . . Pusztulás ! . . . Legfeljebb „saját élete veszélyeztetése" melett szerez belőle valaki egy kis ezüst ér­demkeresztet, vagy gazdagszik meg belőle egy-egy fakereskedő. Az én tűzeseteim színhelye nem az "alvég" a „Gyöngyvirág utcza" hanem a vá­ros szívében van, hol emeletesek a házak,­­ az ablakon csipke, jutta vagy gobelin függönyök vannak , a parkettet pedig lakkal nem sárga földdel vonják be. Az én „g­y­u­j­t­o­g­a­t­ó­i­m" is éjjel járnak habkönnyű rózsaszín és crémeszínű mouslin ruhákban, égszínű, tengerzöld vagy bogár fekete szemekkel , Karnevál herczeg Ő fensége parancsnoksága alatt. A tűzoltóimnak pedig az uniformisa a frakk és pörge bajusz. Szolgálati idejük 24. évtől, 35-ig bezárólag ; addig parancsno­­­kuk az a bolondos Istenke „Ámor" azontúl már csak,, számfeletti" állományba kerülnek. Az én tűzeseteim alapeleme nem a ké­nes szagú gyafu, a petróleum illatú materi­ális csöve , oh dehogy ! Virág, parfüm illatban, gödrös arczban, rószás ajkban, csengő kaczagásban, kívána­tos kerekségű karok, égő, villogó szemekben és hullámzó keblekben megbódult szív, aztán családi összeköttetésekben, emeletes házak, hús vetésű földeken, részvények és tőkepén­zekben elkalandozó ész, ez a materiálisan alkotott és phsihologiai nagy ? jelnek fen­tartott két érthetetlen dolog az okozó eleme. És az én tűzeseteimnek most lesz az ideje, mikor a ropogó araszos hó és az eresz alatt csüngő jégcsapok biztos villámhárítói a Gyöngyvirág­ utczáról szóló riportoknak. Most, most a bálok idején, ezeken a keresve keresett állandóan fentartott és sza­badalmazott tűzfészkekben!" Bál ! . . . idealizmus és realizm­us Ölel­kező tere , de sok bűnöd van már — bűn­telenül ! * * * A rojtos szélű, vaskos, Mátyás-korabeli Korvinalapokhoz hasonló, csinos nyomású divato­s meghívók mára hirdették az legelegánsabb bálját a „megyei bált". idény A megyeház nagyterme valami furcsa képet mutat. Ott, hol ő méltósága a főispán trónol ma szerepcsere van, ö méltósága a főispánná balanyai minőségével. Az ellenzéki sarok czigányoknak van

Next