Pápai Közlöny, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-05 / 1. szám
XII. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 011. Pápa, 1802. január 5. Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. szám. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETÉSEK és PT felvételnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R iVl IN könyvkereskedésében. A közügy érdekében! Minden embernek, minden intézménynek vannnak ócsárlói, kritikusai. Hiszen látjuk, tapasztaljuk, hogy még jótékony nőegyleteket, templomi beszédeket, műkedvelő közreműködőket is „lekrititizálnak". De senkinek sincs annyi bírálója, ellensége, mint egy hírlapnak. És ezek a bírálók, még a leghiggadtabbak is, türelmetlenek, elfogultak, igazságtalanok. Egy ártatlan sajtóhiba kihozza őket sodrukból. A helyesírási hiba pedig valóságos Szarvas Gáborrá változtatja őket. Ha ellenkező véleményben vannak azzal, amit az újság ír, akkor a szegény hírlapírónak jobb lett volna nem is születni. Ha pedig a czikk véletlenül az olvasó anyagi, vagy más egyéb érdekeit érinti, akkor az írója legalábbis máglyára való. Alább nem adják a t. kritikus urak, már t. i. a hírlapot megkritizáló urak, akiknek számuk légió, úgy hozzávehetőlegesen legalább is annyi, mint amennyi a lap olvasója. Mindezzel csak azt akarjuk jelezni, hogy egy lap helyzete az olvasókkal szemben nagyon kényes. A hírlapíró nagyon jól tudja, hogy örökös Scyilla és Charibdis között „kacsázik", hogy vagy ezért, vagy másért szapulják és dorongolják, de azért kimondjuk bátran nem hírlapíró az, aki vitában csak azt nézi, hogy népszerű legyen, vagy kegyeket hajhásszon. Minden hírlapíró szereti a maga közönségét,annak szellemi, erkölcsi és anyagi javéért küzd, buzdít, korhol vagy szatirizál, de azért elveit, eszményeit, meggyőződését még nem tagadja soha." És legyen bár a kritika a legerősebb, a hírlapíró ha érzi, vagy tudja, hogy neki igaza van, vagy hogy ő jót akar, — nem törődik vele. És e félszeg helyzet visszásságait hatványozott mértékben érezzük a vidéken, ahol a közelség, a közvetlen érintkezés egyaránt kisebbíti úgy az olvasót, mint a hírlapírót. Ahol a gyarlóságok jobban szembeötlenek és bántóbbak is. Bizonyos perspektívára van szükség, hogy fesztelenül írhassunk és épen e perspektíva az oka, hogy a vidéki hírlapíró a centrumban csak nehezen válik be, másrészt azonban bizonyos, hogy a fővárosi hírlapíró sem való a vidékre. Mióta lapunk pályafutását megkezdte, egyetlen törekvése volt, hogy a közönséget és a közügyeket szolgálja. Háttérbe szorítottunk minden egyebet, az írói jogosult személyi ambícziót épen úgy, mint az anyagi boldogulás követelményeit, mert élt bennünk a tudat, hogy a közbizalomnak vagyunk letéteményesei, Pápa város közérdekinek vagyunk szószólói, lakosságunknak öntudatosan működő szervei. Soha egy perczre nem tettük szem elől, hogy mi a tévesz„Pápai Közlömy munkásai nem magánemberek vagyunk, akik saját szerencséjöknek kovácsai, hanem a közélet fér TECZ ü. í ¥)<a^® s Zsófi. I. Makker Zsófi, hová olyan sietve ? 8 a kötődbe mi van belerejtve ? Lovat őriz apám az erdőben, Eleséget viszek a kötőmben. Makkos Zsófi, ugyan mi jött hozzád ? Miért olyan halovány az orczád ? Semmi bajom, csak a hideg rázott, Arczom égett, azután meg fázott. Makkos Zsófi kitöm az erdőszélem, Kis gödröt ás vadrózsa tövében, Hozott terhét gyorsan belerejti S a friss földet visszaegyengeti, így van jól ni, suttogja magában, Végre mégis jó helyet találtam. Rendén van már, jobb neki itt lenni, Szégyenemet ne tudja meg senki. Makkos Zsófi elégedett képpel, Gyors ütemben hazafelé lépdel, De a lelkét valami tán bántja, Mert oly sűrűn tekint mégis hátra. II. Vig muzsika hangzik az alvégről, Makkos Zsófi esküvőre készül, Földig selyem bársony a ruhája, S hogy bámulják, olyan büszke rája. Arcza piros, mint a nyiló rózsa. Két szép szeme a szerelmet szórja, De ha felnéz a Mária-képre, Köny lopozik mégis a szemébe. Jön a násznép, nem hagyják magára, Mirtiszngafc fonnak homlokára . De a mirtusz ugy kínoz, ugy éget, Sivébe kap s nem tudja, mi végett. Hallik kizül zavart hangu lárma. Fakószint ölt Zsófi két orczája ; Mirtuszágat fejéről letépik, S szuronyok közt törvénybe kisérik. Makkos Zsófi szót se szól, csak hallgat a törvény elé szomorúan ballag ; Darócz ruhát adnak mindjárt rája, Vetetlen ott s kemény a nászágya. III. Makkos Zsófi összekuszált hajjal, Erdő szélén fel és alá nyargal ; Ijesztő a szeme villogása, Szivetrázó sűrű sikoltása. Hol van, hol van, nem találok rája, Halkan suttog és a keresztet hányja ; Pedig csendes, holdvilágos éjjel Önkezemmel itt temettem én el. Felhő mellől a teli hold képe Rávilágít vadrózsa tövére, Ez az, kiált rémesen kaczagva, Uj rózsa tő keletkezett rajta. Makkos Zsófi leborul zokogva A frissen nőtt vadrózsa-bokorra ; S mig virágát mohón csókolgatja . Fáradt lelke testét odahagyja. Egy csók, Oh, borzalmak éjszakája, sohasem feledlek el ! Este még ott álltam én is a többi cseléd közt, a nyitott tánczterem korlátján kivül.. . . Fogtam az asszonyom prémes bundáját és néztem, hogy tánczol. Mindig, egész este szünet nélkül csak azzal az egy úrral. S nekem a mint kissé kábult néztem annak az urnák sápadt arcát, fejjel mint a nagy misé KÁVÉHÁZBAN, igen és ma este tartatik meg a HUNGÁRIA tékes nyeremény tárgyakkal és czigány zenével.