Pápai Lapok, 1888 (15. évfolyam, 1-54. szám)
1888-01-01 / 1. szám
Minden vasárnap. K'izérdeki sürg.".. közlésekre k<>..j.j'-aní i-endkivűli s.ám->i< is <•>d Uua ; ki. ßerrtuKU;!cn ice:'fo^.iJiíiílitik Ut\ Jck. estik t^uttr t'L Kcí-lMta k nem adainok vissza. A ia;)nnk sz-dnl küz4enií'nt;c!i n ' f. p H'/J-liiíi i/ i r u I a i á i"i [_0 - U o 11 cij i n m iikdvttdöli. é p fi i c !) A ..Pápai Ijfq)ok i' S~ SS\ j l). u. c. X'. p A m.Vi számmal az első számát veszik olvasóink lapunk XY-ik évfolyamának. Miként igyekezett a közelmúltban hivatását jól betölteni, olvasóink széles köre elfogulatlanul bizonyíthatja. Érezzük, hogy bátran tarthatnánk múlt évi működésünkről is beszámoló beszédet. Aki fáradságot venne magának, s átlapozná művében megjelent példányainkat, kiállítaná bizonyára részünkre a legkedvezőbb bizonyítványt. Megyénk és városunk legjelesbjei csoportosultak melléje, s lapjuknak ismertek el. Híven és öntellenül szolgáltuk a közügyet, melynél nem egyszer egyenesen lapunk volt a sikeres kezdeményező. Olvasóinkat minden más lapnál jóval előbb volt alkalmunk értesíthetni az őket érdeklő dolgokról; megyei életünk legkisebb érdeke is gyors támogatóra talált lapunkban. Vezérczikkeinket a közélet szereplői írják, sárczánk élénkségéről és érdekességéről folyton gondoskodnak nagyszámú munkatársaink.— Lapunk nem az anyagi czélért tartatik fenn, sőt áldozatot hozunk, hogy «ez minden szempontból megfelelhessen nemes hivatásának. Elsők vagyunk, kik minden helyes eszme mellett kardot ráülünk; elsők kik lapunk közönségét mindenről, mi érdekelheti, más lapokat jóval megelőzőleg értesitjüük: elsők vagyunk, kik közügyekért serkenteni, buzdítani törekszünk, mely irányban múlt évben is nem egy sikerrel dicsekedhetünk olvasóköreink méltó dicsőítéséül. Ennek köszönhetjük, hogy lapunk a vidéki lapok legelterjedtebbjei közé tartozik; ennek köszönhetjük, hogy lapunkat megyénk tiszteletreméltó férfiai fölkeresik közleményeikkel, s hogy a fővárosi sajtó ez évben is nem egyszer elismeréssel nyilatkozott lapunkról. Ez irányban vezetjük lapunkat a jövő évben is, melynek kiadásánál lapunk előnyére gyökeres reformot létesítettünk. Előfizetési ár a régi marad: Egy évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 fir., melyet „A PÁPAI LAPOK" KIADÓ HIVATALAIM * r PÁPÁN kérünk czimeztetni. A „PÁPAI LAPOK" szerkesztősége. Az új év és a magyar társadalom, i Politikai tekintetben nem minden aggodalom nélkül nézünk az új év elé. Az örök békéről még a nagy bölcsész is csak mint kivihetetlen eszméről ábrándozott, melyet lehet ugyan megközelíteni a nemzet anyagi, politikai és erkölcsi állapotának folytonos javítása által, de melyet elérni soha sem fog sikerülni. — Az egész világ históriája legalább e mellett bizonyít. Pedig a háborútól való folytonos izgalom bénítja meg a társadalmat. — Azért kiált fel a társadalom a classicussal: „Nulla salus hello, pacem te poscimus omnes." Kincs üdv a bábomban, téged óhajtunk Béke mindnyájan. Mert csak a tartós béke fejlesztheti ki a társadalom erejét, melyre épen oly országban, mint Magyarország roppant szükségünk van. Sehol a világon nem teljesít többet a társadalom, mint mi nálunk. Magyarország társadalma 30 év alatt végezte el azt, mit a művelt európai népek 300 év alatt. A magyar társadalom — és nem az állam, és nem a fejedelem — (mint másutt) csinálta nálunk a múzeumot, teremtette meg meg az academiát, emelt oltárt, szépet, nagyot a művészetnek, s hozta létre a megszámlálhatlan temérdek jótékony egyleteket. S ha nem volna is társad,1 1 hazának még csak iskolája sem lenne! A magyar társadalom alkotta meg a cultur egyletet is, hogy a magyar hazát, megtarthassa a magyarnak. Le a kalappal hát a magyar társadalom előtt! És nézzétek szívósságát, szilárd jellemét! S mondjátok meg, melyik társadalom állotta volna ki, például azt az eszeveszett őrült harczot, mit évekkel ezelőtt az antisemitismus nálunk művelt?! Ott van a nagy, művelt, hatalmas német nemzet, hol csak napokban is magának a trónörökös fiának, a legközelebbi jövő császárjának ki kellett jelentenie, hogy ő nem antisemita! Iis nálunk?! A magyar társadalom (és nem az állam és nem a kormány, mely egyetlenegy izgatót sem csukatott el) megtörte az antisemitismus hydra fejét és vele a vallás háborítok őrült uralmát. A magyar nép józanságának fényes bizonyitványa e tény, melyet kicsinyleni nem lehet és nem szabad. . Ma már a hírhedt vezér és a nagy erkölcsbiró, ki csak évekkel ezelőtt lapjával együtt egy rettegett hatalom volt, s kit három-négy helyen léptettek fel egyszerre képviselőjelöltnek:— megsemmisülve fetreng a megérdemlett feledés homokján.— Az idén még próbálkozott s tengődni; akadt jó bolond megyénkben is, ki boldogítani akart egy kerületet vele: — de a mi társadalmunk semmi dúl, hál Istennek, a bolondok után. ! A mi kis társadalmunk hús a magyar állam, társadalom húsából, vért ugyanannak véréből! A mi kis társadalmunk életereje is úgy lüktet mint az egész testé, nagy Magyarországé! A mi szép, s igaz, nemes és jó: — lelkesedünk érte. A mi rút, s gonosz, hazug és nemtelen: — utáljuk lelkünkből. A vallás, az osztály nem választ el bennünket egymástól. Vállvetve áldozunk az áldozatkészség, s a honfi erények ol tárán. Ez volt eddig szerepünk. Legyen czeidi'd is az! s így gondolkozva és igy téve a magyar társadalom ez új évben is tovább a iíputíti a magyar állam megerősödését; tovább fejleszti a nemzet culturális és anyagi létfeltétel biztosítékait; tovább harczol a nagy missió terén és megerősíti gyökerét imádásnak, rajongásunk méltó, s örök tárgyának: — a mag qyar hazának! ^_ i TÁR_CZA. ^ EMLÉKEK. [1887.] I. «Gondolj reám úgy néha, néha!» Midőn elváltunk, erre kértelek; Lezárt ajkad nem szólt, de méla Szemedbe' ott volt rá a felelet. Egy kézszorítás s Önfeledten Figyeltem arra, mit a szem beszél, S aztán nyugodtan útra keltem: — Érzem, hogy szived örökre enyém. II. Kimentem a mezőre s ottan Beszéltem nyájas fuvalommal, S megkérdem a virágok sergét: — a Szeret, szeret» — ők azt felelték. A kis patak is azt csevegte: — eTiéd a lányka szive, lelke!» S a fűzcsoport előre ingva Lombjával rá «igent» bolinta. Én nem hivém: Mikép tudnátok Szellő, patak, kicsiny virágok! Ne szólljatok balgák ti, sorsom Csalódni és csalódni folyton. De hogy aztán szemébe néztem S frám veté fényét egészen, Lelkébe láttam én e fénynél: — olgazatok van!» ekkor érzem. Nem mondtam én mikép szeretlek, i Seretsz-e azt se' kérdezem: — Titkos sugara szép szemednek, Szónál, beszédnél többet ér. Nem kértem én, hogy légy hü hozzám, Hogy ne felejts el sohasem: Egy néma jel a kedves orczán Az eskünél több volt nekem. _ IV. Szelid arczod még álmaimban Most is gyakorta jő felém; Szivem megdobban s újra érzem: — Tied vagyok, tied egészen S te mindörökre az enyém. Oh! lég' is az! Keress fel újra, Légy álmaimnak őre, ládd Ha felhő árnytól elsötétül A nap édes sugara nélkül Elhervad a szegény virág! §&yuí> Dániel: Visszaemlékezések. — Beszély. Irta: Gizella. — „Mondottam ember, küzdj, és bízva hízzál." Madách* Most miután a közelgő tél hideg lehellete megremegtetett, a zúgó szél megtépdesi a fonnyadt lombokat és zizegve sepri tova a porba hulló sárgult faleveleket, melyek egymásba fogódzva ölelkeznek. í Néhány szó a szerkesztőkhöz. j ! Legújabban a hitelszövetkezeti eljárás egy megdöbbentő hírét közölte a fővárosi sajtós • ezek nyomán a „Pápai Lapok" hasábjain is egy figyelemre méltó vezérczikk inté a közönséget, hogy mielőtt ily nadályok mocsaraiba indulna, okosan teszi, ha a talajt előbb figyelmesen ki s kémleli, nehogy jóhiszeműsége kiaknázását csak akkor sirassa, midőn már jóformán elvérzett a szipolyaasi proczessusban. s szép idők felett szomorún elmélkedünk. Visszavarázsoljuk a tavaszt minden hajával, elmerengünk a nyáron átélt napok felett, újra a magas bérezek s méla csöndjében képzeljük magunkat — ott hol messze vagyunk minden emberi gyengeségtől. A hatalmas sziklaóriások oly megfoghatlan bűvös haszívből üdvözöljük e jóakaratú figyelmeztetést, de meg fogják engedni a hírlapok szerkesztői, ha némi észrevételt mi is koczkáztatunk a közönség irányábani eljárásukat illetőleg s ezt annyival jogosultabban tehetjük, mert a »Budapesti Hirlap« decz. io-iki vezerczikkében igy ír: „Magyarországon mindig becstelenségnek tarta tik a jámbor hitűek kegyetlen megcsalatása" s kérdjük: nem-e járulnak a tisztelt szerkesztők is bizonyos mértékben hozzá, hogy a jámbor hitűek — különösen a vidéken — ilynemű megcsalatások áldozatai legyenek ?! Hol jelennek meg legelőször a félrevezetésre szánt nagy szavú és csábító kilátást nyújtó hirdetések, ha nem a lapok hasábjain ?! Igaz ugyan, hogy a szerkesztők kijelentik, hogy a neveik után közlöttekért felelősséget nem vállalnak, de azt csak nem fogják tagadni, hogy tudomással bírnak mindarról, ami lapjaik hasábjain megje lenik, hiszen egyes hirdetményekre a közfigyelmet maguk is felhívják! *) j Nem volna-e üdvösebb az olvasó nagy közönségre nézve, ha ama jelentékeny kiadás egy részét, melyet kevésbbé életbe vágó s feljegyzésre méltó utazásokra kiadnak, ily homályos odúk kifürkészésére fordítanák, melyekből a közönséget lépre csaló furfangok világgá bocsáttatnak. Mert az, hogy hol ettek, ittak nagy áldomást, csak annyiban bir érdekkel, különösen reánk távoli mostohákra, a mennyiben belőlük megtudjuk, miszerint Magyarország még mindig a lakomák eldorádója s a pazarló költekezés romlást terjesztő talaja. Magyarország még nem Amerika, hol az ily magas röptű hirdetéseket a közönség képes kellő értékükre maga leszállítani: nálunk a becsületesség a nyilvánosság piaczára kitett áruk iránt ma sem ölte el hitét annyi keserű csalódás és csalatás után. Nemzetünk és fajunk e megbecsülhetlen jellemvonását nem áll-e érdekünkben megszilárdítani ahelyett, hogy a szédelgők folytonos fejszecsapása alatt kiirtatni engedjük, hiszen ebben fekszik egyedüli létjoga nagy Szécsényink látnoki kijelentésének: Magyarország nem volt hanem lesz! Mire épülhet a jövő, ha a szédelgő jelen kimorzsolja annak alapköveit !! ! Külön hirdetési lapok nem okozhatnának annyi csalódást, mint a jó hitelű komoly lapok cégei alatt világgá bocsátott hirdetések, ajánlatok és felhívások. Sokan nem hiszik, nem akarják, sőt nem is tudják hinni, hogy komoly, hazafias s igazság *) A hirdetések nincsenek törvény által tiltva , s igy azok közlését bizony a világ egyetlen lapjai sem mellőzi! A szerkesztők úgy ellensúlyozhatják azokat, ha — mint mi tettük és tesszük, vezérczikkben különfélékben s ahol csak hozzáférhetünk olvasóinkhoz, figyelmeztetjük a veszélyekre őket. De hány szerkesztő teszi ezt ? Bizony kevés. Ez a baj. _ m t Sferk-f tussal voltak lelkületünkre, mely felszállt a magasba, s a mindenségbe feledtük a világot, melyben a nyüzsgő sokadalom között magunk is el-el tántorodtunk; élveztük a hegyi patak kristály tiszta vizét, s a sötét fenyők titokzatos zúgását — oh és most mindez messze tőlünk őszi homályba burkolva! Ilyen az élet is, e felett is ha vissza pillantunk, szivünkben egyes halmokat találunk, melyek alatt kedves és fájó emlékek szunnyadnak,melyek érintésünkre fel-fel szállnak, újra erőt vesznek rajtunk. Az elmúlt fájdalmakat nem bírjuk kitépni onnan, mert hisz visszaemlékezésünkben is mint gyermek, ki virágok közé nyúlva, tövissel vérzi kezét — az élet is, mely egykor virányosnak tünt fel, mennyi fájó tövist rejtett el a szem elől! Visszaemlékezem éltem tavaszára, mikor az ifjúság gondtalan, napjait éltem — hisz oly boldog voltam az élet szembhjén egy felhő sem mutatkozott. Szerettem, — szerelmem tiszta érzetében a világot magamhoz ölelhettem volna, mindenkit elégedettnek óhajtottam látni, — a jövőben csak boldogságot, végtelen boldogságot látott ábrándos ifjú lelkületem : — és azt mi várt rám, milyen nehéz megpróbáltatás zúzta szét szivemet! . . . Henrit első hálom alkalmával ismertem meg. Kedves társalgónak, kitűnő tánczosnak bizonyult s s különben csinos külseje, vonzó modora által már ekkor felkeltő érdeklődésemet. Midőn mámorosan a bál élményei felett elmélt kerítem, kellemes fáradtsággal szemeimet lehunyva pihentem és visszaidéztem az est eseményeit, — s Henri jelent meg mindig, bármint akartam elűzni: J az ő alakja vált ki a sok közöl, kik közül rajongtak, s — az ő hangját hallottam fülemben csengeni, s i vele tánczolva egy megfoghatlan érzelem hatalma alatt állottam. i i Még többször is találkoztunk - kölcsönös érelmeinket nem bírtuk palástolni, ha szemeink találkoztak od e pillantás leért a szívbe és ott oly boldog izgalmat idézett elő. Ha együtt cseveghettünk, mint boldog gyermekek pajzánkodtunk — oly idyilli, oly költői szerelem fűzött egymáshoz.Szüleim, kiknek egyetlen gyermeke voltam — eleinte ellenvetéseket tettek Henri ellen, mert katonai pályára neveltetett és külországi születésű volt, azonban bár fiatal, mégis komoly irányú és finom művelt modora által őket is megnyeré — de meg. .. . látva boldogságom, mit nem tettek volna ezért! Pénzviszonyaink is megfelelnek, melyek e házassághoz megkívántattak és igy mi sem állta utamat — hogy menyasszonya legyek. .Midőn először mentem karján végig az utczán, minden szem követett „de csinos pár" suttogták mögöttünk, mit mi a megelégedés mosolyával, egy kis hiúsággal hallgattok. Éltemnek legboldogabb korszaka volt ez — mit csak az hi: felfogni, ki volt már hasonló körülmények között! Esküvőnk tavaszra volt kitűzve, hogy jó anyám kellően gondoskodhassék felőlem és ekkor 18-ik évemet töltöm majdan be. Nem vettük észre a természet elhalását, a komor novemberi napokat, nekünk tavasz —