Pápai Lapok, 1884 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-06 / 1. szám
HL XI. évfolyam. Meidelenik innen vasárnap. *fözérdakü sürgős közlésekre l..-onkint rendkívüli számok is adatnak ki...•••mentetlen levlek, csak ismert iktol fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. ! lapnak szánt közlemények na p SZER K Inica í a lába •(i - />• o 11 eisium épület) «31 I. szám. küldendők. PAPAI LAP, Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Előfizetési felhívás. Lapunk ez évben fenállásának második évtizedébe lép. Előfizetőink kiterjedt köre lehetővé teszi, hogy lapunk szellemi részére minél nagyobb gondot fordíthassunk. E czélból munkatársakul ugy megyénk s városunk, mint a fő-VÍ JUS legjobb erőit sikerült lapunk köré gyűjteni. Az előfizetési dij marad a régi. Egy évre 0 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a lap kiadóhivatalába (Pápa,» reform, főtanoda nyomdája) küldendő. Pápán, 1884. jan. hó. A „PÁPAI LAPOK" szerk. és kiadóhivatala. PÁPA, 1884. január 6. abban reményre van szüksége az embereknek, mert ahol nincs remény, ott csak regbeesés lehet. Remény nélkül pisztolyt szeaz agynak az ember, megsemmisül a lét, vígasztalan a jelen. Ami a tengeren a ha•jnak a vitorla, az az életnek a remény. A szántóvető a magot azon reményben éii el, hogy aratni fog; a kereskedő úgy kezdi kiadását, hogy azokkal bevenni fog ; a hadvezér is úgy indítja meg csatáját, hogy diadallal győzelemmel tér vissza. Úgy kezdjük meg mi is ez új évet, hogy az ezerfelé felhangzott óhajhoz hűen — boldog leend az! Váljon „boldog" lesz-e? Mert hát heves nemzetnek van annyi gyásznapja, mint a— magyarnak! 124 l-ben azt írta Béla király a pápának, hogy a magyar nemzet elveszett a Sajónál. S rá háromszázad múlva újra elvesztettük a már elveszettnek hitt hazát Mohácsnál, s „öröködbe uram, pogányok jöttenek 1's hogy kétszáz évig, török rabok legyünk, kiket felváltson a német iga. És elvesztünk 1849-ben Világosnál is. Akkor is azt mondták végkép, örökre. És mégis élünk ..megfogyva bár, de törve nem''! Háromszor haltunk meg és háromszor támadtunk fel. Ki meri hát kicsinyleni azt a reményi, mely fennen hirdeti: '''Non omnis moriar"'. Lélek tartja fenn az ember életét. Lélek a nemzetét is. A mi az emberben a lélek, a nemzetben az a nemzeti szellem. Halhatatlanság nélkül nincs lélek. S nemzeti szellem nélkül nincs halhatatlan nemzet. Azt reméljük, ilyen szellemet bír hazánk. Háromszoros halál sem fogott ki rajtunk, mert nemzetünk lelkét, a nemzeti szellemet meg nem ölte sem török, sem német. Csak kitartással, s önzetlen munkával tegye meg mindenki kötelességét. Nincs vesztegetni való időnk! A magyar állam nincs még kész Építeni kell azt folytonosan, mint Rómát. A magyar államnak nagy czélja és nagy feladata van, melynek tervszerű megvalósításához meg kell keresni az eszközöket. S más czélja és feladata nem lehet a nemzetnek, mint állama erejének és szilárdságának fokozása. Az egyesek igazának megvédése, az anyagi és kulturális érdekek sikeres ápolása, csak ez fogja fokozni a tiszteletet, s ragaszkodást a magyar állam iránt; ez fogja erősíteni az érdekközösség, s összetartozóság nemes tudatát hazánk különböző népfajai között, s ez fogja egybeforrasztani egy politikai nemzetté, s e tudat lesz a magyar állam erejének forrása, szilárdságának legfőbb biztosítéka. Amit a sajtó egy szerény orgánuma e czél elérésére megtehet: — lapunk múltjához hűen megfogja azt tenni a jövőben is. E reményben fogunk új munkánkhoz! Egy kis harmatcsepp is visszatükrözi a nagy eget. Egy kis lap is visszatükrözi azt a nagy feladatot, melynek önzetlenül megfelelni szent kötelessége! ... yf^-sr..... , ,7. <^»^'>l*M*feMMÍÍaJaÍ» . 6 frt. — i<eievri $ f frt. évre i frt 50 krajczár. Igy számára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos j>etisor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krajczárral szállíttatnak. Bélyegdíj mi?idig külön fizetendő. Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ Iivatalába (ref. főiskola 11 y0 módja) küldendők. A megyei tisztujitások után. — Két czikk — A „Pápai Lapok" számára irta: A megyék ujabb háztartásáról szóló törvény értelmében a tisztujitások immár hazaszerte befejeztettek. Az érdeklődést kicsinyelni nem lehet. A közönség már hónapok óta előkészítő tanácskozások, — értekezések által adta jelét élénkségének, — és ezek a hevesebb összeütközéseknek élét gondosan eltávolították. A választások napjai elkövetkeztek, és íme összealkotva van megyénkint azon tisztikar, melynek buzgósága és képessége lesz hivatva eldönteni eme kérdéseket,,hogy az újabb háztartás keretében a közigazgatás hiányai orvosolva lesznek-e?— az ezek felett felhangzott panaszok elenyészneke? Átalában, hogy a fenálló megyei szabad választás gyakorlása a fentebb jelzett törvény uralma és oltalma alatt oly életrevalónak bizonyul-e, hogy ahoz megbolygató kezek többé nem férhetnek ?" Szép, — nagyszerü, — de egyszersmi?id felette terhes feladati Szép és nagysze?'ü, mert a kielégítő megoldás ne?n csak a féltékenyen őrzött hagyományos jogokat mentené meg, hanem megörökítené a jogmentő férfiak ?neveit is, — felette terhes, — mert ahoz, hogy közigazgatási törvényeinknek, institutióinknak részint hiányai, részint bonyodalmas halmozottsága, szóval, a határozott rendszer nélküli állapot pusztán azon tisztikar tettakarata által pótoltassék, és egyenlíttessék ki, melynek egygyes tagjai az új cyclus lejártával 6 év után, minden biztosíték nélkül a szabad választás önkényének lesznek ismét átadva, — nemcsak kiváló lelkesedés , — hanem az emberi erőt csaknem meghaladó tehetség kívántatik. Pedig ez feladata a megyék új tisztikarának , ezt várja tőlük a közvélemény, ezt várja azon a közönség, mely sejti, érzi, sőt talán tudja, hogy az új háztartási törvény, indokolása értelmében is egy végső kísérletet rejt magában a szabad választási rendszer életrevalóságára nézve, érezni, s tudni látszott midőn a pathiájából kiemelkedve a legközelebbi választásokhoz kiválóbb figyelemmel, érdeklődéssel járult. Adja az Isten, hogy e várakozást csalódás ne kövesse. Nem czélom e sorokban határozott kifejezést adni egyéni nézetemnek a felett, hogy a régi múltal szemben teljesen átalakult alkotmányos viszonyaink között a municipális választási rendszert,, a közigazgatás érdekében a kinevezési rendszerrel felcserélni helyes és üdvös volna-e ? mikép lehetne ez berendezhető? és átalában törtejthetnék-e ez a megyék önkormányzati jogának épségben tartása mellett, — és ennek közvetítésével !? — ezen kérdések szellőztetésére most már csak évek múltán kerülhet alkalom, azért csak arra szorítkozom, hogy a kísérlet azon évei alatt, melyeknek immár küszöbére léptünk, állanak-e rendelkezésünkre és eszközök, melyek a megyei, most fennálló módok rendszerbarátai által ápolt várakozásnak eredményt biztosíthatnak, és a csalódásnak útját állhatják. Igen is, — varnnak ily módok és eszközök?^^ Elsősorban hazai kormányunk, azután a törvényhozás fejében. Ha már az új háztartási törvény czélja — hogy a közigazgatás sebeit orvosolja — ha... a személyzet szaporítása és ezek fizetéseik javítására nézve a megyéknek szabad kezet engedvén, ekként a munka megbízhatásának egyik, tagadhatlanul fontos eszközét megteremtette, és ha ebben a kormányzatnak azon törekvése rejlik, hogy a közigazgatása a fenálló megyei rendszer alapján találjon javulást és lendületet, — akk... :a törvényt nyomban kell követnie mindazo,. /e.urmoknak, melyek a czélt egyedül biztositai képesek. — Nevezetesen: ^ Át kell vizsgálni több közigazgatási törvényeinket, egyszerűsíteni az eljárást, mely kiváló garanciáját képezi a gyors végrehajtásnak, és így úgy az állam, mint az ügyfelek érdekeitieni. El kell távolítani a közigazgatás már magában terhes teendői sorából azokat, melyek természetüknél fogva oda nem tartoznak. Fel kell állítani a közigazgatási bírságot, melynek égető szükségét nem csak a tapasztalás igazolja, hanem belátta maga azon tanácskozmány is, mely a k.t. javítása érdekében ez hat 3 évvel egybehívatott. Meg kell állapítani, életbeléptetni a közriviselők fegyelmezettségét körvonalazó szabályokat. A házi iparról. A „Pápai Lapok" számára irta: A mai társadalmi élet igényei, ezeket ún. légitő szükségletek, köz és társadalmi terror viselhetése, szóval a megélhetés forrásainak kiaknázása, a nemzetgazdaság elveit el annyira kell hogy szaporítsák, hogy manapság oly vidékeken, ahol tisztán a mezőgazdaság gyakorlása, avagy a szöllészet, bortermelés képezi a nép jövedelmi forrásait, egy határozott irányú munkálkodás önmagában elégtelennek bizonyult, kivált ha a mi váltakozó és abnormis éghajlati viszonyainkat, a gyakori elemi csapásokat tekintjük, a nélkülözés, a nyomor megakadályozása szempontjából okvetlen szükségessé vált, hogy a nép a rendes gazdálkodási műveleteken felül egyéb foglalkozások által szaporítsa jövedelmét. A nemzetek fő törekvése immár oda irányul, hogy a nép jólétét előmozdítsa biztosítsa, a közelszegényedéstől megmentse. Világszerte az állami kormányzat iránya, törekvése is ez, de önmagában nem képes érve TÁRCZA. Emberevés. — Igaz história. — A „Tökfilkó" csapszék ivó szobájában négyen ültek egy asztalnál s iddogáltak szép csendesen. Mind a négy hires, nevezetes firma volt. Az asztalfőnél Beretva Nánci mütó-borbély foglalt helyet, ki arról volt nevezetes, hogy a hajszálon is tudott eret vágni. Ettől jobbra a potrohos Speriót Gazsi gyakorló kertész ül, ki oly nagyra vitte mesterségét, hogy a kapanyélben is megeredt ajtása. Balra István, Marczi fiakker gazda izgett mozgott székén; erről azt jegyezte fel a krónika, hogy fiatalabb korában képes volt a kifőzött lóbőrt is elhajtani. Az asztal végén találjuk letelepedve Seszták Jasót, ki mesterségére végzett (rossz nyelvek állítása szerint: bukott) szatócs volt, kiről azt híresztelik, hogy a passivából is activát tudott csinálni, a mennyiben a passivákat szépen zsebre vágván, ott mint activa szerepelt. Ezen rövid ismertetés után bizony mindenki beláthatja, hogy igen tisztességes és előkelő compánia volt együtt; illő tehát, hogy a kellő tisztelettel közelitsük meg. A borozás folyt lassacskán; az adagok egyre nagyobbodtak, s bizony akva — Terka márkva — Teréziára nőte ki magát, midőn Beretva a máté-borbély kancsal szemeivel egyet vágva a rá bámészkodó Seszták a végzett szatócs felé, megtörte a csöndet. — Hát! atyafiak! olyan vacsorát is régen * hágtak a fogaim, mint ma egy hete .Nagy-Disznódon. — Mit megzabáltál ?. — Mi volt az? — Hát mit? kérdé majdnem egyszerre a három érdemes tagtárs. — Találjátok ki felett kötekedve a kérdezett. Hát mit ettél ? Etil talán nyárson sült szárcsa ? Vagy keresztes pók. Vagy igen talán spenatos rites? kérdé a végzett szatócs, utolsó szavainál a gyakorló kertész felé sunyorgatva. — Höher Péter! hencegett a borbély. Én nem találgatom, úgy is sohase nem találnám ki, szállott vállat vonna Seszták Josó. — Én sem. — Sem én. — Noha nem találgatjátok, megmondom magam; hát én bizony elévett ember húst vacsoráltam. — Vacsoráltál ám — majd kimondtam mit, felelt indignálva Spenót a gyakorló kertész. — Már ezt én sem hiszem! szólalt az egykori kitömött lóbör hajtó. Abizom elhiszek! Miérts el ne hinék ! Nem kóstolja semi! Pravda, brate moi Beretva? — Ha hiszitek, ha nem, az bizony mégis igaz, látta a komám, a Bársony csizmadia, meg azután sógorom a Rugdodább takács. — Eh! lári fári! ne beszélj nekem olyan bolondokat! Ne hidd hogy ismét felültetsz, szellett boszankodva Spenót a potrohos kertész. — Ne beszéljek!? És miért ne beszélnék? Ha nem hiszed, hát rögtön bebizonyítom, megeszlek téged. — Igen hát téged. .— Azt már szeretném látni. — Ha szeretnéd hát meg is láthatod. — Te Beretva! én tudom hogy mily nagy impostor vagy te; én nem hagyom magamat falnak ugrasztani csak úgy potyára, hanem fogadjunk egy akó borba. — Ah! akár J kettőbe, ha úgy akarod, válaszolt az emberevő borbély. ^ — Jól van, hát fogadjunk, de csak egy akóba. •— No, nem bánom! hát egy akó borba fogadjunk; ha meg nem eszlek, fizetek én egy akó bort, de ha megeszlek, akkor ki fizet? kérdé Beretva. — Ki fizet? Hát én fizetek monda Spenót. — De ha megettelek, akkor már nem fizethetsz. — Igaz bíz' az válaszolt álmélkodva az ajtások nagy mestere. — Hát tudjátok mit ? Te izi Spenót meg te izi Beretva, adjatok ide kezembe 10—10 forint, a ki megveszti fogadásanak adom semi vissza, hanem veszem rajta az a fogadót akó bor. — A bizony bölcsen lesz Seszták, monda Istváng, erősen köszörülve torkát az akó bor leendő megírásának tudatában. E szavak után Spenót a kertész, belé nyúlt oldal zsebébe, ki vett abból egy nagy menkő bugyelárist, kinyitá azt, s megnedvesítve két urát, egy drb. tizes bankót vont abból ki. — Itt van az én tiz forintom, szólott Spenót, átadva azt a végzett szatócsnak. Beretva is ugyancsak keresgette zsebeiben, tapogatta oldalait, kifordította mellényzsebét, de bizony csak nem akart a iofitos előbújni, még pedig bizonyos s Beretva által igen is ismert oknál fogva. — Ejnye no! bizony otthon felejtettem tárczámat, most már mit tegyek? Szólott Beretva, miután kellően bebizonyította a társaság előtt, hogy elegendő képen kiforgatta zsebeit. — Ha nem szúrod ki a tízest nem áll a fogadás, kiáltott kárörvendre a gyakorló kertész. Nem baj. Nincs van baj! Soha se ne essl kétségbe, majd segitalak en neked, adak hónapig 1o forint kelcsönbe, vígasztaló futó a végzett szatócs Beretva barátját, s lön akként a miként beszéle, t. i. Spenót tízese mellé meg egy másikat fektete az asztalra. — Áll tehát a fogadás kérdé Beretva a gyakorló kertészt. — De áll ám! vágta a szót fel Spenót, Beretva elé nyújtva tenyerét, mibe a müté-borbély olyan csattanós parolát csapott, hogy líráiig, a kitömött lóbőrök kocsisa majdnem e esett székéről. — Ennyire tehát tisztába volnánk, kezdé Beretva, mert hát komám feküdj fel erre az üres asztalram! hadd egyelek meg. — Felfeküdjem!? de hát miért? — Csak azért mert így ülve csak nem haraphatok beléd. — No jól van! szólott beleegyezöleg Spenót egy széket markolva meg s téve a kimutatott asztalhoz, melyet lépcső gyanánt volt használandó. Spenótnak, legkevésbé sem spenótra valló tömérdek termete megkezdette a felmnosüzást az asztalra, mialatt Istváng lelkiismeretesei: tartá a széket, nehogy eldűljön az a szokatlan tü er alatt. Volt is a székben annyi tisztessz tudás, hogy nem dült fel, hanem annyi erkölcsi ár nem szorult belé, hogy két lába el ne törjön . E nem várt esemény következtében oponót ahelyett, hogy az asztalra feljutott le§ ,atít a padlóra, megütvén azt oly pogányul, hogy a padló majdnem sirva fakadt. . • — Jaj! Jaj! átkozott székre! kiaba'. ' dön hentergő Spenót, betörött az oldal .d^o. — elrepedt a hasam,— oda vágyok! — Dehogy vagy! nincs semmi brtalá Beretva a pórul járt gyakorló kert nehezen talpra állítva azt két másik — Nincs semmi baom? kérdés _ jait tapogatva, bizony azt hittem, „x'sem TUDOK talpra állni. — Dehogy nem, dehogy nem, his^y^ftár