Pápai Közlöny, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-03 / 1. szám
KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETÉSEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ARIH könyvkereskedésében. Néhány őszinte szó. — Az újév küszöbén. — Ha valahol van létjogosultsága azon hagyományos szokásnak, hogy az évet lepeltakarással búcsúztatják és az új évet üdvözléssel fogadják, úgy Pápa városát elsősorban illeti meg ezen processus. Szűk lenne a tér, ha ez alkalommal az elmúlt év mulasztásairól akarnánk részletesen megemlékezni. De minek is, hisz ezt a nótát fújtuk egész éven át s aki csak egy szikrányi érzéssel van Pápa város jóléte iránt, az megérthetett bennünket. El kell ugyan ismernünk, hogy felszólalásaink nem találtak mindig sükdt fülekre, általánosságban azt kell konstatálnunk, hogy városunk nem áll még azon nivón, melyen állania kell, hogy a haladó városok közé számittassék. Nem mondjuk, hogy nincs benne a haladás iránti érzék, az előretörekvés eszméje, de sajnos nem azon irányt követi, melyet követnie kellett. Hivatásunknak megfelelőleg, e bajok külforrásait eléggé szellőztetjük megjelöltük azon irányt, melyet követnünk kell, de sajnos — eredménytelenül. Régi hiba ez már nálunk, de mi türelemmel várjuk azon időt, midőn felszólalásunk helyességéről meggyőződve, a helyes útra térnek Nagyon helyesen mondja a közmondás, hogy „Szemesnek áll a világ" de ez reánk nem vonatkoztatható. Mert hát az örökös tervezgetések, ha szép álmok maradnak csak, előbb-utóbb nevetséges lesznek. A szomszédos városok folyton emlegetik, hogy Pápa mi mindent akar s hogy mennyire haladunk, de ha azt tudnák, hogy amint mi akarunk, minden csak tervezgetés akkor csak nevetve emlegetnék a mi eredménytelen erőlködéseinket. Igen odajutottunk, a folytonos tervezgetés folytán, hogy az időnként felvetett terveket még a lakosság nagy része sem veszi komolyan. A vélemények erre vonatkozólag karakterisztikus vonásaik szerint a következők : A legnagyobb rész a közérdekű kérdésről tudomást nem vesz, vagy egyszerűen csak vállat von reájuk. A második csoport lemondott. Mivel nem lát intézkedéseket melyek a város régi jólétét és virágzását visszavarázsolnák — azért maga sem mozog és habár többen jogosan kiragaszthatnak az ajtójukra : „Itt eszmék bőven kaphatók, ők hallgatnak mélységesen. A harmadik csoport a maradiak. Nem, hogy kedvezményeznének — de megakasztják a fejlődést. Általánosan elterjedt azon nézet, hogy a sajtónak első kötelessége a közvélemény előtt folytonosan ébren tartani az alkotandó alkotásokat és sarkalni, biztatni, ösztökélni az ujjításoknak megtestesítésére hivatottakat. — Küzdünk is fáradhatlanul, de elvégre is nem lehet és nem szabad a közönséget bolondá tennünk avval, hogy légvárak mellett kardoskodunk és avval telebeszéljük a publikum fejét. Pedig az örökös tervek, örökös regisztrálásával ugy önmagunkat, mint a város közönségét csak áltatjuk, mert dacára an TÁRCZA. Egy csók bonyodalma lyedve Az ezred segédtisztje munkájába meült íróasztala mellett, nem íte észre, hogy a ver, Agamergnon, amint iandorffy ezredest a tisztek egymás közt nevezték az irodába lépett.. Csak akkor ugrott fel ültéből midőn az öreg „Jó reggelt" kívánt s kémnezce van-e valami fontos. — Semmi különös! — jelentette a segédtiszt és várta, hogy az ezredes asztalához üljön és elébe tegye az aláírandó ügydarabokat. — Csak folytassa kérem a munkáját, — szólt a vén Ági, az ablakhoz menve, aztán néhány perczig az utczára nézett és dobolni kezdett az ablak üvegén. A segédtiszt megütközve nézett az ezredesre. Valami nem volt rendén, a vénagi rosszkedvű volt az már bizonyos. Napnap mellett érintkezvén felebbvalójával, kitapasztalta tulajdonságait. A dobálás rossz előjel volt és a rossz hangulatnak a kisebbfokú kifejezése. A magasabb és nagyobbfoka rossz hangulatnak kifejezése a fütyörészes volt. A legmagasabb rossz hangzatot pedig a víg nóták jelezték. Ilyenkor segédtiszt rendesen az Írnokok szobájában távozott valamit keresni. Az Írnokok rövidebb vagy hosszabb tartózkodásából levonták a következtetéseket és megállapították az ezred hatalmas urának haragja fokozatat s megbeszélt jelekben továbbitották az ezredes ur kedélyhangulatát. A segédtiszt egy iratcsomaggal az altisztek szobájába ment és jelentéktelen kérdéseket intézet hozzájuk. Mire visszatért a szobájába az ezredes ur a titkos iratok szekrényét nyitogatta és fütyörészett. A segédtiszt ismét az altisztek szobájába ment és csak három percz múlva tért vissza. Az ezredes ur ekkor már az asztalánál ült fütyörészve keresgetett a Minősítvényi táblázatok közt aztán elhallgatva, figyelmesen olvasgatott valamit, végre kicsinylő „Lárifári" kifejezéssel összerakva a csomagot, visszahelyezte a szekrénybe és egy vig nótát kezdett fütyörészni. A segédtiszt, kétségbe volt esve mert nem tudta magát tájékozni, hogy mikor, hová fog beütni a menykő — és kit fog sújtani. Ismét az Írnokok szobájába ment, s most már öt percz múlva tért vissza. — Az ezredes úr mindig még fütyörészett. — Most már nem mert eltűnni, leült az asztalához és csendes megadással várta a következményeket. Néhány pillanat múlva az ezredes odaszólt segédtisztjéhez. — Atády főhadnagy urat keresem. A segédtiszt álmélkodva kelt fel helyéről a parancsot teljesíteni. Eközben azon tünődött, hogy ugyan mit véthetett az a fiu. — A vén Agi roppant dühös valami különösnek kellett történni. Szervusz világ, ma meleg nap lesz. Tiz percz múlva Atády főhadnagy az ezredes ur előtt állott. Sándorffy ezredes hosszú léptekkel méregette a szobát míg Atády kifogástalan feszes magatartással főhadnagy állt három lépésnyire az ajtótól és titkos jelért handzsalizott a segédtiszt felé. Az felhúzta a vállait, jelezve, hogy „nem tudok semmit." A vén Agamemon aztán hirtelen szemben állt Atádyval és hangosan elkaczagta magát. Atády az ezredesre bámult. — Ön csodálkozik főhadnagy úr, szólt végre. — Igen örvendek. — Én is csodálkoztam amidőn elődöm ön felől irt véleményét olvastam. Én csak nem régen részesültem abban a szerencsében, hogy ez ezred parancsnoka lettem. Alig ismerem önt s ezért nem mondhatok határozott véleményt ön felől. De annyit már most is megjegyezhetek, hogy az ezred legderekabb főhadnagyától, a minőnek önt volt ezredparancsnoka minősítette, külömb dolgokat várok mint a minőt tegnap este volt alkalmam megfigyelni. Atády fülig pirult. Kezdett a helyzettel tisztába jönni. „Szervusz Marczi,. gon-