Pápai Közlöny, 1914 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-04 / 1. szám

XXIV. é­v­folya­m -JPárpa, Közérdekű i­Mggigod­eira hetilap n­BDKüen vasarnap, ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám Ara 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : P 0 Ij IJ­A­T-S­E K­I-­ R­I­G­Y I? S. 1. szám, HIRDET­ÉSEK ES NYILTTEREK felvételnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papírkereskedésében. Huszonhárom év után. — Évi beszámolunk. — Lapunk jelenlegi számával a 24-ik évfolyamba lépünk ! Minden embernek, minden intéz­ménynek vannak ócsárlói, kritikusai. De senkinek sincs annyi bírálója, el­lensége, mint egy hírlapnak. És ezek a bírálók, még a leghiggadtabbak is, türelmetlenek, elfogultak, igazságtala­nok. Egy ártatlan sajtóhiba kihozza őket sodrukból. Ha ellenkező véle­ményben vannak azzal, amit az újság ír, akkor a szegény hírlapírónak jobb lett volna nem is születni. Ha pedig a cikk véletlenül az olvasó anyagi, vagy más egyéb érde­keit érinti, akkor az irója legalább­is máglyára való. Alább nem adják a t. kritikus urak, már t. i. a hírlapot meg­kritizáló urak, akiknek számuk légió, úgy hozzávetőlegesen legalább is an­­nyi, mint amennyi a lap olvasója. Mindezzel csak azt akarjuk je­lezni, hogy egy lap helyzete az olva­sókkal szemben nagyon kényes. A hírlapíró nagyon jól tudja, hogy örökös Scylla és Charibdis között „kacsázik", hogy vagy ezért, vagy másért szapul­ják és dorongolják, de azért kimondjuk bátran, nem hírlapíró az, aki vitában csak azt nézi, hogy népszerű legyen, vagy kegyeket hajhásszon. Minden hivatásos újságíró szereti a maga közönségét, annak szellemi, erkölcsi és anyagi javáért küzd, buz­dít, korhol, vagy szatirizál, de azért elveit, eszményeit, meggyőződését még nem tagadja soha. És legyen bár a kritika a legerősebb, a hírlapíró ha érzi, vagy tudja, hogy neki igaza van, vagy hogy ő jót akar,­­ nem törődik vele. És e félszeg helyzet "viszásságait hatványozott mértékben érezzük itt a vidéken, ahol a közelség, a közvetlen érintkezés egyaránt kisebbíti úgy az olvasót, mint a hírlapírót.­­ Ahol a gyarlóságok jobban szembeötlenek és bántóbbak is. Bizonyos perspektívára van szükség, hogy fesztelenül írhassunk és éppen e perspektíva az oka, hogy a vidéki hírlapíró a centrumban csak nehezen válik be, másrészt azonban bizonyos, hogy a fővárosi hírlapíró sem való a vidékre. Mióta lapunk pályafutását — ez­előtt 23 évvel — megkezdte, egyetlen törekvésem volt, hogy a közönséget és a közügyet szolgálja. Háttérbe szorítot­tunk minden egyebet, az írót, jogosult személyi ambíciót éppen úgy, mint az anyagi boldogulás követelményeit, mert él bennünk az a tudat, hogy a köz­bizalomnak vagyunk Pápa város közérdekeinek letéteményesei, vagyunk szó­szólói, lakosságunknak öntudatosan mű­ködő szervei. Soha egy percre nem tévesztettük szem elől, hogy mi, a „Pápai Közlöny" munkásai nem magánemberek vagyunk, akik saját szerencséjüknek kovácsai, hanem a közélet férfiai, a közügyek napszámosai és hogy jól dolgoztunk, mutatja munkánk eredménye, mutatja a tény, hogy a „Pápai Közlöny" utat tört magának városunk és megyénk közönségéhez, hanem tény az is és erre önérzettel hivatkozunk, hogy a „Pápai Közlöny" számot tesz és általánosan C^ TARCZA ^^ Pórul járt. A legtöbb embernek van valami vessző­paripája, egy kedvenc eszméje, amelyről legjobban szeret gondoskodni és beszélni. Ilyen vesszőparipája volt Kleinsee Dezsőnek a szabad szerelem, bár ő mint 48 éves öz­vegy ember és két felserdült leány apja már sem ilyen szerelmet nem gyakorolt : negli­gálta mint a szabad, mint a korlátozott, mint a törvényes, mint a törvénytelen sze­relmet. Gonosz nyelvek szerint azért, mert már semilyen szerelemre nem képes. Ez azonban nem akadályozta őt abban, hogy annál buzgóbb hirdetője legyen ezen ultra­modern eszmének. Az udvarias embernek egyik sarkala­tos jellemvonása, hogy mindenkivel olyan témáról beszél, ami az illetőnek legkelle­mesebb, legkedvesebb. Nálunk igen ritka az igazán udvarias ember és ha szóba hoz­zák valakinek kedvelt eszméjét, csak azért teszik, hogy tréfát űzzenek belőle és háta mögött, vagy szembe kiröhöghessék. Ugrat­ták tehát eleget Kleinseet is. Minduntalan meginterpellálták őt: — Nos, Dezső, hogyan képzeled te a szabad szerelmet? Úgy, mint Pelletier as­­szony, aki azt mondja : Ha én egyszer szín­­házba akarok menni, nem építek mindjárt színházat, hanem jegyet váltok egyszeri előadásra. Ha a szerelmet akarom élvezni, nem szükséges, hogy magamat egész életre lekössem. Te is igy érted a szerelmet, hogy szálljunk virágról virágra, mint a méh és naponkint mást szeressünk ? — Ti túlhajtjátok a dolgot. Én nem úgy értelmezem a dolgot. — felelt Kleinsee a­­ l­e­g­k­omol­y­a­b­b k­éppel. — Hát hogyan ? — Nagyon egyszerűen. Az én reform­eszméim szerint a házasságkötés és a há­zasság felbontása igen megkönnyittetnék, gyorsittatnék és egyszerüsittetnék. — Milyennek szeretnéd te a házasság kötésének és felbontásának formáját? —1 Nagyon egyszerűnek. H.i X. úr megszereti J. úrhölgyet, elmenne az anya­könyvvezetőhöz, bejelentené házasulási szán­dékát, négy héttel később minden ceremónia, minden szülői beleegyezés, minden okirat nélkül bejegyezné őket házastársaim­. Ha pedig egymásra unnak, az egyik fél, vagy mind a kettő ugyanott bejelentené, hogy válni akar, ezt a nyilatkozatot négy héttel később megismételnék, mire az anyakönyv­vezető kiállítaná az okiratot, hogy a volt férj és feleség mehetnek jobbra és balra tetszésük szerint. — De hiszen igy felbomlanék minden társadalmi rendszer és napirenden volna a bigámia. — A társadalmi rendnek hajaszála sem görbülne meg, ellenkezőleg, a csupa boldog ember egészségesebb társadalmat és er­ősebb nemzedéket hozna létre. A bigámiát pedig az állam könnyen megakadályozhatja, ha központi anyakönyvi hivatalt állít fel, mely hónaponkint beküldi minden egyes anyakönyvesnek az összes házasságkötések és felbontásokról szóló jelentést. — De mi történnék a gyermekekkel, ha a férj a feleségét, a nő az urát olyan gyakran változtatná, mint ingét? — Hiszen tudjátok, hogy a mai nők nagy része kitűnően ért a gólya megrend­szabályozásához. Ha a nőnek első férjétől 1—2 gyermeke van, többre már nem vágyik és van annyi ügyessége, hogy vágyát valóra váltsa. Az a lehetőség tehát, hogy egy nő­nek 4—5 féle gyermekei legyenek, komo­lyan számba sem vehető. Az örökösödés összezavarása, a társadalmi rend felbomlása csak mumusok, melyek a dajkamesék kö­rébe száműzendők és amitől csak gondol­kodni nem szerető öreg gyerekek aggódnak. Különben is én előttem előbbre való két tényleg létező és élő ember boldogsága, mint a még nem létező, nem élő, csak esetleg születendő, vagy talán nem is szü­letendő lények boldogulása. — De mi lenne az erkölc­csel, ha a családi élet alapja megrendülne? Hiszen tudod, hogy az erkölcs a társadalmi rend alapja, mely nélkül­ Róma megdől és rabi­gába görnyed.

Next