Pápai Közlöny, 1914 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. szám
XXIV. évfolyam -JPárpa, Közérdekű iMggigodeira hetilap nBDKüen vasarnap, ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám Ara 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : P 0 Ij IJAT-SE KI- RIGY I? S. 1. szám, HIRDETÉSEK ES NYILTTEREK felvételnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papírkereskedésében. Huszonhárom év után. — Évi beszámolunk. — Lapunk jelenlegi számával a 24-ik évfolyamba lépünk ! Minden embernek, minden intézménynek vannak ócsárlói, kritikusai. De senkinek sincs annyi bírálója, ellensége, mint egy hírlapnak. És ezek a bírálók, még a leghiggadtabbak is, türelmetlenek, elfogultak, igazságtalanok. Egy ártatlan sajtóhiba kihozza őket sodrukból. Ha ellenkező véleményben vannak azzal, amit az újság ír, akkor a szegény hírlapírónak jobb lett volna nem is születni. Ha pedig a cikk véletlenül az olvasó anyagi, vagy más egyéb érdekeit érinti, akkor az irója legalábbis máglyára való. Alább nem adják a t. kritikus urak, már t. i. a hírlapot megkritizáló urak, akiknek számuk légió, úgy hozzávetőlegesen legalább is annyi, mint amennyi a lap olvasója. Mindezzel csak azt akarjuk jelezni, hogy egy lap helyzete az olvasókkal szemben nagyon kényes. A hírlapíró nagyon jól tudja, hogy örökös Scylla és Charibdis között „kacsázik", hogy vagy ezért, vagy másért szapulják és dorongolják, de azért kimondjuk bátran, nem hírlapíró az, aki vitában csak azt nézi, hogy népszerű legyen, vagy kegyeket hajhásszon. Minden hivatásos újságíró szereti a maga közönségét, annak szellemi, erkölcsi és anyagi javáért küzd, buzdít, korhol, vagy szatirizál, de azért elveit, eszményeit, meggyőződését még nem tagadja soha. És legyen bár a kritika a legerősebb, a hírlapíró ha érzi, vagy tudja, hogy neki igaza van, vagy hogy ő jót akar, nem törődik vele. És e félszeg helyzet "viszásságait hatványozott mértékben érezzük itt a vidéken, ahol a közelség, a közvetlen érintkezés egyaránt kisebbíti úgy az olvasót, mint a hírlapírót. Ahol a gyarlóságok jobban szembeötlenek és bántóbbak is. Bizonyos perspektívára van szükség, hogy fesztelenül írhassunk és éppen e perspektíva az oka, hogy a vidéki hírlapíró a centrumban csak nehezen válik be, másrészt azonban bizonyos, hogy a fővárosi hírlapíró sem való a vidékre. Mióta lapunk pályafutását — ezelőtt 23 évvel — megkezdte, egyetlen törekvésem volt, hogy a közönséget és a közügyet szolgálja. Háttérbe szorítottunk minden egyebet, az írót, jogosult személyi ambíciót éppen úgy, mint az anyagi boldogulás követelményeit, mert él bennünk az a tudat, hogy a közbizalomnak vagyunk Pápa város közérdekeinek letéteményesei, vagyunk szószólói, lakosságunknak öntudatosan működő szervei. Soha egy percre nem tévesztettük szem elől, hogy mi, a „Pápai Közlöny" munkásai nem magánemberek vagyunk, akik saját szerencséjüknek kovácsai, hanem a közélet férfiai, a közügyek napszámosai és hogy jól dolgoztunk, mutatja munkánk eredménye, mutatja a tény, hogy a „Pápai Közlöny" utat tört magának városunk és megyénk közönségéhez, hanem tény az is és erre önérzettel hivatkozunk, hogy a „Pápai Közlöny" számot tesz és általánosan C^ TARCZA ^^ Pórul járt. A legtöbb embernek van valami vesszőparipája, egy kedvenc eszméje, amelyről legjobban szeret gondoskodni és beszélni. Ilyen vesszőparipája volt Kleinsee Dezsőnek a szabad szerelem, bár ő mint 48 éves özvegy ember és két felserdült leány apja már sem ilyen szerelmet nem gyakorolt : negligálta mint a szabad, mint a korlátozott, mint a törvényes, mint a törvénytelen szerelmet. Gonosz nyelvek szerint azért, mert már semilyen szerelemre nem képes. Ez azonban nem akadályozta őt abban, hogy annál buzgóbb hirdetője legyen ezen ultramodern eszmének. Az udvarias embernek egyik sarkalatos jellemvonása, hogy mindenkivel olyan témáról beszél, ami az illetőnek legkellemesebb, legkedvesebb. Nálunk igen ritka az igazán udvarias ember és ha szóba hozzák valakinek kedvelt eszméjét, csak azért teszik, hogy tréfát űzzenek belőle és háta mögött, vagy szembe kiröhöghessék. Ugratták tehát eleget Kleinseet is. Minduntalan meginterpellálták őt: — Nos, Dezső, hogyan képzeled te a szabad szerelmet? Úgy, mint Pelletier asszony, aki azt mondja : Ha én egyszer színházba akarok menni, nem építek mindjárt színházat, hanem jegyet váltok egyszeri előadásra. Ha a szerelmet akarom élvezni, nem szükséges, hogy magamat egész életre lekössem. Te is igy érted a szerelmet, hogy szálljunk virágról virágra, mint a méh és naponkint mást szeressünk ? — Ti túlhajtjátok a dolgot. Én nem úgy értelmezem a dolgot. — felelt Kleinsee a legkomolyabb képpel. — Hát hogyan ? — Nagyon egyszerűen. Az én reformeszméim szerint a házasságkötés és a házasság felbontása igen megkönnyittetnék, gyorsittatnék és egyszerüsittetnék. — Milyennek szeretnéd te a házasság kötésének és felbontásának formáját? —1 Nagyon egyszerűnek. H.i X. úr megszereti J. úrhölgyet, elmenne az anyakönyvvezetőhöz, bejelentené házasulási szándékát, négy héttel később minden ceremónia, minden szülői beleegyezés, minden okirat nélkül bejegyezné őket házastársaim. Ha pedig egymásra unnak, az egyik fél, vagy mind a kettő ugyanott bejelentené, hogy válni akar, ezt a nyilatkozatot négy héttel később megismételnék, mire az anyakönyvvezető kiállítaná az okiratot, hogy a volt férj és feleség mehetnek jobbra és balra tetszésük szerint. — De hiszen igy felbomlanék minden társadalmi rendszer és napirenden volna a bigámia. — A társadalmi rendnek hajaszála sem görbülne meg, ellenkezőleg, a csupa boldog ember egészségesebb társadalmat és erősebb nemzedéket hozna létre. A bigámiát pedig az állam könnyen megakadályozhatja, ha központi anyakönyvi hivatalt állít fel, mely hónaponkint beküldi minden egyes anyakönyvesnek az összes házasságkötések és felbontásokról szóló jelentést. — De mi történnék a gyermekekkel, ha a férj a feleségét, a nő az urát olyan gyakran változtatná, mint ingét? — Hiszen tudjátok, hogy a mai nők nagy része kitűnően ért a gólya megrendszabályozásához. Ha a nőnek első férjétől 1—2 gyermeke van, többre már nem vágyik és van annyi ügyessége, hogy vágyát valóra váltsa. Az a lehetőség tehát, hogy egy nőnek 4—5 féle gyermekei legyenek, komolyan számba sem vehető. Az örökösödés összezavarása, a társadalmi rend felbomlása csak mumusok, melyek a dajkamesék körébe száműzendők és amitől csak gondolkodni nem szerető öreg gyerekek aggódnak. Különben is én előttem előbbre való két tényleg létező és élő ember boldogsága, mint a még nem létező, nem élő, csak esetleg születendő, vagy talán nem is születendő lények boldogulása. — De mi lenne az erkölccsel, ha a családi élet alapja megrendülne? Hiszen tudod, hogy az erkölcs a társadalmi rend alapja, mely nélkül Róma megdől és rabigába görnyed.