Pápai Közlöny, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-03 / 1. szám
KÖZÉRDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : LAPTULAJDONOS és KIADÓ: HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. Évi beszámolónk. — 19-ik évfolyam. — Lapunk jelenlegi számával a 19-ik évfolyamba lépünk ! Minden embernek, minden intézménynek vannak ócsárlói, kritikusai. Hiszen látjuk, tapasztaljuk, hogy még jótékony nőegyleteket, templomi beszédeket, műkedvelő közreműködőket is „lekritizálnak". De senkinek sincs annyi bírálója, ellensége, mint egy hírlapnak. És ezek a bírálók, még a leghiggadtabbak is, türelmetlenek, elfogultak, igazságtalanok. Egy ártatlan sajtóhiba kihozza őket sodrukból. Ha ellenkező véleményben vannak azzal, amit az újságír akkor a szegény hírlapírónak jobb lett volna nem is születni. Ha pedig a czikk véletlenül az olvasó anyagi, vagy más egyéb érdekeit érinti, akkor az irója legalább is máglyára való. Alább nem adják a t. kritikus urak, már t. i. a hírlapot megkritizáló urak, akiknek számuk légió, ugy hozzávehetőlegesen legalább is annyi, mint amennyi a lap olvasója. Mindezzel csak azt akarjuk jelezni, hogy egy lap helyzete az olvasókkal szemben nagyon kényes. A hírlapíró nagyon jól tudja, hogy örökös Scyilla és Charibdis között „kacsázik", hogy vagy ezért, vagy másért szapulják és dorongolják, de azért kimondjuk bátran nem hírlapíró az, aki vitában csak azt nézi, hogy népszerű legyen, vagy kegyeket hajhásszon. Minden hírlapíró szereti a maga közönségét, annak szellemi, erkölcsi és anyagi javáért küzd, buzdít, korhol vagy szatirizál, de azért elveit, eszményeit, meggyőződését meg nem a tagadja soha. És legyen bár a kritika legerősebb, a hírlapíró ha érzi, vagy tudja, hogy neki igaza van, vagy hogy ő jót akar, nem törődik vele. És e félszeg helyzet visszásságait hatványozott mértékben érezzük a vidéken, ahol a közelség, a közvetlen érintkezés egyaránt kisebbíti úgy az olvasót, mint a hírlapírót. Ahol a gyarlóságok jobban szembeötlenek és bántóbbak is. Bizonyos perspektívára van szükség, hogy fesztelenül írhassunk és épen e perspektíva az oka, hogy a vidéki hirlapíró a centrumban csak nehezen válik be, másrészt azonban bizonyos, hogy a fővárosi hirlapíró sem való a vidékre. Mióta lapunk pályafutását megkezdte, egyetlen törekvése volt, hogy a közönséget és a közügyet szolgálja. Háttérbe szorítottunk minden egyebet, az írót jogosult személyi ambícziót épen úgy, mint az anyagi boldogulás követelményeit, mert élt bennünk a tudat, hogy a közbizalomnak vagyunk letéteményesei, Pápa város közérdekeinek vagyunk szószólói, lakosságunknak öntudatosan működő szervei. Soha egy perczre nem tévesztettünk szem elől, hogy mi a „Pápai Közlöny 11 munkásai nem magánemberek vagyunk, akik saját szerencsé mm^ IAKCZA. A gazdasszony, Ha Buboud hivatalában szóbahozta a gazdasszonyát, valamennyien összenevettek, olyan engedelmes, meghunyászkodó kifejezést öltött széles, borotvált képe. Mennyire alkalmazkodó lehetett a jó ember odahaza! Maguk között nem hívták másként, mint a " kis öreg." Kollégái között ugyan bizonyára akadt nem egy, aki jó maga sem volt valami nagy úr a saját házában, így például Venard, aki arra volt kárhoztatva, hogy minden reggel saját kezével füssön be, mert a szolgáló sok apró fát pazarolt, a madame pedig kímélni akarta gyöngéd kacsóit. De ott volt Bijou is, akinek merő takarékosságból szivarozás helyett barnótoznia kellett. A házi deszpoták hatalmi körén kívül azonban egyik sem őrizte meg jámbor arczkifejezését és egyik sem vetette még el. alá magát ily hajlíthatatlan régi Dubour gazdasszonya kétségtelenül elhitette a szegény Dubourral, hogy a kisujjában olyan képesség van, amely lehetségessé teszi, hogy mindenütt jelen legyen. Bizony szegény Dubour ugyancsak kordában volt tartva : a gazdasszony, nem tűrt szeszélyt, nem tűrt ellentmondást ! Néha, amikor a hivatalában reggelizett, felsóhajtott : — Jaj, de sok ez a hús, de ha még úgy erőltetem is, meg kell ennem, — mit mondana a gazdasszonyom ! ? Ö jobban tudja, hogy mennyit kell ennem ! Kollégái olykor hívták este, hogy tartson velük, persze csak azért, hogy hallják ijedt teleletét : — Lehetetlen ! A gazdasszony vár a vacsorával! Láthatólag sohasem tett semmit házi kormányának jóváhagyása nélkül ; így például sohasem irt alá semmiféle gyüjtőívet, — akár koszomról, akár jótékonyságról lett legyen is szó , hanem mindig vasárnapra rendelte magához a gyűjtőt, amikor bőkezűen fizetett ugyan, de már a gazdasszony tudtával, jóváhagyásával. Dubour nem tartozott a túlközlékeny emberek közé. Senki sem tudott felőle semmi biztosat és a gyanításoknak sem nyílott tág terük, mert nem rég lépett be hivatalába. A legvállalkozóbb kollégái sem tudtak többet kivenni belőle néhány családi gondokról és csapásról szóló jelentéktelen czélzásnál. Különösen a rettegett gazdasszonyt illetőleg hiányzott minden közelebbi útbaigazítás és így néhány tréfával kellett a kollégáknak megelégedniük. Így ráfogták, hogy „bizonyosan bajusza van" és állandóan doronggal van fölfegyverkezve. Dubour szerény hivatalához mérten szokatlan eleganciával öltözködött, ami arra engedett következtetni, hogy egykor jobb vagyoni viszonyok között élhetett. Ez a csinos külső fokozta azt a tiszteletet, amelyben kávét igyunk ? Csak olyant, amely az Első pápai villanyerőre berendezett kávépörköldéből naponta frissen pörkölve kerül ki, amely kiváló zamatánál fogva közkedvelt. Kapható: KORÉSI VILMOS fűszernagykereskedésében.