Pápai Közlöny, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

f / 30. 3 q , W­IX. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Pápa, 1899. január 1. 52. szám «­ v Közérdekű független hetilap.­­ Megjelenik minden vasárnap. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Újévi beszámolónk. Kilencz éves életpályánk kezdő­jelenetéhez értünk. Nemcsak a szokás­nak kívánunk hódolni, de a helyi viszo­nyok kötelességünkké teszik, hogy ez alkalmat megragadva kilencz éves élet­pályánk munkásságáról — ha röviden is beszámoljunk. A „Pápai Közlöny" élce nélkülözi a szenzációs, lármás sikereket. Rövi­den el lehet mondani nyolcz éves pá­lyafutásának történetét. Nyolcz éves pályafutásunk szoro­san össze volt forrva a város és kö­zönség érdekeivel. Örömmel és lelke­sedéssel végeztük mindig munkánkat a közügyek terén, hogy ezáltal szolgá­latokat tehessünk közönségünknek. Igye­keztünk ezen idő alatt felfogni Pápa és a vidék közönségének érdekeit, meg­látni szükségleteit, megérteni szíve kí­vánságát. Ezen programmal vállaltuk el a „Pápai Közlöny" szerkesztését, ebben az irányban haladtunk s ebben szán­dékszunk tovább is haladni. Lapunk eddigi fennállása meggyő­zött bennünket arról, hogy eddigi irá­nyunk és izmodorunk olvasó közönsé­günk helyeslésével találkozott, s épen ez oknál fogva reméljük, hogy lapunk évről évre gyarapodni fog, mivel ezen­túl is küzdeni fogunk a közérdek mel­lett s attól egy jottányira sem térünk el. Pápa városában legjobban tudhat­ják, mily kellemetlenséggel, mily zak­latással s mily véremésztő munkával jár egy közügyeket önzetlenül szolgáló hírlap — mint a „Pápai Közlöny" — szerkesztése, s hogy mégis végzük e sisiphusi munkát, azt az elv, a ki­tűzött cél érdekében tesszük. S mi öndicséret nélkül mondhat­juk, hogy mi ezen publicistai köteles­ségünket a legnagyobb odaadással tel­jesítjük a­nélkül, hogy kértünk, vagy várunk érte elismerést. Megérdemelni, kivívni akarjuk azt, reális alakban, mert ezzel tartozunk olvasó közönsé­günknek. Lelkesedéssel lobogtatjuk tehát to­vábbra is a kitűzött lobogót, bátran és tántoríthatlanul haladunk előre, mert meg vagyunk győződve, hogy a nagy közönség támogatása és elismerése mellett a küzdelemben mint győztesek fogunk kikerülni. Ezen reményben indulunk az uj év küszöbén a terhes útra s a szokott bizalommal fordulunk előfizetőinkhez és olvasóközönségünkhez, hogy ben­nünket e súlyos küzdelmünkben, mely Pápa város és vidéke — miként eddig tették, javára irányul ezután is tá­mogatásunkban részeltessenek. Tesszük pedig ezen kérelmünket azért, mivel Önöknek válvetett támo­gatásának köszönhetjük ezen nyolcz éves fennállásunkat s így csakis Önök­ben bízhatunk a jövőben is. Legyenek meggyőződve, hogy min­den legkisebb támogatás mely osztály részünkről jutand, csak fokozni fogja Pille: 152 í5 Ingó-ringó léptekkel közeledik ... A két férfi kitér neki. A­mint elmegy előttük, merően rájuk néz, kicsit visszakapja a fejét, aztán hirtelen visszafordul és barátságosan int Benkőnek — hanem azért a másikra is átvet egy kíváncsi pillantást, aztán ingó-ringó léptekkel megy tova . . . Benkő arcza fakó és összeszorított fogain át kérdi : „Láttad ?" . . . „Láttam" és Kunos Béla fürkészve néz barátjára. „Ki volt" ?•.•.­. „Ki? hát a feleségem" . . . Szótlanul ballagnak tovább ; vacsoráig nem is váltanak egy szót sem. Mikor aztán ott ülnek a Hungária téli kertjében, jól messze a czigánytól, Kunos Béla megszólalt : „De hát tulajdonképen miért is hagyott el" ?­ . . . Mint a kinek egész idő alatt egyéb se járt a fejében, s a másik ezt természe­tesnek tartja és csúnya rekedtes hangon kezdi — „Persze, senki sem tudja ezt közületek megfejteni. Hisz ő szerelemből leü­lt felesé­gem és — én megszöktettem őt. Ez érthe­tetlen, ez talány, sugdossa a világ . . . Mintha bizony én valami jobban érteném . . . mintha nem volna ez nekem magamnak is probléma csak úgy nektek ! Elmondom néked, hogyan volt, bár er­ről még nem beszéltem senkivel. Hogy ép­pen te vagy az első és valószínűleg az utolsó is, azt ne ródd fel sem hozzád való­mamnak, sem őszinte barátságomnak. bizal-Egy­szerűen szükségét érzem jelenlegi kedély hangulatomban annak hogy elmondjam vala­kinek ezt a bolondos históriát. — Egyetlen gyermeke az öreg Walthers grófnak, ki a szó szoros értelmében a tenye­rén hordozta ; korán árvaságra jutott lány­kájáért minden évben összetrombitálta isme­rőseit, kiket arra használt föl, hogy a lányt mulattassák. Én is hivatalos voltam hozzá. Nagyon jól mulattam, mert a kastélyi élet pompásan virágzott a gróf kezében. A lány­nak udvaroltam, de nem többet, mint kastély úrnőjének rendesen szoktak. Szere­ a­lemre sohasem gondoltam. Mit is érhettem volna vele ? „Egy vagyonos nemes, még a vagyon­talan grófnőre is bajosan számíthat — hát még ha az gazdag. Hanem azért nem egyszer éreztem ha­talmas varázsát. Veszedelmesen kaczérnak mondták, pajzánnak csapongónak, ördöngős­nek .... Ha azonban velem magányosan beszél­getett, mindig nagyon szelid volt az arcza, kedves, szende mosolyával különben még ma is el tudja bolonditni az embert. Hanem a szemétől mindig megijedtem. Pedig egyszeri őzbarna szemei voltak apró­sárga foltocskákal bennők. Csakhogy ezek a foltok hirtelen kigyúltak és ugy ragyogtak mint az arany. Mintha a lobogó belső tűzből kicsaptak volna a lángok, félelmesen .... vészt jósolva . . . Oh tudod . . . azok a gyűlölt szemek ! Hogy nézett rám, mikor ott volt a lelke, a szive abban a elbúcsúztam. Már a coupéban ültem, s még nézésben, mindig arra gondoltam. Szinte föllélegztettem az utolsó ... a konduktor és az én ajtómat zárta .... „Nyissa . . . föl . . . gyorsan . . . fuldokolja egy hang . . . A következő perczben két kar szenve-A legszolidabb szabó czég Pápán, a megyehzzal szemben. Singer Mihály és Fia A raktáron levő összes kész férfi, fiú és gyermek ruhák saját készítményeink. Mérték szerinti megrendelések izlé­ses és elegáns kiállításban, ugy hazai valamint angol és franczia gyapjú szövetekből feltűnő olcsón eszközöltettnek

Next